LFG.HU

wyquin
ismertetőCimkek

Jan van den Boomen nevét elsősorban MAGUS regények kapcsán ismerhetjük. Legutóbbi könyve, az Esőhozó mégsem Ynev világára kalauzolja el az olvasót. Ezúttal egy teljesen egyedi, saját ízekkel fűszerezett környezetet teremt meg az író, mégpedig a tőle megszokott eleganciával.

Az Esőhozó borítója kifejezetten szép darab – bár akad pár szépséghiba is. Nem értem például, hogy miért a két oszlop közt átfolyó víz jelenti a gáttemplomot, ami köré az események csomósodnak, mert az egy ennél végtelenül bonyolultabb és misztikusabb valami. Nem értem, hogy miért egy olyan alak áll az előtérben, aki olyan szervesen kapcsolódik a történethez, mint békehadtest a S.W.A.T.-hoz. Végül pedig nem értem, hogy a Folyóanya miért egy sekély tó képzetét keltve jelenik meg a gáttemplom után, ahol egyébként a leírás szerint már Túlvilág terül el, és mellesleg vad dzsungel.
Ennek ellenére a borító nem rossz, csak nem egészen oda illő.

Lépjünk tovább a belbecsre. Kapunk egy olyan világot – a Kilépett Földeket -, amelyet a Lépő, a legfőbb isten törvényei szabályoznak. Az ókori civilizációkéhoz hasonló, monumentális építmények törnek az ég felé, ahol “istenkirályok” uralkodnak, ahol a mágia élő, az emberek mindennapjait átható erő, ahol a halál nem az út vége. Ezen a földön Folyóanya papnői járják a városokat az istennő hátán, szellempapok szunnyadnak évezredek óta a tornyosvárosok mélyén, és várják, hogy… nos, várnak valamire.
Ebből a kiindulásból megvan az esély, hogy egy igazán jó könyvet kapjunk, de ez sajnos csak esély marad. Nem az alapokkal van baj. Boomen hangulatteremtésben nagyon tehetséges, és ez kitűnően megmutatkozik ebben a művében is. Nem lóg ki az egységes hangulatból a stílus, nem lógnak ki a szereplők, a szertartások, a mindennapok leírása, a mágia. Minden mozgatott figura él, teszi a maga dolgát, együtt tudunk érezni velük, érthető, hogy miért reagálnak úgy, ahogy. A kiváló világteremtés azonban nem felejteti az egyéb problémákat.

A történet kapásból háborúval indít. Elvben minden király egy-egy város ura, amelyek a folyó mentén helyezkednek el. Ez a Lépő törvénye, ám ebben a korban a királyok némelyike ezt nem veszi olyan komolyan. Így aztán, mikor a Folyóanya egyik papnője nem érkezik meg a következő városba, ahová kellene, a király nem hagyja annyiban. A könyvből számomra végül nem derült ki, hogy a háború oka valódi-e, vagy csak ürügy, de ez még nem akkora gond, elvégre gyakran nem kerül napvilágra az ilyesmi.

A könyvből azonban egyéb, fontos momentumok sem derülnek ki egyértelműen, és ez joggal zavarhatja az olvasót. Fogalmam sincs például, hogy a dolgokat mozgásba lendítő szellempap miért abban a városban ébredt fel, melynek gyakorlatilag semmi köze a háborút viselő városokhoz. Nem derül ki, hogy miért pusztulnak büntetésből az emberek, tekintet nélkül arra, hogy vezető rétegből kerülnek-e ki, vagy egyszerű alattvalók – ez utóbbiaknak ugyanis itt sincs beleszólása a dolgokba. Ezeket a momentumokat az Esőhozó nem magyarázza meg, és ez sokat rontott nálam az olvasásélményen, mert az én megátalkodott lelkem bizony szereti tudni, mi miért történik egy regényben.

A történetszerkesztésben is megfigyelhetőek hasonló következetlenségek. Találkozhatunk például egy teljesen funkciótlan szállal, amelynek egy papnő a főszereplője (ő látható szerintem a borítón), aki a folyón fel- s aláutazva végzi a dolgát, mint a hozzá hasonlók. Belekeveredik egy titokzatos, és szintén a Lépő törvényeinek ellentmondó összeesküvésbe. Végül fényt derít az ügyre, közben azonban súlyos veszteségek érik, és furcsa titkokról hull le a lepel… de ennek az égvilágon semmi köze sincs a többi szálhoz, nem vesz részt az események alakításában, nem befolyásolja a végeredményt. Lehet, hogy előbb-utóbb lesz folytatása az Esőhozónak, s majd akkor szerepet kap ez a karakter is, de jelen pillanatban semmi értelmét nem látom. Behoz egy olyan lehetőséget, amit az író függőben hagy, nem magyaráz, nem fejt ki, nem köt össze a többi szállal. Ha elfogadjuk azt a tételt, miszerint érdemes minden mondattal előrelendíteni a történetet egy műben, akkor erre a szálra semmi szükség nem volt. A történetvezetés a regény végén is bicsaklik. Az idővonal mintha kissé zavarossá válna, csak kapkodtam a fejem, hogy akkor most mikor értek a városba a szereplők, mi történt ezalatt odabent, és mi a hajón, és akkor most mennyi idő telt el?

Összességében véve az Esőhozó jól láthatóan könyörgött egy szerkesztőért, aki megkövetelte volna Boomentől, hogy a szálait az átlagolvasó számára is érthető magyarázattal lássa el, aki rendbe szedte volna a történések időrendjét, aki megteremtette volna az információs és a hangulati elemek egyensúlyát.
Nem kapta meg, de a hazai fantasy-kiadóktól lassan már megszokhattuk, hogy nem fordítanak figyelmet a szerkesztésre, vagy önkényesen kihagynak részeket a fordítás során, időnként kívánnivalót hagy maga után a korrektúra, esetleg olyan betűmérettel tördelnek, amihez nyugodtan mellékelhetnék a nagyítót. Csak reménykedhetünk abban, hogy előbb-utóbb észbe kapnak, és a potenciálisan jó alapanyagot nem rontják el a kiadói tevékenységgel.

Az Esőhozó jelenlegi formájában beváltatlan ígéret, és ezen az sem segít sokat, ha hozzátesszük, hogy így is meghaladja a legtöbb nyomtatásban megjelenő magyar fantasy mű szintjét.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához