LFG.HU

dr. Dévényi Péter
ismertetőCimkek
A Wizards of the Coast novemberben sem hagyta új könyv nélkül a D&D rajongótáborát, és ebben a hónapban is gondoskodott arról, hogy legyen mit olvasnia az embernek. A Hálaadás előtti sokak által igencsak várt Complete Mage és a karácsonyi ajándéknak pont időben megjelenő Fiendish Codex II (hiába no, mi is mutatna jobban a fa alatt, mint egy könyv a Pokol ördögeiről…) közötti holtszezont igyekeztek egy olyan könyvvel kitölteni, ami várakozásaik szerint jól illeszkedett volna a sorozat korábbi tagjainak sorába. Ugyanis habár első nekifutásra talán nem gondolnánk, de a Cityscape abba a “környezeti” sorozatba tartozik, amit a Frostburn nyitott, majd a Sandstorm és a Stormwrack követett, és aminek ötödik eleme, a Dungeonscape jövőre, a tél végére várható.
 
A sorozat eddigi három kötete igencsak sikeres volt, és így a “majd viszik a hátukon” hozzáállás egy picit érezhető volt a Cityscape-pel kapcsolatban. Ennek első jele az, hogy a Cityscape csak 160 oldal, míg az “elődök” mind 224 oldalasak voltak, a kevesebb hely pedig ugye általában kevesebb tartalom (bár most egész jól sikerült kihasználni). A könyv beharangozása is picit furcsa volt (legalábbis nekem), mivel a Wizards honlapján a reklámszpot az “Ugyanolyan halálos, mint bármely kazamata” szlogennel indul. Akaratlanul is elgondolkodtam rajta, hogy mégis, valami érthetetlen oknál fogva az emberek (meg az elfek, törpék, félszerzetek, stb.) mégsem kazamatákban élnek, hanem falvakban és városokban. Kell tehát lennie valami különbségnek, nem? No, rövidre zárva, volt némi kétségem a Cityscape-pel kapcsolatban, mielőtt kezembe vettem volna, és habár ezen kétségek jelentős része eloszlott, mégis gondban leszek majd a cikk végén, hogy hogyan is értékeljem ezt a könyvet.
 
A könyv kívülről nem hagy kétséget afelől, hogy a “környezeti” sorozatba tartozik, ugyanis a borító alapdizájnja a Frostburn óta a sorozatot jellemző formát veszi át (nagy kép, barna borítóháttér, több kisebb “drágakő”). Belül pedig az általános oldalformátum köszön vissza, ami már az alapkönyvekből is mindenkinek ismerős lehet. A könyvben a képek ötletesek, igényesek, jól kapcsolódnak a szöveghez (itt nincs az az érzés ami a Complete Mage-nél volt a túl sok képpel kapcsolatban). A borítón lévő kép ugyanakkor (ismétcsak legalábbis nekem) nem jött be, a sötét, komor ködös épületek között ragyogó gótikus Notre Dame utánzat barokk beütéssel nem igazán egy középkori város látképét juttatta az eszembe. A könyv szerkesztettsége jó, csak egy-két hiba fedezhető fel.
 
A könyv – ellentétben az elődeivel – nem tartalmaz játszhatatlan, idegesítően fantáziátlan fajokat, ami rögtön az első nagy előnye a könyvnek. Ellenben rögtön a közepébe vág és példákon keresztül próbálja meg bemutatni, milyen is a fantasy város. Hat, alapvetően valamilyen “alapkoncepció” köré epült város mutat be a könyv néhány oldalban. Megismerkedhetünk egy katonai várossal, ami egy erőd köré épült, egy kereskedelmi központtal, egy kikötővárossal, egy nagy birodalom fényűző fővárosával, egy az orkok és az emberek területének határára épült rabszolgatartó várossal és egy hosszú idő alatt magát egy kis porfészekből nagy várossá kinövő településsel. A magam részéről a városokat ötletesnek, jó alaptípusoknak tartom, külön értékelendő benne, hogy mindezt tényleg a lehető legkevesebb szócsépléssel oldották meg. Bármelyik kiválóan alkalmas arra, hogy egy kaland hátteréül, vagy kiidulópontjául szolgáljon. Mindegyikhez normális térképet is készítettek, így ezzel a résszel tényleg elégedettek lehetünk. Ami utána következik, legalábbis ami a fajok városainak néhány jellemzőjét mutatja be, az már sokkal alacsonyabb színvonalat üt meg. Legfeljebb azok számára tartalmaz újat, akik abszolút most ismerkednek a D&D világával, az pedig, hogy egy kb. egynegyed oldalas ismertető után mindig kiutal valamelyik faji könyvre, hogy abban bővebb információk vannak az adott faj életviteli szokásairól, az leginkább kiakasztó: az elfek igyekeznek olyan városokat építeni, melyek jól beleolvadnak a környezetbe és igyekeznek minél kevésbé beavatkozni a táj természetes szépségébe, ha többet akarsz tudni az elfek szokásairól, nézd meg a Vadon Népeiben.
 
Ezután a negatív élmény után ismét javul a könyv tartalma, bár először csak fokozatosan. Néhány olyan város-koncepciót ír le röviden, ami jó ötleteket adhat a mesélőnek, hogy a városait, falvait valóságosnak mutassa be. Mire figyeljünk egy tengerparti városnál, egy szigetre épült városnál, milyen ötletekkel tehetjük színesebbé a folyóval vagy pl. szakadékkal kettészelt várost, stb. Habár egy vén róka számára sok ötlet ismerősnek tűnhet, egy-két érdekes ötlet neki is el van benne rejtve.
 
Ezek után kezdődik a város “felboncolása”. A Cityscape alapkoncepciója, hogy a települések negyedekre bonthatóak, mint pl. közigazgatási negyed, villanegyed, elf negyed, lakónegyed, nyomornegyed, mágikus negyed, kikötő, piroslámpás negyed (bizony, ez már nem a TSR…) stb. Több, mint húsz különböző negyedet mutat be a könyv, mindegyiknél leírva, hogy milyen épületekkel, üzletekkel, szolgáltatásokkal találkozhat a kalandozó, milyen népek fordulnak meg, milyen a közbiztonság. Egyben az egyes negyedekhez egy-egy kalandötletet is adnak. Ismét előny, hogy röviden, tömören ismertetik az egyes részeket.
 
Az első fejezetben találhatjuk meg mindezek mellett, hogy milyen utak vannak egy középkori városban, milyen közvilágítás (ha van egyáltalán), milyen a csatornázás (ismét, ha van bármilyen is) illetve néhány természetes illetve mágikus városi veszély leírását (pl. leomló épületek vagy alkímiai eső). Ismét elmondható, hogy ilyenről máshol korábban már sokat olvashatott egy veterán mesélő, de egész jól összeszedték azokat a kérdéseket, amikre érdemes választ keresnie előre egy mesélőnek, hogy valóban eleven várost mutathasson be.
 
Az egész fejezetre jellemző, hogy erősen vegyülnek benne a hiteles középkori elemek, a modern világból “visszaközépkoriasított” ötletek és a fantasy alapelemek.
 
A második fejezet a játékosokhoz szól. Itt található egy rövid leírás a városban igénybe vehető szolgáltatásokról, árakról, a városban élő fajokról, és ebben a fejezetben kapott helyet néhány feat és varázslat is, ami a városhoz kapcsolódik. A featek között sok metamágikus feat van, ami segít azoknak, akik városban akarnak mágiát használni, de mondjuk nem tűzgolyóval akarnak lőni a vásári tömegben menekülő tolvajra, és több olyan taktikai feat is van, ami a városi terep előnyeit aknázza ki, de városon kívül is használható. A varázslatok is elsősorban az “ellenfél környezetkárosítás nélküli ártalmatlanítása” alapkoncepció köré épülnek, pl. megnehezítik a fegyverek előrántását, vagy hullámzó folyóhoz teszik hasonlatossá a város macskaköves utcáját. A boszorkánymester kaszt szerelmesei is örülhetnek, mert nekik is jutott három új invokáció, amik nem is rosszak. Az Ördög Suttogásával pl. “elültethetjük a bogarat” valakinek a fülében, aki ha nem dobja meg a mentőjét, saját ötleteként kezeli azt.
 
A harmadik fejezet politikáról és hatalomról szól. Politikai berendezkedések (mint pl. feudális, önkényuralmi, teorkácia, stb.), nemesi házak, céhek, szervezetek, vallások mind itt kaptak helyet. Milyen szerepük lehet egy város életében, hogyan működnek, hogyan lehet hozzájuk belépni? Hogyan kerülhetnek velük kapcsolatba a játékosok? Ezekre keres választ a fejezet, aminek ismét előnye a tömörség, a gyors ritmus és az egész komplett ötletgyűjtemény jelleg. Ami viszont iszonyatosan idegesítő, hogy ide került bele szinte elrejtve néhány új presztízs-kaszt is, amit még a tartalomjegyzékben sem sikerült feltüntetniük, úgyhogy elsőre sőt talán másodikra sem tűnik fel az olvasónak, hogy a könyvben ezek is benne vannak. Kár, mert nem is rosszak. Egy besurranó kém, egy tolvajcéhbe való verőlegény és egy városi mindenttudó varázsló a kínálat. Míg az első játékosoknak is szimpatikus lehet, addig a második remek ellenfél, a harmadik pedig egy érdekes városlakó NPC szerepét töltheti be.
 
A negyedik fejezet egyrészt városi eseményeket ír le (pl. parádé, katonai felvonulás, vallási ünnep), másrészt természeti és nem természeti katasztrófákat (árvíz, földrengés, éhinség, járvány, félresikerült mágikus kísérlet, stb.), harmadrészt pedig NPC-k garmadáját zúdítja a gyanútlan mesélő fejére. A kisebb NPC-k csak statisztikájukkal szerepelnek (városiőr, tolvaj, nemesek, szektatagok), a nagyobb NPC-k hosszabb leírással, melyből megismerhetjük a személyiségüket, terveiket. Végül pedig néhány városi szörny is vár minket, mint az ostromgólem, az időszellem vagy a kártevőraj. Egyben foglalkozik egy kicsit a könyv a DMG II-ből már megismert csürhe (mob) kategóriával is. Bizony, egy feldühödött, kapát-kaszát lengető tömeg láttán még egy tapasztalt kalandozó is elgondolkodik, merre fusson.
 
Az ötödik és egyben utolsó fejezet a városi kalandoknak van szentelve. A mesélő komplett ötlettárat talál magának. Miért tartózkodnának a kalandozók hosszabban a városban? Milyen helyszínek lehetnek érdekesek, milyen kihívások várhatják a városban a kalandozókat? Jópár kalandötlet, kidolgozott helyszínek, üzletek kerülnek itt bemutatásra. Kár, hogy ezekhez nem csatoltak pici térképeket is. Végül ebben a fejezetben kaphatunk egy kis segítséget a városi jogi ügyek kezelésére, mint fegyverviselés, mágiahasználat, pereskedés.
 
Összefoglalva elmondható, hogy habár a könyv 160 oldalas, sok ennél vastagabb könyv örülne, ha ennyi tartalmat zsúfoltak volna bele. Kevés a szócséplés, kevés a szándékos helyzabáló szöveg, csak a presztízs-kasztok szokásos szómenése és a könyv elején található “fajok városépítési szokásai” lehetnek zavaróak. Ugyanakkor az is elmondható, hogy a könyv hibája, hogy a sok mesélőknek szóló részbe beleszőtt játékos rész mindkét oldal számára kevéssé teszi a könyvet. A játékosoknak nem szól elég rész ahhoz, hogy egy játékos meg akarja venni, és a mesélők húzhatják a szájukat, hogy mit kezdjenek a játékosoknak szánt résszel. A mesélők között azok, akik régebb óta mesélnek, sok ismerős, régebbi kiadványokban is fellelhető résszel találkozhatnak, így nekik nem feltétlenül kell, hogy ez a könyv a mindenképpen beszerzendők listájára kerüljön. Mindenesetre ha valakihez hozzávágják, az ne hajoljon el, hanem olvasgassa nyugodtan.
 
Ha mindent összevetek, akkor a könyv jó három csillagot érdemel az ötös skálán azzal, hogy a mesélő rész önmagában négy csillagot is megér, és a játékos rész is, csak együtt valahogy nem lesz a két rész egy egész.
 

A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához