LFG.HU

HammerTimeCafe
Bíró András
hírekCimkek

2005 – Catan Magyar Bajnoki Forduló

Kedves Játékosok!

A 3. Catan Magyar Bajnokság nagy versenye van már csak hátra, mely még egy világbajnoki hely sorsáról dönt. A versengés során ezúttal a Catan Telepesei alapjátékkal NÉGY fordulót játszunk. A világbajnoki helyért a ranglisták elején lévő 64 játékos küzdhet, azonban a főtábla mellett szervezett, bajnokságon kívüli fordulókon a többi játékos, családtag vagy érdeklődő is elindulhat több, apróbb nyereményért. A verseny során a versenyszabályzatba foglalt szabályokat, a kísérő meccseken azonban speciális szabályokat használjuk. (Elérhető a www.catan.hu oldalon keresztül.) A játék időtartama várhatóan 5-6 óra lesz!

A Bajnoki fordulókon mindenki gyűjtögette a győzelmi pontokat, (a végleges budapesti eredményeket a mellékelt táblázat mutatja), de most csak egy alkalmon múlik a kiutazó személye: az első helyezett jön Essenbe, a 2-4. helyezettek pedig fájdalomdíjként egy-egy játékot választhatnak. A többi résztvevő között pedig szintén kisorsolunk társasjáték-nyereményeket.

Aki versenyezni nem szeretne, de szívesen tájékozódna, milyen játékokra kell számítani az idei karácsonyra (pl. a Catan Telepesei 5-6 személyes kiegészítője stb.), annak a bajnokságon kívül lesz lehetősége ezt megnézni – a játék végeztével pedig akinek kedve van, továbbjöhet az RPG Társasjáték-találkozójára is.

Az Almássy Téri Szabadidőközpont épületében pedig igazi, hamisítatlan büfé működik!!!

A 3. Catan Telepesei Országos Bajnokság záró versenyének, és a játékdélutánnak a színhelye:

Almássy Téri Szabadidőközpont
Budapest, VII. ker., Almássy tér 6.

Megközelíthető: Blaha Lujza tértől (2-es metró, 7A, piros 173, fekete, piros 7-es busz) 5 perc séta, 4-es, 6-os villamos Wesselényi utcai megállójától 2 perc séta

A verseny időpontja: 2005. október 1. szombat, reggel 10 óra (nevezés 9:30-tól)


A nevezés díja:
500 Ft.

Minden játék kipróbálása, és a szabad asztaloknál a bajnokságon kívüli játék is díjtalan!!!

További információkért (bemutató játék, részletes versenyszabályzat, a következő versenyek időpontjai, ranglista stb.) keress meg bátran! (Bíró András, az andras.biro@axelero.hu email-címen, vagy a 06-30-535-4285 telefonszámon)

Gyere el ismét – vagy először!

A szervezők


Carcassonne Magyar Bajnokság

Az idén újból lehetőséget kaptunk arra, hogy az Essenben megrendezendő Carcassonne Világbajnokságon egy bajnokunk képviselje a magyar “nemességet”.
Ezúttal szeretnélek értesíteni benneteket arról, hogy a Carcassonne Magyar Bajnokság keretében, 2005. október 2-án minden aspiráns ringbe szállhat a dicső címért.

Aki a négy Carcassonne-forduló során a legtöbbször győz, és a legtöbb pontot gyűjti, a Piatnik Kft. jóvoltából kiutazhat Essenbe, és részt vehet a mintegy 16 ország küzdelmében. Jó hír, hogy a versenyen a magyar Carcassonne-kiadással játszunk, amiből az alapjáték mellett az első kiegészítés is megjelent.

A győztes mellett – a résztvevők számától függően – a további helyezettek társasjátékokkal vigasztalódhatnak. A versenyezni nem szeretők, vagy éppen az új játékokat kereső érdeklődők pedig a versenyen kívül több, új kiadású játékkal ismerkedhetnek meg – természetesen játszva…

A versenyre 2005. október 2-án, vasárnap kerül sor, és mintegy 4-5 óra időtartamú lesz.

A Carcassonne Magyar Bajnokságnak, és a játékdélutánnak a színhelye:

Almássy Téri Szabadidőközpont
Budapest, VII. ker., Almássy tér 6.

Megközelíthető: Blaha Lujza tértől (2-es metró, 7A, piros 173, fekete, piros 7-es busz) 5 perc séta, 4-es, 6-os villamos Wesselényi utcai megállójától 2 perc séta

A verseny időpontja: 2005. október 2. vasárnap, reggel 10 óra (nevezés 9:30-tól)


A nevezés díja:
500 Ft.

Minden játék kipróbálása, és a szabad asztaloknál a bajnokságon kívüli játék is díjtalan!!!

További információkért (bemutató játék, részletes versenyszabályzat, a következő versenyek időpontjai, ranglista stb.) keress meg bátran! (Bíró András, az andras.biro@axelero.hu email-címen, vagy a 06-30-535-4285 telefonszámon, illetve a www.catan.hu weblapon)

Várunk a várunkban!

A szervezők


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.