LFG.HU

HammerTimeCafe
Lipták László
ismertetőCimkek

Fordította: Hanna


- Ez az interjú egy magyar RPG magazinban fog megjelenni. Mennyire ismered Magyarországot? Megfordultál már nálunk?
Igen, több ízben is jártam már Magyarországon, elsősorban gyerekkoromban, amikor sokszor nyaraltunk a Balatonnál és a környező fürdőkben. Néhányszor Budapesten is megfordultam. Hatalmas, elbűvölő város, varázslatos hangulata van. Így hát azt mondhatom, jól ismerem Magyarországot. Csak a nyelvet találom nagyon nehéznek.

- Mesélj egy kicsit a hátteredről! Hol élsz és hol dolgozol?
Prágában élek, és tervezőgrafikusként dolgozom egy internetes vállalatnak. Nem vagyok szabadúszó. Csak a magam örömére festek. Ha a napi betevőmért kéne fantasy borítókat festenem, én is beleszoknék a rutinba, csak hogy kifizethessem a számláimat, mint ahogy egynémely barátommal megtörtént. Így azonban szabadon alkothatok, amit csak akarok, és ez az egyik oka, amiért még mindig imádom – nem munka, hanem szórakozás. Ugyanakkor ennek hátulütője is van, mert csak hétvégén és késő este van időm festeni, amikor megjövök a munkából. Ezért évente csak korlátozott számú művel tudok elkészülni.

- Tudnál pár szót mondani a cseh fantasy- és szerepjátékéletről, a kiadókról és a cseh művészközösségről?
Nos, én kicsit a periférián mozgok, de a közösség olyan kicsi, hogy mindenki ismer mindenkit, akárcsak egy kis faluban. A könyvpiac is elég szűkös, a kiadások kis példányszámúak, és a legtöbben nem is a pénzért csinálják, hanem azért, mert ezt szeretik. Nem jövedelmező. De van néhány kiváló és népszerű írónk és festőnk. A profi festők közül itt van J.P. Krasny vagy Milan Fibiger. Az élet a találkozók körül zajlik, a legnagyobb aktív közösség Prágában a Cafe Krakatit köré szerveződik. Itt találkoznak a szerkesztők, írók, festők és rajongók egymással, és itt beszélik meg a projekteket is.

- Volt részed szépművészeti képzésben? Ki ösztönzött, hogy hivatásos művész legyél?
Nem kaptam rendes képzést. Mindent magamtól kellett megtanulnom. Úgy érzem, ez a gyenge pontom is: hiányzik a mindennapos rajzgyakorlás. Próbálkoztam magamtól is, de nagyon makacsnak és elszántnak kell lenni ahhoz, hogy az ember mindennap gyakoroljon, és többnyire fontos, hogy legyen valaki, aki rámutat a hibákra. Ami a második kérdésedet illeti: a nagybátyám volt az. Novellákat ír, és együtt dolgozott néhány magazinnal. Azt mondta a szerkesztőknek, hogy csak az én illusztrációimat szeretné.

- Mikor kezdtél a szakmában dolgozni, és mit gondolsz róla? Marad időd a háziprojektjeidre?
Túl korán, tizennyolc évesen kezdtem, és máris fejest ugrottam egy magazinnál végzett munkába, anélkül, hogy tapasztalatom vagy bármiféle mélyebb ismeretem lett volna a munkámról. Először izgatott voltam, hiszen fiatal voltam, és a munkám magazinokban jelent meg – büszke voltam, de ugyanakkor tudtam, hogy ez nem jó, egyáltalán nem vagyok még profi szinten. Nagyon nagy szükségem volt a technikai gyakorlatra… Akkor azt mondtam magamnak: “állj”, és négy évig minden melót lemondtam. Ez idő alatt csak tanultam és a technikámat fejlesztettem. Aztán apránként visszajöttem. El szoktam vállalni megrendeléseket is, mert gyakran kihívást jelentenek, és még mindig tanulok, új utakat, látványt és ötleteket keresek, de csak korlátozott mennyiségben, évente csak öt-hat borítót készítek, hogy fenntartsam a minőséget, és legyen időm nézelődni, gondolkozni, és magamnak is festeni valamit. Ez az állandó munkahely előnye. Nem kell festenem a megélhetésért.

- Szerinted mely területeken fejlődhetnél? Mik a terveid a jövőre nézve a művészeteddel kapcsolatban?
Rengeteg dolgon kéne még javítani. Először is a rajzon és az anatómián. Ez az alap. E tudás nélkül nem kezdhetsz bele illusztrálásba. A színpalettámon is tompítanom kell. Mostanság a színeim nagyon nehezek, intenzívek és direktek, úgy érzem, hogy kicsit könnyedebbre kéne vennem őket, és több földes jellegű, természetes vagy pasztellszínt használhatnék. Mik a jövőbeli terveim? Ki tudja? Az ember eltervezheti, mit fog tenni, de az élet más útra fogja terelni. Nekem is kering valami kis terv a fejemben, de még nem beszélhetek róla.

- Mely kiadóknak dolgoztál?
A Nemesisnél kezdtem – ez egy fantasy és sci-fi magazin – illusztrátorként, aztán átmentem a Magnet Press kiadóhoz, és könyvborítókat festettem. A többi kiadó mind cseh: Najada, Triton, Straky na vrbe, Netopejr, InOptima Forma, és festettem néhány zenei CD borítót is.

- A műveid sok kiállításon megfordultak. Tudnál ezekről a kiállításokról mesélni valamit?
A felüket én kezdeményeztem. A kiállítás nagyon fontos része a művész életének, mert jelet adsz magadról: még mindig itt vagyok. Mások el is adják a képeiket a kiállításon, én nem – csak akkor adok el a képeimből, ha rábeszélnek, vagy ha fedezni kell a kiállítás költségeit. Ez nagyrészt a jelenlétről szól, hogy teljes képet adjak a munkámról, és szerződést kössek a szerkesztőkkel, no és persze nagyon klassz érzés egy nagy bulit csapni a barátaimmal.

- Mit gondolsz a művészetről általában, és különösen a fantasy művészetről? A fantasy vajon a szépművészet kistestvére-e, tisztelik, vagy nehéz elfogadtatni?
Ez fogós kérdés. A legtöbb festő nem becsüli sokra azokat a művészeket, akik borítókat festenek, legalábbis az én országomban – pedig egyáltalán nem könnyű könyvborítókat vagy illusztrációkat készíteni. Ha jól akarod csinálni, nagyon nehéz. Először is, ismerned kell a történetet, aztán kutatást kell végezned, ami már-már tudomány – különösen, ha történelmi fantasy-t festesz, és gyakorlatilag senki nem bocsátana meg neked egy tévedést.
Ugyanakkor ismerek olyan festőket, akik zseniálisak, de amit csinálnak az iparosmunka, nem művészet. Fognak néhány tárgyat egy-két fotóról, és minden képzelőerő nélkül összedobálják őket a papíron, ezért a borítóik mind egyformák, meztelen nőkkel, sárkányokkal vagy harcosokkal, ugyanazon elemeknek ezerféle variációjával és kész színkavalkáddal. A kiadók ezt szeretik, ezért nehéz művészetet létrehozni, különösen, ha meg kell élni, és havonta több képet is be kell fejezni, ezért ezek a festők rutinból dolgoznak, és csak a dekoráción változtatnak. Azt is tudom, hogy vannak azonban olyan művészek, akik, noha a művészetükből élnek, minden borítón adnak valami újat – a képzelőerejüket, az energiájukat, tisztelik a történetet és az olvasókat -, és ez művészet. Az első csak iparosmunka. De az is éppolyan értékes. Ezeknek az iparosoknak a többsége magasabb technikai szinten van, mint amit én valaha is el fogok érni.

- Mely művészeti irányzatok és stílusok ihlettek? Nagyon sok szimbólumot fedeztem fel a képeiden. Mesélnél ezekről?
Először is az art deco és a prerafaeliták. Ezek a legerősebb hatások. Imádom a gazdag díszítéseket, talán mert kora gyermekkorom óta Alfons Mucha festményei vettek körül. Rajtam hagyta a nyomát. Ami pedig a szimbólumokat illeti… Azoknak más eredete van. Először is a belső világomból fakadnak. Aztán szeretek a képbe rejtett történeteket belevinni, és a szimbólumok segítenek a mesélésben. Végül pedig érdekelnek a régi kultúrák és filozófiák. Szeretem az ősi Egyiptomot és művészetét, de a keleti és a kelta művészetet és kultúrát is, de az utóbbi évben kezdtem kicsit elfáradni a körülöttem dúló keltamániától, és kezdtem visszafordulni a saját hátteremhez, kelethez, a szláv régiókhoz.

- Kik a kedvenc vagy a rád legnagyobb hatást gyakoroló művészek?
Leonardo da Vinci, Arthur Rackham, Alan Lee, Alfons Mucha, Darell Sweet, a legtöbb prerafaelita és az orosz rajzoló, Bilibin.

- Az életben mik adnak ihletet (zene, helyek, kultúrák, stb.)?
A természet, a zene és a tenger. A zene hangulatot teremt és erővel tölt fel. Minden szeretek a régi jó swingtől és rocktól kezdve a világzenén át a középkori és kelta zenéig, és egy jó kis jammelés a barátaimmal olyan, mint egy energiabomba. Az a legnagyobb örömök egyike. Vannak kedvenc helyeim, de túl hosszú lenne a lista. Mit mondjak… otthon, édes otthon. A cseh tájak varázslatosak, Prága is ihletforrás lehet. Aztán… Szeretem a tengert, a sziklákat, a vad hullámokat, és legjobban egy vitorlás fedélzetéről lehet szemlélni a tengert. Amikor a kormány mögött állsz, nem kell képzeletbeli tájakról ábrándoznod, mert ott vagy bennük.

- Mik a kedvenc fantasy vagy sci-fi könyveid és filmjeid, milyen gyakran van részed ilyesfajta szórakozásban?
Csak néhány klasszikust olvastam, köztük A Gyűrűk Urát. Utálni fogsz, ha elárulom, hogy olvastam a Harry Pottert is? De a minősége kezd romlani. Általában a fantasy műfajon kívül eső könyveket olvasok. Szeretem James Herriot ot és Ellis Caedfael-krimijeit. Filmek? A Gyűrűk Ura király! De szégyellhetem magam, már fél éve nem voltam moziban, és az utolsó könyv, amit olvastam, egy kézirat volt az egyik borítómhoz. Szörnyű vagyok.

- Szerepjátékozol? Mik a kedvenceid?
Sajnos még nem volt alkalmam játszani. De ha játszanék, biztosan egy vidám hobbitot választanék.

- Milyen eszközökkel dolgozol? Mik a kedvenc színeid és színsémáid, hogyan használod őket hangulatteremtésre? Milyen ecsetet használsz? Szerinted milyen papír a legalkalmasabb vízfestéknek?
Jó hosszú kérdés. Többnyire vízfestékkel és néha élénk anilinszínekkel dolgozom, de elég szokatlanul használom őket. Sötéttől kellett haladnom világos felé, de az vízfestéknél lehetetlen, ezért elkezdtem fehér akrilt használni. Azt mondanám, kevert technikát használok. Jobbára vízfestéken alapul, de a technika teljesen ellentmond a vízfestékek hagyományos használata logikájának, és a végeredmény olajfesték hatású. Szeretem az élénkkék, -lila és -narancs kombinációit. Az indigó is szép. Van néhány kedvenc festékem, amit újra és újra felhasználok. Ami az ecseteket illeti, nagyon vékony ecseteket használok, 0,00,00-ásat, de nejlonszőrrel. A technikám tönkreteszi a természetes szőrű ecseteket. Az ecsetek másik csoportja hegyes, kör alapú ecset, amit fél centire vágok, és száraz pamacsolásra használok – így nagy felületen tudok intenzív hátteret festeni, néhány szelídebb árnyalattal. Úgy néz ki, mint az airbrush, csak éppen kézzel csinálom. A papír cseh márkájú – nagyon sima, szemcsétlen -, amit tömbökbe ragasztva árulnak, úgyhogy nem kell kifeszíteni minden egyes lapot. Ha nagyon agresszív a pamacsolásom, ráfestek egy vékony akril réteget, hogy megóvjam a papírt a sérüléstől.

- Mi a véleményed a digitális festészetről, gondolod, hogy föl fogja váltani a hagyományos technikákat? Ha digitálisan festesz, milyen szoftvert használsz?
Néhány művész csodákra képes a számítógéppel, a barátom borítókat készít így megrendelésre. Tiszta, gyors, minden hibát ki tudsz javítani, és több lépést is vissza tudsz lépni. Csakhogy én szeretem a régi időket, a festék illatát és azt, hogy én irányíthatom az ecsetet. Azt gondolom, művészet valamit elsőre jól megfesteni, pontról pontra a papíron a semmiből, csak az ecsetet, a festéket és a kezedet használva. A számítógéppel többször visszajavíthatsz, nem kell, hogy tiszta elképzelésed legyen. Olyan eszközeid vannak, amik elvégzik a munka felét, és a másik felében visszamehetsz, és kipróbálhatsz egy másik ötletet. Ez papíron nem lehetséges. Azt hiszem, sok művész digitálisra vált a jövőben, mert könnyebb, és a kiadók is imádják, mert időt takarítanak meg és azonnal mehet a nyomdába. Én azonban maradok a hagyományos médiumoknál.

- Hogyan osztod be az idődet? Mennyit fordítasz festésre?
A nap legnagyobb részében dolgozom a munkahelyemen, a következő két órát a családommal töltöm, aztán egy órát gyakorolok a hárfámon, gyakran elmegyek koncertre az együttesemmel, vagy unkamegbeszélést tartunk, úgyhogy igazából csak hétvégén van időm festeni. Néha, ha valamit gyorsan kell megfestenem, kiveszek néhány napot. Szerencsére a főnöklöm megérti ezt. Ő is a rajongóm.

- Többnyire hogyan kezdesz neki egy képnek, és mennyi időt töltesz el az egyes munkafázisokkal? Mik a kedvenc részeid a munkában? Mik a kedvenc témáid és miért?
Miután a vázlatot átvittem az akvarellpapírra, többnyire a nehéz részletekkel indítok – arcokkal és kezekkel. Ha azok jól néznek ki, már tudom, hogy nem fogom elrontani a kép többi részét. Majd a végén visszatérek rájuk, hogy a színüket összhangba hozzam a háttérrel. Utána megfestem az egész hátteret, a fontosabb alfestéseket, aztán a részleteket, a felületeket, és végül az árnyékokat és fényeket. A ráfordított idő attól függ, mennyire nehéz az, amit festeni akarok. Egy-egy képre a tiszta munkaidő 4 és 10 nap között mozog. A legjobb pillanatok, amikor a főbb alakokat festem – akkor lép működésbe a teremtés varázslata, néha olyan tudatállapotba kerülök, hogy teljesen elvesztem az idő- és térérzékelésemet – ilyenkor a kép egyszerűen nyakon ragad, és magába ránt. Lehet, hogy a kezemben ecset van, de varázslatos tájakon járok. Személy szerint a fákat és a vizet szeretem nagyon. Nem tudok elképzelni szebbet egy öreg, göcsörtös fánál. Az utóbbi időben szeretek öreg arcokat festeni – ugyanaz a helyzet, mint a fákkal, rejtett szépség bujkál a ráncok között. És tudod, mit még? Macskákat. Azt vettem észre, hogy megszállottan festem a macskákat még a fantasy képekre is. Talán mert otthon nagy macskacsapat vesz körül.

- Milyen tanácsot adsz a kezdő festőknek?
Dolgozz keményen, légy makacs, és nézz jól körül! Rendszeres gyakorlás és kemény munka nélkül nem tanulod meg a megfelelő technikát, és anélkül meg fogsz szenvedni a papírral. Figyeld meg, mit fest a többi művelsz, hogyan és mit használnak hozzá! Bízz a megérzéseidben és higgy abban, amit csinálsz! Ha ezt akarod csinálni, és a világ ellened van, de mégis ez a vágyad, akkor találsz majd módot, hogy teljesítsd az álmod. Ne feledd, hogy semmi nem könnyű. Ha valaki rámutat a hibáidra, ne gurulj dühbe, és ne veszítsd el a hitedet a képességeidben, gondolj inkább pozitívan a rossz véleményekre is, mert ha konstruktívan állsz hozzájuk, még segíthetnek is neked.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához