LFG.HU

taverna
Frigabus
RPGCimkek

Mortar a tökéletes halál ura, a Shinwa, majd a Zorawa panteon egyik jelentős istene. Mortar hitvallásának központi gondolata, hogy ahhoz, hogy a halhatatlan lélek a halál és az újjászületés körfogásában megfelelő módon haladjon, nem elég egy tökéletesre törekvő élet, hanem kell a tökéletes halál is. A tökéletes halál azt a halált jelenti (ide értve a halál idejét, módját és mikéntjét, továbbá azt is, hogy a halál pillanatában egy lezárt, befejezett életet hagyjon maga mögött a lélek), mely leginkább elősegíti a lélek felsőbb szintre jutását.
Mortar híve arra törekszik, hogy megismerje a neki rendeltetett tökéletes halált, és ha már megismerte, akkor mindent elkövessen, hogy ennek megfelelő életet éljen. Feladata az is, hogy másokat is segítsen saját tökéletes halálának megismerésében és elérésében. Hiszen minden élet célja az, hogy a lélek tökéletesedjen és magasabb szinten szülessen újjá.
Ugyanakkor a körforgás egyik sérülékeny része éppen a halál pillanata, amikor a lélek elhagyja testet – hisz ekkor rengeteg külső, ellenséges erő les rá, hogy tévútra vigye, esetleg a hátra hagyott testre, hogy megszállja. Ezért Mortar felszentelt papjának legfontosabb feladata a lélek és a test védelme a halál után ezen erőktől, hogy a lelkeket az újjászületés körforgásában helyes úton tartsa, a testet pedig méltón átadja az enyészetnek. Sok helyen még ma is ők készítik fel a haldoklókat a halálra, végzik a temetési szertartásokat, harcolnak azok ellen, akik a lelket a helyes útról le akarják téríteni (démonok, nekromanták, halottidézők stb.). Céljuk az is, hogy megszabadítsák az ebben a világban természetellenes módon itt ragadt vagy ide kötött lelkeket (élőholtak, kísértetek) béklyóiktól. Talán különös, de az életet egy bizonyos értelemben szentnek tartják – hisz senkinek sincs joga arra, hogy más törekvését a tökéletes halálra megakadályozza, mondjuk azzal, hogy a neki rendelt idő előtt megöli.

Mortar egyháza nagyon ősi, már Shril herceg száműzetése előtti időkből is maradt fenn róla feljegyzés. Ez érthető, hisz abban az időben különösen nagy szükség volt rájuk, hogy az újjászületések körforgását végző lelkeket megvédje a démoni befolyástól. Mortar egyháza a hosszú, harcokkal teli évszázadok alatt a démonikus sámánizmus egyik legfőbb ellenségének számított.
A démoni birodalmak lassú eltűnése, háttérbe szorulása után jelentősége némiképp csökkent. A világ figyelme az élet és annak örömei felé fordult, egyre fogyott azok száma, akik Mortar hívének mondták magukat. A Zorawa kiteljesedése során papjai és templomai jórészt beolvadtak a Zorawa kolostorok rendszerébe, és a Birodalom legtöbb területén már Zorawa szerzetesek látják el feladataikat. Mindezek ellenére még sokfelé láthatóak Mortar szerény külsejű templomai. A Zorawa kolostorokkal nagyon jó kapcsolatot tartanak fenn, Mortar egyháza a Napcsászár hűséges támogatója.
Mortar papjai a társadalom nagyon tisztelt, de nem kifejezetten közkedvelt tagjai. Általában borzongást keltenek, ha évezredek óta változatlan fehér öltözetükben feltűnnek valahol, a tanulatlan tömegek óvó jeleket vetnek magukra. Templomaik általában a temetőkben vagy azok mellett állnak. Nem túl sok hívőt mondhatnak magukénak, hisz melyik fiatal akarja leélni úgy az életét, hogy folyamatosan a halálra készül? Annál több öreg és beteg jár el egyszerű templomaikba, hogy csendesen felkészüljön a halálra. A papság fő feladata a haldoklók felkészítése a halálra mind testi, mind lelki értelemben. A holttesteket gyakran ők viszik el a halottas házból, és ők vezénylik le a temetési szertartásokat, melyek az elhunytak lelkét hivatottak védeni. Mortar papjai általában nem túl kifelé forduló társasági alakok, de azért, mert a tökéletes halálra készül valaki, még nem jelenti azt, hogy megvetik az életet. Sokan közülük nagyon is megbecsülik és élvezik az élet örömeit, bár ezt alaposan megnehezíti a társadalom többi tagjának elzárkózó magatartása velük szemben. Az átlag abryssi nem szeret róluk tudomást venni, amíg rá nem szorul a segítségükre (halálos betegség vagy egy hozzátartozó halála esetén).
Mortar papjának leggyakoribb személyiségjegyei: őszinte, alapos, békés, büszke, csöndes, derűs, egyenes, fegyelmezett, hallgatag, határozott, higgadt, idealista, következetes, kiegyensúlyozott, kitartó, mértéktartó, megbízható, nyugodt, rideg, rendszerető, szemlélődő, szerény, búskomor, szigorú, türelmes, titoktartó és visszahúzódó.

Mortar papjai szerzetesi közösségben élnek templomaikban, általában nem tartanak fent túl szoros társadalmi kapcsolatokat. Hosszú évek, sok tanulás és nehéz próbák után kerülhet valaki közéjük. Meg kell mondani, nincs valami nagy tülekedés ezért a hivatásért, bár az egyház minden rendű és rangú személyt felvehet a soraiba, ha úgy látja jónak, napcsászári rendelet alapján akár a halálra ítélt bűnözőt is befogadhatják maguk közé, ha az végleg elfelejti előző életét. Miután valaki belépett az egyház köreibe, a továbbiakban már nem számít az, hogy milyen társadalmi körből érkezett (hisz a halál szempontjából nézve mindenki egyenlő). Ha történetesen rabszolga volt, ezzel megszabadul az urától.
Jellemzően olyanok jelentkeznek Mortar papjának, akik környezetében valamilyen okból egy vagy több tragikus haláleset történt vagy más okból elfordultak az élettől. A másik jellemző életút a halálközeli élményt átéltek betérése. Csak nagyon erős lelkűek alkalmasak erre a hivatásra, hisz nemcsak a holtakkal való mindennapos “találkozás” és a halálról való állandó elmélkedés lehet riasztó a jelentkezők számára, de viszonylagos társadalmi kirekesztettségük és az is, hogy a holtak lelkének védelmében Mortar papjának gyakran akár démoni teremtményekkel is szembe kell néznie. Egy átlagos Mortar pap csak a Mortar misztériuma néven összefoglalt misztikus erőket birtokolja, csak a kiválasztottak jutnak hozzá más mágikus arkánumokhoz.
Mortar mágikus beavatottjainak fő kutatási területe a halhatatlan lélek nyomon követése a halál után. Elsősorban arra kíváncsiak, hogy mi történik, ha a lélek itt hagyja ezt a világot, mennyi idő múltán, hol és milyen formában születik újjá. De mindezek mögött ott a fő kérdés: mennyiben befolyásolják az újjászületést az életben történt dolgok – úgymint jó és gonosz tettek, világnézet vagy vallás. Milyen tettek segítik elő a magasabb formában történő újjászületést? Az a lélek is újjászületik, mely tagadta az életben az újjászületés törvényét? A halál módja milyen hatással van az újjászületésre? Elősegíti-e a szenvedés a magasabb formában történő újjászületést? Ki lehet-e kerülni a körforgásból és mi módon? Mi lesz a tévútra tévedt vagy démonok által elragadott lelkekkel? Veszélyes kérdések. Mortar sok papja rajtaveszett már, és sokszor nem csak az életüket veszítették el. Ennek ellenére arra törekednek, hogy minél többet megtudjanak előző életeikről, és hogy újjászületésük után megőrizzenek annyit előző életük emlékeiből, hogy értesíteni tudják volt egyházukat, hogy mi lett velük, ily módon is elősegítve a kutatást.
Bizonyos pletykák járnak Mortar híveinek egy csoportjáról, akik túlzásba vitték a kutatást és átlépve minden emberi korláton, rémisztő kísérleteket végeztek el emberi lényeken. Akár még szándékosan is különféle halálnemekkel végeztek áldozataikkal, izgatottan várva, hogy ez lesz-e hatással az újjászületésük mikéntjére. Sőt állítólag démonokkal is kapcsolatba léptek, hogy többet megtudjanak a lélek útjáról olyan lények(?)től, kiknek nincs is lelkük. Mortar egyháza persze tagadja az ilyen elfajzott hívek létét, ugyanakkor titokban teljes erővel üldözi is őket, ha csak a nyomukra bukkan.
Az egyháznak nincs központi vezetése, minden templom önálló egy apátúr vezetése alatt, csak egyfajta tekintély-rangsor áll fent közöttük, melyben az első a mitisi Fény az Éjszakában kolostortemplom. Az apáturak időnként találkoznak, de ez sincs szabályozva.
Az egyház megítélése a birodalom országaiban eléggé eltérő. Legtöbb temploma Sytisben (a halottak elégétésére szolgáló Feledés Tornyai formájában) és Abyrnossban áll (az ottaniak kedvüket lelik Mortar vallásának sötét külsőségeiben, imádnak temetőikben búsongva ihletet gyűjteni verseikhez). A ghodik földjének civilizáltabb részén is sok a templom, itt az ősök tisztelete érdekesen olvad össze a tökéletes halál hitével, aránylag jól megférve a samanisztikus hittel. Ezzel ellentétben Ardúniában, félreértve tanításaikat a gonosz erők szolgáinak tekintik Mortar híveit, és minden eszközzel üldözik – pedig fő célja mindkét vallásnak ugyanaz: harc a démonok ellen. Bármelyik országot nézzük is, Mortar egyháza nem játszik aktív politikai szerepet, kivéve azt az esetet, ha a mélyből előbukkannak démonimádó szekták vagy sötétlelkű nekromanták. Ekkor kíméletlenül fellépnek ellenük.

Auraérzet
Csend, nyugalom, béke, biztonság, a megfellebbezhetetlen vég elfogadása.

Kisugárzott auraérzet
Békés belenyugvás a megváltoztathatatlanba, ez megfelel egy első szintű nyugalom-varázslatnak.

Varázslás rítusa
A sorsfonás egy különleges és jól felismerhető változata.

Beleélés érzete
Nyugalom, a sors elfogadása, egyensúly, rend, kiegyensúlyozottság megőrzése, a lelket tévútra vivő gonosz lények gyűlölete.

Összhang és ellentmondás
Összhang különösen a fürkésző és védő mágiákkal kapcsolatban áll fent – ellentmond viszont minden öncélúan pusztító mágiának, különösen ha az a lélek leigázására irányul. Természetesen a lélek körfogását megakadályozó mágiák szóba sem jöhetnek (nekromancia).

Képzeletvilág
Képzeletvilágukban egy fényes úton halad előre a varázsló, és az útját elzáró akadályokat igyekszik elkerülni vagy legyőzni.

Tanulható mágikus képzettségek
Belső erő, lélekmágia, demonológia, álommágia (2. kör), szellemtan (2. kör), liturgia (2. kör), asztrálmágia (1. kör), rúnamágia (1. kör) és Mortar misztériuma. A szellemtan magában foglalja a nekromancia elméleti ismeretét is, de gyakorlati alkalmazása egy Mortar hívő számára elképzelhetetlen.

Karakterminta Mortar papjai számára

Képzettségek %alapfok+TP
Mortar misztériumaaf + 5%2*+10 Tp
1 nyelvismeretaf1*
belső erőaf + 5%5*+25 TP
demonológiaaf+ 5%1*+ 5 TP
bölcselettudományaf1*
élettanaf + 15%1* + 15 TP
vallásismeretaf1*
síremlék-művészetaf1*
Összesen: 25 af + 90 TP  
   
Képzettségek % alapfok+TP
írás/olvasásaf+5% 1*+ 5TP
nekromancia (elm.)af 1*
legendaismeretaf 1*
lélekmágiaaf+5% 4* + 20 TP
evokációaf + 5% 2* + 10 TP
fájdalomtűrésaf 1*
fegyverismeretaf 1*
liturgiaaf 1*
Marad: 5 af + 10 TP  

Mortar misztériuma
(*2) Harmadik Szem + Veszélyérzet

A misztérium bizonyos diszciplínáit csak az egyház felszentelt papjai számára tanulhatóak, míg másokat a hívők is elsajátíthatnak. Ha valakinek csak a hívők által elsajátíható diszciplínák megtanulása a cél, akkor a képzettség nehézsége csak egyszeres.

Az egyszerű hívők által is elsajátítható diszciplínák:

Életjelek – 10%
A hívő kézrátétellel tévedhetetlenül meg tudja állapítani egy testről, hogy van-e benne élet, vagyis hogy lakik-e benne valamilyen lélek. Ha a vizsgált test birtokosa misztikus tetszhalál állapotában van, akkor titkos ellenpróbát kell dobni a két személy misztikus képzettsége között. Ha a testet nem az eredeti lélek birtokolja (pl. szellem, démon), akkor az ezzel a képességgel nem leplezhető le, a hívő mindent rendben levőnek talál, hisz a test “lakott”.
Invokációs ideje 1 perc, manapontot nem igényel.
Kudarc esetén a hívő téves következtetést von le.

A halál ideje – 15%
A hívő kezét a holttestre teszi és megérzi, mikor hagyta el a testet a lélek. Minél régebbi a halál időpontja, annál kevésbé pontos a megtudott időpont (az eltérés +/- 10%). Ha nincs meg az egész holttest vagy annak egész csontváza, akkor a próba nehézsége a hiányzó rész arányával növekszik, (pl. csak a koponya birtoklása esetén a nehézség 35%). Ha a halált időfátyol fedi, a hívő csak a fátyol aurájának legyűrése után kap információt.
Invokációs ideje 1 perc, manapontot nem igényel.
Kudarc esetén a hívő téves következtetést von le.

Szentségtelen jelenlét – 20%
A hívő megérzi, hogy van-e a harmadik szemének látótávolságán vagy kiterjesztett aurájának területén belül élőholt kreatúra. Ha az élőholt valamilyen mágikus módon rejtőzik, akkor jogosult a mágiaellenállásra, egyébként nem.
Invokációs ideje 1 perc, manapontot nem igényel.
Kudarc esetén a hívő téves következtetést von le.

Az utolsó percek nyugalma – 20%
A haldoklók elméje megtisztul a hívő érintésére, méghozzá a misztikus képzettség minden 10%-a után 1 percre. Eltűnik a fájdalom, az elmét tompító szerek hatása, felébred az eszméletvesztésből stb., de a mágikus hatások (pl. az elmét befolyásoló mentálmágia) nem szűnnek meg. A haldokló, ha fizikailag képes rá, kihasználhatja ezt a rövid időt, hogy utolsó gondolatait közölje. Ez a képzettség semmilyen módon nem gyógyítja meg az illetőt, a halál időpontját sem késleltetheti.
Invokációs ideje 1 perc, manapontot nem igényel.
Kudarc esetén a halál beálltáig az illető kómába esik.

Az eltávozottak lelkei – 25%
A hívő megérzi, hogy a harmadik szemének látótávolságán vagy kiterjesztett aurájának területén belül van-e nem testben lakozó emberi lélek (“kísértet”). Ha a lélek valamilyen mágikus módon rejtőzik, akkor jogosult a mágiaellenállásra, egyébként nem.
Invokációs ideje 1 perc, manapontot nem igényel.
Kudarc esetén a hívő téves következtetést von le.

Félelem nélkül – 25%
A hívőből teljesen távozik a halálfélelem, azt még varázslat sem tudja beleplántálni. Megjegyzendő, hogy mástól még azért retteghet az illető (pl. pókok érintése). Ha nem magára használja ezt a képzettséget a hívő, akkor a nehézség 35%.
Invokációs ideje ideje 1 perc, hatóidő a képzettség tizes értéke*10 perc, manapontot nem igényel. Kudarc esetén a hívőn páni halálfélelem vesz erőt, képtelen lesz mást cselekedni a hatóidő alatt a tervszerűtlen futkosásnál.

A halál nyoma – 50%
A hívő megérzi, hogy az adott helyen (a harmadik szemének látótávolságán vagy kiterjesztett aurájának területén belül) történt-e haláleset vagy sem. Azt is megérzi, hogy a halál erőszakos volt-e vagy sem, hányan vesztek oda, és nagyjából mikor (+/- 10% eltéréssel). Az 50% nehézség egy halálesetre és egy eltelt napra vonatkozik, minden további haláleset 10%-kal csökkenti, minden további eltelt nap 10%-kal növeli a nehézséget, de az 50% alá nem mehet. Szimpatikus mágiával vagy imaginációval kombinálva egy konkrét személy elhalálozására is fényt lehet deríteni, ez esetben csak azt lehet megtudni, hogy az illető meghalt-e és ha igen, akkor a vizsgált területen belül következett-e be a halál.
Invokációs ideje 10 perc, manapontot nem igényel.
Kudarc esetén téves következtetést von le.

Kizárólag Mortar papjai sajátíthatják el az alábbi diszciplínákat (természetesen a képzettség ebben az esetben magában foglalja a fent felsoroltakat is, és kétszeres nehézséggel tanulható):

Utolsó érintés – változó %
Mortar papja megérinti a haldoklót – aki, miután eltávozik az életből, védett lesz minden, a lelkét fenyegető praktika ellen (pl. nekromancia, evokáció). A pap válaszja ki a képzettség próba nehézségét, ezt a számot hozzá lehet adni a lélek ellenállásához minden olyen esetben, amikor mágia révén akarják megidézni az eltávozott lelket. Ha a lélek saját “elhatározásából” 40 nap után is ebben a világban akar maradni, akkor mágiaellenállást kell dobnia a fenti nehézsége ellen, ha ezt elbukja, mindenképpen távoznia kell.
Invokációs ideje 10 perc, a vállalt nehézségnek megfelelő manapontot emészt fel.
Kudarc esetén a pap számolhat a lélek bosszújával.

Szentségtelen elűzése – változó %
A pap a harmadik szemének látótávolságán vagy kiterjesztett aurájának területén belül tartózkodó élőholt kreatúrát megszabadítja az evilághoz kötő mágikus béklyótól, mely nem engedi útjára a lelket. A próba nehézségét a pap választja meg, az élőholt ez ellen dobja mágiaellenállását. Ha a pap győz, a lelket fogva tartó mágikus kötelék elszakad, és a lélek szabadon cselekedhet. Ez a képesség nem hat olyan élőholtra, mely elvesztette lelkét és démonná lett, illetve amelyiket nem mágikus béklyó tart fogva.
Invokációs ideje 1 kör, a vállalt nehézségnek megfelelő manapontot emészt fel.
Kudarc esetén az élőholt a pap ellen fordul, és a pap mágiaellenállása az élőholt mágikus támadásaival szemben a vállalt nehézségnek megfelelő mértékben csökken.

Búcsúzás – 40%/80%
A pap megérinti a holttestet és megbizonyosodik arról, hogy a lélek nem tért-e tévútra, ez esetben invokációs ideje 1 perc. Kudarc esetén téves következtetést von le. Nehezebb változatában a pap követi a tévútra tért lelket, és megküzd az azt esetleg eltérítő erővel (nekromancia, rontás, démoni befolyás). Ha nyer, a lélek a dolgok normális menete szerint elhagyja ezt a világot, viszont ha veszít, oda az ő lelke is. Mortar egyházában csak pap jogosult ezen képesség használatára. Invokációs ideje ez esetben 1 óra, manapontot nem igényel.

Tetszhalál – 60%
A pap tetszhalott állapotba helyezi magát – még élettani vagy gyógyítási képzettséggel sem lehet róla megmondani, hogy él-e. A tetszhalott állapot elérése egy órát vesz igénybe, ez idő alatt magatehetetlennek számít A tetszhalotti állapot legfeljebb annyi évig tarthat, amennyi a képzettségének tizes része. Ez idő alatt teste nem bomlik le, de külső hatások ellen nem védett. A testet pusztító fizikai vagy mágikus hatások (méreg, betegség, sebek, ártó mágia) az egy órás átmeneti időszak végén felfüggesztődnek, de ébredéskor változatlan formában újra jelentkeznek. Az ébredést kiváltó hatást az alvó határozza meg, legyen az egy adott időpont vagy valamely más körülmény (pl. ha megcsókolják, vagy “holttestét” tengerbe vetik, vagy kiejtik a nevét mellette). Ha a képzettség tizes részének megfelelő év eltelt, az ébredés a kiváltó inger nélkül is bekövetkezik. Az ébredés egy teljes óráig tart, ez idő alatt magatehetetlennek számít. Más személyt is tetszhalálba helyezhet a pap, ha az beleegyezik, ez esetben a nehézség 90%. Invokációs ideje 1 óra, manapontot nem igényel.
Kudarc esetén a tetszhalál valamilyen módon nem sikerül tökéletesre (pl. idő, kiváltó inger módosul).

Beszéd a holtakkal – 50%
A pap olyan holtak szellemeivel képes kapcsolatot teremteni, melyek még ezen a világon tartózkodnak. Ez az időszak jellemző esetben a halál után 40 nap, de a kísértetek persze tovább is itt ragadhatnak. Az idézéshez elsősorban a holttest szükségeltetik, de megfelel egyéb dolog is, ami képes szimpatikus hidat létrehozni, de ez esetben a próba nehézsége is megfelelően növekszik (ikertestvér +10%, apa-anya +20% stb.). Ha a szellem ellen akar állni a hívásnak (ez a jellemző helyzet), akkor mágiaellenállást dob a pap aurája ellenében. Ha a szellemet mágia tartja fogva, akkor a papnak a fogva tartó mágia ellenében is meg kell nyernie az aurapróbát. A szellemnek a pap képzettsége tizes részének megfelelő kérdésre kell felelnie, hazudni képtelen. Ha viszont az aurapróbát a pap elbukta, akkor a szellem még saját akaratából kapcsolatba léphet a papal, és ekkor szabadon hazudhat, a pap nem tud megbizonyosodni arról, hogy sikeres volt-e a varázslata. Mortar egyházában csak pap jogosult ezen képesség használatára és csak nagyon indokolt esetben.
Invokációs ideje 1 óra, manapont igénye a nehézségnek megfelelő.
Kudarc esetén egy ellenséges lelket sikerült megidéznie, számolhat ennek kellemetlen következményeivel.

A halál pillanata – 60%
Mortar papja a holttestre téve kezét átéli azt, amit látott (érzékelt) az illető életének utolsó percében, méghozzá annak látószögéből. Elég megrázó élmény, a papnak önuralom próbát kell tennie 10-es nehézség ellen, ha ezt elbukja, 1 órára eszméletét veszti. Mortar egyházában csak pap jogosult ezen képesség használatára.
Invokációs ideje 10 perc, 60 manapontot igényel.
Kudarc esetén a pap a misztérium mágikus képességeit egy teljes napig nem lesz képes használni.

A halál árnyéka – 70%
A pap megérinti a képesség használatába beleegyező személyt, aki ekkor megpillanhatja, hogy fenyegeti-e az életét valami az elkövetkező napban. Az illető egyfajta víziót lát, melyben megtudhatja azt is, hogy nagyjából milyen jellegű veszély fenyegeti. Mint minden jövőbelátás, természetesen ez is csak valószínűségről szól. Mortar egyházában csak pap jogosult ezen képesség használatára.
Invokációs ideje 10 perc, 70 manapontot igényel.
Kudarc esetén a pap a misztérium mágikus képességeit egy teljes napig nem lesz képes használni.

Látomás – 80%
A pap segít beleegyező társának, hogy az megpillantsa a tökéletes halált, melyet Mortar szánt neki. Ez egy látomás, melyet csak az illető láthat, általában szimbolikus értelmű (nem a halál pontos körülményeit mutatja meg).
Invokációs ideje 1 perc, 80 manapontot igényel.
Kudarc esetén a látomás hamis képet mutat.

Visszatérés a halál kapujából – 90%
A pap képes visszatartani a lelket attól, hogy elhagyja a testet. Erre a halál beáltát követő percekben képes Mortar misztériuma a képzettsége tizes értéke * 1 perc ideig, a lélek a képzettsége tizes értéke * 1 óra ideig marad még a testben. Eközben a pap folyamatosan erősen összpontosít, az összpontosítás megszakadása esetén a lélek és a test kapcsolata végleg megszakad. Az így nyert idő alatt a pap képes kommunikálni is a lélekkel. A test nem gyógyul, viszont ki lehet használni az időt arra, hogy valahogy visszaszerezzék az életnek az illetőt. Mortar egyházában csak pap jogosult ezen képesség használatára, és csak nagyon indokolt esetben, amennyiben bizonyos abban, hogy nem az illető tökéletes halálát akadályozza meg tettével.
Invokációs ideje 1 kör, 90 manapontot igényel.
Kudarc esetén a pap egy teljes napra kómába esik, lelke elhagyja testét, mely így mindenféle támadásnak szabadon ki lesz téve.

Halál, temetés és gyász Napkeleten

A halál gondolata a napkeleti embert is elborzasztja, csak a lélekvándorlásba vetett szilárd hite védi a végleges elmúlás gyötrő gondolata ellen. Mivel Napkelet minden lakója tudja, hogy jelenlegi élete csak egy élet az újjászületések folyamatában, mely során lelke egyre magasabb szintre emelkedhet, az élet elvesztése nem akkora csapás. Minden élet egy lehetőség a feljebb emelkedésre. Ha elpocsékolja vagy a halál megakadályozza, hogy megfelelően kihasználja, az kétségtelenül veszteség, de nem helyrehozhatatlan.
Ha pedig a halott egy teljes, a lélek feljebb emelkedését elősegítő életet élt, akkor a halál nem veszteség, hanem egy eredményes élet lezárása. Mindez nem jelenti azt, hogy a gyász ismeretlen lenne Napkeleten, de ez a gyász elsősorban nem a halottért van, hanem az ittmaradottak bánatát fejezi ki, akiknek most már az eltávozott (apjuk, mesterük, kedvesük, barátjuk) nélkül kell élniük életüket.
Ezek a fennkölt elvek a gyakorlatban persze nem érvényesülnek tökéletesen, a gyász megnyilvánulása és annak kellékei időszakonként, vidékenként és társadalmi csoportonként is nagyon eltérőek.
Egész Napkeleten ismert az Eltávozott Lelkek Napja, amikor az elhunytak rokonai és tisztelői (ha tehetik, közösen) imádkoznak azért, hogy elvesztett szeretteik lelkei az újjászületésük során jobb életet kapjanak, lelkük tévútra ne tévedjen. Az ünnep ugyanakkor nagyon eltérő formát ölt a különböző területeken.

Abyrnoss
Ha valaki igazi pompás temetést akar látni, az utazzon Abyrnossba – tartja a mondás, és igaza is van. Az abyrnossiak szeretik a színpadias, pontosabban a stílusukhoz illő halált. Ezért arra törekednek, hogy haláluk a lehető legtökéletesebb formák között történjen meg. A többség esetében ez annyit jelent, hogy ha közeledni érzi a véget, akkor a környezetét az ízlésének megfelelően alakítja ki. Volt már, aki az összes fellelhető rózsát felhalmozta a szobájában, hogy bódító illatukat érezve múljon ki. Volt, aki kedves versét olvastatta fel újra és újra haldoklása közben, de olyan is akadt, aki meztelenül, télvíz idején a befagyott tó közepén szerelmes dalokat énekelve várta a halált. Mindenki igyekszik egyedi lenni ezen a téren is. A többség csak a végét érezvén kezdi el stílusos halálát tervezni, de akadnak, akik életük delén is megtalálni vélik a tökéletes halált, és nem akarják elmulasztani… Nem egy művész akadt, aki, miután oly tökéletes művet alkotott, hogy annál jobbra már képtelennek érezte magát, véget vetett az életének utolsó műve mellett.
Az egész országban nagy fontosságot tulajdonítanak az utolsó szavaknak. Minden felnőtt ember előre tudja, mit fog mondani a halála előtt, amit remélhetőleg a környezetében tartózkodók fel is jegyeznek majd. Ez mindig az életét összefoglaló bölcsesség, mely csakis rá jellemző, és mégis utat mutat másoknak is. Ha valaki nem képes megfelelő búcsúszavakat alkotni, az egy költőt bíz meg a feladatttal. (Egyébként minden művész halála előtti utolsó művét különösen nagyra becsülik.)
A halál beálltakor kezdetét veszi a gyász. Ennek a mikéntjét a halálra készülő a legtöbbször gondosan meghatározza (különösen, ha nagyobb vagyont hagy végrendeletével a temetésén részt vevőkre), például megszabhatja, ki vehet részt a temetésen, milyen ruhát kell viselnie, milyen verseket olvashatnak fel, milyen zene szólhat stb. A lényeg, hogy a gyásznak és a temetésnek tükröznie kell az elhunyt életét és stílusát. Ebből eredően minden gyászszertartás eltérő, ezért mind a helyiek, mind az e célból ide látogató idegenek nagy izgalommal és kíváncsisággal várnak minden ilyen eseményt. A többnapos, akár több száz embert megmozgató abyrnossi temetések – különösen, ha egy híres művészről vagy nagyúrról van szó – külföldről is jelentős tömegeket vonzanak, ami egyébként nem kevés bevételt jelent az országnak.
A gyász színe jellemzően a fekete, de egyéni eltérések elég gyakoriak. A temetés főleg földbehelyezéssel történik, de előfordul a hamvasztás is, ez is csak az elhunyt kívánalmaitól függ. A temetkezés helye ugyanúgy lehet titkos, mint szabadon látogatható, a legtöbbször az elhunyt által választott erdőrészben történik, melyet már előre kiválasztottak, esetleg át is alakítottak erre a célra. Síremléket általában nem állítanak, vagy ha igen, akkor csak fából, ami ebből eredően hamar elpusztul – elképzelésük szerint a temetkezés környezetének sugallnia kell, hogy ki nyugszik ott, ha már ki kell írni az elhunyt nevét, az azt jelenti, hogy nem sikerült tökéletesre a temetés.
Mindez természetesen nem a köznép temetőire vonatkozik. Azok szintúgy az erdőben találhatóak, de általában nem fejfát állítanak a sírra, hanem az elhunyt választása szerinti fát ültetnek rá. Egy idegen gyakran úgy át tud menni egy abyrnossi temetőn, hogy észre sem veszi, hogy hol jár.
Az Eltávozott Lelkek Napján az ilyen helyekre zarándokolnak el a helyiek, de nem feltétlenül saját ismerőseik nyughelyéhez, hanem olyan helyre, melynek stílusa és hangulata az övékének megfelel, és ott az emúlásról való elmélkedéssel és igen gyakran versírással töltik idejüket.

Arcantis
Arcantis tükrözi vissza legjobban a Zorawa vallási elveket a halált és a gyászt illetően. A halált közeledni érző legfontosabb dolga élete lezáratlan fejezeteit valahogy lezárni. Ha teheti, maga köré gyűjti rokonait, barátait és tanítványait, hogy mindegyiktől egy utolsó bölcs szellemi útravalóval búcsúzzon el.
A gyásznak külső megnyilvánulása (ha csak nem érint nagyobb érzelmeket) nincs, minden érzelemkitörést (sírás, ruhaszaggatás) a közvélemény elítél, a felsőbb körökben és a szerzetesek között soha nem is fordul elő ilyesmi. Ennélfogva gyászszín sincs. A halált (a más halálát is) belenyugvással kell fogadni, ha az illető lelki értelemben sikeres életet hagyott maga mögött, akkor különösen nincs min bánkódni.
A temetést a halált követően a lehető leggyorsabban megtartják, gyakran még aznap. A temetéssel nem várnak meg senkit, hiszen az gyakorlatilag nem szertartás, csak a holttest (a lélekhez már nem kötődő porhüvely) közegészségügyi szempontból szükséges elhelyezése. A temetkezés a Zorawa szerzetesek esetében hamvasztással, a többi arcantisi esetében földbehelyezéssel történik. A temetésen általában nem vesz részt a sírt ásókon és egy Zorawa szerzetesen kívül senki, a holttestet egyszerű lepedőbe csavarva ássák el a temetőben, a sírra fejfát állítanak, vagy még gyakrabban csak egy fát ültetnek föléje. A köznép és a nemesek közt ezen a téren nincs különbség, a temetőik sem különülnek el.
Az Eltávozott Lelkek Napján sem a sírokhoz mennek el, hanem a kolostorokban tartanak szertartásokat.

Ardúnia
Ardúniában a halál súlyos és nehéz dolog. Ennek megfelelően meg kell adni a módját. A halálát közeledni érző legfőbb gondja általában a vagyonáról való rendelkezés a szokások és törvények keretei között. Ilyenkor összehívja a családját és más érintetteket, és végrendelkezik vagy megerősíti régi végrendeletét. A végrendeletben nemcsak vagyona sorsát szabja meg, hanem rendelkezik el nem intézett ügyeiről (fogadalmak, vérbosszúk, nem viszonzott segítéségek vagy jótettek), melyet szintén örökül hagy. A haldokló mellett mindig megjelenik egy ardún pap is, akinek imája hivatott védeni az eltávozó lelkét a rá leselkedő veszélyektől, illetve testét attól, hogy valamely kóbor lélek vagy démon megszállja.
A halál beálltakor kezdetét veszi a hosszú és külsőségektől terhes gyász. A gyász hosszát, mélységét és a betartandó külsőségeket az elhunyttól való rokoni távolság alapján a szokás szabja meg. Teljes gyászt a legközelebbi rokonok viselnek, félgyászt a távolabbi rokonok, a szolgák és a vazallusok, negyedgyászt a valóban távoli rokonok, szomszédok, úr esetén a mindenféle alávetett népek. Mindenki szabad akaratából vállalhat mélyebb gyászt, de kevésbé mélyet sohasem. A teljes gyász színe a fekete, (özvegy esetében) akár egy évig tartó ideje alatt tilos a szeszfogyasztás, a szerencsejáték, a szépítkezés, a szexuális élet, a zene, a tánc, az ének (kivéve a vallási énekeket), a házban a tükröket le kell takarni stb. A félgyász színe a mélykék, hossza 2-3 holdnap, a korlátozások kevésbé szigorúak, de azért tilos szeszfogyasztás, a szerencsejáték és a tánc. A negyedgyász színe a sötétzöld, hossza egységesen egy holdnap, a negyedgyászt viselőnek csak a kifejezett mulatozástól kell tartózkodnia. Ha egy nemesúr hal meg, akkor birtoka minden népének negyedgyászt (néha, különösen nagy formátumú egyéniség esetén félgyászt) kell viselnie, és a gyász viselkedési szabályait a birtokon megforduló idegennek is meg kell tartania. Megjegyzendő, hogy a gyász-szokások csak a felnőttek halála esetén érvényesek, a serdülőkornál fiatalabb gyermekekért az anyán kívül másnak nem kell gyászt viselnie, az anyának is legfeljebb félgyászt.
A halottat a házban ravatalozzák fel, ahol a család 24-60 órán keresztül várja a tőle búcsúzni akarók látogatását. A ravatalozási idő a búcsúzni akarók számától, és azok odautazási idejétől függ, nem különben a hőmérséklettől (nyári melegben érthető módon sietni kell a temetéssel). A búcsúlátogatás kötelező jellegű a gyászt viselőknek, ha csak betegségük vagy a távolság meg nem akadályozza őket kötelességük teljesítésében. Halotti tort nem ülnek, de természetesen az érkező búcsúlátogatókat szerény ellátásban részesítik. A család, ha csak teheti, gondoskodik róla, hogy a ravatalozási idő alatt végig pap tartózkodjon a holttest mellett, ha ez nem lehetséges, akkor is mindig van valaki, aki az elhunyt mellett a lélek biztonságos útjáért imádkozik – hitük szerint a folyamatos virrasztás nélkül a lélek veszélybe kerül.
A temetés mindig földbehelyezéssel történik, méghozzá Napkeleten szokatlan módon koporsóban. A halott elégetése nagy büntetés, csak eretnekekkel, démonokkal paktálókkal vagy más okból a társadalomból kitaszított személyekkel szemben alkalmazzák. A halott mellé szigorúan tilos bármilyen tárgyát elhelyezni, természetesen a ruháját nem számítva. A temetésen részt vesz a halott minden búcsúlátogatója, az elhunyt ragjától függően a szertartás akár 5-6 órán át is tarthat. A temetők a településektől nyugatra helyezkednek el, ha azok fekvése ezt lehetővé teszi, mert így a néphit szerint az elhunytak lelkei könnyebben vissza tudnak térni Napnyugatra. A temetőben minden társadalmi osztály tagjai külön-külön parcellákban nyugszanak. Ardúniában, aki csak megteheti, kő síremléket állíttat elhunyt rokonának, melyeken gazdag díszítés közepette vallási szimbólumok és túlvilági alakok őrzik a sírt, és amelyeken szerepelnek az elhunyt életének fontos eseményei és elévülhetetlen érdemei. A szegényeknek erre természetesen nincs pénze, ők csak fa fejfát állítanak, annak formájával jelzik az elhunyt korát, nemét és családi állapotát.
A nem ardún hitűek, illetve a hitközösségből valamely okból kitagadottak nem nyughatnak a temetőben, őket külön temetőkben helyezik nyugalomba a települések keleti végén. Az eretnekek és démonimádók hamvait általában a legközelebbi dögkútba hajítják, illetve bár ez szigorúan tilos, alkimistáknak adják el jó pénzért.
Az Eltávozott Lelkek Napja egész napos ünnepség, mely során az utódok az elődök sírjait felkeresik, rituális módon megvendégelik az ilyenkor hagyományos, a parti csér tojásából készült levessel. Egész éjszakára kivilágítják a temetőket gyertyákkal és fáklyákkal, és vallási énekeket énekelve ott töltik az időt hajnalig.

Goragar
A gorgok a halálról kissé eltérően gondolkodnak, mint Napkelet többi lakója. A gorgoknak mindenük a klán, az egyén halála nem valódi halál, mert utódaiban, a következő nemzedékekben tovább él. Ezt szó szerint értik, mert hitük szerint az elhunyt lelke a halál után a koponyában tovább él, figyeli és vigyázza klántagjainak sorsát, és ha úgy dönt, akkor beleköltözik a következő megfogant magzat testébe. A gorgok úgy hiszik, hogy lelkük csakis gorgként születhet újjá, hacsak valamilyen nagy bűnt nem követ el életében a klánja ellen (a Zorawa természetesen nem ért egyet ezzel az elképzeléssel). A gorgok klántársuk halálát ezért nem is érzik végleges veszteségnek, hiszen ha más formában is, de velük marad az elhunyt.
Mindezek miatt a gorgok nagy becsben tartják elhunyt klántagjaik koponyáját. Ha idegen földön hal meg valaki közülük, akkor is mindent megtesznek azért, hogy legalább a koponyáját hazahozzák.
A temetés során az ezzel foglalkozó gorgok levágják az elhunyt fejét, majd egy különleges oldatban kifőzik. A főzés során a lágy részek leválnak a koponyáról, mely maga még keményebbé válik, szinte egy acélsisakkal vetekedik védőértéke. Magát a testet egy egyszerű szertartás után elégetik, a hamvakat szétszórják. A koponyákat ellenben a klán koponyatermében, az életükben véghezvitt tetteik alapján rangsorolva őket, polcokra helyezik. A gorg klán minden fontosabb eseménye a koponyatermekben történik, az ősök figyelő tekintete előtt. Ha valamely okból menekülniük kell, a gorgok a csatabárdjukkal együtt ezeket a koponyákat viszik magukkal elsőként. Gyászt a gorgok nem tartanak, így nincsenek is erre utaló jelképeik.
Némely botor kharag az általa megölt gorg koponyáját hasonló módszerek szerint kifőzi, mely ha nem is acélkemény, de azért a normál emberi csontnál lényegesen ellenállóbb lesz. A kharag a kifőzött koponyát sisakként viselheti, amit addig tehet meg, amíg nem találkozik egy még élő gorggal. Ugyanis utána jó eséllyel az ő feje fog a gorg oldalán trófeaként himbálódzni. Újabban Sytisben is nagy divat lett efféle gorg koponyák gyűjtése, melyeket különféle nem egyenes utakon szerez meg gyűjtőjük. A gorgok között nagy felháborodást keltett a dolog, a jövőben várható tőlük valamiféle ellenlépés.
Az Eltávozott Lelkek Napját a gorgok nem ismerik, hiszen azok a lelkek a hitük szerint egyáltalában nem távoztak el.

Miraclea
Miraclea földjén szép halálnak a csatatéren elszenvedett halált tartják. Persze ott sem mindenkinek adatik meg ez, a többség ágyban szenved ki. A halál része az életnek, a mindennapok kockázatában számolni kell vele, de félni tőle botorság, mert akkor a bátorság kiveszik az emberből, ami mindennél nagyobb szégyen.
Amikor a miracleai a halálát közeledni érzi, nem kerít nagy feneket a dolognak. Egy dolog érdekli: az életében le nem zárt dolgokat (ez legtöbbször egy végre nem hajtott vérbosszút jelent) legyen kire hagyományoznia. Ha nincs közvetlen fiúörököse, akkor a legközelebbi barátját vagy rokonát esketi meg végrendelete végrehajtására.
Bánatot a férfiak nem mutathatnak, az asszonyoknak viszont kötelességük gyász esetén ruhájukat megszaggatva jajongani, ezzel is elűzve a rontó szellemeket a környékről. A gyásznak kimondott színe nincs, kivéve, ha az elhunyt vérbosszú végrehajtását bízta valakire, ez esetben az illető vörös anyagból készült tárgyat (kendőt, karperecet stb.) visel feladata végrehajtásáig.
A halottat röviddel a halál beállta után kiviszik az általa vagy a rokonok által választott helyre, mely általában nincs túl közel a településekhez. A sírok néha temetőt alkotva csoportosulnak, de előfordul, hogy magukban állnak. A holttestet a földbe temetik, gyolcsba csavarva. A túlvilági útra jelképes mennyiségű italt és ételt tesznek melléje, valamint személyes fegyverzetét, amennyiben a család elég tehetős ahhoz, hogy utódainak ne legyen szüksége azokra. Néha kisebb értékű ékszert is helyeznek mellé. A sír fölé kövekből halmot raknak, melyre minden arra járó a szokás szerint rátesz még egyet a halott iránti tiszteletből. Forgalmas helyen lévő sírok felett idővel valóságos kis domb alakulhat ki. A sírban fekvő személyét semmilyen külső jel sem jelöli. A sírban található fegyverek értéke miatt előfordul a sírrablás is, ezért a gazdagabb sírok hollétét a rokonok titokban tartják.
Az Eltávozott Lelkek Napján a rokonok egyikük otthonában összegyűlnek, és az elhunytak tetteinek felemlegetésével gazdag lakomát és ivászatot tartanak.

Nador Királyság
A nadoroknál a halál tényleg nem tekinthető tragédiának az elhunyt szempontjából, ha az öregkorban következik be. Hisz a megfáradt lélek ilyenkor visszatér Nadirhoz, hogy majd újból e földre szülessen. Az idő előtt bekövetkező halál okot ad a szomorúságra, mert így a nador nem kap alkalmat arra, hogy egy teljes életet végigéljen a gyermekkortól az öregségig, de azért ez sem tekinthető tragédiának. Egy elpocsékolt hosszú élet sokkal nagyobb veszteség egy tartalmas rövidnél. Az elhunyt rokonainak és barátainak természetesen joga van a bánatra, mert elveszítettek egy nekik kedves személyt, aki hiányozni fog az életükből.
A holttestet egyszerűen a lélek maga mögött hagyott porhüvelyének tekintik, melyet megillet a tisztelet, de hogy valahol valamiféle síremléket emeljenek neki, annak nincs értelme – ha tett valami érdemlegeset életében, akkor úgyis emlékezni fognak rá. A testet egy lepelbe csavarják, melyet az elhunythoz legközelebb álló nő sző a számára élete tetteinek és eseményeinek jelképeivel díszítve (ha nincs erre vállalkozó nő, akkor egyszerű szellemjegyeket festenek rá). A halotti lepel állítólag kedvezően befolyásolja az újjászületést. A testet az erre a célra használt helyre viszik, ahol tizenegy órát töltenek el vele, dalokkal búcsúztatva a lelkét, majd elégetik a testet, a hamvakat a helyszínen hagyva.
A gyásznak külső jele vagy színe nincs, a szívében mindenki annyira gyászol, amennyire fáj neki szerette elvesztése. Az eltávozott lelkekről a többi néptől eltérően a nyárközép idején tartott Élők Ünnepének harmadik napján emlékeznek meg.

Naisur
A kharagok és ghodik, ahogy mindenben, úgy a halállal és a temetéssel kapcsolatos szokásaikban is különböznek.
A kharagok a halált megvetik, de a halottól félnek. A kharag harcos habozás nélkül szembenéz a halállal, ha a csatamezőn találkozik vele, ahol a félelem bármilyen mértékű kimutatása azt jelenti, hogy elveszti a megbecsülését népe előtt. Ha otthonában, valamely betegség gyűri le, akkor is csak azt sajnálja, hogy nem adatott meg neki a harc közbeni halál.
Az élők általában nem mutatnak nagy bánkódást az elhunyt elvesztése miatt, annál jobban félnek viszont a halottól. A félelem a halott lelkének visszatérésére vonatkozik, de áttevődött a holttesttel kapcsolatos dolgokra is. A kharagok mindenáron meg akarják akadályozni, hogy a halott szelleme visszatérjen, és ismerősein álljon bosszút az őt ért sérelmekért. Mindezek érdekében különböző praktikákat használnak. Először is a halottat lehetőleg nem érintik meg, szükségszerű mozgatására rabszolgákat használnak, akiknek a holttest kezét-lábát össze kell kötözniük vagy le kell vágniuk, száját betömniük és szemét kiszúrniuk. Majd a rabszolgáknak (megfelelő fegyveres kísérettel természetesen) az élők lakóhelyétől minél távolabbra kell vinni a testet, ha a törzs barlangban rendezkedett be, akkor a barlang valamely távoli részére. Ott a rabszolgát sokszor összeláncolják a holttesttel, gyakran meg is csonkítják, hogy ne tudjon elmenekülni. A szertartás célja, hogy a visszatérő, vérre szomjas léleknek legyen áldozata, ne volt népe ellen forduljon. A halottól való félelem annál nagyobb, minél nagyobb hatalommal bírt az élete során. Többször előfordult, hogy egy törzs attól való félelmében, hogy elhunyt főnökük kísértete bosszút áll rajtuk, a temetés után elhagyta az addig lakott jól védhető barlangrendszerét, és távoli vidékre költözött. Az eddigi tapasztalatok alapján gyakran megesett már, hogy a kharagok elővigyázatossága nem volt felesleges…
Az eltávozott lelkek éjszakáját ismerik a kharagok, de talán inkább az elkárhozott lelkek éjjelének lehetne nevezni. Az év leghosszabb éjjelén a kharagok rettegve gyűlnek össze tüzeik körül, miközben varázslóik minden erejüket összeszedve igyekeznek őket és magukat megvédeni a kóbor, vérre szomjas kísértetektől. Ezen az éjjelen a büszke, bátor kharagok közül senki sem meri elhagyni a tűz fénykörét.

A ghodik sem élik meg nagy drámaként a halált – feltéve, ha tetteik alapján törzsük gondolni fog rájuk haláluk után, ápolni fogja emléküket, ahogy ők is ápolták őseik emlékét.
A halál beállta után jön el a gyász ideje. A gyászt nem ruháik színével, hanem férfiak esetében testük, nők esetében ruhájuk felhasításával fejezik ki. Az elhunyt férfi rokonai a halotthoz fűződő kapcsolat alapján (apa, anya, testvér, feleség, gyermek stb.) a szokás szerint előírt számú vágást ejtik testük látható részein, elsősorban az arcon. Ennélfogva bárki szakértő szemmel megmondhatja egy ghodi férfiról, hogy hány és milyen rokonát vesztette addig el. A nők is a szokásoknak megfelelően hasogatják fel ruháikat, de persze ezeket nem viselik élethosszig.
A törzs énekmondói beleveszik életét a törzs történetéről szóló végtelen, apáról fiúra hagyományozódó dalukba, ha életének tettei alapján méltónak mutatkozott erre. Ez a megtisztelés minden ghodi ifjú nagy álma, hogy halála után a közös ünnepségeken felemlegetik majd tetteit. Ha nem hajtott végre nagy tetteket, akkor csak családi körben, de minden esetben emlékezni fognak rá utódai, így nem hal meg teljesen.
A testet legkésőbb a halál beálltát követő napon kiviszik a temetőbe. A testet földbe temetik, de koporsót ők sem használnak. Gazdag sírmelléklettel látják el a halottat, gyakorlatilag minden személyes tárgyát mellé helyezik: ruháit, ékszereit, fegyvereit. Minél gazdagabb volt a halott, annál nagyobb a sírmelléklet. Igazán gazdag családfők esetén a kedves lovát is megölik, majd a közös búcsúlakomán húsát elfogyasztván, a csontokat, a bőrt és a fejet a sírba helyezik. Legendák szólnak arról, hogy a régi vad időkben a vezérek halála után szolgáit és ágyasait is megölték és testüket a sírba tették – de ez a szokás ma már csak a régi történetekben él. A sír fölé földből vagy kövekből halmot emelnek, melybe férfi esetén a lándzsáját is beleszúrják. Mivel a sírok gazdag halott esetén komoly kincseket rejtenek, nagy a kísértés a sírrablásra, és nem csak a kharagok és az idevetődő kalandorok számára, de olykor ghodik sem tudnak ellenállni. Az elfogott sírrablók büntetése négy ló közé kötözéses kivégzés. A sírok védelmére a gazdag sírok fölé méretes földhalmot raknak, és a sámánok szellemeket bíznak meg az őrzésével.
A temetést nagy búcsúlakoma követi, ahol elvileg a halottól búcsúznak el társai, gyakorlatilag azonban vidám, ivászattal járó nagy közös ünnepség szokott lenni, igen jó hangulatban. Az Eltávozott Lelkek Napja hasonló nagy és vidám ünnepség, ahol a halottak emlékére ürítik a szarvból készült ivóserlegeket.

Qauboa
A síksági ország eredeti gyásszal kapcsolatos szokásait ma már elhagyták a Sytisből származó divatos szokások kedvéért. Néhány elmaradott körzet és hagyománytisztelő család kivételével már nem földbe temetik a halottakat, hanem elégetik, és nem fehéret viselnek gyászukat mutatva, hanem feketét.
Qauboa lakói régi szokásaikban nagyjából a Zorawa nézeteket vallották magukénak a halált és a gyászt illetően. A halottat a település szélén található temetőben koporsó nélkül földbe helyezték, és föléje mindig gyümölcsfát ültettek. Az itt termő gyümölcsöket a holtak adójának nevezték. A temetők egy idő után beteltek, és átalakultak gyümölcsösökké, majd miután a fák elöregedvén meghaltak, újból temetővé változott a terület. Ez így ment évezredeken keresztül, mígnem a sytisi divat meg nem változtatta az emberek gondolkodásmódját.
Ma már a temetők jó részét szántóvá alakították, így ezzel is területet nyerve. A holtesteket a településektől távoli, a sytisi tornyokat utánzó Feledés Tornyaiban égetik el. Mindössze egy kisebbség ragaszkodik ebben is régi szokásaihoz, ők azok, akik amúgy is sokallják a sytisi befolyás mértékét hazájukban. Egyedül ők viselik még az ősi fehér színt a gyász jeléül a divatos fekete helyett.
Az Eltávozott Lelkek Napját is sytisi szokás szerint tartják, de a kis csónakokat a csatornák vízére teszik. Ahol csatorna sincs, ott valami kacsaúsztatót keresnek, és azon úsztatják – ez utóbbi élénk derűt vált ki a gúnyolódásra mindig kapható sytisiekben.

Shagir
Az összes napkeleti nép közül talán a shagiri az, mely a leginkább természetesnek veszi a halált, és a halálfélelmet legkevésbé ismeri. A halál számukra az élet része, nem annak lezárása, mindössze egy állomás két újjászületés között. Ami őket érdekli, az nem annyira az, hogy mikor és hogyan jön el értük, hanem az, hogy milyen életet zár le. Igyekeznek olyan életet élni, hogy bármikor is haljanak meg, az újjászületésük magasabb szintű formában történjen meg.
A shagiriak a halál beállta után nem a testtel törődnek, hanem céljuk az, hogy a lélek újjászületését akadályozó veszélyektől megvédjék a testből kiszabadult lelket. A lélek ugyanis a változástól, anyagi formájának elvesztésétől gyakran megzavarodik (különösen, ha hirtelen, felkészülés nélkül érte a halál), ezért hátramaradt társainak segíteni kell neki az utat megtalálnia. Ezért a testet, bármilyen társadalmi helyzetű emberről legyen is szó, egyszerűen egy takaróba csavarják, majd a település széliránnyal ellentétes oldalán található égetőhelyre viszik. Itt hét órát töltenek vele rituális énekeket énekelve, miközben a testet szelleműző szalagok védik idegen szellemek beköltözésétől. A legtöbb esetben egy vagy több shinwa szerzetes is elkíséri a menetet és jelen van a szertartáson.
A halott elégetése után a hamvakat összeszedik, majd az alább leírt negyven nap után a földekre szórják ki. Földműves esetében ez a saját művelésű földjét jelenti, birtokos nemesek esetében a hamvakat szétosztva viszik el annyi helyre, amennyire csak tudják. Hitük szerint ez hozzájárul a földek termékenységéhez. A Herceg hamvait az erre ősi jogon jogosult kilenc helyre viszik szét az országban.
A halált követő negyven napig, amit hitük szerint a lélek normális esetben ezen a világon tölt, megszabott napokon (a harmadik, ötödik, hetedik, tizenegyedik, tizenharmadik, tizenhetedik, tizenkilencedik, huszonharmadik, huszonkilencedik, harmincegyedik, harminchetedik napon) a szokások által megszabott szertartásokat tartanak otthonukban az eltávozott lelkét a helyes úton tartandó. A negyvenedik napon elmennek a legközelebbi templomba a halott hamvaival, ahol egy shinwa szerzetes áldást mond rá, ezután megnyugodva szétszórhatják a megfelelő helyeken.
A negyven napot sok idegen a gyász idejének nevezi, de ez valójában nem erről szól, a szertartások megtartásán túl a hátramaradottak viselkedése vagy ruházata nem változik. Az Eltávozott Lelkek Napja sem szomorú ünnep, ilyenkor a shagiriak kivilágítják a házaikat, hogy ezzel is segítsék az elmúlt évben meghaltak lelkeinek túlvilági útját.

Sytis
Amennyire szeretik habzsolni az életet a sytisiek, annyira rettegnek a halállal való szembenézéstől. Elméletileg a lélekvándorlásba vetett hit védelmet nyújt a végleges haláltól való félelemtől, de a sytisiek többségének a hite a szíve mélyén nem olyan erős. Ezért igyekeznek nem gondolni a halálra, nem beszélni róla, nem olvasni az erről szóló költeményeket. A halált, (különösen a gazdagok) pompázatos, ám rövid temetési ceremóniával övezték fel, mely elfedi a valóságot dús díszleteivel.
Gyakori szokás, hogy a haldoklónak bódító szereket adnak, hogy ne rettegjen annyira a haláltól, és ezt jócselekedetnek tartják. A haldoklót gyógyítók és ápolók kezére bízzák, a legritkább esetben ülnek ágya mellett a rokonai, igyekeznek kerülni, mert kényelmetlen dolgokra emlékezteti őket.
A halál beálltát a gyógyítók állapítják meg. A közvetlen család ilyenkor összegyűlik, felveszi a gyászruhákat, és jön a legfontosabb mozzanat, ha lényeges családtagról volt szó: az elhunyt végrendeletének felolvasása. Szokásba jött az is, hogy a halálhírt, az elhunytat méltató szavak kíséretében hivatalos formában megküldik a család érdekeltségi körébe tartozó személyeknek.
A gyász színe a fekete, de nem csak a ruhák, hanem elsősorban az arcfestés fejezi ki a bánatot. A gyász ideje rövid: 1-3 holdnap, ez idő alatt a gyászolónak tilos táncolnia vagy bárminemű mulatozásba merülnie – megjegyzendő, hogy egy bálon történő szolid résztvétel nem számít mulatozásnak a sytisi felfogás szerint. Az élet nem áll meg…
Sytisben a halottak földbe temetése nem megoldható a szabad földterületek hiányában. Ilyen céllal elfoglalni területet a kevés szárazföldből iszonyú pazarlás lenne. Mágikus szempontból is szerencsésebbnek tartják a holttest teljes megsemmisítését. A temetésre minél több embert igyekeznek meghívni, hogy nagyobb legyen a pompa, a meghívást visszautasítani nagy bárdolatlanság. Az elhunytat díszes csónakba rakják, elhalmozva minden világi drágasággal, ezzel is mutatva a család gazdagságát, majd a temetésre meghívottak csónakjainak kíséretében a legközelebbi Feledés Tornyaiba viszik. A Feledés Tornyai a lakott terület széliránnyal ellentétes oldalain álló magas, tetején nyílt lapos tetővel rendelkező épületek, ahol Mortar papjai veszik át a holttestet a gyászolóktól, majd a gyászbeszédek elhangzása után a toronyba viszik. A testeket a tetőn még aznap elégetik, kivéve, ha nagyon kedvezőtlen a széljárás. A hamvakat a tengerbe szórják.
Az igazán szegényeknek nincs lehetőségük efféle temetésre, náluk a testeket sokszor egyszerűen csak a szegénynegyedek szélén zsákban a vízbe vetik. A tenger ragadozó halai ismerik ezeket a helyeket, úgyhogy a holttestek eltakarításával nincsenek gondok. Más kérdés, hogy ilyen helyeken úszni is életveszélyes.
Az Eltávozott Lelkek Napját csak ímmel-ámmal ünneplik meg. Ilyenkor csak az a szokás járja, hogy minden elhunyt családtagnak egy kis hajót készítenek (fából, nádból vagy papírból), melybe egy kis gyertyát tesznek, majd a vízbe dobják. A kis fénypontokat az éjszakai apály lassan kisodorja a nyílt vízre.

Tiltott Kanton
A Tiltott Kanton területén nincs helye a gyásznak és a bánatnak, nem különben a holttesteknek. Ezért ha az udvaroncok vagy a szolgáló személyzet közül valaki a halálát közeledni érzi, a jó modor minimumának számít, hogy elhagyja a Kanton területét, hogy máshol fejezze be az életét. Elbúcsúzásakor a megfelelő szavakat használja, mintha csak elutazna a rokonaihoz, de persze mindenki tudja, miről van szó, ha ki nem is mondják.
Persze nem mindenki jól nevelt, és nem mindenkinek van ideje elhagyni a Kantont a vég eljövetele előtt. Ilyenkor a halottat a Napudvar erre a célra alkalmazott rabszolgái viszik el, lehetőleg származási helyére. A fentiekből adódóan temetők nincsenek a Kanton területén. Minden halottat az általa választott országba szállítanak, (ha nem jelölte meg, akkor Sytisbe), ahol a helyi szokások szerint adják meg neki a végtisztességet.
Az elhunyt után a Napudvar lakói az etikett szerint semmilyen gyászt sem mutatnak, ennél fogva a gyásznak a színét sem viselhetik.
A Kantonban csak egyetlen személyt lehet gyászolni és eltemetni: a Napcsászárt. A Napcsászár halálakor a Kanton és annak minden lakója fekete gyászszínt ölt, és nem is veti le addig, míg 21 év múlva meg nem érkezik a következő Napcsászár. A gyász nem a Napcsászár halála miatti bánatot fejezi ki elsősorban, hanem a Birodalmat gyászolják, mely jó ideig uralkodó nélkül marad, és valamilyen mértékben a káoszba süllyed. Ez idő alatt a pezsgő napudvari élet és kultúra szinte megfagy, várva a 21 év múlva eljövő olvadást. Mindenki, akinek jelenléte nem fontos a Napudvarban, elhagyja azt. A Napcsászár testét Zorawa szertartás szerint elégetik, hamvait az Emlékezés Fái elnevezésű kertben szétszórják. Amikor az új Napcsászár felbukkan a Napudvarban, egyik első útja ebbe a kertbe vezet.

Vutas-Votar
A halált és az azzal kapcsolatos dolgokat szinte sehol sem övezi annyi babonaság, mint Vutas-Votarban. Maga a halál nem számít különlegességnek ezen a földön, ahol az emberek többsége nem reménykedhet hosszú életben. A holttest látványa sem vált ki bennük rettegést, azt is megszokták. Ellenben kevés területen félnek annyira a lélek bosszúra szomjas visszatérésétől, mint itt.
A holttestet a házból egy csak erre a célra használt ajtón viszik ki, mely a holtak ajtaja nevet viseli. Ez amúgy be van falazva (nádazva, tapasztva – a ház anyagától függően), csak a temetésre bontják ki. A testet bekötött szemmel, lábbal előre viszik ki rajta, majd újra befalazzák. Mindez arra szolgál, hogy a lélek ne találjon haza. A holttestet ezután gyorsan, kevés ceremóniával elégetik. A port valamilyen tárolóedénybe rakják, egy értő varázslóval vagy legalább javasasszonnyal védővarázslatot olvastatnak rá, majd a lehető legmesszebb viszik a lakóhelyüktől, és a mocsár egy mindent elnyelő részén a mélybe süllyesztik.
Az elhunyt rokonai (ha elég tehetősek, hogy megengedjék maguknak) felveszik hagyományos fehér gyászruhájukat, a ház ajtaját átfestik, a küszöb alá elásnak egy kést, és még sok kis praktikát elkövetnek, hogy a vérivó szellemektől megvédjék magukat.
Ismerik a holtak eskövőjét is, melyet akkor rendeznek meg, ha az elhunyt eladósorban levő lány vagy házasulandó korú fiú. A holttestet menyasszonyi vagy vőlegényi díszbe öltöztetik, majd pajtásai az égetőhelyre kísérik, és ott megülik jelképes formában az esküvőt zenével és tánccal. Ezzel biztosítják, hogy a halott ne jöjjön vissza a jussáért, vagyis az életkora alapján neki járó esküvőért, melyről lemaradt.
Az Eltávozott Lelkek Napján a vutasiak az éjszakát ébren töltik, kimennek az utcára, a környéket fénybe borítják nagy tüzekkel, és a hazajáró lelkek távoltartására még a lehető legnagyobb zajt is csapják. Látszólag ez egy vidám népünnepély, de a mélyben valami ősi, a démonikus birodalmak idejéből megmaradt félelem szűköl az itteniekben.

Xsit
Xsit gejzírvárosai az év felében gyakorlatilag nem megközelíthetőek a tél szigora miatt. Az éjjelek végtelen hosszúak, az embereken a bezártságban általános levertség vesz erőt. Nem csoda, hogy az itteni halálesetek négyötöde a tél során következik be, főleg annak vége felé. Télen a föld fagyott, a kevés faanyagot nem lehet halottégetéssel pazarolni, s a gejzírvárosokban nincs hova tenni a halottakat. A xsitiek pedig nem szeretnének hónapokon keresztül összezárva lenni halottak százaival.
Ezért a temetés módja egyszerű: a holttestet a város bejáratától az adott körülmények között elérhető legmesszebbi pontra viszik, és ott (szinte minden ruhát levéve róla), a földre teszik. Amint az élők elmentek a helyszínről, előbukkannak a hely dögevői, akikre nagyszerű fogás vár. Ezek a medvék, farkasok és rozsomákok szinte teljesen eltüntetik a tetemeket, de ugyanakkor nagyon rá is kapnak az emberhúsra, ezért az efféle temetővölgyeket jobb a magányos utazónak minél messzebbre elkerülnie.
Gyászukat nem ruhájuk színével, hanem hajuk leborotválásával fejezik ki, és addig tart, míg a haj újra meg nem nő. Ez nők esetében persze több időt vesz igénybe. Érdekes módon az Eltávozott Lelkek ünnepét errefelé nem tartják meg.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához