LFG.HU

Rorimack/Herbie
ismertetőCimkek

Van egy képregény az utóbbi másfél év magyar termésében, amely egyszerűségével hódít. Fekete-fehér, kisebb, mint egy A4-es lap, még harminc oldal sincs. Ám az első képkockától a hátsó borító fülszövegének utolsó betűjéig látszik rajta, hogy alkotói tisztában vannak azzal, mit vállaltak, és a vállalt feladatot – se többet se kevesebbet – hibátlanul teljesítik. Nem véletlen, hogy az első kiadás kétszáz példánya már a megjelenés napján gazdára talált, s valószínűleg hasonló sors vár az utánnyomásra, valamint a második számra is.

Mert mi is az a Sushi? Három képregény egy nagy adagnyi őrültséggel fűszerezve, Geek (Ábrai Barnabás) és barátai (ebben a számban még csak a Fenantren fedőnevű grafikus működik közre, de a hírek szerint a második részben még több szerzővel találkozhatunk) tolmácsolásában. Geek műveivel ha máshol nem is, az art.rpg.hu galériájában biztosan találkozott az rpg.hu közönsége, de aki az elmúlt években vagy papíron, vagy az interneten magyar képregényt olvasott, az is ismerőseként köszöntheti újra a jellegzetes stílust.

A füzet három történetet tartalmaz. Az első, a Bábel 2012, melyet már a Torony című tematikus tárlaton is láthattak az érdeklődők, megdöbbenti az olvasót. Egyrészt ott van a képi történet, egy akciójelent, sok vérrel és robbanással: egyszerű, mint a faék. Látszólag szöges ellentétben áll ezzel a szöveg: torz, PR-ral fertőzött hittérítő duma tör elő minden szereplő szájából. A feszülő izmok és bullet-time, a blődségüktől reális ateista és álvallásos szövegek fura egységbe rántják össze a művet, és innen már tényleg a végső, megkönnyebbült megoldás az utolsó oldal egyetlen, hatalmas képkockája.
Ugyanakkor néhol fájóan banálisra sikerülnek a főszereplő ideológiai szólamai, de ettől csak erősebbek lesznek azok a hajmeresztő beszólások, amiket a többi szereplő követ el. Ezzel az lehet a probléma, hogy a hatása olyan, mintha a főszereplőn keresztül mag az alkotó szólt volna be az illetékeseknek, csak jó közhelyesen, és a mellékszereplői néhol ledumálják az oldalról. Összességében azonban jól kompenzálnak a szövegek, de legközelebb talán lesz ez jobb is. Grafikailag jól felismerhető, egyedi stílust képvisel, és csak néhány helyen áll hadilábon az anatómiával. Érzésem szerint erre a részre még gyúrnia kell egy kicsit, de persze ez sem ront annyit, hogy csökkentse a képregény élvezeti értékét: képileg és elbeszélésileg koherens, korrekt darab.

Azzal folytatnám, hogy következik a második képregény, de nem: egy reklámoldal jön. Ezt normális esetben érdemes lenne átlapozni, de nem, a készítők remek műalkotásokkal töltik ki az egyenlőre még üres teret. Ami pedig igazi reklám(nak tűnik), az sem menekül: Geek láncfűrésze a sushit is szusivá aprítja.

Ha egyesek úgy olvasták félre a Bábel 2012-t, mint egy kirohanást a hit ellen, akkor azok lenyugodhatnak az Isten füle oldalain. Beszáll a játékba Fenantren (Faludi Robi) is, karikaturisztikus alakjai végigbotladoznak az oldalakon, ahol azután megkapja mindenki, aki csak él és mozog. A vég(e) hajaz az előző történet, a Bábel végére: úgy látszik, Geek valamikor gyermekkorában nagyon megutálta az “és azután boldogan éltek, míg meg nem haltak” mesevégeket.
A kettő közül ez lett az erősebb és markánsabb történet, mellőzve néhány közhelyet, amibe az első belefutott. De az is lehet, hogy csak azért ez tetszik jobban a kettőből, mert ezt olvastam először. Véleményem szerint ugyanis ez a két történet így, egymás mellett, egy újságban egymást gyengíti: éppen annyi átfedés van a két képregény között, hogy gyors egymásutánban ismétlődőnek hasson. Talán ha két külön számban jelenik meg, még ütősebbek lettek volna külön-külön.

Újabb reklám, ám ez mintha valami másik magazinból szökött volna át ide. Mindenesetre egy kissé erős szünetjelnek megteszi, s utána jön a Szemünk fénye.

Mindenféleképpen az újság legjobb képregénye, nem véletlen, hogy a Fekete-fehér képregényantológia is ezt választotta ki utánközlésre. A reklámok itt, a képregényen belül is ütnek, a feketefehér oldalakra pedig színt varázsolnak a különféle raszterek, textúrák, hogy a számítógépes effektekről, és a realitásukkal együtt is képbe simuló montázsokról ne is beszéljünk.. A történet, ha lehet, még elborultabb, mint az előző kettő. Nagyon erős zárás ez a horror-novella, és ha ezek után sem áhítozunk a második részre, akkor valószínűleg velünk van a baj.
Néhány apró képi geg is tarkítja ezt a bizarr történetet, rövid, becsempészett stripek a történet fő sodrában azoknak, akik észreveszik: a galambos jól simul a képekbe és magában is poénos, a másikat, amelyikben valaki elesik és elejti a mobilját, egy gördeszkás pedig majdnem a teherautó alá csúszik, nem igazán tudtam hova tenni. Szerintem a kelleténél több hangsúlyt kap, és így csak kizökkenti az olvasót, mintha valamiről lemaradt volna.
Összességében azonban tényleg ez a legerősebb történet a füzetben, már csak azért is, mert annyira derült égből villámcsapás a témaválasztása. Jó arányokkal van exponálva a történet, és a befejezés is üt, de meg nem tudnám mondani, vajon mi motiválhatta a szerzőt, hogy pont ehhez a témához nyúljon és ezt dolgozza fel. Ezzel kicsit ki is rántotta alólam a talajt, de egyáltalán nem bántam.

A szerzők rövid bemutatkozásával és az utolsó oldal agresszív fülszövegével véget is ér a lap. Természetesen még van mit javítani – itt-ott túl sok a vessző, néhol a mondatokon is lehetne alakítani, és van, ahol a szöveg maga lelóg a neki szentelt helyről -, ám mindezek gyermekbetegségek, s valószínűleg már ki lesznek javítva az utánnyomásban, amely – a következő számmal együtt előreláthatólag még idén megjelenik. Érdemes lesz minél hamarabb lecsapni rá – mert aki egyszer megszerzett egy Sushi-számot, az többé már nem ereszti…


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához