LFG.HU

HammerTimeCafe
GothPunk
ismertetőCimkek

VII. Hét. A vámpírok által csak suttogva, az Elízium zárt ajtói mögött kiejtett név. A szó, mely félelmet kelt még a vének szívében is. Kik ők? Honnan jönnek? Miért ölnek? Olykor a szektát emlegetik egy-egy ifjú eltűnésekor. Néhányan azt suttogják, hogy egész városok vámpírjait képesek egy éjszaka alatt elpusztítani. Vannak persze, akik azt mondják, hogy nem létezik. Az egész csak szóbeszéd, legenda, olyan, mint a zsákos ember. Aztán történik egy gyilkosság. Az áldozat menedékére napokkal később bukkannak rá a Herceg emberei. Az ágy felett, amiben a hajdan volt vértestvér a nappalokat töltötte, három betűt mázolt valaki szurokkal a falra. VII.

A VII kiegészítő 2005 augusztusában jelent meg, és a rejtélyes szekta leírását tartalmazza. Mindjárt hármat is. Három önálló ötlet került kidolgozásra a könyvben, három lehetséges magyarázat a rejtélyes társaságra. Egyetlen közös bennük: irtják a vámpírokat. A könyv elvileg nyitott, tehát mesemondó és játékos egyaránt elolvashatja, ám én mégis úgy érzem – először az nWoD kiegészítők sorában – hogy jobb, ha ezt csak a mesemondó olvassa el. Sokan azzal érvelnek, hogy elvileg nem fogják tudni a játékosok, hogy a mesemondó melyik változatát használja majd a szektának, ám én mégis úgy érzem, sok puskapor van a könyvben ahhoz, hogy azt a játékosok eldurrogtassák a semmibe. A 160 oldal körüli kiadvány a szokásos White Wolf minőségű kivitelezését tekintve. Az illusztrációk leginkább vegyes benyomást keltenek, van köztük jobban és gyengébben sikerült egyaránt.

Négy fejezetet és egy indító novellát találunk a könyvben. Az első fejezet amolyan szokásos bevezető: mit tartalmaz a könyv, kinek szól, hogyan használjuk. Találunk itt még általános tanácsokat a VII bevezetésére, ötleteket pletykákra, legendákra, lehetséges magyarázatokra, néhány gondolatot arról, hogy a különböző szekták miként vélekednek a VII-ről. Van még itt továbbá néhány gondolat, hogy a különböző szakértelmek (fizikai, mentális és szociális) hogyan vezethetnek a VII nyomára. Ez után már csak a három önálló fejezet következik, melyek mindegyike egy-egy komplett szekta-leírást tartalmaz. A mesemondón áll, hogy melyiket uszítja a játékos karakterek nyakára, esetleg melyikhez engedi csatlakozni a játékos karaktereket. Számtalan krónikára ad lehetőséget, akármelyik lehetőséget is választja. Nekem külön tetszik, hogy ha az egyiket kimerítette a társaság, egy újabbat simán elő lehet rángatni, és lehet elölről kezdeni a rettegéssel teli nyomozást.

Néhány szó az elkövetőkről. Az első fejezet Greg Stolze műve. Nem vagyok egy nagy szerepjáték-irodalmár, nem követem nyomon, hogy ki mit írt, talán ha 3-4 nevet fel tudok sorolni az iparból, de az övét megjegyeztem. A leginkább meggyőző számomra a magyarul is megjelent Rekviem regény volt, majd utána a Lancea Sanctum bevezetője. A második fejezet Christopher Kobar műve. Elnézve honlapját, sokoldalú művész, és január óta nem dolgozik a White Wolf-nak. A VII-ben – is – nyújtott teljesítménye alapján azt kell mondjam, kár. Chuck Wendig a harmadik író, szintén veterán a White Wolfnál, játék-írói karrierje még a Hunterrel kezdődött. Derekasan kivette a részét az új kiadványokból.

A következőkben megpróbálok mindhárom fejezetről úgy kritikát írni, hogy elkerüljem azokat az elemeket, amikre a játékosoknak az asztal mellett érdemes rábukkanni. Nem lesz könnyű, különösen a harmadik rész esetén. Szerencsére a három fejezet hasonló szerkezetet kapott. Elsőként – rövid hangulati felvezetés után – a VII történetével ismerkedhetünk meg. Ez után jönnek kulturális sajátosságok, néhány fontosabb szempont, amit a modern környezetben történő vadászat során figyelembe kell venniük. A szabály-szerű leírások következnek, melyek egyaránt tartalmaznak klánt, vérvonalat, diszciplínát, gyakorlatokat, mágikus rítusokat és sajátos szakértelem-használatot, mint a vámpírok jellegzetességeinek torzulását, alternatíváit. Ilyenek, mint a Ragadozó Jele, a Diablerie, a ghoul teremtés szabályai, mely egyik-másik esetben nem úgy működnek, ahogy az alapkönyvben szerepelnek. Egyik-másik fejezetben nagyon ügyesen csavarta meg ezeket a szerző, hogy kellő mennyiségű gondolkodnivalót adhassunk játékosainknak. A fejezetet záró három darab NPC előtt találjuk azokat a részeket, melyek a lehetséges témákkal és hangulatokkal foglalkoznak, illetve betekintést nyújtanak az adott VII felhasználási lehetőségeibe. Különösen a harmadik fejezet kapcsán érdekes ez.

Stolze elképzelése volt számomra a legvonzóbb. Amellett, hogy kellőképpen eredeti az alapötlet, a gyakorlatban is jól használható társaságot mutat be. A horror a klasszikus, okkult vonalon kerül be a játékba, a VII vámpírjai a klasszikus görcsös, remegő félelmet válthatják ki áldozataikból. A leginkább harcias társaság, ebben a természetfeletti arzenáljuk is segíti őket. Ennek a VII-nek a kulturális elemeit tudom legkönnyebben átvinni a játékba. Amellett, hogy megvan a bibliai múltba nyúló eredetük, a jelenkor modern ridegségébe is jól illenek. A fejezet stílusát tekintve is kiemelkedő a másik kettőhöz képest. Stolze kiszól a sorok közül, viccelődik, és mindezt úgy, hogy egy percre sem zökkent ki az általa teremtett sötét, fenyegető, gyilkos légkörből. Egy-két helyen éreztem csak, hogy felesleges köröket futunk. Maga a háttértörténet és a VII filozófiája annyira jól körvonalazott, hogy szinte felesleges leírni, miként is gondolkodnak az egyes szektákról: magától értetődő a korábbi szövegekből. A fejezet abból a szempontból is a legjobb, hogy a meséléssel kapcsolatos tanácsokat kellő lazasággal kezeli. Értelmes tanácsokat ad, mindkét lehetőséget tárgyalva: a VII, mint ellenség, a játékos karakterek, mint a VII soraiban harcoló vámpírok.

Kobar VII-je volt számomra a legkevésbé vonzó. Bár maga az alapötlet nem rossz, kicsit erőltetettnek éreztem, ahogy végigvitte a történelmüket. Külön gyengéjének tartom az általa elképzelt szektának, hogy borzasztóan töredezett. Hat frakciót – és egy elveszett hetediket – képzel el, akik a földet birtokokra bontva, egymás közt felosztva vadásszák ellenségeiket. Vannak hangulati elemei, melyek tetszetősek, meg kell hagyni, a rendszerben is vannak használható részek. Teljes egészében azonban hiányzik belőle az a fajta kreativitás és természetesség, ami az első és harmadik elképzelésben megvan. Itt-ott úgy éreztem, hogy az író a karakterszám gyarapítása végett tesz teljesen felesleges köröket. Különösen erőteljes volt ez a hat frakció leírásánál, illetve a meséléssel kapcsolatos résznél. Amíg Stolze ez utóbbit stílusával és szellemes utalásokkal teszi fogyaszthatóbbá, addig Kobar száraz és unalmas. (Az is belejátszhat szigorúnak tűnő véleményembe, hogy utoljára olvastam ezt, a második fejezetet.) Félreértések elkerülése végett, ez a VII is használható, játszható, ez után is lehet nyomozni, ez is kellőképpen félelmetes tud lenni. Talán ez van legközelebb a klasszikus vámpírhoz, és ezért alkalmasabb arra, hogy a játékosok ennek a VII-nek a tagjait alakítsák.

Wendig egyetlen nagyon ütős ötletre építi elképzelését. Olyan alapra rakja a szektát, mely számtalan, paranoid és szórakoztató játékülésre ad lehetőséget. A legnagyobb kihívás, elsősorban a mesemondónak, de ha úgy alakul, a játékosoknak is. Maga a háttér, amit az ötlet mögé épít nem rossz, de Stolze jobban megoldotta a feladatot. Nehéz egyébként bármely elemét értékelni ennek a résznek, mivel maga az ötlet nagyon meghatározó. Maguk a leírások alaposak, mindenre kiterjednek, és szerencsére első osztályú a mesélést segítő részek. Szükség is van rájuk, mivel ha a mesélő még egyet csavar a helyzeten, és mondjuk a játékosok közül megpróbál bevonni néhányat a krónika VII felébe, akkor szinte megoldhatatlan problémákkal fog szembesülni. Szigorúan tapasztalt csapatoknak és mesemondóknak ajánlom.

Összességében elmondhatjuk a könyvről, hogy az egyik legjobb vámpír kiegészítő, amit mesemondó az új rendszer kapcsán kézbe vehet. Felróhatnánk, hogy a pénzünkért egy alaposan kidolgozott szekta átfogó leírása helyett három, kevésbé kidolgozottat kapunk. Egy ilyen kis méretű, háttérben munkálkodó szektának, mely ráadásul az ellenség szerepét tölti be a hagyományos oldalon álló vámpírok számára, bizony azt kell mondjam, ez elegendő. Még így is éreztem, hogy itt-ott túlírt némely alcím alatt a szöveg, de nem oly mértékben, hogy csorbítsa a könyv valódi értékeit. Amit hiányoltam, az több példa a különböző kapcsolódási pontokra: olyan felületek, amivel minél több kotéria számára kapcsolható lenne a szekta. Példák rejtekhelyekre, eljárásokra, amivel megőrizhetik anonimitásukat, esetleg néhány módszerre, ahogyan információkat gyűjtenek a sablonos-klasszikus járjuk az utcát és kérdezgetjük a hajléktalanokat, figyeljük a híreket módszereken túl. (Apróság, de bosszantó apróság, hogy a kidolgozott nem-játékos karakter statisztikái között hibásan használják a nyelvtudás előnyt. Stolze következetesen az azóta erratázott alapkönyvben szereplő metódussal számol. Ej-ej.) Azoknak a mesemondóknak ajánlom – értelemszerűen – akik szeretnének a játékosaik nyakába zúdítani egy olyan ellenséget, mely nem csak kőkemény összecsapásokra, hanem nyomozásra, titkok utáni kutatásra is lehetőséget ad. Válasszanak bátran a három koncepcióból, esetleg gyúrják össze a könyv alapján a sajátjukat.

Linkek:
Greg Stolze honlapja: http://www.gregstolze.com/
Christopher Kobar honlapja: http://www.christopherkobar.com/
Chuck Wendig honlapja: http://www.terribleminds.com/

VII a White-Wolf katalógusában: http://secure1.white-wolf.com/catalog/product_info.php?products_id=672


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához