LFG.HU

legoman
novellaCimkek

1999. december

Egyik hétköznap délután a Debrecenben található, Bohém nevezetű vendéglátóipari-egységben próbáltam elkölteni néhány szerény szendvicset, plusz átfutni pár sajtóterméket (Élet és tudomány, hvg, valami mozis újság is volt ott, de ez tavalyi, viszont van benne egy cikk a Blade-ről, ezért megtartottam. Itt az ideje, hogy el is olvassam. Jó kis kardozós, vámpíros muvi, Wesley Snipes-szal a főszerepben, amit furcsállottam, de a filmre még nem jutott időm. Végül is a Szellemkutyában meg Forest Whitaker játszott szamurájt. Semmi baj sincs ezzel, de Shogunnak kicsit sötétsárga a főhős, valószínűleg az amerikai ombudsmanok nyomására adták oda a szerepeket afro-amerikaiaknak. A politikához nem értek. Ja, és volt még egy Naplóm is, ez itt a helyi napilap). A történetre visszatérve, a szenyókat én készítettem korábban, viszont Robi, a csapos beengedett kajálni, már nyitás előtt, mert jó arc. Ő a hajrá előtti takarítással, én a beleimmel voltam elfoglalva, de néhány szót beszélgettünk is. Valamint gondolkodtam az étekhez való itókán is, mert ugye nem mindegy, hogy a komlószörpi vagy az olaszrizling-fröccs ízei keverednek az igen puritánra sikeredett szalámisdeszka (szalámi+kenyér és kész) aromájával, amikor egy hatvan körüli – ezt nehéz megbecsülni, a későbbiekből kiderül miért -, és első látásra amolyan “helyi bútordarab és saválló” bátyó ült le asztalomhoz. Valami fejfájás is bújkált bennem, ezért igyekeztem az italválasztással, amitől az előbbi momentum, hogy is mondjam, egy pillanatra eltérített.
Meglepetten néztem rá, hisz egyedüli vendég voltam ezen a kora délutánon (14:20 körül), leülhetett volna bármelyik asztalhoz, majd a meglepetésem szolidan gyanakvássá érett. Bizonyos, hogy kéregetni akar: vegyek neki egy italt, vagy adjak egy bagót, húsz forintot, vagymittudoméndenagyonmérgesleszek. Napirendre tértem a dolog felett, aztán elfordultam és megpróbáltam észre sem venni az ipsét, ami nyilvánvaló udvariatlanság részemről, de engem mindig megtalálnak a hajléktalanok / koldusok / kéregetők / részegek, a legnagyobb tömegben is. Viselkedésem meddő védekezés az elkerülhetetlen ellen, mert ugye egy elszánt hajléktalant / koldust / kéregetőt nem lehet ilyen kicsiségekkel lerázni. A részeg embert bántani pedig alávaló dolog, én is lehetek még részeg véletlenül és túlságosan közlékeny is, ebbéli elfoglaltságomban pedig nem szeretném hogy elpáholjanak.
Ne tégy olyat részeg embertársaiddal, amit nem szeretnél részegen visszakapni! Lehet ez amolyan romantikus világlátás, lehet nem az. Romantika vádjával még igen kevesen illettek ugyanis.
Lányok se.
De ez nem tartozik ide.
Borzasztó komoly arccal fordultam tehát újságomhoz, remélve, hogy azt a látszatot keltem, hogy nekem aztán IGGGEN FONTOS megtudnom az aznapi híreket (új buszokat vásárolt a DKV, több apró tolvajlás a megyében (Napló), a nanotechnika tömjénezése valami szuperlaborban, meg új űrhajtómű (ÉT), legalábbis így értettem. A hvg-t a végére hagyom, az olyan olvasmányos, stb.) , és láthatóan morci leszek, ha ebben BÁRKI vagy BÁRMI megzavar, ez nyilvánvaló.

Körülbelül öt perc múlva (mikor zavaromban százhuszonnyolcadik próbálkozásra sikerült végre végigérnem a megkezdett mondaton), felnéztem, és mivel az öreg vett egy mély levegőt, annak biztos jeleként, hogy ezt elbakteroltam és nem úszom meg a dolgot, beszélni kezdett.
Egy szavát sem értettem.
Milyen jó, Debrecennek van külföldi hajléktalanja is, kicsi a világ, a fejlődést ugye nem lehet megállítani. A hajléktalan csak felül egy repülőre és máris a világ másik végén építi az egzictenciát. Valami üzbég kecskefarmer lehet, vagy kétpúpúteve-nemesítő. Kezdett érdekelni.
Aztán kiderült hogy magyarul zagyvál, de oly részeg a mandró, hogy én ezt az állapotot semmilyen fenyegetés vagy jutalom kilátásba helyezésével sem vállalnám elérni (bár egyes ismerőseim azzal vádolnak, hogy már többször sikerült teljesen magamtól is, egyszerűen csak nem emlékszem.).
Ha magyarázni akar, hadd magyarázzon. Kit zavar? Lehet ez a hobbija, nem foglalkozom vele, átköltözködöm egy másik asztalhoz, szerintem nem is lát már a srác, a leheletéből ítélve ez nem is lenne csoda. Hallottam ugyanis, hogy bizonyos “körökben” a metanol fogyasztása elfogadott módja a hangulatjavításnak, a bácsi pedig vagy faszeszt, vagy acetont ihatott nemrég, mert ezzel a kipárolgással gyémántot lehetett volna csiszolni…
Át is ültem egy másik asztalhoz, közben – reményeim szerint – méltatlankodó pillantással méregettem őt. Eközben döntésre is jutottam, a fröccs lesz a megfelelő matéria az öblögetéshez, amit Robi már rég ki is töltött nekem, és a pulton hagyta. (A mocskos anyagiakat úgyis a végén intézzük, meg hitelem is van itt, a kollégiumi élet bitangmód viszi a pénzt, ezért a hétvége közeledtével néha hasznos dolog a hitelkeret.)
Odabandukoltam érte.
Jé, ennyire ismer? Vagy szerinte is a fröccs illik a szalámihoz? Biztosan már kértem az innivalót, csak a zaklatottságtól nem emlékszem, de ez legyen ma a legnagyobb bajom.
A pulttól visszafordulva látom ám, hogy már az új asztalomnál vár rám az a drága ember, és vigyorog cefetül.
-Űggyönmánle nemakkarokk énse…hukk..miccse. Nem azé’ mondom, bá’ egy spriccert énis meginnák(!). (a hukk nem teljesen így hangzott, hanem mintha az orrán át csuklana az emberfia befelé, hanggal együtt, kissé elnyújtva, és ehhez a művelethez az egész teste “döccen” egyet a széken, csak nem tudom milyen kifejezéssel is illessem eme láncreakciót, így a hukk-nál maradok.)
Spriccert?
Ezen meglepődtem kissé, tudniillik múltszázadi kabarétréfákon kívül sehol nem hívják spriccernek a fröccsöt. Legalábbis szerintem. Viszont ezekben pikét is játszanak, ami állítólag kártyajáték.
A kabarékat sem szeretem. Ez is mindegy.
A kis szeme úgy csillogott, hogy megesett rajta a szívem, mert alapjában véve harmatos lelkű gyerek vagyok, megkapta az én újdonat-új italomat.
Robi persze már töltött újat és sanda vigyorral az ábrázatán tudomásomra hozta, hogy ez a bácsi nagy lejmoló, meg hogy nem hitte, hogy majd pont én tagadom meg tőle a napi sok fröccsének egyikét. Meg balek is vagyok. Hozzátenném, hogy Róbertem akkora termetileg, mint sok bútordarab koncertzongorával együtt. Így neki nem szól be senki, pontosabban ROBINAKNEMSZÓLUNKBE, de erre nincs is szükség, mert mint arra már kitértem jó arc, és amúgy is csak csipkelődik. Ilyen a humora.
De könyörgöm! Neki lehet! Szerintem nem bántana. De mit kísértsem itt a sorsot?
Újfent visszaültem, közben az öreg folyamatosan motyogott. Néha kérdő hangsúllyal. Olyankor bólogattam.
Ezen időnként mélységesen felháborodott, aztán az esetek nagyobbik részében mégiscsak nekem adott igazat. Hiába, egy jó agrárszakember mindenhez ért. Azonnal tudtam, hogy nem leszek elveszett ember a nagybetűs Életben, lám most is milyen jól elboldogulok, ezzel a kedves öregúrral.
Reméltem, nem szervkereskedő. Rövid mérlegelés után elvetettem az ötletet és nem csak a megjelenése alapján. Valahogy nem úgy festett, mint egy milliárdos maffiózó. Ha pedig mégis csak az, akkor igen különc a lelkem. Honnan tudhatom, mihez adtam a beleegyezésemet, miről mondtam véleményt, mindazonáltal csak remélhettem, hogy nem fogadott fiává.
A lényeg tömören annyi lehetett, hogy elvált ettől a feleségétől is, a gyerekei hallani sem akarnak róla, a lakását eladná, mégpedig áron alul, meg hogy ő élőhalott, és az asszony amúgy is évekig csalta.
Időt!

Itt leakadtam kicsit. Minek néz ez engem? Oké, hogy néha leül az ember egy kis szerepjátszásra, de ez a bátyó nem úgy néz ki, mint aki erről valaha is hallott volna. Néha csakugyan érdekes a “visszatérés” a fantaziból, olyan bohókás vagyok olyankor, meg a GTA után is állandóan ki akarom rángatni a sofőrt egy-egy jobb kocsiból a pirosnál, de mostanában emlékeim szerint nem is játszottam. Reméltem, nem egy lájvvempájör-buliba csöppentem. Ilyesmiben nem vagyok otthon. Az összeülős röhögés, mese, rémüldözés és rém-üldözés, csipsz, hagymás zsírosdeszka teával mind-mind oké, de az ártatlan városlakók őrületbe kergetése nem az én műfajom (nem értek hozzá, de történeteket azért hallottam. Ha nagyot tévedek, akkor természetesen ezúton megkövetem az érintetteket és rajongókat).
De azért figyeltem cefetül, mit is akar közölni velem újdonsült ismerősöm, aki élőhalott és ezért az asszony évekig csalta. Közben kiderült számomra is homályos módon, hogy Ő Sándor.
Sanyi az élőhalott. Hehe ez tetszik. Persze csalódtam, hogy mégsem üzbég, de ennél azért egzotikusabb névre számítottam egy fröccsöző halottól (akit ezért az asszony is csalt évekig, ráadásul majdnem az összes szomszéddal, kivéve a Józsival, meg a Ferenccel, mert azoknak igen jó feleségeik vannak, és nem hagyják “elkanászodni” az uraikat. Az összes szomszédról, mint mennyiségről így nem lett fogalmam, de magamban tisztelegtem Józsi és Ferenc előtt, akik minden bizonnyal jó férjek és családapák…).
Nem tagadom, a lehetőségekhez képest kitűnően szórakoztam, olyannyira, hogy azonnal be is emeltünk egy-egy “tüskét”.
Jó kifejezés a vodkára, amit gyűlölök, de Sándortól kaptam(!), és efeletti megdöbbenésemben egyhajtásra (másfélre, mert tényleg uuuutálom) meg is ittam. Meg a sört is, amit minden valamirevaló alkoholista közvetlenül a felesre iszik, a feles utolsó (gyakorlottaknál és vodkakedvelőknél egyetlen) kortyával, a sör első kortyát szájon belül jól elkeverve.
Borra sör, hűha, holnap beteg leszek. Van még félmázsa fájdalomcsillapítóm a koliban, majd reggel, vagy amikor magamhoz térek kúrálom magam. Lehet, egész nap. Van mentám is, majd teázom. …Két hétig.

Az élőhalottak is jó srácok – gondoltam kajánul, de nem szabad hagyni őket röviditalt választani, mert bár nekik megteszi a gumicsizmaszárból és kidőlt kerítéslécből érlelt cefre is, az én gyomrom a jó pálinkán alul nem adja, és az olyat a kereskedelem nem árulja. Ennyire én is képben vagyok az élőhalottak metabolizmusában, már kezdett volna csillogni a szemem, lám mennyi eszem van, amikor leesett, hogy valami sántít.
-Áúnnye de karcos ez a vodka! -felkiáltással azonnal nem jöttem rá hogy mi lehet az.
Kezdett melegem lenni, miközben Sándorból dőlt a duma:
Épp egy feles ouzóval próbálkoztam, hogy feloldjam a gátlást a fülem és az agyam közt, ami nem kis meglepetésemre sikerült is, hiába, egy régi motoros könnyen orvosolja az ilyen csacskaságokat. Plusz hülyeség, hogy a vodkának nincs íze, van neki és ezt el kell távolítani fincsi ánizzsal.
Bár ne sikerült volna! A gátlás feloldásáról beszélek. Tehát bárcsak ne!
- Mee’t nem úgy van az ahogy hiszed – mitmontá? legó? -, táncsak hallottá’ a vámpírokról nem?
- De i..igen, de Sanyi bátyám ne nézzen már madárnak, az csak mese hiszékeny embereknek, meg elvetemült kölyköknek. – ezt inkább csak köhögtem egy kanalasorvosság-szagú felhőpamacs kíséretében.
No ekkor rémül…lepődtem meg igazán.
Sándorunk gyomorból hördült egy olyat, aminek hallatán még a hálivúdi sztárhangmérnökök is bedobnák a munkakönyvet. Borzalmas hang volt ez, még ma is kísért. Nem tudom Robi hogy-hogy nem hallotta, de a jelek szerint ez történt. Vagyis nem történt.
- Jó trükk S..Sanyi..izé…Sándor, de a hideg töltöttkáposzta nálam is hasonlót művel, csak kevésbé morgósat. Gondolom idővel bele lehet jönni ebbe is… – az igazat megvallva majd’ össze sza…bdaltam az újságot ijedtemben, de próbál az ember ilyenkor humoránál maradni. -Mit evett utoljára?
- Enni? – jót göcögött – Utoljára, nem is tudom, talán néhányszáz éve. Még otthon. Nem hiszel nekem ugye? – hirtelen színjózannak tűnt, de mivel én nem voltam az, a hangnem és beszédmód-váltás nem esett le azonnal.
- Sándor bátyám! Ne izéljen már! Ha hinnék is az ilyesmiben, akkor sem feltételezném, hogy pont Magyarországon, Debrecenben, egy presszóban kell találkoznom egy magafajtával, be kell, hogy valljam az is meglep, hogy magyarul beszél, mert meggyőződésem szerint ilyesmi csak az Egyesült Államokban történik, angolul és ott is csak a filmvásznon. – azt hiszem igen okosan megfogalmaztam aggályaimat, és ezzel majd jól kirántom a talajt a története alól. Igen büszke lettem magamra. Immáron másodszor.
- Aha! Filmeken nőttél fel te is legó. Némi igazság van bennük. Mondhatnám csöppnyi. Mindössze a vér. – kezdtem NEM szeretni a humorát.
- A többi mind szemenszedett hazugság. A vallás nem érdekel, a keresztet is elfelejtheted, a fokhagyma meg a legjobb dolog a világon, pláne így télen. Isteni az illata. Ne lepődj meg, csak egy szófordulat. De a vérengző fenevad dolog sem igaz. Nem bántjuk mi a népeket, és csakugyan kevesen maradtunk idelent. Most én, pont itt. Ha a filmeknek hiszel, akkor sincs min csodálkoznod, Transsylvania itt van egy köpésre. Tudod, Erdély. Vlad igazán jó cimbora volt, de aztán elszaladt vele a csikó. Ó… elkalandoztam. Elnézést! A dolgunk csupán a figyelés és mintavétel. A vérszívás mindössze néhány másodpercig tart, de mi az a pár csepp vér. Egy normális emberben megközelítőleg öt liter cirkulál, nekünk ebből csupán két-három milliliterre van szükségünk. Ez jóval kevesebb, mint ami egy felespohárban elfér. Egészségedre!
- Kösz, ezt a kört kihagyom. És mit csinálnak a vérrel? Tényleg ez a táplálékuk, vagy ez is tévedés?- tudom, hogy hülye kérdés, de közben elgondolkodtam azon, hogy csakugyan az én szavaim-e ezek, mert ha igen, akkor begolyóztam. Így hirtelen ez egy kicsit sok volt. 1999, választások után több mint egy évvel, buszok, villamos, monokini, atombomba, számítógép, warezoldalak, nanotechnika … és vámpírok? Tisztára meggárgyultam.

- Dehogy is! A filmeket felejtsd el! Vért csak néhány speciális érdeklődésű ember iszik olykor, de ezeket aztán elítélik és bezárják. Vagy magánúton történik a büntetés, akkor felakasztják, megkövezik, stb. A maszek büntetés-végrehajtás mindig keményebb. Ezekben az esetekben emberekről van szó, akikben elkettyent valami. Érted! Perverzek. No meg néhány denevérfajta is véren él Dél-Amerikában, amelyekhez szintén semmi közünk.
- Ja, értem. De akkor miért kell a vér? Miért kell emberekbe harapni. Perverzió? Terjesszük a kórt?
- Jó kérdés, de nem. A dolog nem öröklődik, és a harapással sem terjed, mint ahogy azt ti hiszitek, ugyanis harapás sincs. Csak mintavétel. Tűvel. Régen ugye nem volt épp magasfokon a személyi higiéniátok, mi hiába fertőtlenítettük a tűket, az embernek viszket a szúrás helye, ezért babrálja. Ha a kézmosás nagyobb divat lett volna, a sebhelyek sem gyulladnak be. A gyulladt hegek miatt indult a vámpírlegenda. Meg néhány lebukással. Köztünk is vannak pancserek. Szilárd táplálékot enni a szó szoros értelmében tudunk, megrághatjuk, lenyelhetjük, aztán visszaöklendezzük. A mi emésztésünk nem erre van berendezve. Az ízeket érezzük, de a procedúra vége nem túl felemelő, inkább tápoldatokon “élünk”, már amennyire élünk. Ezekben nincs vér, ne kapkodd itt a levegőt! Az izmok mozgatásához kell némi energia, ha hőháztartás mint olyan nincs, meglepően kevés cukor elég a működéshez. Nyomelemek a sejtek önjavításához és kész. Ja meg persze sok-sok folyadék. Nekem személy szerint az alkoholosak jönnek be. Kellemesen elbódítanak, kilazítják az izmokat. De ez ízlés dolga. Nem fogod elhinni, de Vlad kifejezetten tejivó volt. A többi csak álca. Azt hitte, működni fog. Egy darabig sikerült neki az öntörvényű vérmániás, őrjöngő vadállat szerepében tetszelegnie, de mi sem néztük jó szemmel, meg a Hunyadi-klán sem. Így hazaküldték.
- Haza?…Hová??…Hunyadi-klán??? -részegen néha alliterálok. Értetlenségem láttán igazán jót derült, de mint mondtam, az épelméjűségembe vetett bizalmam nem volt épp teljes virágában. A hasonlatnál maradva ráfért volna népi tápoldat.
- Hát persze! Mit gondoltál? Ha eredendően földlakók volnánk, mi a szösznek gyűjtenénk a mintákat? Ja, és a Hunyadiak…hát igen. Egy-egy kutatócsapat századokig is a Földön maradhat.
- De miért mondja ezeket el nekem Sándor? Nem is Sándor ugye? Tényleg! Idelent. Azt mondta idelent!
- Igen-igen, látom figyelsz, de haladjunk sorjában. Miért ne mondhatnám el? Talán tovább adod? Ne légy naív. Egy történetnek ez is van olyan jó, mint a többi. Szeretek az emberekkel közé járni, beszélgetni. Másrészt pedig az igazi nevem Alex, azaz Alexandrosz. A makedón. Ott kaptam először nevet. Ez magyarul ugye Sándor. Ami a többit illet…

….legóóó…halihóóóó…ébresztő!
- Szerintetek mit ivott?…Én is kérek!…
- Micsoda? Robi azt mondja vodkázott…
- Azt utálja. Nem is csoda! Mennyit ivott?
- Négyet-ötöt, meg fröccsöt, meg sört, meg ouzót is. Ájjájájj.
- Jó reggelt, akarom mondani estét hétalvó. Tintázgatunk? Minket nem is hívsz? -ez LacErta, vigyorog mint akit b…ni visznek, és jajjdefájafejem…[ Tae (nem írtam el!), Télipomi és Mici (aki mulatságos beceneve ellenére fiú és nagy cimbora, míg ezt el nem olvassa, bár egy lány szerint kissé feminim és ezen JOGGAL megsértődött, hiszen egyáltalán nem az, pláne mikor lila fejjel üvöltve elküldi az egész bagázst melegebb éghajlatra. Azért szeretjük. Mert jól áll neki a lila. Aranyos.) szintén vigyorognak. De vidám mindenki! Örülök nekik, de nem mutatom. Fő a keménység, legalábbis a látszata. Mondjuk a fél arcomon az ÉT egyik cikke negatívban, a nyakamon a mozis lap tapad , nem hiszem, hogy túl hiteles vagyok.]
Érdekes. Tele a hely emberekkel. Többségük agráros. Elmúlt kilenc is. Sándorom sehol. Vagyis, hát persze! Tudtam én, hogy hülyeség, kezdettől fogva! Persze hogy tudtam! (khm…khm de tényleg) Semmi kétség, álmodtam. Azért szó ’mi szó elég faramuci volt. Mér’ néz mindenki?
- Előadáson voltatok, én meg improvizáltam. Elaludtam, és rosszat álmodtam, majd elmondom. Ne verd a vállam! Teljesen elgémberedett. – nem volt a hangomban semmi rosszallás szándékom szerint, de egy fél napot aludtam egy asztalra borulva – Figyu! Ugye szerepjátszottunk tegnap?
- Naná! És egész jól sikerült. Miért?
- Csak. Teljesen kiment a fejemből. Tegnap sokat ittam? Ne is válaszolj! Többet nem iszom, ha másnapos vagyok. Meg nem olvasok össze ennyi marhaságot. Ej de mocsárízű a szám. Kérek egy fröccsöt! És ne vigyorogjatok már!

*A történetben szereplő hely, lapok, személyek mind léteznek, de a történet maga teljesen az én elmakkant agyam szüleménye. Persze megtörténhetett volna. Az asztalraborulós rész kivételével. Ugyanis soha de soha nem iszom alkoholt. Márhogy tisztát. Ha valaki ezen megsértődik, akkor bocsi.

** Mielőtt turistabuszok zarándokolnának eme mélyenszántó firkálmány nyomán a Bohémba, sietek közölni, hogy Robi már nem csapol, teljesen eltűnt az életünkből, amit mindannyian mérhetetlenül és szívből sajnálunk. Azóta igen csinos lányok mérik a mérget a száraztorkú diákoknak, ami azért némi megnyugvást csempészett háborgó lelkünkbe. (Szia ZSIKE!)

***A fröccs az jó!!!


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához