LFG.HU

Jiame
ismertetőCimkek

MAGUS: A kiválasztottak

Helyszín: Rekennő nyári nap tűz le merőlegesen, vakító
fényfoltokkal tarkítva a pazar, smaragdzöld erdőt. Békés
madárcsivitelés.
Leányzó: Nem tetszik nekem ez az erdő. Anyám rémmeséit juttatja
eszembe…
(…)
Harcművész: Esteledik…

A Kiválasztottak a következetlenség és a tehetségtelenség abszolút
példája. Már az első percben nyilvánvalóvá válik, hogy abnormális
érzék- és értékrenndel bír a (jobb szó híján) alkotás. A
fennhéjázó körítés egy színtelen-szagtalan, hangtalan és ügyetlen
művet takar, s mindezt a saját kategóriáján belül képes
produkálni.
Természetesen igazságtalan volna, ha akár a hivatásos
amatőrfilmesek munkáihoz próbálnám hasonlítani a Kiválasztottakat,
tehát – annál szomorúbb -, nem a színészi játékra, szakmai
felkészültségre, látványra és egyéb szakmai kritériumokra
hagyatkozva kell lesíró véleményt alkotnom róla. Nem volna fair
tapasztalt és képzett (amatőr)filmesekhez mérni a művet, főiskolás
növendékekhez, vagy bárkihez, aki akárcsak elméletben tanult
valamicskét a mozgókép előállításának szabályairól. Nyilvánvalóan
egy teljesen önerőből, szinte nulla költségvetésből, saját
kezdeményezésre előállított, szívvel-lélekkel elkészített videóról
van szó, a baj csak annyi, hogy ez a szív és ez a lélek vajmi
kevés az élvezhetőséghez.
A történet ígérete szerint… nos, nem tudjuk meg, mert a Carmina
Burana alatt vánszorgó fölöslegesen hosszú 3D animációs demo után
felsorakozó hat sor lila hangya olvashatatlan (president
betűtípus, valhalla szín – van ilyen, valami lilás keverék) pacát
ejt a képernyőn. Persze lehet, hogy 1024*768-ban, vagy VHS-en el
lehet olvasni.
Amint a néző kibogarássza, rájön, hogy a történet Abasziszból
indul, ahol egy villanykörte-világította kocsmában akadnak össze
rosszul motívált hőseink. Adott egy gladiátor, akiről ez
egyáltalán nem nyilvánvaló (sőt!), aki rég nem látott barátjától
(aki mellesleg erőteljesen illumináltnak tűnt, bár ez lehet, hogy
nem szándékos) fogjuk rá, hogy megkapja a küldetést. Persze nem
hiányozhat egy kocsmai verekedés-szerűség, amiből hősünk
térkapu(!) segítségével menekül meg és mintegy véletlenül (értsd
érthetetlen okokból kifolyólag) magával ránt egy bártündért,
valamint egy fekete kámzsás alakot, akiről azóta sikerült
megtudnom, hogy papíron toroni boszorkánymester (néha kínai
tornacipőben).
Azt persze senki se kérdezze, mi az alapkonfliktus, a kocsmazaj
túlságosan elnyom minden elmotyogott, eldünnyögött párbeszédet, a
szereplők vonásai pedig kivehetetlenek a félhomályban. Még a
neveket is úgy kell kibogarászni, nekem csak kettőt sikerült:
Abbitember és Orwella. Az Abbitember a gladiátor hősünk
művészneve, a többi adja magát. Persze nem érdekes, hogy mi az
indok, ennek semmi jelentősége és következménye nincs a
továbbiakra nézve.
A kötelező “hol itt a haszon” konfliktus után a gladiátor és a
boszimester a bártündérrel együtt útra kel a fakó, hófoltokkal
tarkított tájon (Tiadlan), majd belebotlik egy harcművészbe (aki
valószínűleg transzvesztita, ugyanis bemutatkozása után röviddel
készségesen fölajánl a vacogó bártündérnek szerény ruhatárából
néhány alkalmasabb öltözéket – a leányzó ezek után szoknyában,
köténykében, blúzban és meleg pokróc helyett kabátkában bandukol a
társasággal).
Ezután megesik két újabb kötelező gyakorlat a “hamis ellenfél” és
a “ne bántsd a nőt!” konfliktus, majd hőseink kétszer is
szembesülnek a végső konflitussal, ami másfél plusz egy lagymatag
csatát eredményez, megszakítva egy “egységben az erő” kibékülős
monológgal.
A történet még két flashback-el (visszaemlékezés múltbéli
eseményre) jelenettel lesz teljes, de a végét nem árulhatom el,
mert az igazat megvallva még nekem sem egészen tiszta. Először
arra gyanakodtam, hogy a file-ok összefűzésénél kimaradt egy
darab, azért nincsen meg a vége, de mint kiderült, az én verzióm
teljes.

Számos tanulság és következtetés vonható le a videóból, de sajnos
a következtetésekből többet tanul a néző, a tanulságok mind
negatívak. Rövid leszek, bár hosszasan fejtegethetném, mégis
cenzúrázom magam.
A legfontosabb gondolat a film kapcsán: Ami nem megy, nem kell
erőltetni. Nem akarom megbántani a mű szereplőit és a stábját, de
szerencsére a rendező, Zsonda Gábor bölcsen magára vállalja a
felelősséget – és milyen jól teszi. Ennél a videónál leginkább a
rendező hibái feltűnőek, a többi gyengeség elenyésző. Olyan
technikákat alkalmaz, amiknek a használatát nem ismeri, olyan
filmes hatásokat próbál előállítani, amihez sem a média (DV -
digitális video), sem a felszereltsége nem megfelelő.
És a zene… Hans Zimmer és Mike Oldfield, valamint Loreena McKennit
minden bizonyára megborzongott és azt gondolta: “valaki a síromon
járkál.” Oldfield többször is eredménytelenül próbálkozik a zenei
aláfestéssel, de kibontakozni nem hagyják, ami szánalmas hangulati
eredményhez vezet (pedig egyik kedvenc számomat, a Mount St.
Michel-t hallhatja a vájtfülő abból a három hangból), Zimmernek
pedig az volt a nagy pechje, hogy a video utómunkálatai során jött
ki a Gladiátor című film és zenéje.
Persze a tálalás is sokat számít – javít és ront. Ez esetben
rontott. A nagyjátékfilmszerű nyitány-próbálkozás és a
nagyjátékfilmszerű stáblista sokat elárul a készítőkről. Míg a
hivatásos amatőrfilmesek is legtöbbször “készítették:” titulus
alatt szerepelnek, nem megkülönböztetve a feladatköröket, itt
olyan érzése lehet a nézőnek, hogy komoly stáb dolgozott a filmen.
Az “operatőr” túlzó, a “fővilágosító” egyenesen fájt (ahol
egyáltalán kellett volna, nem volt), a “vágó” elhanyagolható és a
“rendező” egy nagyzoló titulus. Ahhoz persze a készítőknek sem
volt mersze, hogy “hangmérnököt” nevezzenek meg, ami amúgy
kétségbeesetten hiányzott a videóból, “zenei szerkesztő” sem volt,
vagy csak nem lehetett elolvasni, nem is voltak megnevezve a fent
említett zenészek. Volt viszont “szövegkönyv,” ami érdekes, mert
a párbeszédek kivehető része rémesen affektáló volt és kilógott a
filmből, egészen addig, míg a végén kiderült, hogy a szövegkönyvet
Gáspár András gondozta – így persze más, hiszen ez az ő egyedi
stílusa is lehetne, az egész video egyetlen élvezhető része is akár,
ha nem lógna ki.
És a legfájdalmasabb részek, a képi következetlenségek: mikor a
harcművésszel találkoznak hőseink, a táj kopár, barna, néhol
hófoltokkal, még a hó is szállingózni kezd, a következő képen
pedig már viruló nyári, madárénektől hangos erdőben járnak, aztán
megint a sivár, kopasz ágakkal tarkított táj látható. Már a
nagyképűen “trailernek” nevezett előzetesben feltűnt, hogy a
történet hó alatt megbarnult, fakó vadasparkban játszódik – a híg
ürülékszínű háttér kifejezetten rosszul veszi ki magát videón és
csak még jobban felhívja a figyelmet a hibákra. Ha legalább
megvárták volna, hogy kiviruljon a táj és mindenütt zöldek, élénk
színek, ragyogó ég és egyenletes, felhőtlen napsütés varázsolt
volna melegebb színeket a képre, nem lenne zavaró, hogy mennyire
amatőr a video – és több idejük lett volna felkészülni,
gyakorolni, stb. Így azonban a színtelen vidék kiemeli a
gyengeségeket.

Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy sokaknak tetszett és
igazságtalannak tartják a fenti kritikát, de nem győzöm
hangsúlyozni, tisztában vagyok egy abszolút amatőr stáb
képességeivel és igyekszem nem valódi filmekhez hasonlítani a
Kiválasztottakat, de két támpont a rendelkezésemre áll. Az egyik
a Sötét Oldal című szintén rajongók által készített Star Wars
video és az affektáló stáblista-főcím kombináció. A Sötét Oldal
sem a színészi-rendezői-operatőri-forgatókönyvi teljesítményéről
híres, ez a része nagyjából zérus, de a filmecskén meglátszott az
a rengeteg erőfeszítés, valós- és gépidő, pirotechnika, a
látványelemek előállítása, amit készítői hősiesen beleöltek a
művükbe. Ez a rengeteg munka és hangulati érzék ellensúlyozta a
film hibáit és gyengeségeit, ettől vált élvezhetővé, a
Kiválasztottak esetében azonban semmi sem egyenlítette ki a
hibákat, így én is kénytelen vagyok a hibákat kivesézni. A
készítőknek munkájuk, idejük és sok gyakorlás (koreográfia)
fekszik a Kiválasztottakban, ám ez egyáltalán nem látszik meg -
még a csatajelenetek is rögtönzöttnek tűnnek. Mintha egy jól
megszervezett live-ra tisztességgel kosztümökbe bújt játékosokat
látnék, akik semi-contact alapon rendezték le a csatákat és
valakinél történetesen akadt egy kamera. Ha ez a Collegium
Gladiatorum demófilmjének nyers, vágatlan változata, talán ki
lehet belőle hozni három perc használható anyagot.
Persze ez is igazságtalannak tűnhet, hiszen a Star Wars
készítőinek szinte minden adva volt – design, kosztüm, zene,
hatások, de fantasy filmből még mindig több van, mint Star Warsból
és szerintem senki sem rótta volna meg a készítőket, ha valamelyik
könnyen utánozható (akár B-kategóriás) fantasy stílusát nyúlták
volna le.
Akiknek mégis tetszett a Kiválasztottak, talán nagyvonalúan el
tudtak tekinteni a rengeteg gyengeségtől és biztosan sok
példányban jutott el a rajongókhoz, akiknek bekerül a
gyűjteményébe – nekik jó szórakozást kívánok hozzá, de talán még
ők is egyetértenek abban, hogy ez a mű nem egy maradandó alkotás
és messze nem a MAGUS egének ragyogó csillaga.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.