LFG.HU

Rorimack
ismertetőCimkek

Alcím: `Mi vagyunk a zsoldosok…` 5/5

Amikor befejeztem a MU regényt, nem sejtettem, hogy hátra van még a feketeleves. Szentgyörgyi P. József könyve ugyanis egy kötetben kínál mindent, amitől egy könyv olvashatatlanul rossz lehet. A nagy írni akarásában a magyar nyelvet porig alázó szerző műve ugyanis hosszú, unalmas, tele van áltudományos okoskodással, és egy fél mondat erejéig sem képes felkelteni az olvasó érdeklődését.

Már a kezdet sem valami rózsás: két bekezdés után unottan sóhajtottam, hogy szerencsétlen Szentgyörgyi bevette a krisnás kreacionisták okosságait. Erre elég egyet lapozni, és ott van szépen a cím is, egy lábjegyzetben. Rögtön alatta a szerző két álnéven írt ponyvája, amiben csak az a furcsa, hogy egyrészt ennyi begépelt szöveg után már illene megtanulni írni, másrészt hogy tud valaki három kiadót is rábeszélni, hogy kiadja ezeket a műveket? Teszi a szerző mindezt egy fiktív narrátor mögé bújva – lehetne benne annyi gerinc, hogy legalább egy előszót ír, ahol bevallja, ezek a könyvek teszik ki az általa olvasott `szakirodalom` harmadát. A maradék kétharmad valószínűleg egy képes dinoszaurusz-lexikon és egy bevezetés a csillagászatba, esetleg mindez megfejelve egy fizika kisokossal.

Ugyanis, kéremszépen, itt bizony dúl a nagy tudomány. Néhol olyan izgalmas és érdekfeszítő mondatokba botlunk, mint például a következő bekezdés:

`A közel 1000 köbkilométeres, 4 billió tonnás sziklatömb 32 km/s sebességgel érkezett! Nincs a világnak olyan szeglete, amely ekkora mennyiségnek ellenállna! Gyorsasága miatt becsapódása akkora detonációval (sic!) jár, mintha tömegének 25-szörösével azonos – tehát százbillió tonna (!) (sic!) – TNT robbant volna fel. Ez másként szólva egy százmillió megatonnás atombomba hatásával egyezik meg. A világ atomkészlete együttesen sem volt ekkora.`

Ugye érezzük a sorokból áradó feszültséget? Mindehhez lábjegyzetet is kapunk, ahol hol a becsapódási energia definícióját olvashatjuk, hol azt közli az író, hogy amit most olvasunk, azt majd később elmagyarázza, illetve figyelmeztet, hogy habár az eredeti szövegben más mértékegység – fajnév – helyszín szerepelt, ő itt nekünk átváltotta, hogy ne zökkenjünk ki a történetből. Mindezt vagy kéttucatszor.

Érdekes az is, ahogy a szerző elbánik a biológiával (közben kétvállra fektetve a logikát is.) Például kifejlesztenek egy módszert, ahol egy egyed génjeiből kilogikázzák a két szülő összes génjét, és így tovább, mennek felfele az első közös ősig. Akit Szentgyörgyi összetéveszt az első élő sejttel, de ugye kicsire nem adunk. Mindemellett vagy három egymásnak ellenmondó kreacionista elméletet ismertet, nomeg többszörösen bebizonyítja, hogy halványlila segédfogalma sincs arról, mit is akar jelenteni az a szó, hogy törzsfejlődés.

A fentiekben már egy pillanatra érintettük a történetet, álljon itt egy vázlatos összefoglaló. Szóval, a földön találnak egy több millió éves barlangot (barlangból még sok lesz), amely egy letűnt civilizációról, a dinoszauruszemberek világáról ad hírt. Az üzenetet hipp-hopp megfejtik (a Lem vagy Sagan-féle kontárok meg képesek voltak erre egész könyveket elpazarolni), kiderül, hogy egy aranyDVD a cucc, amit lejátszva filmet kapunk, ez a film a regény, egyenesen egy dinóember királyfi tolmácsolásában. Ez az egész dinóemberség marha kényelmes, ugyanis lehet olyan finoman, burkoltan fogalmazni, hogy csak annak nem esnek le az utalások, akit egész életében elzárva tartottak a külvilágtól Van itt Pannónia, okos tudósokkal, Amerika, aki bőszen háborúzik (az érthetőség kedvéért ezeken a neveken futnak), egyedül talán csak az lehet rejtély, hogy a főellenség, a titokzatos Nyolcak Tanácsa, akik Chicxulub városállamot és az összes médiát uralja, az valójában a svájci aranymanók, az Illuminati, esetleg egyszerűen csak zsidó dinoszauruszok egy csapata lenne.

A történet pedig annyiból áll, hogy a pannon királynak megjelenik Isten, jól elmondja, mi fog történni, és tényleg az történik. Nyugodt szívvel leírom részletesebben is, hiszen nem hinném, hogy van ember, aki elolvasná a regényt. Szóval, ennek a királynak van egy csomó gyereke meg egy anyja. A jövendölés szerint meg egy haverkirály gyereke fogja pusztulásba vinni a világot. Ez be is következik, csak sajnos túl lassan. Közben jönnek terroristák, összehaverkodnak a gyerekkel (mármint a királyi sarjak, nem a terroristák, azokat lelövik), a gyerek megtudja, hogy a főellen az az igazi apja: egy megnyomorodott, jótét lélek ( `- Miért, ki vagy te? (…) – Az apád!), és az igazi gonoszok a nyolcak (hatalmukat úgy törve meg, hogy óriási sajtótájékoztatót (!) tartanak). Felrobbantanak egy Halálcsillagot (izé, a gonosz amerikaiak gonosz katonai bolygóját), háborúznak a Földön, felrobbantanak egy másik bolygót, építenek egy szuperűrhajót, sőt, rögtön kettőt, a másik bolygó darabjai pedig becsapódnak a Földre, elpusztítva a gonosz nyolcakat , meg úgy általában mindenkit. Persze mindemellett vannak még más események is, de szerencsére az emberi agy olyan csodálatos valami, hogy szinte rögtön megkezdi az Elveszett emberiséghez hasonló sokkélmények kitörlését az emlékek közül.

Szóval látszik, hogy nagyon meg van tervezve a dolog, mondom, néha már mindenféle fizikaképletet vet be az író, hogy előrébbszuszakolja a cselekményt, csakhogy ez az olvasón nem segít, ő nem az író fejében lévő cselekményhálót látja, hanem suta, unalmas mondatokat egymás után.

A legfőbb baj még csak nem is a cselekmény lenne, hanem maguk a szereplők. Valljuk be, ilyen regényt ilyen szereplőgárdával max. tizenötévesen kezd el írni az ember, de szerencsére a többség még a második fejezet közepén feladja. Merthogy van a főhős, aki királyfi, szép, okos, ügyes, és még ráadásul szuperképessége van. Meg van a vadon hercegnője, a gyönyörű, szép, okos, ügyes leányzó, aki ha nem is királyi vér, de legalább egy törzsfőnök leánya (valójában Klárika a középső padsor negyedik padjából.) Annyira emberiek, hogy nem elég, hogy királyok, még állatvédők is, meg minden. Kedvenc beszédtémájuk a paleontológia vagy éppen a csillagászat (hogy az író rajtuk keresztül is iszonyúan fontos és érdekes adatokat préseljen a szövegbe), és úgy általában ötvenoldalanként kifakadnak a gonosz elnyomó hatalom ellen, aki ezt meg azt tesz a néppel, mintha nem aranypartedli fityegett volna rajtuk születésük óta. Ez a tudományos okoskodás egyébként minden szereplőre jellemző, a haldokló pápa például arról elmélkedik (a rendszertanra magasról téve), hogy a különböző állatfajok hány százaléka halt ki, és ez mekkora esélyt biztosít nekik a túlélésre, a főkirály pedig képes arra, hogy ránézésre megállapítsa egy aranyszobor agytérfogatát.

Bónuszként a `matematikus-író` beleírja és fényezi önmagát, miközben két sorral feljebb egy olyan baromságot ismételget (ember- és dinoszaurusz-lábnyom együtt), amitől még a párezer éves Földben hívő kreacionisták is elhatárolódnak. De utána legalább megtudhatjuk, hogy `Valaki összesítette e furcsa leleteket, és olyan megdöbbentő eredményre jutott, amit senki nem hinne el. Ezért úgy írta le, mintha egy fantasztikus regény lenne – vált nagymamám hangja nyomatékosabbá – A látszólag kitalált történet címe Homo Sauroctonus. (…) Szerzője, egy matematikus szerint a hüllők emberréválása éppúgy sikerült, mint a miénk, dinoszauruszoké: egyik fajtájuk alkalmassá vált az emberi lélek befogadására.` Na, vajon ki lehet ez a csodalény?

És mindehhez jön az, hogy jól láthatólag az író szerint a deus ex machinából fejezetenként kell három. Ez néha mókás szituációkhoz vezet, mint amikor bekezdéseken át sorolja, milyen klassz az az űrruha, aminek többek között egy gombnyomásra el lehet sötétíteni a sisaklemezét, majd amikor egy, a hátuk mögül érkező fénysugár próbál a szemükbe világítani, fogják magukat, és elővesznek valahonnan egy napszemüveget, amit a fejükbe nyomnak. Vagy amikor a fenti Klári éppen be akar törni a gonoszok hadibázisára: hirtelen előkerül egy hiperszuper lézerpisztoly, amit nem vesz észre a beléptetőkapu, majd amikor elfogják, eszébe jut, hogy gyerekkorában ő évekig azzal szórakozott, hogy fúvócsővel lőjön célba, és pont a nyakában a fúvócső, nyillal, amivel véletlenül pont el tudja találni a rakéta indítógombját. A főkirályfi meg pont abban az egy percben száll le az épület tetejére, lövi le az egyik algonoszt és menti meg a lányt, ami a becsapódásig hátra van. Utána menekülnek a robbanás elől.

Egyébkén ez a menekülés a robbanás elől is vagy négyszer jön elő a regényben. Ha valamire lecsapott, Szentgyörgyi nem ereszti. Vegyük például a barlangokat. Ugye úgy kezdtük, hogy egy barlangban megtaláljuk az ősi kultúra üzenetét. Nos, a Gnóm is egy vulkanikus cseppkőbarlangban bujkál (Az iszonyatos hő ellen légkondival harcol. Tényleg.), majd titkos, elfeledett barlangon keresztül felrobbantanak egy bolygót, hogy utána (vagy előtte?) egy titkos, elfelejtett barlangon keresztül kiszabadítsanak egy tucat foglyot, meg találjanak egy titkos, elfeledett barlangot, ahol a még eggyel korábbi kultúra emlékét őrzik. A megfejtést egy pszichológusra hagynám, mi menjünk tovább. Szinte nincs szereplő, aki egy rossz hír hallatára ne ájulna el, vagy legalábbis ne próbálna elájulni. Vagy kétszer játsszák el, hogy az utolsó pillanatba húzzák be az ájult/sebesült szereplőt a kabinajtón. Elvileg nem lenne baj abból, hogy ami egyszer működik, azt megismételjük, de itt általában a dolgok elsőre sem működnek, az ismétlés pedig sohasem javít a dolgon.

A regény hibáit lehetne még sorolni, igazából elég lenne belinkelni a digitális változatot, ami szerencsére még nincsen. (Nem hittem, hogy van olyan ember, aki teljes komolysággal le bír írni olyan mondatokat, hogy: `Épp itt tartottam a gondolataimban, amikor váratlan dolog történt. Az űrhajó hajtóműve fölmelegedett, és felrobbanással fenyegetett.`, `Realista államférfi módjára, lelkesítően nyilatkozott.` vagy éppen `Isten végtelen szeretetét jelzi, hogy még ötezer évig tudja tűrni e bűnöket.` .)

Ám a hibák mellett térjünk rá arra, ami az erénye (lenne). Tudniillik tele van magvas gondolatokkal. Ezt onnan tudhatjuk, hogy a szerző szépen kurziválja a lényeget. A röhejesen bugyuta konzerv-igazságokat látva úgy érzi az ember, hogy érdemesebb lett volna kiadni a könyvet úgy, hogy a `Szeressük egymást, gyerekek, és ne legyünk rosszak!` szerepel benne huszonháromezer kétszáztizenhétszer. Ilyen szerencsénk nincs, úgyhogy nekünk magunknak kell egy olyan hasznos funkciót találni, amire még ez a könyv is képes.

Remek zsúrtrükk lehet, ha kifénymásolt/kitépett lapot adunk a szerencsétlen alany kezébe, akivel felolvastatjuk a részletet, majd jókat röhögünk (kezünket el nem véve a fülünkről), ahogy tudata lassan kikapcsol. Használhatjuk retorika érvként is, hogy milyen hatással jár, ha mindenkit meg akarnak tanítani írni (hiszen egy Elveszett emberiség lehet az eredmény), de legfőképpen olvasni (mert eljuthat mindez az agyáig).

Leginkább azonban live CoC-re javaslom, hiszen elég ráhúzni egy bőrkötést, és segítségével (habzó szájjal) röhögve kijátszhatjuk a legdurvább Sanity-vesztést is.

Szentgyörgyi P. József
Elveszett emberiség
Nézőpontok kiadó
ISBN 963 2295 048
Ára: 2190 Ft


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához