LFG.HU

EnVoice
ismertetőCimkek

1. rész
Az amatőrökről

Ha valaki veszi a fáradságot, és idejét, szemét, valamint nem utolsó sorban fantasy iránti rajongását sem kímélve, huzamosabb időn át figyeli a különféle fantasy és sci-fi portálok amatőr (=önjelölt írói) novelláriumait, scriptóriumait, hamar rájön néhány dologra. Elsőként arra, hogy sem a szerzők nevét, sem a monitorra rótt “novellákat” (rosszabb esetben regényrészleteket) nem jegyzi meg. Legfeljebb azokat, akik hangosabbak a többieknél, és botránykeltésnek szánt hozzászólásokkal, vagy épp vérengző kritikával hívják fel magukra a figyelmet.
Vérengző vagy rosszabb esetben “nyalizó”, de korántsem hozzáértő: e fórumok másik közös jellemzője éppen az autentikus kritika hiánya. Ahol pedig mégis megjelenik egy-egy lelkes kritikus, véletlenül hasznos tanácsokkal, hamar szembesül azok hiábavalóságával. (Ugyanis a résztvevők sokszor nem képesek megfogadni a tanácsokat, illetve nem veszik a fáradságot, hogy a másoknak írt velős kritikákat elolvassák és a maguk írására vonatkoztassák, hogy ne kövessék el ők is ezredjére ugyanazokat a hibákat.)
Ezek után mélységesen megértem, hogy a “befutott” magyar F/SF írók nem véleményeznek, és nem kutatnak a jövő tehetségei után. Minek, hiszen jönnek azok maguktól. Akkor is, ha híján vannak a tálentumnak.

De mi az oka, hogy gombamód elszaporodtak az utóbbi két-két és fél évben az internetes írói “műhelyek”, melyek jobb esetben legalább felcímkézik magukat az amatőr jelzővel? Néhol még moderátorokat, “szerkesztőket” is megbíznak, másutt mindenki azt küld be, amit nem szégyell. Mégis, e portálokon szinte egyetlen fórumot, egyetlen cikket, egyetlen leírást sem találni írástechnikai anyagokról (szerencsére ez alól akad kivétel); ha valahol feladatok, tagoknak szánt pályázatok kiírásával próbálkoznak, vajmi kevés jelentkező akad, és azok is csak ímmel-ámmal írnak rá. Ezekre aztán alig-alig érkeznek – sokszor hasznavehetetlen/hiábavaló – kritikák.
Mi az oka, hogy mégis olyan sokan feltöltik az internetre az írásaikat? Miért van bennük a kényszer, hogy megmutassák ezeket, és mások véleményéért kuncsorogjanak? Amit aztán úgysem becsülnek, vagy nem tudják alkalmazni a kapott észrevételeket, mi több, akad olyan, aki még meg is sértődik rajta.
A probléma gyökere valószínűleg mélyebbre nyúlik, és annál kínosabb, pedig elég sok helyen elhangzik, jobbára hozzászólásokban. A magyar fantasy és science-fiction irodalom rákfenéje, a kimondottan is kimondatlanul maradt ok, mely főleg középiskolások százait (!) ösztönzi “írásra”: az “ilyet én is tudok!” elve.

De hogy merülhet fel a nagyjából 14-18-20 éves korosztályban, hogy belőlük is rögvest fantasy író lesz, hogy a nevüktől lesz majd hangos a F/SF rajongótábor? Ritkábban, de előfordul, hogy náluk jóval idősebbek is írásra adják a fejüket, s amíg ezt azért teszik, hogy a napi munka után kikapcsolódjanak, a dolog rendben lenne. Szándékosan nem említem a zseniket és a hirtelen kibontakozó tehetségeket, itt most arról az általános tendenciáról van szó, mikor olyan emberek kezdenek írni, akik semmilyen szempontból nincsenek felkészülve rá.

Mire gondolok? Például szellemi érettség, a világra való nyitottság, vagy legalábbis képesség arra, hogy elgondolkozzanak pl. azon, mitől lesz egy szöveg irodalmi, vagy minimum igényes fogalmazás. Hogyan kell hitelesen ábrázolni egy karaktert, hogyan kell felismerni a klisét, sőt, a giccset.
Az amatőr írók személyéből legtöbbször az írás iránti alázat is hiányzik, van, aki “könyvként” emlegeti szerkesztetlen, kiadatlan/kiadhatatlan regényét, vagy előbb választ magának hangzatos írói (angolszász) álnevet, mielőtt megírt volna legalább egy vállalható novellát.
Ám míg az alázatnak híján vannak, annál nagyobb az önbizalmuk és a kitartásuk: ha valahol nem kapnak pozitív visszhangot, vagy előszűrés miatt ki sem teszik az írásukat, másutt – esetleg eltérő néven – próbálkoznak tovább.
Ráadásul az amatőr írók jó része nem csak e portálokon kezdi a “megjelenést”, hanem már “lepattant” egy-két kiadó házfaláról. Azt hihetnénk, túl vannak az első megrázkódtatáson, miszerint szembesülnek a címben említett elv cáfolatával, ám nagyot tévedünk. Ha ez a kiadó nem, akkor majd a másik… ha ez a portál nem, akkor majd a másik: az amatőrök levakarhatatlanok.

Mindez azonban csak következmény, az igazi ok, hogy miért divat fantasyt írni, sokkal mélyebb, és kevésbé szembetűnő.

2. rész
Miért írok fantasyt?

A cikk első részében az amatőrökről volt szó, hogy hol találkozhatunk e faj egyedeivel, illetve melyek főbb sajátosságaik. Most lássuk a törzsfejlődést, honnan is eredeztethetjük őket.

1. A F/SF-ről alkotott sztereotípia, miszerint döntően elképzelt világban/jövőben, tehát nem jelen valóságunkban játszódnak a történetek, melyek alkalmasint sok nézőt/olvasót vonzanak: látványos, kikapcsolódásra alkalmas ponyvaipar.

2. Mondjuk ki nyíltan: nagy mennyiségben jelent meg Magyarországon, és jelenik meg a mai napig is olyan F/SF, melynek minősége meglehetősen sok kívánnivalót hagy maga után. (És most finoman fogalmaztam.)

3. Zömmel fiatalabbak olvassák, akik az 1. pontban említettek miatt azt hiszik, könnyebb egy olyan történetet megírni, amely nem tör az irodalomórákon tanult, általában unalmasnak (vagy inkább: számukra érthetetlennek) tartott magasságokba. + Annyi irodalmi olvasmányélmény már ragadt rájuk, hogyha tudat alatt is, de érzik, a rengeteg, nyomtatásban látott F/SF könyv minőségileg általában gyenge. = Kiben ne fogalmazódna meg, hogy ilyet én is produkálok? Hiszen ha a sok, ál-angolszász-nevesincs szerző irományát kiadták, akkor az enyémet miért ne?

Vajon mit jelez, ha valaki ilyen meggondolással kezd el írni? Hoz-e elfogadható színvonalat, amiért (még) érdemes megvenni a könyvet? Vagy az igénytelenség egyre nagyobb mérteket ölt, s tovább generálja az interneten megjelenő, publikálásra vágyó közönséget? Mivel a fantasyhez, a sci-fihez mindenki ért, bármilyen világot bárki képes elképzelni, sokkal egyszerűbb megírni is. Vagy mégsem? De vajon kik a jobbak, a megjelent írók (tisztelet a nagyon kevés kivételnek), vagy a neten keringő amatőrök? Azt hiszem, a kérdés már sejtet valamit.

3. rész
Profik vs. Amatőrök mérkőzés az rpg.hu-n

Nem hiszem, hogy írónak kellene lennem ahhoz, hogy eldöntsem, amit olvastam, jó-e, vagy simán szemétre való. Még csak próbálkoznom sem kell, hogy ha jobbat írok, akkor kritizálhatok, vagy még rosszabb: azért írom mindezt, mert valójában mellőzött író vagyok, aki leszólja a többit, mert azok nyomtatásban megjelenhettek, én meg nem, pedig olyat, mint ők, én is tudok. Sőt. Azonban ennek nincs jelentősége, hiszen ha egyszerű olvasó vagyok csupán, akinek kicsivel magasabbak az elvárásai, az igényei (lehetőleg ne legyenek nyomdahibák 10db/oldal, felkiáltójelek 300db/oldal, iszonyú logikai bakik, szájbarágott, unalmas sztori, lelőtt poénok stb.) egy nyomtatásban megjelent könyv iránt (szóval legyen olvasható az a szöveg, érdekes a sztori), úgy gondolom, bátran megmondhatom a véleményem arról, amire pénzt áldoztam. Vagy legalábbis a F/SF kedvelő barátaim, akik kölcsönadták a regénynek/antológiának nevezett… valamit.
Most következzék ezekből egy kis Reader’s Digest – avagy idézhető idézetek magyar F/SF módra -, alátámasztandó, miről is beszélek. Figyelem, ezek nem az internetről származnak, hanem nyomtatásban, papíron, bekötve, címmel ellátva megjelentek.

“Egyféle bizsergés, de nem csupán a gerincén futkosott, mint máskor, ha megkívánt valakit, ha más férfiak a mellét, fenekét markolták; ez az érzet kiterjedt az egész testére, akárha beburkolta volna. Leginkább a pezsgőfürdőre hasonlított, de arra sem igazán.”

“Óvatosan, hogy az Ember ne jöjjön rá mesterkedésére, bekapcsolta az enrgrátor erősítőjét, totál kokszra adva blokkolta az Ember kisugárzását.”

“A könyv vastag, cirádás fedőlapjai megsárgult oldalakat rejtettek és a vékony, pergamenszerű lapokat régi kötés tartotta egybe. Nyomtatott szövege volt a könyvben, de valahogy furcsán. A sorok nem voltak egyforma hosszúságúak és tömbökbe rendeződtek. Elolvasott párat és észrevette, hogy néhánynak a vége összecseng, de erre nem volt jobb szava.”

“…már sokszor gondolt rá, milyen jó lenne itthagyni ezt az egész világot. Nem öngyilkosnak lenni, nem… de ha megjelenne egy UFO, és vele mehetne a Föld követeként másik naprendszerekbe… de szép is volna az! De bármilyen álmodozó volt, ebben nem hitt. Nem hitt az UFO-kban.”

“A kiképzőm szerint nagyon jól és vakmerően repültem. Követési gyakorlatban egyszerűen nem lehetett lerázni. Azonban kiváló repülőtudásom esztelen vakmerőséggel párosult. Szerencsére mindig felnéztem a kiképzőmre, ezért amikor tudomásomra hozta, hogy a vakmerőségem hamar a halálomat okozhatja, változtattam a stílusomon.”

“Árnyseregek menetelnek
Dübörgő ég harsogja:
Makacs ember hogyha nevet
Tévedését markolja!
(…)
Holdak tánca, hogyha csatáz
Rőtre rótt penge dalol
Ernyedt lánca gyöngye varázs
Tenger árja felkarol.”

“- Nos, most: ismét. Most ismét: úgy beszél… – Magam sem értem: amit mondani akarok. De azért: megpróbálom szavakba önteni érzéseimet. – Eddig nem tűnt fel nekem, Miss Arden, hogy ön: ugyanazt a beszédformát használta, amit én. A kettőspontos központozást. Ám egy ideje: abbahagyta. Több mondatot is mondott: másképp. Másképp: a hagyományos beszédstílusban.”

“A légörvény elrántott, ösztönösen próbáltam megkapaszkodni az összeláncolt poggyászkocsik egyikében, de az ujjaim lecsúsztak a fémes felületről. Aztán kirepültem az ablakon a Mars felszínére. Kétségbeesetten próbáltam lélegezni, de nem volt mit! Ereim egymás után pattantak el a nyomáskülönbségtől. Csak másodperceim voltak hátra.”

“Ittam. Az ősgermán bajkeverő isten vidáman hahotázott a fülembe, megállás nélkül Asgardról, az istenek otthonáról és a Valhalláról fecsegett. Ittam. Mit tehettem mást… ittam az istenek serét. Körülöttem pedig tombolt a balatoni Ragnarök.”

“Senki sem gondolta, hogy a háború ilyen sokáig elhúzódhat. A legtöbben már a békés napokat is elfeledték, néha olybá tűnt, az emberek születésüktől fogva ölik egymást, és addig nem nyugszanak, míg újra el nem tüntetik önmagukat a létezés porondjáról. Aztán jöjjön, aminek jönnie kell! A csótányok, például…”

“Már derengett az ég alja, mikor megpillantottam Louisiana templomtornyát. Elfintorodtam. Emberek. Egy Istennek nevezett agyszülemény nevére hivatkozva visznek véghez piszkos cselekedeteket, és Isten árnyékában követnek el különféle bűnöket.”

“Az ember fáradtan törölgette meg a homlokát a rázúduló szóáradat alatt.”

“Percekig üvöltött a kíntól, miközben porcikái papírként szakadtak szét a pudvás agyarak alatt. Ömlött, egyre csak ömlött drága, piros vére, és nem tudtam semmit tenni ellene. Meredten néztem végig, s csak akkor bírtam megmozdulni, amikor vége lett a szörnyű tornak.”

“…őrületes dühöt érzett, amiért a másik ezt teszi vele, minden bizonnyal jó előre kiszámítva a vadászat minden mozzanatát, de képtelen volt tovább vonni kifelé a kardját.”

Kedves cikkolvasó, a fentiek közt akadt egy idézet, amelyik nem jelent meg nyomtatásban, csupán az interneten nézelődők nagy örömére. Vajon ki tudnád-e választani azt az egy gyöngyszemet?
És ki a győztes a Profik vs. Amatőrök mérkőzésén? Az az érzésem, a közönséget egy jól irányzott K.O.-val sikerült leteríteniük…

4. rész
Gagyigyár

Az előző részben talán kissé elragadtattam magam. De valld be, kedves olvasó, ugye megfordult a fejedben, ilyet te is tudnál produkálni? Sőt, jobbat! Nagyon úgy tűnik, az autentikus kritika nemcsak az amatőr oldalakról hiányzik, de egyes, kiadásra dolgozó írói műhelyeknél, kiadóknál, szerkesztőknél is.

Mit értek hiteles kritika alatt? Erős szerkesztést, amely kigyomlálja azokat, akik… mondjuk ki: nem tudnak írni. Akikből, ha művész nem is lesz soha, de még kiváló iparosember sem. Márpedig az igényes, szórakoztató ponyvát iparosok írják, és szükség is van rá, nincs ezzel probléma. Amellett, hogy a művészi ambíciókat dédelgetők más lapra tartoznak, az idézetek írói se nem művészek, se nem iparosok. Én inkább a frappánsabb és találóbb gagyigyáros kifejezést használnám.

Ha esetleg az idézetek kapcsán valaki azzal vádolna, hogy csak kiragadott szövegrészletek egy hosszabb műből, az súlyos tévedésben van. Ha egy novellában/regényben olyat olvasok, mint a fentiek valamelyike:
1. nem túl valószínű, hogy a szöveg többi része hemingwayi, shakespeari magasságokba szárnyalna,
2. “engem nem kárpótol az, hogy a könyv 2000 mondatából 1980 jó, ha 20 olyan, mint a kritikában idézettek” – írta egy hozzászóló az interneten.
Az illető talán nem is tudja, mekkora igazságot mondott ki. Hogyan is tetszhetne egy novella, amelynek az utolsó bekezdéséig élvezem a történetét, az író stílusát, mikor az utolsó két-három sort – bár tudom, mit akar kifejezni (jobb esetben) – agyonvágja egy nem odaillő fogalmazással. Semmi sem változik, ha ez a pár sor tetszés szerint a novella közepén, elején helyezkedik el. Egy művet egészében kell szemlélni, nem mondhatom rá azt, hogy valamely része nagyon tetszett, ha egyszer másutt elrontotta, s vele együtt a műélvezetet. Sajnos azok az írások, melyekből az idézeteket bátorkodtam venni, a könyv további oldalain is ugyanolyan szinten maradnak.
Mi lehet a megoldás? Ne olvassunk magyar fantasyt és sci-fit? Ha eddig nem említettem volna, igen, ezek mind magyar szerzők tollából származnak. Ötlettelen, stílustalan, klisés írások, melyek még mindig az ötvenes évek tolkieni elfjeinek és orkjainak bűvkörében élnek, ahogy a SF írók sem szívesen hagyják el a Marsot, vagy a végtelenbe tartó, hibernált telepeseket szállító űrhajót.

Szerencsére azonban nem csak ilyen könyveket találni a könyvesboltok polcain. Ma már egyre szimpatikusabb, ha valaki nem angolszász név mögé bújik, hiszen úgyis tudják, magyar a szerző; akadnak, akik túllépnek az említett, klasszikusnak nem igazán tekinthető “hagyományokon”. Az amatőr kezdeményezések mellett pedig találni olyan műhelyeket is, ahol érdemi munka folyik: az itt született írások általában csak akkor kerülnek a nyilvánosság elé, ha már megkritizálták a tagok, az író pedig a kapott tanácsok alapján tovább csiszolta a novellát. Ám az olvasók bizalmának visszaszerzésére vajmi kevés az esély. Hosszú időnek kell eltelnie, mire az emberek újra, egyre nagyobb számban mernek magyar szerzőtől fantasztikus könyvet venni a kezükbe.
Talán, ha visszaszorul egyszer a nagy tömegben kiadott, olvashatatlan írások mennyisége, és az internetes publikációra kényszerülő gagyigyárosokkal szemben felértékelődnek a nyomtatott novellák és regények.


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://boncnok.freeblog.hu/]
A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához