LFG.HU

Herbie
ismertetőCimkek

Miért? – e kérdés magától adódik, amikor egy filmklasszikus újrafeldolgozását (ángliusul: remake-jét) kritizálja a jobb sorsra érdemes ítész. Miért forgattak le másodszor egy évtizedekkel ezelőtt sikeresnek bizonyult filmet, milyen minőségi plusz indokolta ezt? Míg néhány remake esetében könnyű megtalálni a választ (az új King Kong például fejlettebb trükkökkel akarta előadni az óriásmajom meséjét – más kérdés, hogy aztán éppen az öncélú tobzódás a komputeranimációban járult hozzá a silányságához), nincs filmművészetileg indokolt magyarázat arra, miért volt szükség az Ómen jelenkori verziójára. Inkább üzleti szempontok játszanak: 2005-ben 8 százalékkal csökkent az amerikai mozik bevétele; a stúdiók pánikolnak, és a biztos haszon receptjeit keresik – ezek egyike a menekülés remake-ekbe.

A film – amely a fordított keresztségben az Omen 666 címet kapta – ennek a kalmárszellemnek megfelelően nem törekszik alapvető minőségi normák betartására, de megkockáztatom, hogy itt már az alapanyaggal is baj van. Az 1976-os Richard Donner-féle Ómen szalonképes, de korrekt horror volt, és szüleink generációja végigborzongta, ahogy a Gregory Peck gyerekében manifesztálódott Antikrisztus körül sorra baleset ért mindenkit, aki a Sátán útjába próbált állni. Ez a nyersanyag viszont nem állta ki az idő próbáját, mivel az utóbbi évtizedek horrorfilmjei jócskán átkalibrálták a XXI. század mozilátogatójának ingerküszöbét. Ma már gonosz kislányok másznak elő elátkozott videoszalagokról, szuperpláza szolgál pergő akciójú zombimészárlások helyszínéül, egy bestseller horrorjáték filmátiratában pedig megégett gyerekek tántorognak elő a nagybetűs Sötétségből. Ebben a korban az Antikrisztusnál érdekesebb Júdás Evangéliuma, a 666-os szám pedig már annyira sem ijesztő, mint a 20 százalékos ÁFA.

Így nincs sok esélye az Ómen remake-jének, hiába villantja fel példásan a Sátán kutyáját, a gyermekben a gonoszt felismerő papot és az ómenklatúra többi ikonját. A készítők pedig gondoskodnak arról, hogy az se élvezhesse a filmet, aki esetleg túlteszi magát a fentieken. A forgatókönyvet az a David Seltzer írta, aki az 1976-os Ómenét, de ezúttal beérte egy igencsak döcögős másolattal: a visszakérődzött cselekmény hű az eredeti sztorihoz, a szkript ritmusa viszont egyszerűen rossz, a dialógusok pedig bosszantóan együgyűek (Seltzer következő munkája egyébként az Idegenek a vonaton remake-je, ami nem sejtet sok jót). A rendező, John Moore még azt az erős közepes szintet sem tudta elérni, amit korábbi filmjeivel képviselt (Ellenséges terület, A Főnix útja) – munkája széteső, unalmas és rossz színészvezetéssel terhelt. Végül, Jonathan Sela fantáziátlan, idejétmúlt kliséket erőltető kameramunkája is hozzájárul ahhoz, hogy a néző anyázva távozzon a moziból (jó eséllyel még a film vége előtt).

A színészek tehetnék elviselhetővé a művet, de nem teszik. A főbb karakterek siralmasan gyengék: Liev Schreiber (Sikoly-széria) esetlenebb nem is lehetne a diplomata apa szerepében, a tinédzsersékszpírekből szalajtott Julia Stiles pedig az Antikrisztus anyjaként annyira meggyőző, mint egy választási ígéret. A Damiennek nevezett hatéves (hat, értik, hat!) sátánfattya Seamus Davey-Fitzpatrick alakításában inkább lett duzzogó, mint gonosz, de a dada bőrébe bújt Mia Farrow is meglepően halvány (pedig neki Rosemaryként már meggyűlt a baja egy gyermekkel, igaz, most a másik oldalon játszik). Csupán a gonosz kölyök csínytevései után nyomozó fotóst alakító David Thewlis bizonyítja tehetségét, de egyedül édeskevés ahhoz, hogy megmentse ezt a lelketlenül összefércelt izét

Omen; 2006.
Gyártó: 20th Century Fox
Forgalmazó: Intercom
Bemutató: 2006. június 6.
Rendező: John Moore
Forgatókönyv: David Seltzer
Operatőr: Jonathan Sela
Zene: Marco Beltrami és Jerry Goldsmith
Szereplők: Liev Schreiber (Robert Thorn); Julia Stiles (Katherine Thorn); Seamus Davey-Fitzpatrick (Damien); David Thewlis (Keith Jennings)
Játékidő: 110 perc

Szinte látom magam előtt, hogyan született a film: hollywodi kreatívok egy tavalyi értekezletén valaki észbe kapott: “hoppá, jövőre lesz 2006.06.06 – mekkora poén lenne, ha bemutatnánk akkor valami sátánosat!” Ezt a hozzáállást érezni a mű egészén, nem csoda, hogy az új Ómen, ha lehet, még üresebb lett, mint a Psycho 1998-as remake-je. Ezek az igazán felesleges filmek, mert még arra sem jók, hogy egy unalmas hétköznap este megnézzük valamelyik tévéadón. Mindenkit eltanácsolok hát e sírnivalóan gyenge, újrahasznosított rémtörténet megtekintésétől – no omen, no cry.

- Stöki


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához