LFG.HU

Mekklood
EseményekCimkek

Ahogy éjszaka is arcba lógó csuklyát viselőkhöz illik, a két sötét alak sutyorogva beszélt erődítményük tornyában.
-Meghalt? -kérdezte halkan az egyik.
-Még nem teljesen. Majd ha teljes lesz a ciklus. És az még odébb van. Egyébként idegesítő vagy.
-Én? -vigyorodott el az első, de ez nem látszódott a sötét, és a csuklya miatt- Ugyan miért?
-Mert folyton olyasmit kérdezel, amire tudod a választ. Idegesít, ha vizsgáztatsz. -felelte társa.
Odakint alig hallhatóan fújt a szél, faleveleket görgetve a fűben.
-Mit teszünk, ha nem jönnek el?- tette fel kérdését rövid hallgatás után a második.
-Amit szoktunk- vont vállat az első- Rögtönzünk valamit. De ne foglalkozz ezzel, el fognak jönni. És szerzünk pár kellemetlen percet a “barátunknak”.
-Kalandozók. Sosincsenek ott, ahol igazán szükség lenne rájuk. Bezzeg Erion tele van velük, de most, hogy kellenének…
-Mi lesz, ha eljönnek, és rájönnek, kik vagyunk? Akkor ellenünk fognak fordulni.
A másodiknak szóló, csuklyáját igazgatva szembefordult társával, úgy válaszolt.
-Mire rájönnek, ha egyáltalán rájönnek kik vagyunk, már tudni fognak “róla” is. És száz aranydukátot tennék rá, hogy ha választaniuk kell “közte” és köztünk, mellénk fognak állni.
-Akkor már csak annyi kell, hogy tényleg eljöjjenek. És ne öljék meg egymást egy délután alatt.
-Ne aggódj. Mi irányítunk. És eljönnek.

Ugye eljöttök? Földi idő szerint 2006 szeptember 24-25-én, szombattól vasárnap reggelig egy Magus alapokon nyugvó élő szerepjáték fog zajlani.
Ynevi viszonylatban 3680 őszén, Pyarroni Államszövetség területén Enysmon és Sempyer között fog játszódni a kaland. Minden kalandozót szeretettel várunk, hogy egy (remélhetőleg) felejthetetlen másfél napot töltsünk együtt.
A rideg tényekről.
A szabályrendszer jelenleg béta verziójú, elérhető a honlapunkról. A játékot délelőtt 10-11 környékén szeretnénk kezdeni, földrajzilag Gödöllőn lennénk.
A jelentkezési határidő karakterekkel együtt szeptember 11 éjfél, a karakterek mellé kérünk legalább egy oldalas előtörténetet. Csapatokat és magányos kalandozókat is várunk, de a csapatoktól kérünk a karakter-előtörténeten felül tagonként fél oldal csapat-előtörténetet (merre jártak, miket csináltak, eddigi kalandok, satöbbi). A jelentkezéseket és a karaktereket a jelentkezes@foedus.hu e-mailcímre várjuk! Ezúttal sem fogadunk el fórumon, msn-en leadott, más e-mailcímre elküldött karaktereket.
Kérdésekkel lehet minket ostromolni a foedus@foedus.hu e-mail címen, illetve a www.foedus.hu weboldalon a fórumon keresztül.
Jelentkezz, és gyere el lájvozni egy jót.

Boyo Dralea Iffar Mekklood Morwina Volo Zizi


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.foedus.hu/]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához