LFG.HU

HammerTimeCafe
wyquin
ismertetőCimkek

Elöljáróban el kell mondanom, hogy kedvelem Gáspár Pétert. Kedvelem az írásait is általában, noha gyakran nem teljesen értem őket. Ez a következő kritikából nemigen fog kiderülni, ezért is szeretném itt mindjárt kijelenteni.
Noha kedvelem Gáspár Pétert, nem értem őt. Korábbi művei alapján nem kétséges, hogy tehetséges, hogy tud írni, élvezhető a stílusa. Éppen ezért érthetetlen, hogy miért is sikerült elég gyengén az utolsó könyve, az Esőhozó. Ugyanilyen rejtély, hogy miért hagyta a Tuannak, hogy szerkesztetlenül jöjjön ki a könyv, holott személyes tapasztalatból állíthatom, hogy nem zárkózik el egy szerkesztő észrevételei elől.
Kérdés, azt gondolja-e a Tuan, hogy nem lesz következménye annak, ha egy tehetséges és jó író hírnevét tönkreteszi szerkesztetlen, ellenőrizetlen kiadványokkal? Eddig nem akadt olyan válasz, mely akár nyomokban is tartalmazná a könyvkiadás, mint szakma alapelemeit. Kaptunk viszont olyat, melyből árad a rosszul értelmezett és rövid távra koncentráló marketing, és a határidő elsöprő győzelme a minőség felett.
Lássuk tehát, hogy az író, vagy a kiadó tanult-e az esetből.
 
Vegyük akkor először is a borítót. És vegyük elő a Pál utcai fiúk című könyvet, s aki nem emlékezne rá fejből, böngéssze át azt a részt, ahol szegény Nemecsek Ernő nevét kisbetűvel írják, merthogy áruló. Jan van den Boomen nevében a J-n ugyanis van egy pont. Általános iskolás tanulmányainkból pedig tudhatjuk, hogy az a j, amelyiken pont van, az bizony kicsi, és nem nagy. A korrektor mentségére megjegyzem, elég ritka, hogy a borítót átnézetik vele, mivel legtöbbször ilyen rövid szövegben nehéz helyesírási hibákat elkövetni. Itt ez is ment. Nehéz megérteni, hogy sikerült Gáspár Péternek Nemecsekhez hasonló helyzetbe kerülnie. Talán – horribile dictu! – szerkesztőt akart a könyvének?
 
Amúgy a borítóval nincs gond, talán a fickó dolmányának csiricsáréi nekem egy kicsit Bourbon liliomosra sikerültek, de ez már csak szőrszálhasogatás. A hátsó borító fülszövege ordító közhelyektől terhes üres frázisok tömege, jó érzésű olvasó ilyenkor sóhajt fel, hogy belekukkantson a könyvbe, hátha mégse olyan rossz, mint ez a szöveg sugallja. Ehelyett mondjuk itt lehetett volna helyet találni, hogy az olvasó tudtára adják az író szándékát, miszerint a kötet – és az utána következő könyv – egyik célja, hogy összeszedje Gáspár Péter valamennyi, a kyr-toroni témához írott novelláját.
 
Az impresszumból kiderül, hogy a könyvön sokan dolgoztak. Volt például művészeti szerkesztője, szaklektora, borítófestője, külön borítóornamentika festője, korrektora. Speciel szerkesztője nem. Talán ez a könyv ékes példája a sok bába közt elvész a gyerek közmondásnak. Talán nem ártana javítani a belső kommunikációt. Talán érdemes lenne átvenni a könyvkiadás lépéseinek sorrendjét. Végül is nehéz lenne kideríteni, hogy például mi az oka annak, hogy a MAGUS történelme folyamán szinte mindig, következetesen nagybetűvel szereplő Hatalmas szót, mely a kyr varázslótársadalom legtetején elhelyezkedő szervezet tagjait jelenti, miért írják speciel ebben a könyvben végig kisbetűvel. A szaklektor és a korrektor ellenére. Pont Gáspár Péter könyvében, aki a kyr-toroni kultúra atyja.
 
 
Ködös völgyeken át
 
Ha már ragadás, ragadjunk le egy kicsit az első novellánál. A mű ugyanis elég lassacskán indul, s később se nagyon pörög fel. És mindjárt így kezdődik:
 
`Vérrel vicsorgó fogak, acél hangja, amint rossz vasakba mar, és őrület, őrület, őrület…`
 
Szerintem is. Szerény véleményem szerint ez a nyitómondat előkelő helyen szerepelhetne a legrosszabb első mondatok kategóriában bármely megmérettetésen. Azonkívül, hogy önmagában sem jó, erősen érzelmi túlfűtöttségre alapoz, márpedig az olvasók elenyésző hányada lesz érzelmileg túlfűtött az első öt szó után. A három pont a végén pedig olyan, mintha az író nem tudná, mit is akart ide. Gáspár Péter ennél sokkal jobbat is tud.
 
A következő néhány mondat aztán megvillantja, hogy hogyan nem érdemes próbálkozni egy szöveg egzotikussá tételével oly módon, hogy más ragot használunk, mint ami megszokott.
 
`… megpróbálta elhessegetni magától az elméjében újra és újra előtörő zavaros gondolatokat.`, `Hátát az erődpalota ormának vaskos falához vetette…`.
 
Aztán lassacskán feltűnik, hogy mintha változott volna valami. A betűk. Mert azok is egzotikusak. A kyr szavak eztán bizony mindenféle pontokkal, köröcskékkel, alsó és felső vesszőkkel, ilyen-olyan nyúlványokkal ellátott betűkkel írandók. Bizonyára van emögött valami elképzelés, de részemről akkor is sajnálom, hogy a nem létező szerkesztő nem huzigálta ki ezeket a művészi csodákat. Eddig se tudta az egyszeri olvasó, hogy a túróba ejtse ki a nagy gonddal kimunkált neveket, nemhogy ezután. Eggyel jobb megoldás lenne egy kiejtési útmutató a függelékben, de a legszerencsésebb lett volna kihagyni az egészet.
Még mindig csak az első novellánál tartunk, s mint fentebb említettem, le is ragadunk ott egy kicsit, mert van itt még tücsök-és-ogár, amit egy író és egy szerkesztő közösen el tudtak volna tüntetni, ha létezhetett volna ilyen együttműködés. Ha a következő két példa szőrőzésnek tűnhet is, nem tudom megállni, hogy ne tegyem szóvá.
 
`Az ő sátruk valamelyest hátrébb állt…` `Weila és Sogron hímes zászlaját emelték magasra a sátruk mellett, a Pusztító csatavértje még ilyen távolságból is tisztán érezte sugárzásukat.`
 
Tehát valamelyes távolságból érezhető volt a zászlók sugárzása. Azon túl, hogy ez a meghatározás fikarcnyi információt sem ad a zászlók erejéről, egy szerkesztő – ha lett volna – biztos kézzel cserélte volna a sugárzás szót kisugárzásra. A szóismétlésre pedig nem is vesztegetnék több szót.
 
`- Csitt! – emelte fel páncélkesztyűs kezét a kapitány. Mosolygott. – Halott harcosokat láttam eleget.`
 
Egy kyr légió kapitánya. Nos hát, itt azért eltűnődtem. Stilisztikailag erősen disszonáns ez a mondat. Nem is értem, hogy maradt a könyvben. Egyáltalán, hogy került bele? Még elfogadnám, ha egy Romana füzetkében olvasnám… de itt?
 
Nézzük a tartalmat. A novella elég sokat vállal. Alaptémája a Summarium egyik epizódja, ahol Kornya Zsolt a jobb pillanataira jellemző fanyar iróniával említi meg a kyrek egoista baklövését az óriások egyik fajának eltűnésével kapcsolatban.
Sajnos azonban Gáspár Péter ezúttal talán kissé túlzásba viszi a sejtetést. Vagy talán egész máshova akarta helyezni a fókuszt. Nemigen lehet eldönteni, mert a kyr család leszármazottjának háborús hányattatásai, az otthoniak reménykedése-reménytelensége, a későbbi Elátkozott Vidék furcsaságai mind egyformán hangsúlyosak. És ezen nem sokat segít az sem, hogy amikor épp valami olyasmi történne, ami a vérre és akcióra vágyó olvasókat is kielégítené, akkor a kép vált, vagy olyasmi következik, amit ember legyen a talpán, aki megért.
Tulajdonképpen a novella igazából csak karcolgatja a mondandója felszínét, de nem szán rá elég betűt, hogy ki is fejtse.
 
Vizeket álmodni
 
A második novella már a Ryeki Démoncsászárság korából való. Itt kezd sejleni, hogy a novellák időrendben a messzi múltból közelítenek a jelen felé. Valamivel jobban illeszkedik a forma a koncepcióhoz, ámbár még ebben is maradtak érdekes mondatok.
 
`A hatalmas torony lábánál gazdátlan holttest hevert meztelenül.`
 
No komment.
Sajnos, a novella vége számomra adós maradt a `dejóvoltolvasni` érzéssel. Mondanivalója, hogyan lesz egy Morgenához hű házból Morgena titkos híve, miközben színleg Tharr hitére térnek, nem tett rám mély benyomást. Leginkább azért, mert a szokásostól eltérően ebben a műben Gáspár Péternek nem sikerült megteremtenie azt a hangulatot, ami érzelmileg megfogott volna, mint olvasót. Miután ez eleddig szinte mindig sikerült az írónak, felmerült bennem a gyanú, hogy talán az előző novella okozta rossz szájíz a felelős ezért.
Bármi is volt az oka, a vége után kissé csalódottan meredtem a könyvre. Nem az zavart, hogy szokás szerint nem értettem, mit is jelent az utolsó mondat, miért az került oda, stb. Az volt homályos, hogy az egész novellában mi történt. Ami ebben a műben zajlik, az végig kártyatrükk a sötétben. Az olvasó szinte érti, mi is folyik, és csak egy kis plusz információ kellene, hogy tényleg, de… nem. Ez fenntartja az érdeklődést a novella végéig, hogy a különböző titokzatos események és a szereplők számára láthatólag jelentőséggel bíró beszélgetések majd csak értelmet kapnak. Éppen ezért meglehetősen bosszantó, hogy végül a bűvész meghajol, és elvonul, anélkül, hogy megmutatná, valóban az a kártya lapul-e a zsebében, amit a kiválasztott néző kivett a pakliból az előadás elején.
Kár érte, lehetett volna sokkal élvezetesebb is is.
 
S éjre vált a nap
 
Ezt a novellát már nem kell bemutatni a régebbi MAGUS olvasóknak. Merthogy már olvashattuk. Igazából két novella egyben, és ez számomra némi gondot jelentett. Először is, ha egy novelláskötet áráért csak a felét kapom, merthogy a többi már újrahasznosított, akkor annyira nem örülök. De, mivel korábbi megjelenése már többnyire csak legendákban fordul elő, megértem, hogy miért került a kötetbe. Viszont némiképp szakmaibb és kevésbé anyagias szempontokat nézve, ezzel a túinvan rendszerrel borul az időbeli fokozatosság rendszere. De hát ez már igazán apróság, végül is ez csak a kötet egészét átfogó szerkesztési elv.
Az új olvasók kedvéért azért elmondom, hogy ez két olyan novella, melyben még nem hatalmasodott el a mindent a szemnek, semmit a megértésnek, mely a későbbi Gáspár Péter művekre egyre inkább jellemző. Ezeket a novellákat lehet érteni, élvezni és a végén az ember úgy teszi le, hogy megtudott valamit a kyrekről. Már tényleg. Nem csak reméli, hogy megtudhat valamit a kyrekről, ha még háromszor elolvassa a novellát.
 
Kyr krónika
 
Mivel ez a novella maradt a végére, ezen már látszik, hogy a korrektornak kapkodnia kellett. Sokkal több az olyan helyesírási hiba, amit a Word nem szed ki (kell helyett kel, mellett helyett mellet, stb.). Tegyük fel a kérdést, pár ezer olvasó megszívatása megérte-e a rohamtempót, hogy a kötet kijöjjön a Kalandozók Karneváljára?
A novella alapötlete egyébként kifejezetten érdekes és újszerű. Alternatív megoldás és egyben magyarázat, hogy is maradtak fenn azok kyr családok, akiket olyan sok nyavalya és betegség sújt. Egy régóta hiányzó darabka a mozaikból. Bárcsak a megvalósításról is ilyen pozitívan tudnék beszélni.
Sajnos az író megint elköveti azt a hibát, mint az első novellában, hogy máshová teszi a történet és máshová a főszereplő fókuszát. A történet a kiválasztott kyr család fennmaradására összpontosít, míg a főszereplő saját céljaihoz tekinti eszköznek a családot. Ebből a kettősségből az író nem tud úgy kijönni, hogy harmonikus eredményt kapjunk. Bizonyos részek felett a történet elsiklik, mert a főszereplő E/1 szemszögéből csak bosszantó apróságok, míg a sztori természetszerűleg építene ezekre az epizódokra.
Felemás érzéssel fejeztem be a novellát, mert biztos volt jelentősége annak, hogy a család egyik kifejezetten harcra, testőrködésre, orvgyilkolásra kiképzett szolgája vette el a családfő lányának szüzességét egy szertartás keretében. Én azonban azonkívül, hogy némiképp kétkedve fogadtam a tizenöt éves szűzlány és a gyilkológép szinte rögtön vad orgazmusba csapó szeretkezését, sok katarzist nem éltem át. Az valahogy piszkosul el tudja rontani az élményt, ha kellő megalapozottság híján a mindent lebíró megvilágosodás közepén kénytelen vagyok a szószedethez lapozni, hátha benne van az a kifejezés, aminek a megértés lángját kellene fellobbantania. (Megjegyzem benne van, bár a fény nálam ennek ellenére halovány maradt.)
 
Az ám, a szószedet! Merthogy az is van. Ellentétben a tartalomjegyzékkel, ami viszont nincs. Ez lehet, hogy valami MAGUS sajátosság lett az AK óta?
Szóval, a szószedet. Az új betűkkel új kifejezések is járnak, ezeket az író rendszeresen alkalmazza a történetekben, de ahelyett, hogy a sztoriban szervesen jelenlévő, jelentésüket körmönfont módszerekkel az olvasó tudtára adó szavakkal lenne dolgunk, csupán odabiggyesztett, és magyarázatért a könyv vége felé mutogató szavakat kapunk. Talán jobb lett volna azt a 15 oldalt a novellákba tenni, hogy az ember még a történetben megértse, miről is van szó.
 
Összességében kár a kötetért. Lehetett volna sokkal jobb, érthetőbb, élvezhetőbb is, ha a kiadónál komolyan vennék végre a szerkesztői pozíciót. Sajnálom Gáspár Pétert, aki remek ötletekkel telerakott történeteket vetett papírra, amiért nem kapta meg azt a segítséget, amit ezek az ötletek és történetek megérdemeltek volna.
A kyr-toroni kultúra rajongóinak természetesen kötelező a Kyr históriák. Azok számára is bátran ajánlom, akik a Morgena könnyei és a Sogron lángjai olvastán pengén vágták a mondandót, ők ezekbe a novellákba is rengeteg magyarázatot és tényt fognak látni – s talán nekik van igazuk. A magam részéről azt kell mondjam, az új novellák színvonala és élvezhetősége elmarad például az S éjre vált a nap-étól. Holott meglenne bennük a lehetőség, hogy legalább olyan jó, vagy jobb írások legyenek.
A kritika elején feltett kérdésemre szerintem ez a válasz: a Tuan nyílegyenesen, kitérők nélkül folytatja az Inomi által megkezdett rombolást, amit a MAGUS névben, és a neki írók hírnevében végzett az utóbb említett kiadó. Is.
 
 

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához