LFG.HU

Indira
hírekCimkek

Megjelent az Erioni Harsona harmadik száma, kicsit megújult külsővel, régi és új rovatokkal, Ynev érdekességeivel!

Kapcsolódó link: http://member.rpg.hu/erioniharsona


Az alábbiakban egy, az Erioni Levéltár zárolt szekciójából származó emlékkristály tartalmát osztjuk meg a kedves Olvasókkal, mely ötszáz éves zárlati idejének lejárta után került birtokunkba. A kristályban megőrzött beszélgetés egy gazdag gladiátorviadal-rajongó és korának ünnepelt viadora, Harran di Ceol között zajlott, miután di Ceol elérte ötvenedik Arénabeli győzelmét. (Ez a maga korában egyedi teljesítménynek számított; azóta egy Fehér Farkas néven ismeretes, északi származású gladiátor ötvenhárom győzelemmel vezet, bár már ő sem él vagy húsz esztendeje. Most közöljük a kristály teljes tartalmát, amit annak idején di Ceol kérésére zároltak.

Harran di Ceol (némileg zavartan fészkelődik): Ez a kő megőrzi majd, amit mondok?
Nemar cwa Shaun: Igen.
HC: És engem is? Úgy értem, hogy az arcom?
NS: Természetesen. Kezdhetjük?
HC: Igen, uram.
NS: Először is szeretnék gratulálni a valóban pazar küzdelemben elért győzelemhez!
HC (mosolyog): Köszönöm, uram…
NS: Ez volt az ötvenedik győzelmed, ami egyedülálló a maga nemében: a Rivini Arénában még soha senki nem volt képes ennyiszer győzedelmeskedni élet-halál küzdelemben. Milyen érzés ez neked?
HC: Nos, fantasztikus! Ellenfelem ráadásul méltó volt a nagyszerű alkalomhoz, és remekül küzdött. Úgy érzem, az elmúlt hetek kemény munkája beérett, és én is minden eddigi harcom közül most voltam a legjobb.
NS: Ez kétségtelen! A nagyszerű esemény kapcsán bekerültél, hogy úgy mondjam, a történelembe. De amikor évek, évtizedek, vagy akár évszázadok múltán a rajongók visszapergetik a múlt eredményeit őrző pergameneket, akkor keveset fognak megérezni abból, hogy milyen is az az élet, amely ilyen teljesítmény elérését lehetővé teszi. Arra kérnélek, hogy mesélj arról, hogy mi van az eredmény mögött, hogy élsz, amikor nem a porondon vagy!
HC (hátradől): Nos, rengeteget dolgozom. Csak kemény gyakorlás segíthet, hogy mindig jó formában légy, és ebben a hivatásban… mert ez nem szakma… szóval ebben a hivatásban az ember nem engedheti meg magának, hogy ne a legjobbat nyújtsd minden egyes alkalommal.
Az életemet az aréna szabályozza. Olyan ritmust kellett felvennem, amely igazodik a küzdelmek üteméhez. A küzdelmek java ugyanis délután zajlik. Legalábbis a legjobbak akkor kerülnek porondra… A legtöbb ember figyelme ilyentájt ellustul, sziesztáznak. De mi nem élhetünk olyan ütemben, hogy ebben az időszakban ne legyünk tökéletesen éberek – és testileg is felkészültnek kell lennünk.
A másik a stílus: egyrészt folyton kell csiszolgatnod, másrészt pedig mindig kell újítani. Mert akárcsak én, az ellenfeleim is figyelnek. Ha túl kiszámítható lennék, könnyen végeznének velem. Emellett nagy hangsúlyt kell fektetni a látványosságra. Úgy kell harcolni, hogy a közönség élvezze, hiszen végül is ez a lényeg. Őket kell kiszolgálni. Aki csak hatékony, az nem sok örömet okoz a népnek, legyen bár számos győzelme.
NS: Miért lettél gladiátor? Hiszen te szabad emberként vállaltad ezt a hivatást…
HC: Vonzott a küzdelem. És később nagy hatással volt rám a közönség szeretete is. Fantasztikus érzés úgy állni a porondon, hogy érzem a tömegtől áradó szeretetet és rajongást.
NS: Gondolom a nőnemű rajongók kegyei sem kerültek el…
HC: (nevet): Nos, nem… Erről akarsz most beszélni, uram?
NS: Zavarna?
HC (fejét rázza): Dehogy! Amíg neveket nem kérsz… Nos, mit mondjak? Több, és jobb nő fordult meg az ágyamban, mint ahány akár egy előkelő dzsad háremben…
NS: Neveket persze nem kérek, de igaz, hogy Erion egyes előkelő hölgyeihez is fűzött intim kapcsolat?
HC: Igaz. (Mosolyog.)
NS: Ennyi?
HC: Ennyi.
NS: Akkor váltsunk témát! Mi a véleményed azokról a pletykákról, amelyek szerint a Rivini Arénát a fogadóirodák klánjai tartják kezükben, és befolyásolják az eredményeket?
HC: Nem foglalkozom ezekkel a kérdésekkel. Harcos vagyok. De nem hiszem, hogy ilyesmi megtörténhetne. Először is, több klán is jogosult a fogadások intézésére, másrészt pedig a tiszta küzdelem szerintem több nézőt vonz, és nagyobb haszonnal jár a klánok számára is. De mondom: nem szoktam a dolog ezen részével foglakozni.
NS: Mi a véleményed a mágia használatáról a porondon?
HC: Ellenzem. Ez egy fegyveres hagyomány. A varázstudók ne avatkozzanak bele.
NS: Te sem használsz mágikus fegyvereket vagy amuletteket?
HC: Én nem értek a mágiához, uram, és nincs bizodalmam olyasmiben, amit nem értek. Tehát a válaszom nem.
NS: Most, hogy búcsúzol az arénától, mi az, ami a legjobban fog hiányozni?
HC: A közönség. Ez egyértelmű. A harc és a testmozgás nem marad abba: kiképző leszek. De az erő, amely eltölti a harcost a győzelem pillanatában, amikor mindenki teli torokból éljenzi őt… Az már soha nem tér vissza. Az hiányozni fog.
NS: Azt hiszem, jobb végszót keresve sem találhattunk volna. Köszönöm a beszélgetést.
HC (mosolyogva): Én köszönöm.
NS (elhúzza a kezét a kristály előtt): Nos, ennyi volt…
HC (lecsúszik a székben, és arcát a kezébe temeti): Hát ennyi…
NS (csodálkozva): Mi a gond?
HC: Semmi. Végre vége.
NS (zavartan): Nem értem…
HC (fásultan): Mit nem értesz, uram? Ötven győzelem. Ennyire szerződtem annak idején, hogy anyám és nővérem feje fölül nem bontsák le a tetőt. Azt képzelted, épelméjű ember önként ezt a foglalkozást választaná? Nem hittem volna, hogy megérem. De nem volt más választásom, hát leszerződtem. Ötven embert öltem meg. Ötvenet! Öltél már te embert, uram?
NS (suttogva): Nem…
HC (dühödten felegyenesedve): Hát én öltem! Ötvenet. Ennyi volt anyám háza. Ötven ember élete, és tizenöt év az én életemből… És az ötvenből huszonhárom nem harc közben halt meg, hanem vértől megrészegült idióták parancsára!
NS: Hogy… tessék?
HC: Már megbocsáss uram, de biztos vagyok benne, hogy értetted. A mélyen tisztelt közönségről beszélek. (Kiköp.) Az ő kedvükért, hogy este végre izgalomtól felajzottan ölelhessenek egy fehérszemélyt, meg kellett adnom a “kegyelemdöfést” azoknak a társaknak, akikkel néha éveket húztam le együtt. Fel tudod te fogni, mit jelent ez, uram? Egyik körlettársam, akivel elég jóban voltam, huszonöt győzelemig írt alá… Én öltem meg a huszonnegyedik győzelme után… Mi mind úgy élünk, hogy nem célszerű barátságokat kötnünk.
Tudod, minek a nyoma ez? (Ingnyakát kigombolva mutat valamit a vállán.)
NS: Nem…
HC: Itt volt a bélyeg. Az átkozott tetoválás, amivel magukhoz kötöttek. Hányszor fordult meg a fejemben, hogy elég volt! De tudtam, hogy nem szökhetek, mert ez alapján nyomban rám találnának…
NS: Miért nem égetted le?
HC: Te tényleg nem értesz a mágiához, uram. Ha leégetem, lerobbantja a fejem a felszabaduló energia. Meghalni pedig nem akartam. Így aztán éltem. Hogy is mondtam az előbb: “Úgy élünk, hogy nem célszerű barátságokat kötnünk.” Hát nem. Nem tudod, milyen élet ez.
NS: (A megilletődöttségtől halkan) És a nők?
HC: A nők? Gondolod, hogy egy olyan estén, amikor remegő izmokkal, esetleg súlyos sebekkel tarkítva fekszel a priccseden, bármire is tudnál egy nőt használni azon kívül, hogy bekötözzön? Másnap pedig már nem te vagy a “győztes”… Ezek a nőkkel való kalandok csak legendák, amivel tömik a sok marha fejét, hátha lesz olyan idióta köztük, aki önként jelentkezik… És persze azért is, hogy a pletykák minél több “hölgy” nézőt csábítsanak ki az arénába. Tudtad te azt, hogy a küzdelem előtt megbeszéljük, hogy könnyű vagy nehéz győzelmet arasson a jobbik?
NS: Nem. Miért?
HC: Pofonegyszerű. Akinek hosszabb pihenésre van szüksége, az bevállal egy-két súlyosabb sebet. Aki hamarabb akar szabadulni, az pont ellenkezőleg gondolkodik. Mikor kezdünk, halkan egyeztetünk. Ha megállapodunk, akkor az magában foglalja, hogy a vesztes gyors halált fog végül halni.
NS: Megállapodtok?
HC (keserűen): Persze, hogy megállapodunk! És ez még mindig tisztességesebb, mint amikor felettünk állapodnak meg rólunk…
NS (elképedve): De hát azt mondtad, hogy a klánok…
HC (ingerülten): Azt mondtam, azt mondtam! Hát persze! Mit mondtam volna szerinted a kristályodnak? Hogy: “Igen a viadalok eredményének harmada előre el van döntve.”? Hogy a klánok olykor mérgezik a fegyvereket, gyakran a felek tudta nélkül? Hogy a klánok ügynökei folyamatosan vizsgálják, hogy mire van igénye a közönségnek, ennek az ezerfejű, vérivó szörnynek, és annak megfelelően rendezik a viadalokat?
NS: Akkor minden, amit mondtál, hazugság volt?
HC: Mit mondhattam volna az örökkévalóságnak? (A kristályra mutat) Mindenki kitalálta előre, mit fog mondani, ha valaki érdeklődik.
NS: És mindenki így gondolkodik, mint te?
HC: Nem. Dehogy. A többség meg sem éli, hogy ideje legyen gondolkodni. Amit csak mondtam, az csak az “önként” jelentkező normálisokra vonatkoznak. Vannak persze háborodottak, akik tényleg szeretik ezt csinálni, akik szívesen ölnek a közönség ötpercnyi tombolásáért, vagy akik önmagában az ölést szeretik. De ezek szerintem háborodottak. És persze ez csak az élet-halál viadalokra vonatkozik.
(kis szünet)
HC: Uram… Miért világít ez a kristály?
NS: Kyel atya! Nem deaktiváltam… Mindent rögzített! Most mit csináljunk?
HC: Állítsd már le, az égiekre! (itt a kristályban őrzött emlék megszakad)


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához