LFG.HU

HammerTimeCafe
Ligetvári Gábor
novellaCimkek

Hannával egy óra késéssel érkeztünk a házibuliba. Merthogy a hegyek közt tartották, egy kis erdei nyaralóban. A közvetlen mellettünk lévő házban üdülő családon kívül tíz kilométeres körzetben sehol egy élő lélek.
- Mit hoztál? – kérdezte Feri, és könyékig túrt a táskámba.
- Meglepetés – ütöttem a kezére. – Majd meglátod. Amúgy, szevasz.
- Szevasz – nyújtott kezet ő is, majd üdvözölte Hannát.
A konyhából kivágódott egy szőke, borzas jelenés kötényben.
- Feri! Mit keresel itt?
Feri összerezzent, és háta mögé dugta kezeit.
- Csak bejöttem üdvözölni…
A jelenés, nevezett Paula, nem várta ki a mondat végét.
- Neked a tűznél a helyed! És ha elszabadul a láng? Leég az egész ház!
- Egy grillsütőtől? – érdeklődött Feri, de nyakát behúzva kimenekült az előszobából. Ezalatt Paula felöltötte a háziasszony szerepét.
- Sziasztok, a táskát csak dobd le oda, igen, ott jó lesz… Mit hoztatok? Hogyhogy Laci nincs itt? Mindegy is. Most főzünk, úgyhogy menjetek ki a kertbe, majd lesz zene meg tánc is, igen, csak vacsora után. Jó, hogy itt vagytok, és most kifelé!
Menekülőre fogtuk. Odakint a kertben javában folyt az élet és a sör.
- Abszintot a későnek! – ordította Bé, ahogy meglátott minket. Hosszú szőke haját most sem fogta össze, ezért kétpercenként kanalazta ki arcából a tincseket. Hatalmas karján sörösrekesz csüngött, kezében félig töltött korsót tartott.
- Rendben, ha te vakulsz meg helyettem… – mondtam.
- Sört? – kérdezte Peti, és vigyorgott, mint mindig.
- Jöhet – vágtam rá. Hanna gyanúsan csöndben volt. – Hát te?
- Kösz, most nem – mondta ő.
Vállat vontam, és beleszagoltam a grillsütőbe.
- Mi készül itt?
- Kalbász, virsli, csirkemell meg Bé féle különlegesség – válaszolt Peti. Hangjából kiérződött a gyanakvás.
- Mi az a Bé féle különlegesség?
Bé eközben Hanna és mögém állt, és átkarolta vállainkat.
- Kérlek. Olyasmi, mint a rablóhús, csak vízszintesen. Valódi kalóriabomba. Ettől majd megmellyesedik a mellyed – bökte oldalba Hannát.
- Na állj! – tört ki belőlem a lovag.
- Nyugirugó, csak úgy mondtam – kedélyeskedett tovább, majd egy doboz Sopronit nyomott a kezembe, és odébbdülöngélt.
- Mióta részeg? – kérdeztem Rolit, volt évfolyamtársamat a gimnáziumból.
- Bé? Négy-öt éve egyfolytában, ha engem kérdezel – mondta ő. A falnak dőlt, és kiitta a kezében tartott stampedlit. – Kérsz egy kör Unicumot?
- Persze.
- Akkor hozz már nekem is egyet – vigyorodott el.
Feri bukkant fel a fák közül.
- Srácok, van vízipipa!
- És Unicum? – üvöltött vissza Roli, majd lemondóan a fűbe dobta poharát. – Sose hoznak eleget…
Hanna Peti barátnőjével beszélgetett, akinek pont olyan hosszú szőke haja volt, mint Bének. Én beszereztem egy féldeci gyanús, sötét piát, majd a kerti tó felé vettem az irányt.
Feri, Roli, a barátnője és Bé törzsi gyűlésként vették körül a vízipipát.
- Mi van benne? – kérdeztem.
- Találd ki! – süvítette Bé, és füstöt eregetett az orrán át. Ölében tányér, rajta félig sült húsdarabok, egyik kezében korsó, teli sörrel, másik kezében a szívóka.
Megszívtam a pipát, letüdőztem, és megpróbáltam meghatározni a dohány ízét.
- Sárgadinnye?
Roli a fejét rázta.
- Kapufa. Ha a következőre sem találod ki, meghívhatsz egy Unicumra. Hubi is jó lesz.
Erősen koncentráltam a második szívásnál, a füstöt ide-oda forgattam a számban.
- Körte?
Roli csüggedten bólintott.
- Nyert. De ne stoppold a kört. És hozz nekem egy sört, mert kifogytam.
A ház felől zajongás támadt. Felhajtottam az italomat, valami szörnyű gyomorkeserűt, és visszamentem a házba. Odabennt Paula az újonnan érkezetteket instruálta.
- Anna, gyere, te kellesz a konyhába mosogatni. Gerikém, tűnj el, de gyorsan, sör van kint, meg kaja is. Sziasztok, srácok, igen, most készül a süti… köszi… Seri, könyörgöm, ne itt tolongjatok…
Seri apró alakja kivágódott a kavargásból, és nekem ütközött.
- Bocs – vigyorgott. – Nem láttad a Gyulát?
- Milyen Gyulát?
- Te jó ég, hát nem is tudsz róla? Ő az új barátom, haláli pofa, majd bemutatom, ha megtaláltam. Puszi, örülök, hogy látlak – hadarta, majd eltűnt az emelet felé. Seri, bár alacsony volt, dundi és kifejezetten csúnya, elképesztő személyiségével kéthetente más pasit fogott magának. Tényleg, azóta sem ismertem senkit, aki így tudta volna kompenzálni a külsejét.

Az asztalon megtaláltam az unicumos üveget. Zsebrevágtam, és visszasétáltam a tóhoz.
- Nesze neked – löktem oda egy vizespohárnyi italt Rolinak. – Ne mondd, hogy szőrös szívű vagyok.
- Most sajnálod tőlem? Annyiszor hívtalak már meg, komolyan, és ennyit kapok cserébe?
Közben mindenkinek töltöttem az Unicumból.
- Tósztot mondok – állt fel Feri. – Valagig!
- Na zdarovje -vágta rá Bé.
A harmadik kör után éreztem, hogy gyomrom nincs a töményhez szokva.
- Hol a sör? – kérdeztem.
- Neked inkább a mosdó kéne – aggódott Roli barátnője, akinek máig nem tudom a nevét.
- Asszem… kibírom még egy darabig…
- Nehogy teletaccsold már a kerti tavat, ezér’ van az angol WC kitalálva – méltatlankodott Bé. – Különben is, még este kilenc sincs, mi lesz itt később?
- Este tíz… – mondta Feri, és rettentő elégedetten vigyorgott.
- Még egy ilyen, és lehánylak – közöltem vele.
- Hányt-a-tó…
- Anyád – kommentálta Roli. – Sör a hűtőben, de a hűtő előtt sárkány. Fontos küldetéssel bízlak meg, Dávid vitéz!
Megpróbáltam vigyázzba vágni magam, és keresztülestem a padon.
- Most épp… vigyázzban fekszem – igyekeztem meggyőzni Rolit alkalmasságomról, de szerintem nem hallotta a kitörő röhögéstől.
- Hagyd el, koma – Bének is másodjára sikerült talpra kecmeregnie. – Megszerzem a sört, ha kell, az élete árán is!
- Kinek az élete árán?
- Az mindegy, csak ne az enyém legyen…

Hevertem a fűben. Odabenn elkészült a kókuszgolyó, és mindenki visszazúdult a konyhába enni. Egyedül maradtam.
Egy kis idő után Hanna arca úszott be az esti égbolt elé.
- Jól vagy? – kérdezte, több aggódással, mint szemrehányással.
- Ajjaj… remélem. Még nem próbáltam ki.
- Akkor gyere.
Feltápászkodtam. Hanna elkapta a karom, mikor el akartam vágódni.
- Hallja-e! Nehogy már a fika egye meg az óvodást! – méltatlankodtam.
Elmosolyodott.
- Gyere, mert megeszik az összeset, mire odaérünk.
- Fikát?
- Kókuszgolyót.
- Alkoholos?
- Dehogy. Még csak az kéne… Geri két liter házi pálinkát hozott, Seri új barátja végighányta a folyosót, Bé dühében belekönyökölt a plazmatévébe, Roli pedig tévedésből Peti barátnőjét csókolta szájon.
- Ajjaj… mennyi az idő?
- Fél tíz.
- Este tizenegyre Roli a plazmatévét fogja lesmárolni, Bé tiszta szeretetből Seri új barátjába fog belekönyökölni, és Peti barátnője is le lesz hányva…
Hanna megrázta a fejét, és bevonszolt a konyhaasztalhoz.
- Höhö… – kommentálta bevonulásunkat Peti, majd végignyúlt az asztalon. Paula felnyalábolta az eszméletlen srácot, és az ajtó elé vonszolta.
- Nem fog megfulladni? – kérdezte Geri. Amolyan mindenesként vett részt a társaság működésében. Volt technikus, operatőr, sofőr, egyszer még árbocrúd is, mikor egy szalagavatón kidőlt az egyik szereplő. Nyugodt, megfontolt viselkedése miatt mindenki megbízott benne.
- Adná az isten… – fohászkodott Paula.

Feri felállt az asztalra, és egy letört nyakú borosüveggel vezényelve rázendített a “67-es úton” című dalra. Egyes slágerek érdekes életutat futnak be. Kezdik egészen tűrhető dalként. Aztán, ahogy a rádiók egyre többször ismétlik őket, úgy válnak egyre elviselhetetlenebbé. A legrosszabbak végül a tábortüzek mellett gitárkísérettel végzik. Egy tisztességes zeneszámnak itt a vég, de vannak, amelyek tovább bírják. Ezeket nagyon részegen, hangosan és hamisan éneklik az olyanok, mint Feri. Bé csatlakozott kellemes baritonján, Roli érthetetlenül dünnyögött, Geri hangja ide-oda csúszkált a dallam körül, de sosem találta el teljesen.
- Kuss legyen! – próbáltam túlüvölteni a kórust. Paula nem teketóriázott. Kirántotta a terítőt Feri alól, aki iszonyatos pördüléssel zuhant a padlócsempékre. És úgy maradt. Azonnal köré gyűltünk, megnézni, hogy él-e még.
Nem élt. Tele alkohollal, laikusként is tisztában voltunk vele, hogy meghalt.
- Ez nem lehet igaz… – Roli hátrébb botlatozott, alig állt a lábán.
- Élesszük újra! – üvöltöttem.
- Hívd a mentőket! – sikította Hanna.
- Nincs értelme… – Geri kifejezéstelen arccal ült az asztalnál. – A borosüveg átment rajta. Vége.
- Nem! – ordított Bé, és megpróbálta Vészhelyzetből szedett módszereivel újraéleszteni Ferit. Fél óra múlva sem adta fel. Mi addig az asztal körül álltunk, néma csendben. Figyeltük, ahogy Bé küzd. De nem tettünk semmit. Seri halkan zokogott, Hanna a karomat szorította.
Bé fokozatosan leállt. A sarkaira dőlt, és énekelni kezdett. Feri egyik kedvencét.
- Hívjuk a mentőket – indítványozta végül Geri.
- Minek? – mondta Roli. – Semmit sem tehetnek.
- Érte nem – bólintottam. – De nekünk nem ártana.
Roli barátnője remegő kézzel előhúzta mobiltelefonját, és tárcsázott.
- Ne… – nyögte halkan Paula.
- Nyugi – mondta Geri, és átkarolta a lány vállát, aztán leültek a kanapéra.
- Én nem akartam… – fuldokolt Paula.
- Baleset történt. Persze, hogy nem akartad.
- De kijöttek volna a rendőrök, érted?
- Értem, nyugi… nincs semmi baj. Csak leesett az asztalról.
Paula végre elsírta magát, Geri pedig nyugtatta. Seri felmosóvödröt hozott a fürdőszobából.
- Ne nyúlj hozzá! – ugrottam fel.
- Miért?
- Mindent hagyj úgy, ahogy volt. A rendőrök miatt…
- A rendőrök miatt. Talán fel is akarod jelenteni Paulát.
- Ne hülyéskedj, dehogy akarom.. csak nem szabad hozzányúlni. A helyszínelésig.
- Lesz helyszínelés? – kérdezte Roli.
- Azt hiszem. Érted, ha valakin átmegy egy borosüveg, hát, az nem egyértelmű haláleset.
- Megcsúszott, és leesett!
- Én értem, de ők nem így fogják fel!
Roli visszacsúszott katatóniájába. Bé abbahagyta a dalt, felállt, és rámmeredt.
- Dávid, segíts!
- Miben?
- Most kivisszük a kertbe, és elégetjük.
- Mit?
- A testet, te szerencsétlen!
- Te megvesztél! Mindenkit börtönbe akarsz juttatni?!
- Meghalt, érted? És te a börtön matt aggódsz?
- Rajta már nem segíthetünk…
- De Paulán még igen! Ha kiderül, hogy miatta történt…
- Nem derülne ki – szólt közbe Geri. – Nem tudják megállapítani, hogy miért esett le.
Roli felállt a sarokból, az asztalhoz botorkált és egy kanállal felemelte a lecsúszott terítő sarkát.
Szakadt volt.
- Dehogynem.
- Mindegy – ágáltam. – A mentők már úton vannak.
Hanna a vállamra tette a kezét.
- Azt hiszem, igazuk van.
- Ti mind megvesztetek? Ez… bűncselekmény! Nem értitek? Semmi baj nem lesz, majd megmondjuk nekik, hogy részeg volt, leesett, ennyi! Senki nem fog érdekelni a terítő! Viszont ha hozzányúlunk bármihez is, úgy bevarrnak minket, hogy még!
- Figyelj, Dávid, a faterom nyomozó – Geri abszurd higgadtsággal beszélt. – Akkor is feltúrják az egész házat, ha teljesen egyértelmű, hogy halálra röhögte magát, mondjuk. Ez a szabály. És meg fogják találni a terítőt, meg az ujjlenyomatokat.
- És különben is – vágott közbe Bé, mintha számára a rendőrség lenne a legkisebb gond. – Tudjátok, Feri szülei valami idióta szektához tartoztak. És a srácot megpácolják, és egy undorító kriptába dugják. Ezt… nem akarta volna.
- Nem akarta! Marha jó! – üvöltöttem. – Tizenkilenc éves volt, az istenit, nem tudta, hogy meg fog halni! Hogy a francba beszélt volna arról, hogy hogyan akar meghalni?
- Beszélt róla – mondta Geri. – Egyszer beszélgettem vele a szüleiről, és mondta, hogy fanatikusok. És hogy nem akarja, hogy bármi köze legyen ahhoz a szektához.
- És most ők fogják eltemetni – bólogatott Bé.
Hanna melléjük állt.
Roli is.
- Legalább Paula megmenekül.
Lekaptam a terítőt az asztalról.
- Geri, izzítsd be a tűzrakóhelyet. Van elég fa kinnt?
- Megnézem.
- Bé, Roli, emeljétek meg a testet. Ezt aláterítjük.
Becsavartuk a hullát az anyagba. Seri hozzánk somfordált.
- Segíthetek?
- Tartsd fel a mentőket, ha tudod.
Seri bólintott, és elvágtatott. Geri visszajött.
- Van elég fa, meg benzint is találtam.
- Mesés – mondta Bé. – Akkor csinálj egy két méter hosszú, fél méter széles máglyát. Nem kell, hogy magas legyen.
Geri megint eltűnt a kertben.
- Roli, menj, segíts Gerinek – kommandírozott Bé. – Én addig Dávid vitézzel megtisztítom a testet.

Becipeltük a hullát a fürdőszobába, levettük a pólóját, kihúztuk az üveget, lemostuk a vért. Aztán levetkőztettük a testet egészen, csak az alsónadrágját hagytuk rajta.
A seb rózsacsokorként nyílt a mellkasa közepén. Még szivárgott belőle a vér. Törülközőkkel körbebugyoláltuk a seb mindkét oldalát, majd visszacsavartuk a hullát a terítőbe.
- Kell valami mellé… – morfondíroztam.
- Nem – rázta meg a fejét Bé. – Semmit nem visz magával.
Hallgattunk. Aztán egy dallam jutott az eszembe.
- Te, Bé! Hogy volt a Change of Seasonsben? Ignorance surroundig me…
- I’ve never been so full with fear…
- Ez az!
És ahogy Feri a kádban hevert, mi Bével elénekeltük a Change of Seasonst.
Mire a végére értünk, a szólókat is eldúdolva, a máglya készen állt.
Négyen vittük a testet, Roli, Bé, Geri és én. A többiek is kijöttek, és körben leültek a padokra.
Bé meglocsolta a terítőt benzinnel, majd gyufát gyújtott.
- Szevasz, haver.
Azzal a gyufát a hullára dobta. Vagy öt percig álltunk ott szótlanul.
- A táskámban még van gin-tonic – indítványoztam aztán.
- Jó! Én hozok poharakat.
Geri aggodalomas képpel szemlélte a grillből kimentett kolbászokat.
- Hát, ezek egy csöppet túlsültek, de jobb híján…
- Jó lesz az – mondta Bé, és leült a fűbe, tíz lépésnyire a tűztől.
Megérkezett az ital is. Amíg a mentők és a rendőrök megérkeztek, csak ettünk és ittunk.
- Hát itt mi történt? – kérdezte elhűlve az egyik egyenruhás.
- Baleset – felelte Paula. – Én csináltam.
Visszafordult a máglya felé, és integetett nekünk.
- De már minden rendben – tette hozzá.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához