LFG.HU

HammerTimeCafe
Tim_Shaw
novellaCimkek

- Eszem ágában sincs megnősülni! – toporzékolt a trónörökös. – Hát már nem emlékszik, édesapám, hogy jártam a legutóbbi lánykérésnél?
Az öreg egyik fején összeráncolta a homlokát, megcsóválta a másikat, s ezzel egy időben a harmadikon beleharapott a szája sarkába. Egy szem fia, a kipusztulástól fenyegetett dinasztia utolsó reménye duzzogva járkált a barlangban; léptei alatt csak úgy döngött a talaj.
- Pedig mindent pontosan úgy tettem, ahogy meghagyta: virágokat szórtam az ara lába elé…
- Nekem úgy rémlik, egy óriási kazalt hajítottál rá a magasból- javította ki az apja. – Kis híján megfulladt a szerencsétlen, mire nagy nehezen kihúzták alóla.
- …aztán édességgel kedveskedtem neki…
- A tucatnyi méhkasra gondolsz, amit a szobájába vittél? Na, arra nem lennék büszke a helyedben!
- …csak úgy sikoltozott…
- Persze, de nem örömében – emlékeztette az öreg.- A fél udvart összecsipkedték a méhek.
Az ifjú nem hagyta kizökkenteni magát a mondókájából.
- Elrepítettem egzotikus tájakra…
- Már aki szereti a forrongó vulkánokat…
- …el is alélt…
- Na igen, csak nem a gyönyörtől, hanem a kénköves bűztől…
- …és még ez sem volt neki elég!
- Hm, azt, hogy “elég”, inkább ne is emlegesd!
A trónörökös szomorúan ingatta egyetlen fejét.
- Láthatja, én mindent megpróbáltam, mégsem sikerült. Egy újabb kudarcot nem élnék túl.
- Ha nem szerzel asszonyt, így is, úgy is kihal ősi fajunk. Ez pedig nem történhet meg, mert akkor az ember végleg átveszi a hatalmat a világon – sóhajtott az öreg. Aztán dühösen csapott egy akkorát pikkelyekkel borított, tüskés farkával, hogy a barlang falából öklömnyi darabok potyogtak a földre. – Nem értelek! Pedig annyira egyszerű az egész! Odarepülsz, és “legyakod a hetvenkedő, páncélos nyüzügéket”, hogy a te szavaiddal éljek. Aztán elragadod a királylányt, ahogy egy rendes sárkányhoz illik. Így tettem én is, előttem a hétfejű nagyapád is, annak előtte meg a tizenkét fejű dédapád, no és a…
- Jó, jó! – szakította félbe az ifjú meglehetősen udvariatlanul a családi krónikát, még mielőtt a sárkánykirály felsorolta volna a patinás családfa unalomig ismert “hőstetteit” vagy ezer évre visszamenően. – Csak azt mondja meg, miért kell ragaszkodni ilyen mereven ahhoz, hogy a menyasszony királylány legyen?
- Hát neked a nemesi vérvonal smafu? Csak nem akarsz összeállni egy pórral?
- Úgy értem, miért lényeges, hogy ember legyen? Nincs itt valami ellentmondás? Még csak nem is hüllő!
- Ohó, várd csak ki a végét, fiacskám! – mondta sokatsejtetőn a tapasztalt sárkány. – Nincs az a szende, bájos menyecske, aki előbb vagy utóbb házsártos sárkánnyá ne változna!
Ő már csak tudta, hosszú élete alatt több tucat hercegnőt rabolt el a tradíciók miatt, de hiába, ezzel legfeljebb késleltetni tudta az elkerülhetetlennek látszó kipusztulást. S egyetlen sarja, aki már alig-alig emlékeztetett a dicső ősökre, most ráadásul előállt renegát gondolataival. Pedig már enélkül is az idegeire ment különcségével.
- Ez bizonyára így van, apám! De értse meg, én… hogy is mondjam… MÁS vagyok…
- Na várjunk csak! Ugye nem arra célzol, hogy… – Az öreg nyelt egy nagyot. Négy szemöldököt gyanakvón felhúzott, kettőt meg össze. Oldalra billentett fejekkel kérdezte: – Csak nem a hímekhez vonzódsz?!
- Ugyan, dehogy! – nevette el magát a fiatal.
A sárkánykirály megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.
- Egyszerűen csak nem igazán hoznak tűzbe az embernőstények.
- Ebben lehet valami – merengett az öreg, s a szája sarkain különös mosoly sejlett fel, ahogy a múltba révedt. – Tényleg sokkal izgalmasabbak a kecsk…
- Na de, apám!
- Ööö… mármint gasztronómiailag – riadt fel a nosztalgiázásból az öreg, s szaporán pislogott pillanatnyi zavarában. – De akkor végképp nem értem. Ki tetszik neked?
- A gyíklénylányok! – vágta ki büszkén a trónörökös. – Hú, ha belegondolok, milyen csudát tudnának tenni a hosszú, izmos nyelvükkel…
- Te ferde hajlamú – csóválta fejeit összehangoltan az apa, aztán határozottan toppantott egyet cölöpszerű lábával. – A vitát befejeztem. Addig ne kerülj az öt szemem elé – egyet elveszített hajdanán, amikor életre-halálra küzdött egy páncélos lovaggal -, ameddig el nem raboltál egy királylányt! – Azzal sarkon fordult és magára hagyta pipogya utódát.
A trónörökös nem tehetett mást, kénytelen-kelletlen elrúgta magát a sziklapárkányról, s mint a rosszindulatú pletyka, szárnyra kapott.

***

- Végre! Csakhogy megjöttél! – köszöntötte fiát vidáman a sárkánykirály, amint az belépett a barlangba egy jókora zsákkal a hátán.
Az öreg elmorzsolt három könnycseppet a szemei sarkában – az egyik feje nem volt annyira érzelgős.
- Látom, ezúttal sikerrel jártál!
- Hát, most tényleg jobban éreztem magam, mint legutóbb! – rikkantotta a trónörökös. – Hinnye, ha látott volna, amikor a lovagokkal versengtem!
- Tudtam! Tudtam, hogy mégsem vagy olyan puhány alak, amilyennek tettetted magad! Mesélj, hányat aprítottál fel?
- Aprítani?! – hökkent meg a fiatal. – Egyet sem. Sör-virsli versenyben mértük össze az erőnket.
- Sööör… virs… – hüledezett a hüllő.
- Úgy ám! Betértünk a “Fekete Bagoly” fogadóba, hogy eldöntsük, ki a legény a gáton. Hehe! Jó kis hely!
- Én ehhez már öreg vagyok – legyintett csüggedten az apa. – Új szelek fújnak, s végül is oly’ mindegy, mi módon győzöd le őket. A te bendődbe úgyis több fér, mint egy regiment katonának. Remélem, lealáztad őket!
- Hát, izé…
- Jaj, ne kezd már megint!
- Tudja, hogy nem bírom a mustárt… – mentegetőzött az ifjú bűnbánó szemekkel. – Hogy leöblítsem a szörnyű ízt, kiittam egy egész hordó sört.
- Jól van! Legalább ebben nem maradtál alul! – veregette meg a hátát az öreg.
- Mármint az asztal alatt? – sandított félszegen az utód. – Hááát, igazság szerint…
- Ne is folytasd, inkább arról beszélj, hogy ment a leánykérés. Elnyerted a szerelmét?
- Eh, nem akart velem kártyázni az az elkényeztetett fruska.
- Úgy értem, neked adta végül az apja a kezét?
- Először ugyan körömszakadtáig tiltakozott a frigy ellen, de amikor már nem volt mivel vakaróznia, végül is beadta a derekát.
- Ilyenek ezek a mai királyok! – fújt füstpamacsot mérgében az öreg sárkány. – Eleinte kézzel-lábbal kapálóznak. Aztán csak lábbal… majd végül szinte mindig fejetlenségbe torkollik a lánykérés.
- Ahogy mondja, édesapám, ahogy mondja!
- A lényeg, hogy megszerezted a királylány kezét.
- De meg ám! – kacsintott az ifjabbik sárkány. – El is hoztam magammal. Itt van a zsákban!
- A királylány?!
- Nem, csak a keze. Há’ mi a ménkűnek cipeltem volna ide az egészet? – értetlenkedett a sárkányfi.- Különben meg kell a fenének az a tagbaszakadt fehércseléd. Még a végén itt lábatlankodna nekem a barlangban!
A sárkánykirály csak azért nem sápadt el, mert a hüllők ebben nem szoktak jeleskedni, de karmaival két arcán is végigszántott. S ezzel a mozdulattal csaknem négyszeművé tette magát.
- Ó, te szerencsétlen! Mit tettél?! – bömbölte. – Hogy viszed tovább asszony nélkül a vérvonalat?
- Ezek szerint a gyíklányok semmiképp nem jöhetnek számításba?
- Hallgass! Már így is épp elég bajt okoztál! – förmedt rá a háromfejű. – Miattad kiújul a viszály! Holnap nyakunkon lesz a királyi gárda, hogy bosszút álljanak.
- Á, a bosszútól nem kell félni! – mondta sejtelmesen a vőlegényjelölt. – Amikor elrepültem, búcsúzóul mindenfelé örömtüzek gyúltak a városban.
- Te eszetlen! Csak nem perzselted fel az egész kastélyt?
A trónörökös idétlenül vigyorogva vonogatta satnya vállát.
- Hát egy darabig talán füstölögnek még magukban, de egyszer csak elhamvad szívükben a gyűlölet parazsa.
- Ó, te átok! Mi lenne, ha csak egyetlen egyszer szót fogadnál?
- De hisz’ most is azt tettem. Há’ nem édesapám mondta, hogy menjek háztűznézőbe, he?


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához