LFG.HU

Rorimack
ismertetőCimkek

(Az íróval, mint jelenséggel, már a regény megjelenése előtt találkoztam egy másik fórumon. 
Ennek ellenére megpróbáltam a regényt önmagában, saját érdemei szerint megítélni. Az olvasó majd eldönti, hogy sikerrel jártam-e.)
 
Bizonyára sokaknak ismerõs lehet az Agenda kiadó logója, amely pár hónapja ott látható szinte az összes scifivel-fantasyval foglalkozó honlap címlapján. A tavaly alakult kiadó elsõ két könyve Karácsony elõtt került a boltokba.  Az egyikrõl már olvashattunk az rpg.hu oldalán.
A másik a Diagnózis.
 
Nehéz dolga van annak, aki a külalakja alapján kívánja megítélni a regényt. Egyrészt, keményfedél, vakítóan fehér lapok, minden arról árulkodik, itt valami színvonalas dologgal állunk szemben. Másrészt egy olyan borító, amit a szürke újrapapírra nyomott olcsókönyvek többsége is megirigyelne: egy aránytalan alak szervopáncélban, felette fényeffekt, arra rádobva pirossal a regénycím. Még mielőtt arra gyanakodnánk, hogy itt egy grafikus szerzett igen sok pénzt fél órányi munkáért, elég párat lapoznunk, hogy kiderüljön, ez bizony az író saját alkotása. Az első jele az “együtt dübörgés” szindrómának. Ha a Hiperballadánál bejött…
 
De mint mondtam, a belső oldalak szépek, lapozzunk gyorsan tovább. Kiderül, hogy a Diagnózis lényegében három könyvből áll, az első egyszerűen 4.51 fl. oz. névre hallgat. Ha nem lenne egyértelmű, a szerző az utószóban még magyarázkodik is, hogy hát ugye a 451 Fahrenheit. Csakhogy a magyarázat kissé nyakatekert. Röviden: így értelmes ember gyógyszeradagot nem állapít meg, pláne akkor nem, hogyha nem Észak-Amerika egyéni hóbortjáról van szó, hanem egy erőszakszervezetté vált WHO rendelet eredményéről. Ha még a hőmérsékletet is Celsius fokban mérik, akkor bizony ml-ek és mg-k lesznek ott (ahogy már nagy részt most is). De kell a Bradburry áthallás, ahogy kell a Nádas idézet is, meg a Springsteen. ”Hallod, hogy dübörgünk?” – szól a kisegér az elefántnak.
 
Áthallásból amúgy is lesz elég, bár talán kevésbé szándékosan. Kicsi Mátrix, kicsi Logan futása, kicsi Szép Új Világ, itt egy jelenet, ami mintha a Gépnarancsból szökött volna ki (csak Mozart helyett Bach szól), ott meg mintha az 1984 filmváltozatából lengedezne az aranysárga mező. Ez egyrészt jó, mert a regény nagyon jó történeteket idéz, másrészt viszont a sok hommage mellett illett volna valami eredetivel is előállni.
 
Tizenhét évesen még baromi jól hangzik, hogy orvos pisztollyal, meg diagnoszta-kígyó, de ez sajnos max. egy novellát visz el a vállán. Itt pedig majdnem négyszáz apróbetűs oldalról van szó.
 
Amint az ember belefog a történetbe, rögtön rá kell hogy döbbenjen, a fényes lap nem minden. Ehhez a könyvhöz elkelt volna egy lektor. Meg egy szerkesztő. Az első oldal Tai Chi-je még hagyján, az később lesz Thai Chi is (csak magyarul le ne írjuk), de egy orvosokról szóló regényben furcsán hat, ha valaki keveri a Nemzetközi Vöröskeresztet a közegészségüggyel. Az sem vall tudatos szerkesztésre, hogyha a főhősről másfél mondattal azután tudjuk meg, hogy lehúzott egy egész gyakorlatot a hullamosóknál, miután kiderült, hogy a következő feladata az, hogy eligazodjon arrafelé. Feladata, mert látszik, hogy szerencsétlen főhőst az író rángatja végig a kalandon. Ha arra lenne szükség, biztosan kiderülne, hogy Macao diákéveiben éppen jégkrémet árult, bohócnak öltözve, ezért mind a jeges trutymókkal, mind a túlméretezett cipőkkel baráti kapcsolatot ápol. És akkor még nem is beszéltünk a visszatérő emlékekről. Macao gyerekkora például akkor villan át az agyán, amikor éppen részegen vetkőztet egy hasonlóan részeg ápolónőt. Csak hogy mi, olvasók, tisztába legyünk a háttérrel, és eszünkbe jusson a Végjáték Beamje. A második részben több évszázados naplókat olvas fel a főhős nekünk, csak hogy mi, olvasók is tisztába legyünk azzal, hogy léteznek mutánsok mindenféle pszi képességgel – mit tesz isten, párat lapozunk, és a mi dokink is szembetalálja magát eggyel. Ugyanezekben a naplókban találjuk meg azt, ahol az író fél oldalban összefoglalja, ő hogyan képzeli el a Mars terraformálását. Pont egy olyan bejegyzést csíptünk el a több ezerből, ahol ezt, mintegy emlékeztető gyanánt, a naplóíró elismétli önmagának.
 
Érdekes, hogy a történetben még e nyakatekertség, és a dróton rángatott szereplők ellenére is van annyi szufla, hogy az olvasót magával ragadja az utolsó oldalig. Ha közben félreteszünk mindent, amit a logikáról és a emberi természetről tudni véltünk.
 
Egyrészt, van egy társadalmunk, ahol tökéletes a szülésszabályozás (az szülhet, akinek a génjeit érdemes megtartani és aki kap rá engedélyt), másrészt nem csak az ötvenéveseket, de mindenkit elaltatnak, aki csak orvosi ellátásra szorulna. És ez megy már több száz éve. Pedig már az első száz év után annyira le lehetne nyomni a népességet, amennyire a WHO-diktátoroknak tetszik. Pláne, hogy az anyák nem is látják a gyermeküket, akiket külön helyen nevelnek.
 
Másrészt, ott vannak az orvosok, akik, miután egy sejtelmes pukkanással eltűnt a Földről az összes vallás, az összes katonai erő (csak ez magyarázza, hogy például a muszlimok miért mennek be a kaptárvárosokba), hirtelen teljhatalomra tettek szert, és ezt például arra használják, hogy a fennmaradásra érdemes génekkel rendelkező, lázadó tinédzserbandák tagjait úgy lövik halomra, mint a kutyákat.
 
A főhősünk természetesen orvos, az utószó szerint köze lehet a férfi-lélektanhoz is, ami talán abban nyilvánul meg, hogy a nőkkel háromféle dolgot tud kezdeni: vagy lefekteti őket, vagy szerelmes lesz (a kettő úgy kombinálódik, hogy van, akit lefektet, és ezért lesz szerelmes, és van, akibe szerelmes lesz, és arról ábrándozik, hogy egyszer majd lefekteti), vagy egyszerűen szitává lövi őket.
 
Természetesen rájön, hogy a rendszer, amiben él, abszurd (négyszáz év után végre valaki), és szívbe markoló, ahogy gyötrődik a neveltetése és a felébredő lelkiismerete között. Bár néha úgy tűnik, az argentin sorozatírók hitelesebben csinálják.
 
A második rész talán azért második, mert eddigre már elfelejtettük az alapszituáció logikátlanságát, elkel tehát egy újabb adag. Titokzatos betegség üti fel a fejét a városokban, és természetesen Phil Macao az egyetlen, aki rájön, hogy mi lehet az ok. Ami azért érdekes, mert elvileg az orvosokat éveken át tanítják kórtanra, minden kutyafülére (pedig ugye kétféle kezelés van: vagy kinyírják az illetőt, vagy ráengednek egy robotot, aki felállítja a diagnózist, és a központból megrendeli a megfelelő ellen-nanorobot hadat). Ennek ellenére a járványtan, amitől minden kaptárváros retteg, mintha a tiltott tudományok közé lenne száműzve. Amit egy harmadéves orvostanhallgató házi feladatként megoldana egy hétvégén, az előtt döbbenten áll a világ összes szaktekintélye.
 
Semmi gond, Macao jön, lát, és győz – a szerencsétlen olvasó meg kínosan mosolyog, hogy a “170 íkú” ellenére ilyen hülye főszereplőt kapott.
 
A harmadik rész, mondhatni, már levezetés. Megtudunk mindent az Ellenállásról (elvileg a kaptárvilágok férfitársadalmának ellenpárjának szánja Antal, ennek megfelelően távol van a, hogy finoman fogalmazzunk, hihető elképzelésektől), van egy kis jó virtuális repülőharc (amiben az az érdekes, hogy habár lehetett volna belőle egy Párharc, mégis leginkább egy MS Flight Simulator fanficnek tűnik), majd a végjáték, amiről elég annyit, hogy a legemlékezetesebb eleme a plázaszamurájok álma, a kerámiapengés közelharci bicska. Amivel jó doktorunk nyaki artériát nyiszál egy zárt kabinban. Biztos szeret vérben tocsogva üldögélni, szerencséje, hogy az áldozata illedelmesen elvérezget.
 
Hiába a vége felirat, Macao még visszatér, reméljük, a folytatás is érik legalább annyit, mint a Diagnózis. Két évtizedenként egy az még elviselhető.
 
Aki viszont csak jól akar szórakozni, az még ne tegye le a könyvet, vagy itt kezdje el olvasni. Ugyanis az utószóból mindent megtudhatunk a regényről, amit érdemes. Plusz kiderül, hogy a szerzőt annyira megbántotta egy kiadó női szerkesztőhada, hogy ezért nem átall háromszor is beszólni. Azért megnyugtat, hogy neki is vannak nőnemű barátai, de…
 
Aki pedig azért venné meg a Diagnózist, mert szeretne egy jó kis scifit olvasni, ahol nagy szerepet kapnak az orvosok, az egészségügy, az jobbban jár, ha a lenti linkre kattint. Igaz ugyan, hogy a Medgadget nevezetű orvosi kütyüblog pályázatán csak amatőr írók indultak, és a rövid novellák angol nyelvűek, de ez legalább ingyen van, és kellemes szórakozást nyújt.
 
 
Antal József: Diagnózis
Agenda kiadó 2006
ISBN 963 87331 0 1
2490 Ft
 

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához