LFG.HU

Rorimack
ismertetőCimkek

Töredelmesen bevallom, az Angstra csak azért figyeltem fel, mert egy képregényes keresés kidobta a beharangozót. Azután elkezdtem olvasni, és hirtelen rádöbbentem: itt a képregény csak keret, annyira fontos, mint Batemannak a késmárkák. A könyv főszereplője ugyanis Budapest.
 
Énnékem csak Pest a Párizsom – szól a dal, és Nagy Gergely megmutatja, hogy Budapest bizony lehet nem csak Párizs, de ellisi Manhattan vagy éppen gibsoni Boston is.
 
Az Angst biccent ugyan a két nagy előd felé, mégis képes arra, hogy egy új, minden ízében izgalmas világot tárjon elénk.
 
A recept látszólag egyszerű: fogjuk Budapest, tekerjük meg az idők kerekét, és máris ott egy vadonatúj, mégis minden szegletében ismerős világ. Ismerős, mert ezeken az utcákon járunk, mert ezeket a tereket szeljük át, ezekben a házakban éltünk. Ismerősek az emberek is: azt hinnénk, hogy a kávéházak világának megszűntével eltűntek a tipikus pesti figurák is. Hogy ez mennyire nincs így, azt jól példázza a regény: nem hinném, hogy lenne olyan budapesti, aki ne ismerne rá valamelyik ismerősére. Ehhez túl kicsi a város.
 
Kicsi jövő a jövő is: még azok a könyvek vannak a polcokon, amiket mi is olvastunk/olvasunk, még azok a zenék dübörögnek az éjszakában, amiket mi hallgatunk (eleve jó pozícióból indul nálam az a regény, ahol Neuroticot és társait idéznek).
 
Természetesen történet is van, de akárcsak magának a városnak, ennek sincs eleje, nincs és nem is lehet vége sem, csak határa: az Angst egy közel négyszáz oldalas pillanatfelvétel hazánk jövőben lüktető kiberszivéről.
 
Főhősünk képregényszerző, mi több, elismert, megbecsült és jól fizetett képregényszerző egy olyan világban, ahol a Papírtigris képregényes lap fél-underground magazinból médiabirodalommá nőtte ki magát. Nagy Gergelyről látszik, hogy kivülről mászott bele a képregényvilágban, fontosabb neki a foci vagy éppen a zenék, mégis sikerül élvezhetővé varázsolnia a “szcénát”, úgyhogy a hihetetlen részeken átrepít a lendület. Képregényes ötletei valahonnan ismerősek, a feldobott példák általánosságok, de amikor például “képregényt ír”, eltűnik a szöveg, csak a játék marad a szavakkal.
 
Szerzőnk (mármint a regénybeli szerzőnk) küzd a kiadókkal, küzd rajzolójával, de legfőképpen küzd önmagával. Jómódú önmarcangolásba berobban egy furcsa pár, amely mintha Brian Wood Channel Zerojából lépett volna elő: az egyetlen forradalmárból itt kettő van, a puskákat nem házfalakra, első körben csak szórólapokra rajzolják, Bonnie és Clyde ők a budapesti általános Kis Depresszióban. Nem tudni, megelevenedett képregényalakok, egyenesen az Angstból idecsöppenve, vagy születőben lévő legendák, akikről majd képregények szólnak.
 
Történetük tipikus budapesti történet: csak majdnem ismerjük őket, de mégis izgulunk értük, hiszen itt történt, a mi utcánkban, majdnem velünk. Elég arra, hogy egy kicsit mi is éljünk, de megmarad a biztonságos távolság – mintha csak a Híradóban néznénk.
 
A cselekmény, mint láttuk, szélnek van eresztve. Nem baj, a háttér, a környezet a fontos, az pedig egyenletesen Budapest.
 
A zárás (csak a kötet, nem a történet vége) szintén egy bólintás Ellisnek, ám itt egyértelmű a fricska: háromszáznyolcvan oldalnyi cáfolatot nem lehet egyetlen darabokra tört mondattal semmissé tenni. Úgy hagyjuk ott írónkat, ahogy találtuk: budapestiként, aki szerette a Nagy Várost.
 
Nagy Gergely: Angst, A városi harcos kézikönyve
Ulpius Ház, 2007
ISBN: 978 963 9752 10 8
2999 Ft.
 

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához