LFG.HU

Attila
ismertetőCimkek

Az új Battlestar Galactica sorozat ismertetőjére már rég sort kellett volna keríteni, de ha már eddig halogatta az ember, nem szívesen vág bele. Ami aktualitást ad a cikknek az az, hogy február negyedikén egy magyar csatorna is műsorra tűzi a dolgot – igaz a cím fordítása (a rendkívül frappáns Csillagközi romboló), valamint az, hogy mintha a négyórás pilotsorozat kihagyásával kezdenének, kissé aggasztó előjelnek tűnik.

No de mi is ez a Battlestar Galactica? Idősebbek – akik annak idején műholdvevővel és/vagy videós kapcsolatokkal rendelkeztek – talán emlékeznek az 1978-as sorozatra. Ez egy, a Csillagok háborúja sikerét meglovagolni próbáló dolog volt, nagyon-nagyon csábító alapötlettel – az emberiség ellen fellázadt robotok elől menekülő túlélők útja a mitikus Föld felé -, amely azonban igen gyorsan unalomba fulladt az újrafeldolgozott filmtrükkökkel, laposodó történetekkel és nem túl izgalmas szereplőkkel. Talán egy teljes szezont sem ért meg a sorozat, amelynek aztán 1980-ban történt egy újramelegítése is – ezt még hamarabb kinyírták, mivel még az eredeti BSG rajongók véleménye szerint is teljesen borzalmas volt.

Érthető hát, hogy elsőre nem estem extázisba 2003 tájékán a hírtől, hogy a SciFi channel egy minisorozatban újítja fel a BSG-t. Aztán a fórumok kezdtek megtelni a pozitív kritikákkal, illetve a régi sorozat ősrajongói komikusan elvakult stílusban zárkóztak el az újrafeldolgozástól, élükön az eredetiben Starbuck szerepét játszó Dirk Benedict rinyálásával, ami szintén bizakodásra adott okot. (Az eredetivel foglalkozó rajongói oldalak között azt hiszem, vannak olyanok, ahol kategorikusan letiltották az új változattal kapcsolatos társalgást.) A sikeren felbuzdulva az új BSG folytatódott, most már a második szezonjában jár.

Minek köszönhető ez a siker? Nos a 2003-as változat nem annyira újrafeldolgozása, mint inkább újragondolása az eredeti ötletnek. Ott a cylonok elől menekülés többnyire kedélyes űrcsatákat jelentett a járkáló kenyérpirítókra emlékeztető robotok ellen, szappanopera-jellegű mellékszálakkal. Talán elég összefoglalónak annyi, hogy az akkori változat Glen A. Larson nevéhez fűződött, aki többek között a Knight Ridert is elkövette – többet nem is kell mondani.

Az új változatban a cylonok lázadását egyszer már leverték – azóta is száműzetésben élnek bolygójukon, elzárkózva az emberiségtől. Egyébként is: itt nem csak egyszerű aljasrobotok – korábban rabszolgák voltak, ezért lázadtak fel uraik ellen. Vallásuk is van, amely egyistenhit lévén lényegesen különbözik az emberekétől. Ráadásul itt már nem járkáló kenyérpirítókról van szó – képesek tökéletesen emberként kinézni, sőt, egyes cylon ügynökök még önmagukról sem tudják, hogy nem emberek. Plusz, néhol emberibbek is az embereknél.

A Galactica nem a flotta ékessége, hanem egy leszerelés előtt álló, kiöregedett hajó, amely többnyire már csak múzeumként üzemel. A legénység sem egy oldottan jópofa társaság – közös múltjuk súlyos teherként rakódik rájuk. Adama kapitány, fia Lee “Apollo” és az új sorozatban női szerepre átírt Kara “Starbuck” között a kapcsolat Adama másik, halott fia miatt kiélezett. Az eredetiben az idiotisztikusan közhelyes evilmastermind Baltar itt a legénységgel együtt utazó zseni, aki itt is felelős a cylon győzelemért, de most a túlélők alelnökeként kénytelen szembenézni tetteivel. Maga az elnök az eredeti emberi kormány egyetlen túlélő tagja, egy erejét messze meghaladó helyzetbe kényszerült nő, akinek már csak alig van némi ideje hátra a rák miatt. Adama helyettese, Tigh parancsnok az alkohol rabja…

…igen, a szereplők kimondott antihősök – de a komplett civilizációjuk lerombolása után nem is várhatunk pozitív hozzáállást az élet iránt. A BSG egyik nagy erőssége – hasonlóan a Fireflyhez -, hogy teljesen karakterközpontú. A technoblabla minimális szinten van tartva, egyetlen szerepe, hogy hátteret adjon az egymásnak feszülő személyiségeknek, ami többnyire remekül meg is valósul, köszönhetően a remek stábnak.

Edward James Olmos egyszerűen zseniális Adama szerepében, mint ahogy Mary McDonnell is kitűnő Laura Roslin elnökként – a minisorozatban számomra az ő alakításuk vitt mindent. Katee Sackhoff Starbuckja – a feszültséggel teli, sebezhető, de azért szivarozgató ősmacsó pilótacsaj – messze maga mögé utasítja a korábbi változatot, nem csoda, hogy idegessé tette ezzel a Benedict gyereket. De sorolhatnám a Grace Park által alakított, szintén “nőiesített” Boomer figuráját, a modellből meglepően tehetséges színésznővé avanzsált, cylont alakító Tricia Helfert, vagy éppen a Baltart játszó James Callist is, nagyszerű a csapat.

Ami viszont egy idő után számomra negatívum az állandó komorság – jó, rendben, pusztulás, reményvesztettség, antihősök, de ideje lenne néhol némi komikumnak is, részint feloldás, részint kontraszt kedvéért. E téren egyedül Baltar nem-teljesen-épelméjűnek tűnő alakja az, aki tesz valamit, miközben a csak számára látható cylonnal kínlódik – ez sajnos nem mindig elég.

A másik nagy negatívum – főleg az első szezonban – az a viszonylagos következetlenség. Részint néha mintha kissé ötletszerűen menne a cselekmény – például a minisorozatban feltűnő, állandó szereplőnek szánt kölökkel nem tudtak mit kezdeni a szerzők, el is tűnt a továbbiakban -, illetve a Caprica bolygón folyó cselekményszál is kissé feleslegesen odatettnek látszik (egyáltalán, egy nukleáris bombákkal megszórt bolygón mit keresnek a népek? És egy cylon gyerek? Ugyankérem.) Kissé nehezen vette be a gyomrom az elvileg menekülőfélben levő, forráshiánnyal küszködő emberiséget, akik egy napfényes, műparkos luxushajón éppen öltönyös alelnökválasztást tartanak. Az első szezon ilyesmik miatt néha kissé egyenetlennek tűnik, különösen olyan epizódokkal összemérve, mint a rendkívül ütős Flesh and Bone.

Nehéz nem észrevenni a közelmúlt eseményeire tűnő utalásokat a sorozatban: a fotókkal telerakott űrhajófolyosók, ahol a túlélők egymást keresik; a meglepetésszerű támadásból döbbenten ocsúdó civilek; a háború hatására magukból kivetkőző emberek… izmosak az áthallások a szeptember 11.-ei eseményekre, de a készítők meglepő eleganciával kezelik ezeket, mint ahogy a vallási témákat is – egész egyszerűen ez is része annak, hogyan aktualizálták a mai korhoz a BSG-t.

Nem csak a karakterközpontúság az, amiben össze lehet vetni a BSG-t a Fireflyvel – látvány tekintetében is rokonok. A speciális effektusokért a Fireflyvel nevet szerzett Zoic Studios a felelős (a pilotban egy futó pillanatig, rejtett poénként feltűnik a Serenity is), de a kamerakezelés is gyakran idézi Whedon sorozatát a kézikamerás-zoomolós megoldásokkal.

Nem tudom, meddig bírja lendülettel az új BSG, de per pillanat talán az egyik, ha nem a legjobb futó sorozat a tévében – egy nagyon profin megcsinált alkotás, ami szerencséjére megkapta a szükséges támogatást ahhoz, hogy megmutassa mire képes. Ugyan én a Firefly/Serenity párost nem adnám oda értük, de ez csak nagyon-nagyon kevéssel van lemaradva…

(Amennyiben a műsorújság nem téved, úgy a tévében a felvezető minisorozatot nem mutatja be a csatorna és egyből a “33″ című résszel kezd – ha ez így van, mindenkinek javaslom, hogy hajtsa fel előbb az első négy órát: sokkal jobban képbe kerül az eseményekkel kapcsolatban és nem marad le egypár izmos csavarról.)

http://www.scifi.com/battlestar/


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához