LFG.HU

Hannibal Lector
ismertetőCimkek

Nem néztem ugyan utána a pontos adatnak, de úgy saccra több, mint félmilliárd ember anyanyelve lehet angol. Valószínűtlennek tűnik, hogy ebből az irdatlan sok emberből nem akad 10-20 olyan, aki a Forgotten Realms köteteket elviselhető színvonalon képes megírni. Mégis ezt kell hinnem, mert különben ugyan miért jelenne meg olyan könyv, mint a Lánc mestere?

A könyv borítóján az egyik főszereplőt sejteni, a maga Terminátor-szabadságharcos-láncmester hacukájában. Hát, láttunk már rosszabbat is. Kétségeim vannak ugyan a kezében lóbált készség használhatóságát illetően, de kétségtelenül pozőr.

A könyv elején a katyvasz elindítójával találkozhatunk, aki hűséges házivarázslójával – és annak minden ellenkezése dacára – felébreszti a főgonoszt hosszú álmából. Teljesen egyedi, még sose olvashattunk ilyet. Persze az ilyenkor csaknem elmaradhatatlan menekülés és a főgonosz későbbiekre vonatkozó sejtelmes utalásai következnek, majd snitt.

Már itt szeretném megjegyezni, hogy a szokatlan, egyedi megoldások később sem fogják a történet részét képezni.
A következő részek új – és fő! – szereplőket hoznak. A szerző valahol ezen a tájékon hagyta el a realitást és ettől a továbbiakban távol is tartotta magát. Adva vagyon tehát a lázadozó testvérpár, akik autodidakta módon mesteri kardforgatóvá képezték magukat, és a jól kiképzett katonákon, mint búzamezőn átgázolva zaklatják a falujukat kegyetlenül kizsákmányoló földesurat.
Ezután aztán a létező összes klisét előszedi az író, gondolom ötlet, avagy idő híján. Tehát lesz a könyvben csapda, véres kínzás, rettenetes rabszolgasors, testvéri bűntudat, árulás, főgonosz beférkőzése, szabadítás, álomszép bandita hölgy, tesó feleségének elszeretése, és persze az elmaradhatatlan halottnak-hiszik-pedig-nem-is.

Az volt a leglehangolóbb olvasás közben, hogy vagy előre tudtam, mi fog történni, és úgy is lett, vagy tudtam, hogy mi nem fog történni, s lőn. Mert minden kliséhalmozás ellenére, jól megírt szereplőkkel és jelenetekkel még mindig élvezhető könyvet lehetett volna kihozni a Lánc mesteréből. Ám az író következetesen, mintha szándékosan tenné, az összes ziccert kihagyja. Magam sem hittem volna, hogy ez lehetséges, de gyakorlatilag egyetlen probléma, konfliktus, összecsapás sem úgy történik, hogy érzelmi csúcspont, történeti tetőpont, vagy ilyesmi kerekedjen ki belőle.

Meg lehetett volna játszani, hogy a kard híján lánccal harcoló főhős milyen nehézségekbe ütközik a harcok során.
Ehelyett Lebow egy elegáns mozdulattal átugrotta a konfliktust, és szereplőnk hipp-hopp, máris igazi virtuózként forgatja a láncot.
Lehetett volna gyönyörű érzelmi konfliktust kreálni a halottnak hitt főhős felesége és öccse közötti látens – majd nem olyan látens – szerelemből, valamint a főhős és az őt kiszabadító bandavezér nő közötti románcból.
Ehelyett Lebow egy elegáns mozdulattal átugrotta a konfliktust, és szereplőink egyszerűen nem is foglalkoznak egy-két oldalnál többet ezekkel az apróságokkal. Ráadásul azt is olyan fogcsikorgató sablonossággal teszik, hogy az már nevetséges.
Lehetett volna szépen ábrázolni, hogy a testvére halála miatt bűntudatot érző öcsike hogyan veszti el a társait, hogyan kénytelen a gyűlölt földesúr szolgálatába szegődni, hogyan jön rá, hogy eddig nem jó okokból és nem jó ember ellen harcolt.
Ehelyett Lebow egy elegáns mozdulattal átugrotta a konfliktust, és a jellemábrázolás kimerül összesen két oldal gyerekes, dacos de-akkor-se-bibibi hajtogatásában, majd minden megy az író által elképzelt úton.

Végül pedig az írónak sikerült egy olyan bravúrt véghezvinnie, ami előtt le a kalappal. Képzeljünk el egy egész országot fenyegető, árulással fűszerezett, már-már háborús helyzetet, ahol minden érdekelt félnek komoly érzelmi és erkölcsi dilemmával kell szembenéznie, ahol a külső és belső konfliktusok egyszerre tetőznek… és képzeljük el, hogyan oldanánk meg úgy, hogy gyakorlatilag semmi sem történik egy hosszú csataleíráson kívül!
Tulajdonképpen ezért nem tekintem teljesen kárba veszett időnek a regény elolvasását. Lebow bámulatosan oson el az érzelmi összecsapások mellett, és sikerül olyan véget kanyarítania, ami teljesen hihetetlen, viszont politikailag tökéletesen korrekt. Aki elcseszett valamit, természetesen megkapja méltó büntetését, aki jó kisfiú-kislány volt, megkapja méltó jutalmát, hiszen nem kell tartania semmilyen összeütközéstől.

A Lánc mestere tipikus példája annak, hogy kell olyan kétdimenziós karaktereket írni, akiknél nem kell attól tartani, hogy netán holmi motivációk merülnek fel, és ezáltal letérnének a lebetonozott, újrafelhasznált, környezetbarát sablonokból a politikailag korrekt befejezésig vezető útról.

Lebow karakterei gombnyomásra produkálnak bármilyen érzelmet és reakciót, ahogy a történet is úgy kanyarog, ahogy az író eltervezte, fittyet hányva a logika, a realitás és a dramaturgia szabályaira.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához