LFG.HU

Phoenix
ismertetőCimkek

Cynthia Harrod-Eagles: Tölgyfagubacs

Elérkeztünk a befejező részhez, itt az utolsó alkalom, hogy
találkozzunk a Morland családdal.
A XVII. század első felében Stuart I. Károly Anglia királya.
Uralkodása alatt egyre fenyegetőbb ellentétek alakulnak ki a
katolikusok és a puritánok között, miközben a király és a
parlament is vívja kisded csatáit.
Szerencsére az ország politikai helyzete még nem érezteti
hatását Morland Palace-ben, ahol jelenleg Edmon Morland (John
Morland és Mary Percy unokája) a ház feje. Ő az ötödik nemzedék
képviselője, aki igyekszik továbbadni azt a szellemi örökséget,
amit elődeik hagytak rájuk, közben pedig azon buzgólkodik, hogy
az idők során összegyűjtött vagyont tovább gyarapítsa, illetve
megőrizze a család nevének tekintélyét.
Ellentmondást nem tűrő ember, aki legalább annyira szigorú
önmagával is, mint a többi emberrel. Legfontosabbnak a
családdal szembeni kötelezettségek feltétlen teljesítését
tekinti. Elképzeléseinek megvalósításában segítségére van
felesége, Mary Esther.
Legidősebb fiuk, Richard azonban nem hallgat a jó szóra és a
saját szeszélyei szerint éli kicsapongó, duhajkodó, részeges
életét. Egyre nyilvánvalóbb, hogy ismét fekete bárány van a
családban – de hát ez már előfordult párszor a történelem
folyamán.
Mivel ennek a fiúnak kéne örökölnie a birtokot, apa és fia
sokat veszekednek – sajnos minden eredmény nélkül. A fiú nem
érez sem szeretetet, sem tiszteletet apja és mostohaanyja
iránt, ezért nem csoda, ha az ő akaratuk ellenére nősül. Elvesz
egy szegény lányt, aki később belehal a szülésbe.
1631-ben ismét végigsöpör egy pestisjárvány az országon, aminek
– “hála” az orvostudomány kezdetlegességének – rengetegen esnek
áldozatul. Ez alól sajnos a Morland család sem kivétel.
Az ország pedig lassan, de biztosan halad arra, amerre a
parlament és a király szembenállása vezeti. A fokozódó ellentét
végül polgárháborúba torkollik (1642).
A háborúskodás a Morlandok belső egyensúlyát, anyagi és
erkölcsi helyzetét is alaposan megtépázta. Edmund jól érzett rá
arra, hogy akárki nyeri is meg az egészet, a család sokat
veszíthet. Ezért megpróbált mindkét fél kedvében járni,
igyekezett feltűnés nélkül lavírozni a két tábor között.
Csakhogy emiatt végleg megromlott a kapcsolata feleségével.
A harcokban sokan meghaltak, a családból is többen odavesztek.
Nem elég a sok értelmetlen halál miatt érzett fájdalmuk, még
pénzbüntetést is kirónak rájuk, mivel néhányan közülük a király
mellett harcoltak.
A lázadók elfogták I. Károlyt, bíróság elé állították, majd
lefejezték. Ekkorra viszont a nagymúltú Morland dinasztia már
csak árnyéka régi önmagának. Vajon sikerül nekik újra
felépíteni őseik művét?
Ez a rész is – mint az első három – eseményekben és
fordulatokban gazdag. Szinte nincs is idő csodálkozni az egyes
történéseken, mert máris jön egy következő, az előbbinél is
nagyobb horderejű dolog. A végén azért mégis maradt egy kis
hiányérzetem. Ez valószínűleg abból adódik, hogy kíváncsi
vagyok, mi a család további sorsa. Folytatás viszont nincs. És
valószínűleg nem is lesz. Úgyhogy mindenki érje be ennyivel.

Kiadó: I.P.C. Könyvek Kft. (1998)
Ára: 998 Ft
– Phoenix –


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.