LFG.HU

Hunter
novellaCimkek

A kihallgatótiszt letette a zakóját a szék háttámlájára, és megigazította a hónaljtokot, amiben a fegyvere nyugodott. Nézte az asztal túloldalán ülő ősz hajú férfit. Az “öreg” alig múlhatott ötven, de szinte teljesen kifehéredett a haja és a borostája, ezért nézett ki idősebbnek a koránál.
- Bekapcsoltam a rögzítőt, kérem, mondja el saját szavaival a tanúvallomását.
- Gyanúsított vagyok? – az öreg nagyon halkan beszélt, a tisztnek közelebb kellett lépnie hozzá, hogy hallhassa.
- Dehogy, nem gyanúsítjuk semmivel. Nagyjából felderítettük már az ügyet és az ön szerepét is benne, de szeretnénk még egyszer hallani és hivatalos formában rögzíteni.
- Aha – mondta csendesen az öreg és tekintetét kihallgatójára emelte. – Tudja, kétszer két évet voltam a tűzvonalban, valószínűleg ezért alakultak a dolgok úgy, ahogy. Egy ideje már a Red Globe-nál dolgoztam, elegem lett a katonásdiból. A Red Globe jó választásnak tűnt, talán a legbiztosabb cég a Marson, és egyértelmű benne a hierarchia, akár a seregben. Ide csak egy éve kerültem mint karbantartó, ugyanis van épületgépészeti vizsgám is, de mindegy, ennyi elég rólam.
Tegnap éjjel ügyeletben voltam egyik csendes, meglett kollégámmal, Herberttel. Nem történt semmi, legalábbis kezdetben. Leheveredtünk hunyni egyet, ez nem szabálytalan, gond esetén az automatika úgyis jelez, és mi felébredünk rá. Persze én rossz alvó vagyok, ezért csak Herbert hortyogott a pihenőben, én felkeltem és kimentem a mosdóba. Néztem a tükörben a ráncos képemet és mindenféléken töprengtem – az öreg megcsóválta a fejét, mintha eszébe ötlöttek volna azok a keserű gondolatok.
A kihallgatótiszt leült vele szemben, mert alig hallotta, mit is mond az öreg. Végigsimított fényesre zselézett, fekete haján, majd előhalászott a zsebéből egy doboz cigarettát és megkínálta a tanút.
- Mi van benne?
- Dohány, mi lenne?
- Akkor nem kérek – intett az öreg -, tisztán nem szeretem.
A tiszt vállat vont és ő sem gyújtott rá, hallgatta tovább a vallomást.
- Mikor a mosdóból visszamentem a pihenőbe, Herbert már ébren volt. De nem feküdt, hanem ült az ágyon, amihez hozzábilincselték a kezét. A szoba közepén az egyik biztonsági őr, valami Bob állt. Az egyik kezében pisztolyt tartott, amit rám szegezett, a másikkal meg elém dobott egy bilincset.
- Vedd fel és kötözd magad az ágyhoz – mondta Bob, elég udvariatlanul.
- Miért, különben mit csinálsz? – kérdeztem és nem nyúltam a bilincsért, inkább közelebb léptem hozzá.
- Szerinted mit? Fegyver van nálam, bameg!
- Na és? Nem fogsz te lelőni.
A tiszt közbekérdezett:
- Provokálta a fegyveres őrt?
- Csak próbáltam beszélni vele. Az emberek kilencven százaléka nem tud lelőni egy másik embert. Nekem úgy tűnt, ő is a többséghez tartozik. Remegett a keze, izzadt a homloka, láttam hogy mindjárt megtörik. De közbejött valami, vagyis valaki. Belépett egy nagydarab fekete fószer, akinek a tekintetén rögtön láttam, hogy ő nem ahhoz a pacifista többséghez tartozik, amihez Bob.
Nem foglalkozott különösebben azzal, hogy felmérje a helyzetet, így nekem sem jutott sok idő cselekedni. Ahhoz messze volt, hogy elkapjam, csak menekülhettem, visszavetődtem hát a mosdóba, ő meg már tüzelt is. Volt nála egy baromi nagy AK, azzal teleszórta a szobát.
A mosdó persze csapda volt, nem mutatkozott más kiút, csak az az ajtó, amin beugrottam. Amint kilövöldözte magát, utánam vágott egy gránátot. Nem gondoltam, hogy a szemétnél ilyesmi is van, de volt. Annyi időm még maradt, hogy beugorjak egy fülkébe, hátha az ad némi fedezéket, bekuporodtam a csésze mellé, befogtam a fülem, kinyitottam a szám. Megmentettem a dobhártyámat. Magam is meglepődtem, hogy túléltem a robbanást és gyorsan fegyver után néztem.
- A mosdóban?
- Nem, magamnál. Akadt az overallomban egy csavarhúzó meg egy golyóstoll.
- Egy AK ellen? – a tiszt hitetlensége jeleként fintorgott.
- Ő is elbízta magát. Ráadásul azt hitte, meghaltam. Mikor utánam jött, egész közel merészkedett. Belevágtam a kezébe a csavarhúzót, hogy ne kapkodjon a gépkarabélya után, aztán felálltam és a szemébe szúrtam a tollat. Ha azt jól megnyomja az ember, eléri vele az agyat is. Én jól megnyomtam.
Persze ehhez nekem sincs gyomrom. Közelről ölni, az sosem volt egyszerű. Hánynom kellett, még szerencse hogy a mosdóban voltam. Csengett a fülem a robbanástól, ezért nem hallottam, hogy közben bejött még valaki. Egy szakállas ipse, szintén fegyverrel. Gyanítom, hogy a társa lehetett az előzőnek, és jött megnézni, mire ez a nagy lövöldözés. Megint szerencsém volt, megdöbbentette a társa látványa, így előbb vettem észre én őt, mint ő engem. Megsoroztam az AK-val.
- Ekkor már magánál volt a karabély?
- Igen. Már hányni is magammal húztam, nem hagytam a halott közelében a fegyvert, a seregben azt tanultuk, amíg a nyakán van a feje, addig nem biztos, hogy halott. Természetesen egy kiborg esetében meg még ez sem igaz. Tehát rálőttem a szakállasra, de védőmellény volt rajta, így nem terült el elsőre, kénytelen voltam a fejébe is ereszteni egyet.
- Mi maga, valami akcióhős?
- Én inkább mészárosnak érzem magam. Ezután kitáraztam az AK-t és elvettem a szakállas géppisztolyát, egy Hecklert, fele akkora, gondoltam, nekem jobban megfelel.
- Még harcolni akart?
- Akarni nem akartam, de hiába próbáltam használni a komot, valaki blokkolta a rendszert. Így aztán segítséget nem hívhattam. Herbert és Bob halottak voltak, nem tudom, hogy melyik fegyveres intézte el őket, mindenesetre rájuk sem számíthattam már. Egyébként észrevették, hogy a szakállas hullának valami gyűrűk vannak a szakállában? Szerintem arany, nem tudom, hogy jelent-e valamit, de talán segít az azonosításában.
- Igen, igen, de még nem tudjuk, van-e jelentősége. Ezután elhagyta a pihenőt?
- Előbb levettem az overallomat, abba volt beépítve valami helyzetjelző, hogy tudják, merre járnak a karbantartók. Ha pedig ezek a terroristák a kommunikációt tudták akadályozni, akkor akár ezzel be is mérhettek volna. Így viszont csak azt láthatták, hogy a két karbantartó a pihenőben maradt.
- Mikor találkozott a nővel?
- Helennel?
- Igen, aki a tartályokról beszélt magának.
- A felettünk lévő szintre mentem, ahol a folyosón az egyik ajtónál sikoltozást hallottam. Gondoltam, az egyik terrorista elkapott egy nőt, talán éppen erőszakot tesz rajta. Belestem az ajtón. Mondhatom, meglepődtem. Egy szőke maca éppen egy másik nőt vert az irodában. De nem kispályásan, hanem ütötte, rúgta. Elképesztő, hogy némelyik nő mennyire be tud vadulni, ez valami szadista lehetett. Gyakorlót viselt meg fegyverövet, gyanítottam, hogy ő is terrorista. Nem tudtam volna észrevétlenül megközelíteni, ezért picsán lőttem a Hecklerrel, szerencsére azon van hangtompító is. Összeesett, el akartam fogni, de erre az a csaj, akit eddig vert, leütötte egy noteszgéppel.
Mint megtudtam, ő is a Red Globe-nak dolgozott, éjjel túlórázott valamit az irodában. Ő mondta, hogy látott néhány terroristát meg biztonsági őrt. Voltak halott őrök is, hát feltételeztük, hogy néhányan beengedték a támadókat, előtte vagy utána pedig elintézték azokat a társaikat, akik nem tartottak velük. A nő látta a tartályokat is. Ebből már nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy mit akarnak, mivel itt van elhelyezve a város légcserélő központja. Azt persze nem tudhattuk, hogy a levegőbe juttatott méreggel merényletet akarnak-e elkövetni, vagy csak fenyegetőznek, hogy kiköveteljenek maguknak valamit.
- Innen, gondolom, egyenesen a légcserélőhöz mentek.
Az öreg bólintott:
- Kisebb bonyodalmak adódtak, de mondhatjuk, hogy egyenesen odamentünk.
- Ott pedig lelőtt még két terroristát.
- Igen, ott volt az a pofa, aki pózolt a tartályok meg a levegőztetőgépek előtt, meg az a másik, aki ezt megörökítette. Talán még azt is felvette, amikor lelőttem őket. Nem tudom, maga talán már látta a filmet.
- Nem, még én sem. De ha engedélyt kapok rá, mindenképpen megnézem, elképesztő amit véghezvitt.
Az öreg szinte már suttogott, annyira halkan folytatta. A tisztnek az asztal fölé kellet hajolnia, hogy hallja. Az arcuk egy arasznyira került egymástól.
- Tudja, mit gondolok én erről az egészről?
- Mondja el, kíváncsi vagyok rá – felelte a tiszt.
- A fene se tudja, kiket lőttem én le.
- Ezt hogy érti? – kérdezte a tiszt összeszűkülő szemmel.
- Maga nem hírszerző tiszt, nem is nyomozó. Maga egy gyilkos, vagy ha jobban tetszik, egy hóhér.
A tiszt nem válaszolt, csak megrándult a szája széle. Az öreg suttogott tovább:
- Erős a gyanúm, hogy ugyanazok adtak magának parancsot az én likvidálásomra, akik az állítólagos terrortámadást megtervezték. Talán újabb pénzeket akarnak megszavaztatni a biztonsági intézkedésekre, talán a hírszerző szervezetek jogait szeretnék kiterjeszteni, talán van valami más a cél, nem tudom. Már nem is számít. Nyilván azért arra még kíváncsiak voltak, hogyan keresztezhette a terveiket egy magamfajta senki. De szánalmas, amit itt kihallgatás helyett előadott. Gondolom, egy múlt századbeli gengszterfilmben látta, hogyan is kell csinálni. A szakállasnál nem voltak gyűrűk, a nőt nem Helennek hívják, a tartályok pedig félig nyitva voltak, de ennek ellenére a fejem sem fájdult meg az állítólagos méregtől.
A kihallgató továbbra sem szólt, de a tekintete elárulta; az öreg most már biztos volt benne, hogy igazak a feltételezései.
- Tudja, a fegyvere most ugyanolyan távolságra van az én kezemtől, mint a magáétól – suttogta az öreg a hóhérjának.
A hóhér nem válaszolt, csak nézte az öreg szúrós tekintetét, amellyel talán mindenkin átlát. Most már az öreg sem szólt, csak nézte annak az embernek a rideg arcvonásait, aki meg akarja őt ölni.
Egyikük sem beszélt, nem volt már mit mondani, mindketten tudták, hogy itt valamelyikük meg fog halni.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához