LFG.HU

Rutin
RPGCimkek
Jupiterius filius Monmegra tollából
 
Az Ezeredik esztendő tele
 
E télen a Sors akaratából Hermész Rendjének négy ifjú mágusa érkezett külön-külön úton a Magyar Királyságba, a Somogyvár nevezetű városba. Mesver, az vakbuzgó bajúvár pap, s egynémely titokzatos bajkeverők (ez utóbbiak nem átallották vérrel beszennyezni a mágikus erőkkel gazdag Szentesica forrást) ármányai által e négy beavatott nagy veszedelmeket állott ki egymás oldalán, s ekképpen erős összetartás szövődött köztük. Hamarost pártfogóra is leltek Papanikolaosz pop, a szomszédos Vámos falu görögkeleti szertartású papja személyében. Ezen egyházfi, bár erőteljes fellépésével méltán érdemelte ki a mágusok háláját és régi ellenlábasa, Mesver haragját, mégis leáldozóban lévő csillagnak számít az magyarhonban prédikáló csuhások között. Bár római szertartású hitsorosai is elismerték képességeit, amikor saját celebrálásával keresztelte meg az Koppány vezírt, utóbb mikor emez visszaesett pogányságába és nem átallott kardot ragadni Esteván az ifjú király ellen, a jó pop érdemei semmivé enyésztek. Amellett úgy hiszem, valamiféle Látást is bír e férfiú, aminek mibenlétét még nem sikerült kitudnunk, de láthatólag igencsak zavarja, s hitbeli buzgóságát is kikezdi e tény. Térítő munkássága Vámos babonás népei között, ahová Koppány lázadása idején szorult, szintén hamar zátonyra futott. Bár ennek okáról ő nem sokat tudhat, mi, akik Hermész titkaiba nyertünk beavatást, azonnal tudatára ébredtünk. Vámos falu ugyanis nem a Domínium, nem is a Halandó birodalom, hanem a Mágia tartományának egy gyengébb megnyilvánulású aurájában fekszik. Ráadásképpen, maga a Pokol is rányitotta lángoló szemét e vidékre, bár ezt első ízben csupán a szokatlan erejű hóvihar formájában tapasztalhattuk, ami kis híján tüdőlobot oltott belénk. Utóbb azonban kiderült, hogy szokatlan nyavalyák, sorozatos szerencsétlen esetek, közeli villámcsapások, patára emlékeztető, de két lábra emelkedett lényektől való nyomok, sőt elrabolt csecsemők is terhelik a Sötétség Seregének számláját. Nem csoda hát, ha e nyomorult falu lakói olyan babonásak, hogy maga a Názáreti sem bírná őket a maga útjára téríteni.
 
No de bennünket sem azért avattak mágussá, hogy csak úgy annyiban hagyjuk a Pokol efféle packázását. Az az ostoba démoni kreatúra ízlelte meg először négyünk egyesített erejét, aki a hóviharra fittyet hányva, mezténlábon rohangálva rángatta ki a jurták cövekeit, hogy aztán aprócska pokoli hatalmával egymás torkának ugrassa az előkászálódó parasztokat. Bár a velünk tartó pop vitustáncba esett a tehénpofájú démon őrült fel-alá ugrálásának láttán, egy kellő időben elmormolt varázs igencsak megtépázta őkelmét, így inkább menekülőre fogta a dolgot. Annyi értelem már nem szorult belé, hogy elrejtse a nyomait, így megleltük pokoli tanyáját, egy különös romot.
Ehelyütt egykor római Burgus, az utat vigyázó őrtorony állott, azonban a múltban porig égették, és azóta szemlátomást ördögimádók találkozóhelye lett. Áldozati tárgyak, s különös, keletnek vivő patanyomok mellett egy meghökkentően élethű szobor is előkerült. Erről utóbb kiderült, hogy nem más mint egy kővé dermesztett légionárius, kinek átkát sikerrel megtörtük, amikor az őt elátkozó kárhozott boszorkány lelkét a pokolra taszajtottuk. Egy különös, varázsos vadmacska, akiről Freyja, a Björnaer zavarba ejtő dolgokat mesélt, amikor egy balul elsült varázslattal összekapcsolta elméjét a sajátjával, megmutatta a boszorkány jeltelen sírját. Papanikolaosz pedig végtisztességben részeltette a benne talált csontokat, elejét véve a további kísértetjárásnak. Jupiterius mágus, vagyis jómagam komoly magnitúdóval bíró zöld köves függőt lelt a serdületlen boszorkány-leány nyakában, amit tanulmányozásra magához vett.
Ugyanő, a kiállt veszélyekben és a körülményekben a Sors kezét látva, s a közös célokat felismerve felvetette, hogy Vámos félbehagyott templomát, a Pusztatornyot építsék tovább, immár új rendeltetéssel, Conventusként. E menedék idővel erős bástyája lehet mind a mohó bajúvárok, mind a római szertartású papok üldözötteinek. Mágus-testvérei pedig mellé álltak, így megalapítva Pusztatorony Conventusát.
 
E menedék, bár egyenlőre nem rendelkezik sem erődítéssel, sem a természet adta védelemmel, sőt egy forgalmasabb vásározó út mentén fekszik, mégis jó alapot ad a majdani erősségnek. Papanikolaosz és így a vámosi eklézsia magától Sarolt úrnőtől kapta a vámszedés jogát a Gamás falu felől érkező, és Somogyvárnak tartó úton, ami a Balatont és a Nagyberket megkerülő déli római hadiút maradványa. A jobbágyság, bár kevés számú, és legyengült a sok csapás terhe alatt, elfogadja majd új urait, főképpen hogy azok nem a bajúvár hódítói, inkább afféle deákos, laikus testvéri álcát viselnek közöttük. A pop, aki egymaga semmire nem ment e különös falu bajságaival és népével, szemlátomást örömmel ruházza másokra a gondot. Azt sem nagyon bánja, ha temploma csak nevében lesz az, hisz így legalább felépül. Jómaga pedig, mint görög szertartású, és a néhai pártütő közeli ismerőse még némi takargatnivalóval is bír az új urak felé.
 
Az Ezeregyedik esztendő tavasza
 
A tavaszon sok örvendetes esemény történt az ifjú Pusztatorony Conventusával, s felszínre kerültek egynémely gyalázatos esetek is, mik megtorlásért kiáltottak. A Sors keze ismét oly lelkeket vezetett e vidékre, kiket kitagadott a vad nyugati keresztény rablóhadak által megszállt ország. Így lett bajtársunk egy páratlan tudású, üldözött zsidó orvos, és mór leány kísérője. Üldözőitől íziben be is hajtottuk a Vámosi vámot. Olafnak, egy varégnak is menedéke lett egy időre a Conventus, Dunától tartó menekülésének végén. A Conventus nagytermének és lakótornyának szánt, eredetileg templomnak épült félig kész falaknak is látogatói akadtak. Három csuklya mögé rejtező nő, mint utóbb kiderült a néhai Koppány két özvegye és leánya. Utóbbit, Réka nevezetűt sikerült elfogni és szóra bírni, mert maga is békét kívánt e földnek. A két másik asszony, s nomád íjat feszítő kísérőik eltűntek az északi berekben. Megjegyzendő, hogy érkeztük előtt különös varázs, valamiféle álom-bűvölet lengte be Vámost – bárki is varázsolta, nem tartozott a Rendhez…
Réka szavai nyomán fény derült rá, miért is ért csúf véget a templom építése, és miért fulladt kudarcba a falak első megszentelése – de még Jupiterus mágus, jómagam Aegis-bűvölése is. A vérző, rázkódó falak bosszúért kiáltottak – bajuvár vérrel kellett lemosni a bajuvárok okozta gyalázatot. E hányatott sorsú derékmagas falak ugyanis egy barbárul befalazott gyermek testét rejtették. E gyermek, Koppány vezér fia, a kis Kupa volt, kinek bal kezén hat ujja nőtt – azt mondják ez a Táltosok jele.
 
Hogy őt, és öngyilkos anyját megbékítsük, Cristalis mester régi bajtársát, egy frankföldi száműzött lovagot vettünk rá, hogy párviadalban megölje Gerwulfot, Vecelin lovag fiát, a véres kezű, rádi birtokát sanyargató zsarnokot. Vére megtörte a hazajáró lelkek átkát, így végre nyugalomra leltek. Fény derült rá továbbá, hogy a kis Kupa hatodik ujja nemes matériát, Rego vist tartalmaz. Vajon atyja négybevágott teste is gazdag a varázserőben?
 
Az Ezeregyedik esztendő nyara
 
Csupán fél esztendeje hogy a Conventus megalapíttatott, s máris reá talált egy Mercere hírnök! Ognodius a jóravaló és szószátyár utazó híreket hozott a nagyvilágból: legelébb, hogyha a Dominium ereje nem harapódzik el túlságosan e Tribunáléban, akkor legközelebb öt esztendő múlva ülnek Tribunáliumot az itteni mágusok. Ennek mindenki örült, legfőképpen e sorok írója, hiszen öt esztendő múltán már jelentős, erős és gazdag Conventus lesz a miénk, így nem afféle hóbortos ifjak gyülekezeteként kerül be Pusztatorony az Erdélyi Tribunálé idősebb mágusainak emlékei közé. Azt is megtudtuk, hogy a Tytallusok lassan új erőre kapnak démonidéző nagyjaik kivégzése után, csupáncsak azt nem tudja senki, honnan származik ez az erő…? Ognodius talán lódított, amikor azt ecsetelte, milyen felfordulást okozott az a maroknyi Verditius mágus, akik őrült repülő szerkezeten szelték az Örök Város egét – kis híján magukra vonva az Egyház nemkívánatos figyelmét, no meg a Quaesitorok haragját. Lexus testvérünk, aki a legtávolabbról idevetődött mágus Pusztatoronyban, érdeklődve hallgatta a Stonehenge Tribunálé híreit. Azt beszélik, a Flambeauk és saját Tremere testvéreim végső csapásra készülnek Diedne kitaszított vérdruidái ellen. A világi dolgokra nem nagyon szenteltünk figyelmet, Olaf király halála és Otto a vén bajuvár betegeskedése nem ránk tartozik. Annál nagyobb figyelmet keltett azonban az Ognodiussal érkezett, szótlan tetovált arcú mágusasszony, aki egyszerre szólásra emelkedett. Ám mielőtt száját kinyithatta volna, egy furcsamód kövér és kíváncsi lepke mászott elő Ognodius kabátja alól – olyanforma, mint amit a tavaszon, az álomvarázs leereszkedése előtt láttunk szárnyalni. Ekkor egy pillanatra megingott a higgadtság, a forrófejű Freyja kis híján nekiesett a jövevényeknek, de a Criamon mágusnő elhamvasztotta a különös lepkét, szavai szerint “hogy csak azok hallják mondandóját, akiknek szánja”, s jóslatot mondott. Jómagam szóról szóra megjegyeztem, s ha nem csalódom, Cristalis mester szintúgy – e férfiú páratlan elmebéli képességei nem először voltak hasznára a fiatal Conventusnak.
 
“A Pártütő, s gyilkosa újra kar karban jár
A Vérző Szív szabadulni akar tőle ott
Ahol szemfedélért nyújtott karjait ellepte a Zöld Víz
Hogy cserébe felőletek halljon a Feketeszájúaktól
Hol a pókmódra vadászók vackát öleli a tó
Szemetek majd látni kezd
Hínár s Vaskorona – Válaszútra léptek”
 
Eddig a jóslat, s a nővér többet nem szólt. Másnap hajnalban mindketten útra keltek Sugárfény, egy Sopiane környékén fekvő Merinita Conventus felé, ami úgy tűnik legközelebbi szomszédunk az Arrabona elhagyott kőbányaiban székelő Sziklakő Tremere Conventus mellett.
 
Igazi elmét pallérozó feladat volt a hét sor kihüvelyezése. Cristalis mester szerint a Pártütő nem más, mint a négyfelé ütött testű Koppány vezér. Gyilkosa Vecelin, aki a Vérző Szív is egyben, hiszen a tavaszon fiát vesztette. A Feketeszájúak kilétére ekkor még nem derült fény, de később tapasztalhattuk, hogy a rómaiak által Pelsonak nevezett tó gonosz, halott szájú tündérei ők. A pókmódra vadászók tavi vackában Fonód szigetének halásznépeire ismertünk, s utóbb útra is keltünk felé. Az utakon Vasad Tóti és Somogyvár felé mindenütt bajuvár lovasok nyüzsögtek. Nem velük volt dolgunk, így inkább a Berek felé vettük utunkat. A bajuvároktól itt sem lett nyugovásunk – a lápba fúlt fürkészeik ocsmány hideg élőholt karjai kaptak utánunk, s mágiát latba vetve kellett megszabadulni tőlük. Cristalis mester önnön bajtársa szerencsétlen kardcsapásától sebesült, de a derék Lexus mágus meggyógyította csúf sebét – e testvérünk, bár visszahúzódó és hallgatag, ugyancsak irigylésre méltó tudora a Corporem és Creo művészetének, ekképpen nem is csoda hogy jó barátságba került Jakob Toledanóval, a nálunk menedéket lelt izráelita doktorral.
 
Utóbb, éjjeli menedéket kutatva, egy orvul kitett lámpás fénye az alkonyattal megjelenő Tüskevárba, egy randa nemszíli tündérek által lakott alkotmányba csalt. A négy indákból összefonódó tornyocska négy rusnya lakója azonban messze járt, így csak fertelmes arcképük fogadott minket. Varangyos ebüket hideg vassal kínáltuk, az okkal-móddal felnyitott kincstárukban pedig megleltük a kivezető kapu kulcsát, no meg sok drágaságot, amik sajnálatos módon napfelkeltére mind hínárrá változtak zsákunkban. Különös lelet volt az az égetett agyagtalizmán, amit a Tüskevár egy láthatólag elfeledett, halott foglyának nyakában leltünk. Eme medália azonban Gyulának, a berki pásztornak volt atyai öröksége, akivel a Tüskevár melléki járhatatlan lápban akadtunk össze. Ő vezetett minket a helyes ösvényre Fonód felé, mert igencsak el voltunk tévedve a tündérnépek által kacifántos bűbájokkal vigyázott berekben.
A fonódi dombon megbúvó rozoga földvár – inkább csak egyszerű sáncgyűrű – és a halászfalucska lakói nem merték az utunkat állni, bár segíteni sem sokat tudtak. Csupán két halott bajuvárra emlékeztek, akiket a Feneketlen Nádas szélén leltek egy csónakban.
Cristalis mester és jómagam elmélkedni indultunk, amikor a homokszakadéknál egy rút feketeszájú korcs gyerekkel vajúdó nőt leltünk. A szűk barlangból fénytelen pocsolyának látszó átjáró vezetett a Feneketlen Nádas tündérbirodalmába. Itt az oszlopnyivá vált nádszálak tövére kötözve egy ifjú lovagot és két kísérőjét leltük – e fiatalember pedig, mint azt a sisakját övező vaskorona mutatta, nem volt más, mint Esteván király. Véle karöltve lepleztük le a Koppány holttestével kufárkodó Vecelint, akit végül saját ármánya taszított a halálba: a Tó félelmetes úrnőjének hínárfényű varázsereje fojtotta meg. Esteván pedig nem kevesebb, mint egy Csoda segítségével húzott ki mindannyiunkat a bajból, amibe az újfent fékezhetetlen Freyja és hasonlóképpen fegyelmezetlen varég cimborája sodort minket. Az ifjú uralkodó életünkért cserébe életet kért – a véreit sújtó koppányi átok feloldását bízta ránk, mielőtt még az esztendő kitelne, s hitvese viselőssége ismét veszedelemnek nézne elébe. Ezen feladat igen nehéznek tetszik mindannyiunk számára, hiszen egyikőnk sem volt jelen sem ama átok elhangzásakor, sem pedig Esteván első magzatának elhalása idején, de bízva tekintünk jósorsunkra ami eddig mindig megmutatta a helyes utat.
 
Így hát megoldott és újonnan kélt talányokkal a tarsolyunkban, no meg a Koppánynak testét rejtő vasládával útnak indultunk vissza Pusztatorony iránt. Fonód alatt csatlakozott hozzánk Lexus, aki sikerrel vette fel a küzdelmet egy minden bizonnyal a megbolygatott vizitündérek kezétől származó titokzatos kórral a halászok között. No meg Gyula, és húsz erős szürkemarhából álló gulyája is mellénk állt, lévén a heves természetű atyafi buzogányos botjával fizette meg az urától kapott megaláztatásokat, így nem volt más út számára.
Cristalis mester és jómagam tűnődve forgattuk a Vecelin ujjáról lehúzott, mágikusnak bizonyult gyűrűt. Valamiképpen balsejtelmes volt e szerényen díszített fémkarika múltja és jövője egyaránt. De értékében még Vecelin remekmívű, bár viseltes vérjét és fegyvereit is túlszárnyalta, amiket hadizsákmányként Pusztatorony tulajdonába vettünk.
 
A balsejtelmek hamar beigazolódtak a berekben. Először is, talán soha ilyen komisz utunk nem volt eddig. Minden tündér-féle gonoszkodásnál aljasabb, szinte fortyogó dühvel fordult ellenünk a legjelentéktelenebb sáslevél is. Nem tudtuk mire vélni mindezt, mint ahogy azt sem, amikor Freyja és a Varég egyszerre eszüket vesztve elnyargaltak keletnek. Azóta sem hallottunk felőlük, pedig most hogy e sorokat írom, immár a végére jártunk a nyárnak. Cristalisnak igaza volt, amikor megjegyezte, hogy a Björnaer népség épp oly kiszámíthatatlan, mint a bennük lakozó vadállatok. Azt hiszem, ha kissé kitisztul a látóhatár előttünk, foglalkozni kell majd Freyja ügyével, talán ki is zárjuk magunk közül mindörökre… Az igazat megvallva, jómagam semmit nem vártam tőle, s így nem is csalatkoztam benne. De esküt tett, ami kötelez. Talán nem árt a Conventusnak, hiszen kóros kíváncsisága ellenére nem sok fontos dolgot volt alkalma kitudni, talán fűnek-fának befeketít majd minket, mert nem sok megbecsülést tudott szerezni köztünk. Meglátjuk, és meglátjuk azt is, hogy Pusztatorony mint fog fellépni.
 
No de, a hazaút a szeszélyes Björnaer távoztával sem vált könnyebbé. Jómagam egyenesen a rosszulléttel küzdöttem, amikor ráadásul Gyula éles szeme egy csapat haramiát fedezett fel, akik épp önfeledten fosztogatták néhány szerencsétlen áldozatuk holttestét. Kikerülni nem bírtuk őket, mert vezetőjük, egy igazi dúvad bajuvár egyenest rám bökött, s az életemet akarta. Nos, ő és a kompániája húzta a rövidebbet, meg kell mondjam, Pusztatorony ütése igen keményre és váratlanra sikeredett, így magunk közül sebet sem kapott senki, míg amazok mind elhullottak.
Így alkalmunk nyílt visszaadni egy környékbeli kovácsmester és egy kotnyeles szakácsember szabadságát, akik, lévén messziről ragadták el őket a gazok, és amúgy sem kívánták vissza régi életüket, felcsaptak Pusztatorony csatlósainak.
A holtakat megvizslatva azt találtuk, hogy a haramiák bizony rászolgáltak a büntetésre. Egy Hermész rendjéhez tartozó utazó turba, tanoncoknak és csatlósoknak tűnő társaság lelt csúf halált a rablólovag és bandája kezétől. A mellbedöfött tanonc házam béli, vékonydongájú legény volt, nála értékes vist találtunk – talán ezt voltak hivatva elvinni egyik Conventusból a másikba, amikor csapdába estek. Társai között akadt félfülű ember, volt lápi kísérőjük és éppen annyian voltak, mint mi magunk… A haramiák vezérénél pedig egy a Vecelintől származóval pontosan megegyező gyűrűt találtunk – sőt felszerelése is nagyban hasonlított a másik bajuváréra (így újabb értékes darabbal bővült Pusztatorony fegyvertára).
Sehogyan sem találtuk a helyzet kulcsát Cristalissal, sőt jómagam az út végső szakaszára sem emlékszem, mert rosszullétem végül átcsapott a fejem felett, és öntudatlanságra kárhoztatva, saroglyán érkeztem vissza. A későbbiekben Vámos – már amennyire mágus-testvéreim elbeszéléséből tudom – olyan lidércnyomást élt át, mint soha azelőtt. Őrjöngő vihar kerekedett, de olyan hogy a jurtákat le kellett bontani mielőtt elvitte volna őket a szél. Aztán meg kitisztult az idő, és a felragyogó teliholdnál a frissen, távollétünkben érkezett, a pop által felfogadott itáliai kőmívesek se szó se beszéd farkas formájúra torzultak, és csak nagy vesződségek árán lehetett ártalmatlanná tenni őket, lévén sebeik folyton összezárultak. Hogy mi folyik itt, és mi lesz mindennek a vége, azt most még nem tudom leírni, de hamar meg kell lelnünk a megoldást, mert ennyi baj nem származhat véletlen esetekből…
 
 
S a hosszúra sikeredett első nyarunk ezzel még nem ért véget, egy rövid, ám roppant különös kalandot még tartogatott számunkra. Illetve csak társaim számára, lévén jómagam még ezen sorok írása közben is igen kutyául vagyok, Toledano doktor gyógyteái és különféle kevercsei ellenére is. Éppen e rejtélyes kórság miatt folytattunk diskurzust Cristalis mesterrel, minek okán megállapítottuk, hogy Pusztatorony sajnálatosképpen nélkülöz szinte mindent, ami a magunkfajta beavatott mágusok műhelyének berendezéséhez szükségeltetik. Ezen különféle eszközök pedig bizony többe kerülnek, mint két peták. No de Vámos falu arról kapta nevét, hogy Sarolt nagyasszony vámszedési jogot adományozott neki minden kereskedők és tőzsérek fölött, akik csak a Gamás felőli római úton érkeznek, és vissza. Íziben Megyer Mihókért, a vámszedőért szalajtottunk, de az istenadta csak némi aprórezeket őrizgetett a ládikóban. Ugyancsak megriadt a “deák urak” erős kérdezősködésétől, de nem bírt az mást mondani, mint az igazat (mágiánk a tanú rá), vagyis hogy maga sem tudja, hol maradnak a nagy nyár végi vásárokra rendesen ilyenkor már javában mozgolódó kufárok. Egyhamar más ösvényt nem lelhettek a járhatatlan berekben, így elgondolni sem tudtuk, mi lehet a dolog mögött. Mihók, e jóravaló bár nem sok ésszel megáldott szerzet végül csak kibökte, hogy ilyen csak egyszer fordult elő eddig, jelesül amikor Gamáson, az út felső végiben valami nyavalya tört ki, és mind ledöntötte a lábáról a Fogatlan Borcsa mama savanyú bora miatt rendre ott éjszakázó utasokat. Mivel Gamás csupán egynapi járóföldre vagyon, és príma az út, gondoltam jobb hamar a végére járni mindennek, mielőtt még az átkozott Mesver Somogyvárról ideorcátlakodik hogy rajtunk kérje számon a vásározókat. Bár senki nem pihente még ki rendesen a Feneketlen Nádast és berekben megesetteket, mégis úgy véltem e rövidke kiruccanás talán nem túl nagy kérés feléjük. Cristalisnál testvéremnél különb fürkésző elmét nem helyezhettem volna egy efféle kompánia élére, Lexust pedig azért indítottam útnak, hogyha nyavalya van a dologban, mihamarabb, mágiával járhassunk a végére. Velük tartott a jó lovag, aki elválaszthatatlannak tetszik Cristalis mellől, valamint Tabita a mór íjas leány is. Utóbbinak igen éles szeme vagyon, nem járatlan a nyomok kiolvasásában, és volt már dolgunk nomád íjat ellenünk feszítő berki emberrel, akit csakis egy jól irányzott nyíl téríthet jobb belátásra. A kis csapat elindult hát, jómagam pedig megpróbáltam némi erőt gyűjteni, de sehogyan nem ment a dolog. Egész napos hasztalan forgolódás után (hiába no, nem szoktam én a derékaljat) éjszakára járva aztán nem volt tovább nyugovásom. Oly rossz érzés kerített hatalmába, ami túltett az addigi sötét víziókon is. A hű Káplár segedelmével kitámolyogtam, és azt kellett látnom, hogy nagy csapat fáklyás alak közelít Vámosnak, de nem az úton, hanem a Berek irányából. Ahogy homályosan csalóka szeme engedte, igyekeztem felmérni, mi is folyik ott, de nem ment könnyen, az biztos. Az irdatlan termetű, s torz alkatú Kecsát, Morka anyó furcsa fiát is majdhogynem eltévesztettem. Amaz azonban nem hibázott, hanem egy frissen kicsavart fát vágott a fáklyás csürhe közé. Azok meg szétugrottak, ahogy ilyenkor szokás, na de a második fatörzs is odazuttyant közibük, arra már a nyakukba kapták a lábukat, amelyiknek volt még. Az iromba nagy Kecsa meg csak visszaballagott abba a szűkös jurtába, amit a falu széli bokrosban az anyóval megosztanak. Egy másik fa is szerepet kapott a históriában, erről ugyanis egy tógába öltözködött ember ereszkedett alá, s nem kis meglepetésemre Hermész mágiáját használta – gyakorlott kézzel – hogy eloltsa az eldobált fáklyáktól gyújtott berket. Nagyvégre pedig Cristalis és kis csapata is megérkezett a berekből, fáradtan, füstösen de diadalmasan: kitudták ugyanis, mi volt a vásározók elmaradásának okozója.
Alapos tisztálkodás és némi tea után (Toledano doktor kiváló ismerője e leveleknek) Cristalist faggattam – ő meg engem, merthogy egynémely tündérmohán heverészve az egész kompánia elfeledte, miért is indult útnak. Szerencséjük azonban kitartott, lévén a tündérek viselt dolgainak tudóját, egy Merinitát, bizonyos Hollus mágust is éppen ott nyomott el az álom, ama tisztáson. Álmuk persze a körmönfont tündérlények szilánknyi nyilacskáitól származott, s apró szárnyacskák sokassága emelte őket a magasba, hogy utóbb e rendkívül kényelmes és veszélyes mohaszőnyegen durmoljanak. Utolsó pár napjuk emlékei nélkül mit tehettek? Körülnéztek, és meg is lelték az elveszett vásározók kordélyait. Cristalis sokat dicsért tálentuma még a fondorkodó tündérgazok fellegén át is felidézte javaslataimat a kufárokat illetőleg, így kezdett már derengeni, miért is vannak ott, ahol. Éhük-szomjuk mértékéből azt is kitalálták, nem aludhattak túl soká. Az út menti, Berhalinának nevezett erdőbe azonban csak Hollusnak akaródzott belépni, így egyedül járult a Három Nővér elébe. E nimfák vagy éppen szilfek, nekem tizenkettő egytucat, tisztességesen bántak vele, sőt azt sem titkolták, hogy valami patás öregasszony makogása miatt vonták szélesebbre az erdejüket óvó bűbájt. E nem túl erős mezsgye pedig elegendő volt a kereskedők eszének megzavarásához, amint Cristalis megállapította. Így hát nem maradt más, mint az elkódorgott tőzsérek előkeresése, no meg az ellenünk uszító banya megleckéztetése, aki azzal traktálta a Három Nővért, hogy ki fogjuk vágni a fáikat mind egy szálig a Vámosi Katedrális gerendái gyanánt. Tabita játszva követte a nyomokat, amikhez egy fűzfás vízfolyás keresztezése után patanyomok is társultak – kétlábú patásoktól származóak! E lények fészke pedig nem volt más, mint egy igencsak a természet ellenére létező hamukúp, aminek a mélyébe járatok kanyarogtak. Egyikükben előkerült a banya – rongyokba bugyolált patákkal lopózott a sötétben bajlódó Pusztatornyosiak felé, de Hollus mester időben ártalmatlanná tette Lángból való pillumával, igaz Tabita hajának megpörkölése árán. Hogy miféle szerzet volt e lógócsecsű, bűzös és rút nőstény, azt senki meg nem tudta mondani, de bizonyosan vajákosságba kontárkodott, lévén Lexus vist lel koszlott rongyai és kacatjai között. Hollus egy fekete mocsokkal vastagon fedett, ásító kutat is lelt a baljós barlangteremben, de az meg olyan volt, hogy még a banya dögét se vágták volna bele jó szívvel, így inkább békét hagytak neki.
Egy másik járatban meglelték a fogságban sínylődő kereskedőket, akiket Hollus visszavezetett kordéikhoz. Cristalis pedig, mert Lexussal rájöttek, hogy egész fészekalja patás rusnyaság hűlt helyét lelték ez utóbbi barlangban, nem habozott üldözőbe venni őket a Vámosnak tartó friss csapásukon. Azok azonban a Három Nővér közbejárásával szemvillanás alatt Vámos közelében termett Hollus elmondása szerint is egyenesen a végzetükbe masíroztak, mert Kecsa várt rájuk, és ugyancsak ledorongolta őket. Eddig hát ezen újabb kaland históriája – vajon lesz e még nyugovás és elmélyedés a magasabb művészetekben egyszer e Conventus fertályán?
 
 

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához