LFG.HU

Blob
ismertetőCimkek

Az Orpheus könyvek ismertetőjét továbbra sem ajánlom azon személyeknek, akik ezen vagy eljövendő másik életben egy Orpheus játékban játékos karaktert szeretnének indítani…

Az Orphan-Grinders a hatkötetes Orpheus (White Wolf, World of Darkness 1.0) játék hatodik, utolsó része.

Az előző részek tartalmából:
Az Orpheus alapkönyv bemutatta a játék főbb szabályait, megismertette az olvasót a világgal, annak részeivel, a kísértetekkel, a projektálással, és az Orpheus Csoporttal, amelynek fő tevékenységi köre a mindennapi életben gondot okozó elhunytak szellemeinek ilyen-olyan módszerekkel történő eltávolítása.

A második rész, a Crusade of Ashes (CoA) során ismeretlen személy megbízásából a Nextworld nevű projektáló orgyilkosokat foglalkoztató szervezet lidércek segítségével megsemmisíti az Orpheus Csoportot, a karakterekkel szemben pedig hajtóvadászat indul, amiben részt vesz az FBI (miután a karakterek a támadás elkövetésének fő gyanúsítottjai), a Nextworld, lidércek és a – egy újabb rejtélyes ellenség által felbérelt – Halálkufárok (orgyilkosok).

A harmadik részben, Shades of Gray (SoG) valaki megmérgezi a pigment szállítmányokat, amelynek következtében több százan halnak meg, a szellemüket pedig a lidércek elragadják, hogy kaptárakat építhessenek belőlük. Emellett fény derül az egyik rejtélyes ellenség kilétére (NSA), a pigment eredetére és legfőbb terjesztőjére. Megismerkedhettünk a pigment kultuszokkal és lidércek kaptáraival. Ha a karakterek kihasználják ismereteiket, akkor ismét legitim tagja lehetnek a társadalomnak.

A negyedik rész, a Shadow Games (SG) során egy rejtélyes kísértet torony szakítja át a Viharfalat, földrengést okozva mind a szellem, mind a való világban, lidércek rajzanak szét, illetve a karakterek lehetőséget kapnak egy főgonosznak tűnő kísértet, Uriah Bishop eltávolítására is. Szaporodnak a lidérckaptárak és tudomást szerezhetünk egy rejtélyes lényről is, a lidércek mögött álló Nagymamáról.

Az ötödik részben, az Orphan-Grindersben (OG) a lidércek kaptárai kitárulnak, és a lidérc sereg világméretű pusztításba kezd a kísértetek között. Egyre többet megtudunk a Nagymamáról, a Nagymama ellenségeiről, a Malfeanokról és új reményként kerülnek elő a lidércekből ismét kísértetté váló gyötrődő árvák (thanxs to: Frogen).

Mint látható, mind a CoA, mind a SoG, mind a SG, mind az OG valamiféle nagyobb eseménnyel indít, nincs ez másképpen az Orphan-Grinders esetén sem:

Háború dúl odaát. A Malfeanok erői egyesültek, hogy a Viharfal túlsó oldaláról küzdjenek le egy kaptárat. A Nagymama seregei elkeseredetten védik, de vesztésre állnak; így a Nagymama döntő lépésre szánja el magát: eltépi a Viharfal szövedékét a kaptár mentén, szabad utat nyitva ezzel ezen világ felé mind a lidércek, mind a Maelstrom előtt.
A lidércek ismét elözönlik a világot, és a Túlvilág dögletes ereje árasztja el a mi világunkat. És nem pusztán a holtak vagy a projektálók szenvednek ezúttal: az emberek maguk is megbetegednek, érzékenyebbek lesznek, oxigénhiánnyal, levertséggel és különös bajokkal küzdenek. Az orvosok tehetetlenek, az állam beveti a hadsereget, szükségállapotot rendelnek el; de addig, amíg a lyuk ezen és a Túlvilág között nyitva áll, nincs menekvés.

Az első fejezet tehát erről szól: a karaktereknek először is a lidércek újabb özönével kell szembesülniük, majd a Maeltsrom ezúttal evilágban tomboló erejével, majd pedig igen, be kell zárniuk a rést, és be kell látniuk: ez bármikor újra megtörténhet. Ideje megállítani a Nagymamát, ideje átvinni a háborút a Túlvilágba!

A következő fejezet a Túlvilág története.
Kezdetben volt a Nagymama. Hogy mi ő, vagy ki ő, arra nincs válasz. Lehet ő maga a Feledés végtelen ereje, vagy éppen a Teremtő sötét ikertestvére… vagy egy elfeledett rémség egy más világból, egy időkön túli rosszabb világból. De a kezdetben ő volt Odaát. Eleinte egyedül, aztán sorra lett pár utóda, sarja, akik leváltak róla. Nem születettek ők, szinte a létezésük is kérdéses a mi fogalmaink szerint: ők a Soha Nem Születtek, a Neverborn. A nemlét másfajta aspektusai, a későbbi Malfeanok legnagyobbjai. A Nagymama (vagy nagy száj, Grandmother vagy Grand Maw…) mérhetetlen éhséggel viseltetett e világ felé, de végül figyelme elterelődött: az ismeretlen túlvilág legmélyebb labirintusai alján rágja a világ gyökerét. Gyermekei örökölték falánkságát, de szinte elfeledték őt. Aztán jöttek a holtak. Sorra építették fel elmúlt életük torz tükérképéül szolgáló birodalmaikat, a Malfeanok (kiknek sorai bővült a holtakból származó, de már lidércként felmagasztosult Egyszerszülettek (Onceborn) népével) pedig ellenük vívtak síron túli háborúkat. Minden kísértet kísértés alá került, és minden elbukott kísértet csak növelte a Malfeanok seregét.
Aztán egyszer bekövetkezett a vég: nem tudni miért, egyes lidércek valami nukleáris ereklyéről suttognak, mások a holtak világába betörő élőket okolják, de kitört újra, immár pusztító erővel a Maelstrom, és a felébredtek a Soha Nem Születtek és a viharszárnyain lovagló lidércek elsöpörték a holtak birodalmait.
De a mélység legmélyében felébredt a Nagymama is. Éhesebben mint valaha, falánkabban mint valaha és testéből sorra szülte az új lidérceket, a nemlétezésének újabb aspektusait és saját gyermekei, a Malfeanok ellen üzent hadat.

A következő fejezetben megismerkedhetünk egyrészt az utolsó szellemcsoporttal, az állati kísérteteket is manipulálni képes, és önmagát is állati szellemmé is alakítani képes Marrow-val (velő, talán?), akiknek ebben a könyvben való bemutatása szimplán marketing fogás… abszolút belefértek volna korábbi kötetekbe is. Megismerkedhetünk a szellemek negyedik, immár igazán hatalmas képességeivel (a Haunter tankká alakulása például elég érdekes, nem?), illetve a vitalitás emblémákkal. A könyv bemutatja, hogyan működhetnek a szellemek képességei a túlvilágon.

A következő fejezet afféle túlvilági geográfia. Hogy is fest a túlvilág, milyen a Viharfal, milyen a Maelstrom, milyen a Túlvilág mélye, a Labirintus, hogyan lehet közlekedni Odaát. Találkozunk némi tereptárggyal is, amik érdekessé tehetik a világot (egy vérpatak, amit ha követnek, egy földbe vágott kaszára bukkanhatnak a karakterek, egy lidérctetem, amit egy kétszárnyú repülőgép tarolt le, egy félbevágott könyvtár, melynek valamennyi könyvének valamennyi betűjét áthúzta valaki…).

A háborúról: különös egy háború ez. Minden lidérc, minden Malfean és a Nagymama is része a kaptártudatnak. Mindenki tud tehát mindenkinek a lépéséről, terveiről, szándékairól. Persze ez nem jelenti azt, hogy patthelyzet alakulna ki: minden lidérc másképp látja a terveket, másképp értékeli a helyzetet, és ez így érdekes csatákká alakulhat. Aztán ott vannak az emléktornyok: ahol a lidérceket szembesíthetik korábbi emlékeikkel, megtörténik velük is a kísértés (Harrowing, igen…), és ha sikeresek, könnyen ismét kísértetek lehetnek. Olyan lények tehát, akik már nem részeik a kaptártudatnak. Ha pedig nincs rájuk szükség? Irány újra az Emléktorony, és újra lidércek immár…

Vagy ott van a Névtelen Város. A holtak császárának egykori fővárosa, ahol még mindig érezhető a császár valamiféle erőtlen, de természetfeletti jelenléte – ami elnyomja a kaptártudatot…

Vagy éppen ott van a független New York Necropolis, egy kereskedő Malfeannal, az éppen összeomló ikertornyokkal.

Vagy ott vannak a karakterek – akik az emberiség, de a Malfeanok végső reményei is.

A következő rész már magát a háborút tárgyalja: szereplők, taktikák, tervek… Kapunk pár Malfeant is (statisztikák nélkül, pusztán nevek, legnagyobb közülük Zyras és Mulhectorous…), illetve pár igazán erős, akár hegynyi méretű lidércet. Láthatjuk a háború fősodorát, aminek végeredménye: nos, semmi nem marad a túlvilágon, csak a Nagymama… egyedül, kimerülten, de éhesen. És a tápláléka már csak a világ lehet.

A könyv két vázlatos megoldást kínál a Nagymama ellen: az egyik afféle heroikus, hősies megoldás, végigverekedni a lidércek tömegén és megtalálni a Fegyvert, aki az első halott kísértete lehet… A másik megoldás pedig lelki: megtalálni és megpengetni azokat a szálakat a Nagymama lelkében, amivel megállítható: mert érző lélek azért, és mindenek anyja is ő. Ha felismeri, hogy az emberek, a lelkek nem pusztán táplálék, hanem akár az ő gyermekei is lehetnének.

Az utolsó rész a háború utáni világra tartalmaz ötleteket: mi történik, ha a Malfeanok győznek, ha a Nagymama győz, ha a kísértetek ismert és elismert lényei lehetnek a világnak – mert a háború után nehezen képzelhető el, hogy a világ ugyanaz maradna.

Summázatul?
Az End Game tényleg végjáték. Lezár, elvarr minden szálat, a karakterek megmenthetik nem csak ezt a világot, de a túlvilágot is, szembeszállhatnak az Ősgonosszal, igazi heroikus befejezés. Egyben hiánypótló kötet is: az Ends of an Empire után nem foglalkozott igazán a White Wolf a Túlvilággal, csak sugallatokat kaptunk más könyvekből, más játékokból: ezúttal viszont ez a könyv egyértelműen megadja, mi is történt a Wraithben és mi is történt a Wraith után.

És még valami: ha valaki végigjátsza – köszönje meg a játékosainak. Megérdemlik, mind ők, mind a játék is.

http://rpg.hu/iras/mutat.php?id=3175

http://rpg.hu/iras/mutat.php?id=3959

http://rpg.hu/iras/mutat.php?id=3978

http://rpg.hu/iras/mutat.php?id=4027

http://rpg.hu/iras/mutat.php?id=4493


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához