LFG.HU

HammerTimeCafe
Raon
ismertetőCimkek

Múlt

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban…
Szomorú, hogy lassan már így kell kezdeni, ha a kezdeti szép
időkre gondolok vissza, de a mai valósághoz képest oly régen
volt már és annyira valószínűtlennek tűnik nehány év távlatából
nézve – valamiképp alapjában véve más idők voltak azok.
Valami elkezdődött, valami csodásnak részesei lehettünk, mintha
valami felébredt volna.
A játékosok érezhették, hogy számítanak és a részei lennének a
rendszernek, fontosak és meg vannak becsülve: hogy ez csupán
üzletpolitika volt vagy valós törekvés, szépséges ideák megett,
az teljesen mindegy most.
Emlékeztek?
Valahogy más volt minden. Forrott a levegő: a boltokban
egymásnak adták a kilincset a fanatikus kliensek, a klubok
önálló életet éltek, és lassan mintha a média is kezdett volna
rácsodálkozni szárnyait próbálgató, különös világunkra.
Ha létezik fantasyban divat, akkor a magyar közélet a toppon
volt anno: egy Bíborhold-Rúna közeg, a táborok, az első
kalandmodul bajnokság hangulata megannyi felejthetetlen élményt
jelentett.
Különös egy szárnyalás volt, mert jól emlékszem, egyáltalán nem
úgy éltem meg, mint említettem az előbb: hogy a mai napokhoz
viszonyítva ennyit szépültek az emlékek, elég beszédes lehet,
azt hiszem.

Nem volt ugyan rossz, de kis odafigyeléssel mennyivel szebb
lehetett volna!
Annyira hiányoztak dolgok, melyekkel ki lehetett volna
teljesíteni a varázst: aprócska dolgok, melyek szép lassan
halmozódva végül alapjaiban mérgeztek meg mindent.
Persze, próbálkozások voltak, szépek is, rosszak is… de ha
jobban belegondolok, egy líraian gyönyörű tragédiához kezd
hasonlítani az egész.
Születtek álmok, csodás gondolatiság és megannyi reménybeli
törekvés – ám amikor találkoztak a való világgal, kisebb-
nagyobb lángolással elhalt mind.
Ami maradt kevés túlélő, tengődik mára: nem vagyok benn az
üzleti életben, de úgy tűnik számomra, ez haldoklás, a puszta
rutin érvényesülése az éhhalál kibekkelésére – nem látványos,
lassú elmúlás csupán.
Ha volt is eszmeiségük valaha, mára elfelejtődött belőle sok: a
hosszú hányattatások emlékén, a jelenlegi helyzethez képest
volt nagyság árnyékában ugyan máig ott izzik valami parázs, de
nem sok reményt látszik arra, hogy ebből újabb lángolás legyen.
Pedig, valahol, ez volna a szándéka mindenkinek.

Félreértés ne essék: nem áll szándékomban senki emberfia
cselekedeteit sem elítélni, sem kritizálni esztelenül –
intelligens ember a jelenlegi helyzetben nem tehet ilyet.
Megítélés terén is csak odáig szeretnék elmenni, amennyi
céljaim elérése érdekében feltétlenül szükséges – ha bárki, aki
a múlt részese volt, sértve érezné magát a tények áradatában,
előre elnézést kérek tőle.
Fontos, hogy az okokat nem firtatni érdemes, hanem tanulni kell
belőlük: csak ez vezet előre. Én sem azt szeretném
hangsúlyozni, mit csináltam volna jobban és a világért sem
hánytorgatnék fel semmit senkinek – de a múlt fontos: kell,
hogy okulni tudjunk belőle, elsősorban azért, hogy mi ne
kövessük el ugyanazt a hibát.
Nagyon is igaz, hogy beszélni könnyű, ám elérni valamit csak
tettekkel lehet: igazi, nagyszabású és nem áltettekkel.
Máris helyben vagyunk, azt hiszem.
Ezen Fórum célja itt kezdődik s reményeim szerint nem is ér
véget eztán.

S még mielőtt kifejteném bővebben, gyorsan szeretném
leszögezni: ez csak egyfajta nézőpont.
Felettébb valószínű, de nem szükségszerűen igaz.
Igyekeztem minden oldalról mérlegelni és a tőlem telhető
legnagyobb teljességben előadni a tervezetemet, de tisztában
vagyok azzal, hogy nem mindenben támadhatatlanok az érveim –
nem is Bibliának szántam. A hibázás bele van kalkulálva, az
építő jellegű hozzászólások meg különösen – és valahol így is
képzeltem el az egészet: felvetek problémákat, majd
megoldásokat reá, akit pedig megfogott a téma és veszi a
fáradtságot, innentől kezdve csak hozzátehet az egészhez, ami
mindenképp a fejlődést szolgálja. :-)

JELEN

Vegyük sorra a mai pillanatképet, hogyan is állunk jelenleg.
A szakma (értsd fantasy, szerepjáték, magyar közélet)
haldoklik.
Meglehetősen otromba és cserbenhagyott módon.
Az üzleti oldalát nem taglalom, mert ez mindenki előtt ismert:
maholnap műholddal fog ütközni a kiadványok ára.

Ez nyilván megnehezíti a dolgot és sokkal nehezebb
érvényesülni: valahol a puszta életbenmaradás jelent egyenlőt
ezzel.
Ami a kiadott dolgok szakmai részét illeti… nos, mindennemű
rosszándékot mellőzve állapítsunk meg annyit csak: kaotikus.
Ebben valahol benne van minden: egy jól működő, rendesen
felépített rendszer nem nélkülözhet lefektetett alapokat és ha
ezek hiányoznak, ne is csodálkozzunk nagyon.
Hogy min múlik?
Két oldal, lehetőség van: vevők és eladók.
Kezdjük a vevőkkel, mert innen indul minden: az üzlet ősidőktől
fogva a tőkén alapul és ha nincs kinek eladni, nem lehet
megélni sem.

A vásárlóközönség, ahogy én látom, szűk és rettenetesen makacs:
ha nincsen miből, akkor is veszettül válogat.
Tökéletesen meg lehet érteni őket: túl sokan eljátszották már
azt a bizonyos lehetőséget Egyszer-kétszer még el lehet hinni
dolgokat, sokadszorra már nem: nyilvánvalóan következetes
védelmi mechanizmus lehet ez a részükről.
Az a tény viszont, hogy ennek a bizalmatlanságnak színvonalas
munkák is áldozatául esnek, a lehetőséget gyilkolja le az
egészben.
Nehéz lehet tenni ez ellen.
De lehet.
Vagy csak én akarom hinni?
Nem tanultam marketinget soha és céget sem vezetek, ezért naiv
vagyok, meglehet, mert olyan egyszerűnek látom az egészet: fel
kell tárni az okokat, megvizsgálni a tényeket és ha ezekután
sem adódik a megoldás, valamit nagyon elrontottunk az egészben.
Csak látni kellene, hol van a probléma.

ANALÍZIS

Ha már tettek, akkor az első lépés: tanulság.
A múlt történéseinek elemzése, hatások és reakciók viszonyainak
feltárása, az ékes példa mindenki előtt.

Többen nem értenek egyet velem, de én csakazértis hajtom a
magamét már évek óta: az első és legeslegfontosabb okot, ami
ide vezetett, a törődés és odafigyelés hiányában avagy
felületes voltában keresem.
Hadd indokoljam meg.
A vevők-eladók kapcsolata a kulcsmomentum mindenben.
Az elvárások egyszerűek: a vevő azt akarja megvenni, ami
érdekli – az eladó azt akarja, hogy minél többet profitáljon.
A mi kis műfajunk igen-igen sajátos eleme ennek a kapcsolatnak:
itt nem elég a megszokott sablon.
Az eladók gyakran a szakma elitjét jelentik.
A vevők átlagigénye ugyan ebbe az irányba mutat, de ami adott,
az túlnyomórészt még kevesebb ennél: hosszú, de kellemes út
vezet el odáig, hogy valaki a szakma összes igényes munkájára
vevő legyen.
A különbség beláthatatlan szakadékként tátong kettejük között:
aki kiemelkedően jól lát, észreveszi az utat, ami előrevisz, de
a többség nem ilyen – nekik mankó kell, segítség, ha úgy
tetszik, útmutatás, és ha nem kapják meg, gyakran más,
könnyebben járható ösvények után néznek.
S mivel a szakma – céljaiból adódóan – nem adhatja alább,
törvényszerű, hogy vevőket fog veszíteni: előbb az érdeklődés
lanyhul, majd a kétirányú kapcsolat miatt érdeklődés hiányában
a szakma színvonala is megbomlik (mert ki szereti az
értelmetlen hajtást?).
Így juthatunk el oda, ahol ma tart minden.
A szakma lassú haldoklásba kezd.
Ismétlem, lehet, tévedek, de továbbra is hajtogatom a magamét:
az első és legeslegfontosabb okot, ami ide vezetett, a törődés
és odafigyelés hiányában avagy felületes voltában látom.
Nem mérték fel jól a vásárlóközönség igényét.
Sajnos a vak véletlen sem segített és nem azt kapták, amit
szerettek volna.
És nem kaptak mankót, útmutatást, elegendő segítséget.
Ez előbbi kettőn csak megfelelő állásban, megfelelő hatáskörrel
lehetne segíteni.
Ezen utóbbin viszont…
Ezért kezdtem bele az egészbe.

A szakadék a szakma és az átlagközönség között sajnos adott, és
ez annyira jelen van, hogy a szimpla útmutatás nem is elég…
segítők kellenek.
Amolyan közvetítőfélék, akik nem tartoznak egyik oldalhoz sem
és valójában részei mind a kettőnek: akik a képesek eladni a
szakmát úgy, hogy ők maguk jelentik az igazi vásárlóközönséget.
Köztünk vannak, ismerjük őket sokan: ide tartozik minden
hivatáspárti vén róka és vájtfülű.
Ha azt vesszük, hogy az igényes szerepjáték mindenképpen
kulturális finomságokkal és jellembéli teljesedéssel jár
együtt, akkor ez valahol pozitív… az átlagemberhez képest igazi
hatalom.
Vizsgáljunk meg egy tetszőleges rendszert.
Átlag szerepjátékosok, átlag igényekkel: gyakás hegyek, a tépé
tiszta élvezet, poénkodás ezerrel – lelkük rajta, szórakoznak
egy nagyot. Nem mondom, valóban ez a játék célja, de sokkal
élvezetesebb az, ha néha komolyabb vonulattal is párosul.
Mennyiben van benne a fejlődés lehetősége egy átlagos partiban?
Mert benne van ugyan, de a folyamat nehézkes: ahhoz, hogy
valaki ne ellenszenves bonyolultságot lásson egy igényesebb
szerepjátékban, bizony elég rögös út vezet.
Mankó nélkül.
Dobjunk be egy vájtfülűt ebbe a rendszerbe!
Ha érti a dolgát és mondjuk mesélő lesz, szép lassan rávezeti
majd az embereket a kifinomultabb dolgokba és az esetek
túlnyomó többségében a példa pozitív változásokat mutat: a
játékosok lassan szépséget fognak látni a korábban
ellenszenvesnek hitt dolgokban. Teszem azt, először jobban
kidolgozzák a karaktereket, majd elkezdik értékelni azokat a
kiegészítőket is, amelyek nem csupán statisztikai adatokról
szólnak, olvasnak több regényt, hogy jobban produkálják a
hangulatot… és ha új rendszer felé is megnyíl érdeklődésük,
máris helyben vagyunk.
A korábban válogatós, üzletileg nem sok mindenre jó vevő
potenciális felvevőközönséggé léptette elő magát.

Mindenki, aki régóta benne van, érték.
A tapasztalata hatalmi csoportosulás: minél sokrétűbb, annál
nagyobb jelentőséggel bír az üzleti világban.
A reklám részét ne is említsem: gondoljátok meg, mit jelent egy
vájtfülű szava az átlagközönség sorában. Ha jól csinálják,
mindenképp elismerik és ez fölérendeltségi viszonyt jelent: a
véleménye nagyobb súllyal esik latba, mint azé, aki mögött
nincs meg a kellő szakmai tapasztalat.
Szívesen fogadnék bárminemű cáfolatot…

Röviden, szerintem a tanulság ennyi: az első és
legeslegfontosabb okot, ami ide vezetett, a törődés és
odafigyelés hiányában avagy felületes voltában érdemes keresni.
A törődésben, melynek elsősorban a szűk igényes réteget kellett
volna megcéloznia: a törődésben, melynek elég lett volna abban
megnyilvánulnia, hogy az alkotó szándékú egyéneket legalább a
matematikai nulla erejéig figyelembe vegyék.
Én ebben látom a rendszer Achillesét: nem biztos, hogy igazam
van, de abban hiszek, hogy amit elgondoltam, mindenképpen
segítene.

Tettek.
Második lépés: ne próbáld, tedd… (köszönet a bölcsességért,
Joda mester ).
Önerőből eljutni magas szakmai színvonalig meglehetősen
problémás és ha minden buktató ellenére sikerül, még akkor is
hátravan az, hogy megfelelő ismerettség-kapcsolat nélkül az
egész halálra van ítélve.
Ez a világ így működik sajna.

Ami a Fórum célja volna, egy kezdet, egyfajta nyitány.
Nagyon szívesen fogadnék bármilyen észrevételt, javaslatot,
amivel többet el lehetne érni: jelen pillanatban ennyiben
láttam a legtöbb fantáziát.

Scriptórium

A Fórum célja kettős.
Első cél egy új, második Scriptórium szervezése, mely csakúgy,
mint az első, írót faragna abból, akiben megvan a tehetség és
még meg is teheti.

Több próbálkozásról tudok ezzel kapcsolatban, de valahol mindig
elhalt szervezés és megfelelő érdeklődés hiányában. Persze,
ezek összefüggenek valahol: ha nincs jó reklám, nem szereznek
tudomást róla elegen, kevés érdeklődővel viszont az íróknak nem
éri meg a befektetett munka – a mai világban ennyi már elég,
hogy csírájában haljon el az egész.
Hát kérem.
Itt jön a dolog idealista része: a kétkedők és kárörvendők már
dörzsölhetik is a tenyerüket.

Választásunk nem sok maradt: nekünk kell lépni először.

TERV
Össze kell gyűjteni azokat, akik BIZTOSAN jönnének, majd egy
kész listával kell odaállni az írók elé, akik addigra már tudni
fognak róla: ha valakinek van jobb ötlete, szóljon.
Nem volna szerencsés nevekkel takarózni, de tény: vannak többen
is, akik segítenek. A múlt tavasszal már volt szó egy új
Scriptórium szervezéséről, de nem lettünk volna, csak négyen.

Ha megtaláljuk (márpedig megtaláljuk) a megfelelő személyeket a
megfelelő helyen, minden rendben kell legyen.

Úgy gondolom, a Fórum remek lehetőség arra, hogy összehozza az
érdeklődőket: tehát bárki, aki elég elhivatottságot érez
magában ahhoz, hogy író akarjon lenni, jelentkezzen kérem.
Farkastörvény, de nem én találtam ki: fontos, hogy időt és
anyagiakat is tudjon reá áldozni – itt is elkezd sántítani
kicsit a dolog, mert még nem tudok mondani semmilyen
konkrétumot.

A Fórum második célja tán még fontosabb is, mint az első: mert
mindenképpen adott lesz.
Bárminemű munkáról van szó, a közeg, a munkatársak kapcsolata
kiemelt fontossággal bír: egy jó baráti társaság, valamilyen
szinten értékelhető közösség hatalmas dolgokra lehet képes.
Ha esetleg nem akadna más lehetőség, még mindig ott volna az,
hogy ha már így összejövünk (remélhetőleg), szakmai vagy baráti
összetartásból, vagy ha mást nem, puszta érdekből segítsük
egymást.
Többen vannak közöttünk, akik (az átlaghoz képest legalábbis
mindenképp) a fenti körökben mozognak: félig, vagy egészben
mrónak számítanak már.
Az átmenet nagyon kifinomult, főleg, ha azt vesszük, hogy az
írók között is erős különbségek vannak: bárki, aki veszi a
fáradtságot, hogy segítsen másnak, saját magán is segít.
Vélemény, észrevétel, kritika – bármi, ami építő jellegű,
rettenetesen fontos lehet.
Nem győzőm hangsúlyozni, hogy egy alkotónál az odafigyelés
mennyire fontos lehet – hisz ha senki meg nem hallgatja, elhal
a késztetés a legerősebb jellemben is (vagy valami olyat tud,
amit én nem érthetek… )) )
Persze, majd elválik.

UTÓSZÓ

Én hiszek abban, hogy minden alkotó szándék érték.
Érték, amit érdemes megbecsülni, érték, ami megfelelő formába
öntve sok-sok embernek kellemes pillanatokat szerezhet majd.
Hogy ez munkával jár? Vesződséggel?
Istenkém. Semmit sem adnak ingyen.
S bár a mai világ embere gyakorta kiütést kap a tövig koptatott
sallangoktól, az unalomig ismert hatásvadász néptérítés
szövegétől és alapvetően minden effajta kísérletre szélsőséges
bizalmatlansággal tekint, egy próbát mindenképp megér, úgy
hiszem.
Mert egészen egyszerűen nincs más lehetőség: akiben megvan a
tehetség, ki kell művelnie magát, hogy ne terítse be a szakmát
a ponyvajelleg enyészete.
Nem kell mindjárt világmegváltó cselekedetekre gondolni: bárki,
aki meg tudja valósítani a saját elképzeléseit, már hozzátesz
annyit az Egészhez, hogy emelt fővel járhasson tovább.
A fantasy csoda, varázslatos világ: a gyermekeknek ott a mese,
nekünk meg ez, a mi felnőttes mesénk. Ebben a racionális
világban nem sok helye van az ilyennek és talán éppen ezért nem
érdemes hagyni az egészet: talán ettől kellene reáébredni arra,
hogy lényegi tettekkel mennyi mindent el lehetne érni. Nem
tudom, ki hogy van ezzel, de én leendő gyermekeimnek úgy
szeretném említeni a műfajt, mint szépséges szórakozást, nem
úgy kezdeni, kellemes-bús emlékek tengerén, hogy ’bezzeg az én
időmben…’
Ha leszünk nehányan, akikben ez az álom ott él tovább, már
megérte minden nyűg.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.