LFG.HU

Attila
ismertetőCimkek

A kilencvenes évek elején durrant nagyot új szerepjáték irányvonalként a White Wolf által bevezetett Storyteller (történetmondó) játékok sora. A közhiedelemmel ellentétben azonban nem ezek voltak ez első olyan játékok, melyekben a közösen kreált történetet tekintették a legfontosabbnak az alkotók, sőt, még csak nem is ezek voltak az első, címükben is a storyteller kategóriát bevállaló szerepjátékok.

Ez az érdem az 1989-es Prince Valiant szerepjátéké, amelyet a Chaosium adott ki. A szerző, Greg Stafford a szerepjáték készítők legendái közé tartozik: olyan apróságok fűződnek a nevéhez, mint a Chaosium megalapítása, vagy éppen a klasszikus RuneQuest és Pendragon játékok elkészítése. A Prince Valiant Hal Foster hasonló című képregényén alapszik, amely először a harmincas években jelent meg és jelenik meg azóta is folyamatosan – a játékhoz azonban nem feltétlenül szükséges a képregény ismerete, hiszen a kerek asztal lovagjai háttér jó eséllyel mindenki számára ismert.

De mitől is különleges ez a százhúsz oldal körüli játék? Nos, minimalista rendszerével és a fentebb emlegetett történetközpontú megközelítésével jó pár kilencvenes évekbeli sikerjátéknak volt előfutára, ráadásul egyszerűsége miatt a mai napig klassz bevezető lehet a szerepjátékokat nem ismerők számára. (Már ha a nyelvi problémákon túljutnak, ugye.)

A könyv első, bevezető fejezete nagyjából tisztázza az alapfogalmakat – szerepjáték, rendszer (a PV kockák helyett közönséges érméket használ), mesélői feladatok és hasonlók -, plusz egy rövid példajáték leírást is produkál. Utóbbit az ember általában unott sóhajjal lapozza át, ez azonban kivétel: a mesélő tervei itt lépten-nyomon összeomlanak saját hibái, illetve a játékosi makacskodás miatt – igencsak életszagú a végeredmény, ráadásul a jövendő mesélők felmérhetik, mi vár rájuk. És különben is, ez akár motiváció is lehet számukra, hogy a játék alaprendszeréről a fejlesztett szabályokra nyergeljenek át, ahol mindenki mesélő lehet – de erről majd később.

A szabályrendszer elemei három fő kategóriába vannak sorolva: az alapjáték, amely a működéshez minimálisan szükséges dolgokat tartalmazza – a karaktergenerálást meggyorsítandó, itt a karakterek kizárólag lovagok lehetnek; a fejlesztett játék, amely részint lehetővé teszi a nem-lovag karakterek készítését és a többmesélős játékot; valamint néhány opcionális szabály. A könyv azt javasolja, hogy szépen fokozatosan haladjunk előre, és csak az alapjáték biztos ismerete után lépjünk tovább, de a rendszer annyira egyszerű, hogy kicsit is tapasztalt játékosoknak nem jelenthet problémát a dolog.

A karaktereknek mindössze két főtulajdonsága van: fizikum és jelenlét – előbbi a testi jellemzőket, utóbbi a szellemi (az intelligenciától a karizmáig) jellemzőket foglalja össze. A főtulajdonságok általában 1-6 között mozognak, a velük kapcsolatos próbák pedig a tulajdonság értékével megegyező darab pénzérme feldobásából állnak – a fejek száma jelenti a sikerek számát. A két főtulajdonság nem növelhető a játék során, a fejlődés a képzettségeken keresztül történik.

Az alapjátékban 14 képzettség van, amelyek a lovagi dolgokra koncentrálnak, azaz főleg a harctéri és udvari viselkedésben nyújtanak segítséget. A képzettségek szintén 1-6 között mozognak, próba esetén hozzáadódnak valamelyik főtulajdonsághoz – a bajvívás például értelemszerűen a fizikumhoz kapcsolódik, míg a csáberő természetesen a jelenléthez – az értéküknek megfelelő számú érmével.

A karakter jellemző tulajdonsága még a hírnév, mely itt afféle tapasztalati pontként funkcionál, amellett, hogy azért látható világbeli hatása is van. Az alapszabályok szerint a képzettségeket növelni csak ezer hírnév pontonként lehet (egy képzettséget egy ponttal), ami elég lassú karakterfejlődést tesz lehetővé.

Maga a dobási rendszer igen egyszerű: alap próbáknál kötött a célszám – egy egyszerű feladatban két sikert kell elérni, a nehéznek számító próbákban már mondjuk négyet -, míg az ellenpróbáknál szimplán csak a több siker számít az egymás ellen vetélkedő feleknél. Hosszabb próbáknál – harc, vagy akár a lovag kepesztése, hogy felkeltse szíve hölgyének figyelmét – a két dobás sikereinek számának különbségével csökken a vesztes érmeszáma – akinek előbb elfogynak az érméi, azaz addig ütik, amíg már nem bírja a fizikuma, vagy éppen a nemes hölgy feladja amúgy is látszat-ellenállását, az veszít. Bizonyos extra helyzetekre – például seregek csatája – akadnak külön szabályok, de azok is igen egyszerűek maradnak.

A Prince Valiant nem törekszik részletes szimulációra – akik ezt szeretnének, azoknak a Pendragont ajánlja – a fegyverek vagy páncélok például nem rendelkeznek statisztikákkal. Egy közepes páncélzat például 2 érményi módosítóval rendelkezik – harcban ezt viselője megkapja bónuszban, de ha például úszni vagy lopakodni akar, ugyanennyivel csökken a tartaléka. A fegyverek kezelése hasonlóan egyszerűen megoldott. A sérülések kezelésénél teljesen a mesélő előjoga eldönteni azt, hogy a harcban¬/balesetben összes érméjét elveszítő karakter halálos sebesülést szenvedett-e, vagy csak súlyosan megsérült és tehetetlenül fekszik.

A mesélői és játékosi tippek általánosságban véve a kezdőknek szólnak – mint azt ahogy fentebb is írtam, a Prince Valiant elsősorban a számukra készült játék. (Ettől függetlenül a mesélői tanácsok – kábé húsz oldalon – igencsak kellemesek és jó ötleteket adnak a kalandtervezéshez.) A mesélői tippek között található a PV másik remek ötlete, a speciális effektusok is. A speciális effektusok alaphelyzetben csak a mesélő számára hozzáférhető eszközök, melyekből kalandonként maximálisan hármat tervezhet be, mindegyiket egy-egy mesélői karakterhez kapcsolva. A speciális effektusok olyan hatások, melyek dobástól függetlenül mindenképpen megvalósulnak, ha a mesélő úgy akarja. Egy speciális effektus csak egy alkalommal használható, és csak egy karakterre hathat – a szerepük az, hogy a mesélő által tervezett kalandban legyenek bizonyos fogódzók, és mondjuk a hidat őrző, rettegett Fekete Lovagot ne szecskázzák fel a karakterek néhány jól sikerült dobással.

Nos igen, az Arthurral kapcsolatos források közé nem véletlenül került be a Gyalog-Galopp is, mivel “…minden mesélőnek ajánlott ismernie, legalább azért, hogy megértse az egyes játékosoktól elkerülhetetlenül érkező utalásokat.”

Alapban tizenhárom speciális effektus létezik, olyasfélék, mint a “menekülés a kötelékekből”, vagy a “megölni az ellenfelet harcban”, esetleg a “vágy felkeltése”, vagy mondjuk a “nagy dologra inspirálni valakit”. Természetesen a játékosok részéről nem lehet tudni, hogy melyik mesélői karakter rendelkezik speciális effektussal, de ennek kitalálása is hozzátartozik a játékhoz.

Ahogy az fentebb elhangzott, a fejlesztett szabályok lehetővé teszik a több mesélős játékot – ez persze nem azt jelenti, hogy akár hat-nyolc mesélő magyarázik egyszerre a boldogtalan játékosnak. Egészen egyszerűen arról van szó, hogy a mesélő bármikor kioszthatja a mesélés feladatát valamelyik játékos számára egy jelenet, vagy egy részkaland erejéig – ha az beleegyezik. A kaland eleve tervezhető úgy, hogy bizonyos részleteit más-más almesélőnek osztja majd ki a mesélő. Ezek a “helyettesítések” persze teljesen elvadult irányba is elvihetik a cselekményt, emiatt a mesélő rendelkezik vétójoggal – de azt tilos használnia, ha az új irány logikus és még szórakoztató is a játékosok számára, hiszen elsősorban a történet számít egy PV játékban. Az almesélők jutalma a lezárt részkalandokért egy-egy mesélői bizonyítvány: ez egy, a kaland során beváltható igazolás, amellyel egy általuk igényelt speciális effektust kérhetnek – ezzel kapcsolatban a fő mesélőnek szintén van vétójoga, de csak ha az ötlet nagyban felforgatná a kalandot.

A fejlesztett szabályok másik, mesét befolyásolni képes eleme az aranycsillagok, amiket a szórakoztató játékot produkáló karakterek kapnak jutalmul. A játékos dönthet úgy, hogy stréber tanulóként a karakterlapján őrizgeti ezeket, de ha úgy hozza a sors, egy dobás erejéig minden csillag egy bónusz érmét jelent.

A fejlesztett szabályok legfőbb része azonban a karaktergenerálás: itt lehetőség nyílik arra, hogy nem-lovag karakterekkel induljunk. Kasztok nincsenek, de a játék felsorol néhány tipikus szerepkört a képregény világából ötletadónak. A nem-lovagok számára hasznos új képzettségek mellett – mint például az írás-olvasás, pénzkezelés vagy éppen az alkudozás – új opcióként megjelenik egy egyszerű jellemvonás-rendszer is. A jellemvonásokhoz társul egy-egy javasolt hírnév-mennyiség is: ez akkor jár, ha a karakter a jellemvonásnak megfelelő módon kijátssza azt. A jellemvonások nem csak a levegőben lógnak, minden esetben illik megadni azok célpontját is. Elvégre Lancelot sem egyszerűen csak szerelmes volt – ami nem lett volna nagy gond -, hanem éppen a királynőt találta meg ezzel a dologgal, ami igencsak felkavarta végül a kedélyeket…

Figyelmesebb szemlélőnek feltűnhet, hogy a fejlesztett karaktergenerálási szabályok sem tartalmaznak mágia-jellegű képzettségeket: a játékos karakterek ugyanis nem rendelkezhetnek ilyennel. Az eredeti képregény korai szakaszában ugyan előfordultak természetfeletti elemek – szörnyek, mágiák, ilyesmik -, de aztán a történet hamarosan a realistább irányzat felé fordult. Mágusok, mint Merlin vagy Morgan le Fay természetesen léteznek, rendelkeznek is mágikus hatalommal, de ennek hatását a mesélőre bízzák, hogy az kezelje a történet elvárásainak megfelelően. Egyáltalán, az sincs kőbe vésve, hogy a legendák lényei valóságosak-e: a könyv végén található kalandepizódokban például két variáns is szerepel a “támadó troll” eseményre: az egyikben csupán egy zavarodott, hatalmas termetű útonállóról van szó, míg a másikban egy eredeti, valódi trollról. (És, ahogy a játék egyik példájából látszik: az afrikai dzsungelben felbukkanó erdei démon kísértetiesen emlékeztet egy gorillára.)

Körülbelül húsz oldal foglalkozik a játék világával: ezek részben a képregény főszereplői és azok statisztikái, részben pedig rövid, címszó-jellegű összefoglaló a fontosabb területekről. Ezt néhány opcionális szabály zárja – gyorsabb fejlődés, ilyesmik -, majd úgy harminc perforált oldalon – mintha bárki képes lenne kitépni egy lapot egy szerepjáték könyvből – egy rahedli részkaland vázlata található. Ezek néhol ugyanannak a szituációnak eltérő komolyságú változatai – lásd a troll-dolgot -, és a néhány percestől a már-majdnem-komplett-kaland hosszúságúig terjednek. Ötletadónak nem rossz. Plusz, van itt még néhány karakterlap is – igazából nincs rájuk nagy szükség, hiszen egy fél A4-es lapot sem foglalnak el.

Körülbelül ennyi a Prince Valiant. A könyv kinézetre nem egy nagy eresztés, a korszak Chaosium-dolgainak szintjét hozza, bár a képregényből származó illusztrációk elég kellemesek. Számomra nagyon bejövős az elegánsan egyszerű rendszere, plusz a közérthetően megfogalmazott nyelvezete is, ami mentes az rpg-zsargontól: a PV nyugodtan besorolható a “tökéletes játék kezdőknek” kategóriába, ami persze nem jelenti azt, hogy a tapasztaltabb játékosok túlhaladták volna: megoldásaival még ma is simán rápirít a mostanában eredetiségük okán sztárolt indie játékok jó részére.

Minden eredetisége és minősége ellenére a Prince Valiant nagyot bukott – hogy miért, annak több oka lehet. Részint a Chaosiumnak már ott volt egy tökéletes Arthur király korabeli szerepjátéka, a Pendragon: a téma iránt érdeklődőknek semmi oka nem volt arra, hogy egy másik rendszert kipróbáljanak. A szimpla rendszer sem lehetett csábító annak idején – sőt, talán most sem – a játékosok nagy része számára, hiszen elég kevés benne a – Robin Laws kifejezésével élve – ropogós falat. Éppen egyszerűsége miatt még kiegészítőkre se nagyon van szükség – az alapkönyv mindent tartalmaz. Végezetül ott van a téma – jó, rendben, klasszikus képregény meg minden, de van valaki, aki képes komolyan venni a címszereplő fejét? Na.

Mindent összefoglalva a Prince Valiant egy méltatlanul elfelejtett klasszikus. Talán ha annak idején más világhoz passzintják hozzá a rendszert, nagyobb sikert ért volna el, így a hatása inkább csak a játéktervezők által esetlegesen lenyúlt ötleteken keresztül volt erős. Netes könyvesboltokból a mai napig hozzáférhető, ha valakit érdekel.

(Ja, a WoD féle Storytellerek rajongóinak nem feltétlen tudom ajánlani – a gótok itt civilizálatlan, babonás, ostoba népeknek számítanak. Sorry, nem bírtam kihagyni.)


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához