LFG.HU

Rorimack
ismertetőCimkek

Tokaji Zsolt regényének már a története is kalandos. Először novella volt, Juhász Viktor novellája, mely annyira megihlette a szerzőt, hogy egy egész regényt költött köré. Most mindkét művet egyetlen kötetben kínálja a Korona Kiadó.
Haladjunk időrendben, kezdjük háturul!
 
Ott van ugyanis Juhász Viktor elő-és utószava, aminek segítségével megérthetjük a két mű kapcsolatát, és amely mindkét mű hangulatkeltő előszavaként szolgálhat. És utána ott van A Rádiumember magányossága, az utóbbi évtized egyik (ha nem “a”) legjobb magyar scifi novellája.
A Rádiumember tizenhárom oldalában valóban benne van egy (kép)regény. Az író, mint mondja, városokat gyúrt egybe, és e gyurmázás eredménye egy olyan sosemvolt Budapest, amely minden szegletében hiteles, ismerős – és minden vonásában más, idegen. Magyarországnak nincsen (saját) szuperhős mitológiája, így nagy bátorságra vall megpróbálkozni egy hihető szuperhős-történet ideültetésével. Juhász Viktornak nem csak hogy sikerül mindezt véghezvinni, de ezen az alig több, mint tucatnyi oldalon végigjárja azt a szuperhős-evolúciót, amire “odakint”, Amerikában több, mint fél évszázad kellett. Juhász Viktor játszik: szárnyat igéz a magyarra, röpteti és kikacagja. Nem gúnyt űz belőle, ugyanannyira röhög magán, mint hősein. Egyik kezével felépíti a magyar szuperhősök legendáját, a másikkal már rombolja, és ez a kettősség, ez folyton ki- és átkacsintás teszi nagyszerűvé a művet.
Nem csoda hát, hogyha a Rádiumember sokaknak tetszett, és az sem csoda, hogy voltak, akik továbbgondolták ezt a juhászi mi-lett-volna-ha-t. Így tette ezt Tokaji Zsolt is. Tokaji Zsoltot sokáig csak műfordításairól ismerhettük, majd hirtelen itt voltak a regényei.
Az önéletrajzi ihletettségű Szólítsatok Brad Pittnek és a Hová tűntek a kacsák meggyőző volt fiatalos vagányságával: nem cicózott, önmaga túljátszása nélkül emelte bele az erotikát, a humort, a drámát a szövegekbe. Friss, élő szövegek voltak. Ha valaki ugyanezt várja a Turulfitól, csalódni fog.
A Turulfi ugyanis egy következetesen végigvitt gondolatkísérlet. Míg az ötletadó novella minden szavából a huszadik század vége köszön vissza, addig a regény mintha egy nyolcvan éve itthagyott időkapszulából szökkent volna elő.
Gyerekirodalom, és mint ilyen, nem is lehet igazán felróni neki azt, ami a gyengesége: egyrészt, a történet gyermekolvasókra van szabva. Nem fogjuk végigizgulni a közel kétszáz oldalt, mert már a harmincadikra megoldjuk a rejtélyt. Eltűnt a tokajizsoltos vagányság is, hiszen egy békeidőből ideszármazott ponyvában idegenül hatna.
Ehhez képest sajátos modernitás az a szövegablak, amiben az adott fejezet összefoglalóját olvashatjuk. A szokásos formában (fejezet új lapon kezdődik, teljes soros, dőlt betűs összefoglalóval) még sikeresebben idézte volna a múltat, azt a múltat, amit egy korai Verne vagy Jókai-kiadás idéz elénk.
A múltidézésben ugyanakkor segítséget nyújtanak Sarlós Endre rajzai: nem csak a címlapot adó festmény, de a fejezetenként elszórt, egész oldalas “képregénylapok”. Itt látszik igazán, mennyire idegen itthon ez az egész szuperhős-dolog: Turulfi kezeslábasa a címlapon inkább tűnik rugdalódzónak, mint testrefeszülős szuperhős-egyenruhának, frizurája talán csak a Bundesligában aratna sikereket. Mégis, a rajzok annak ellenére fokozzák a retro-hatást, hogy a szövegben található szereplők korához, kinézetéhez csak nagy vonalakban hasonlítanak.
A történet (mindkét történet) egyszerű: szuperhősök összeállnak, hogy megzabolázzanak egy szupergonoszt. Mégis érdemes megnézni, milyen előfeltételezésből, milyen úton jut el a két-két végkövetkeztetésre a két szerző.
Összességében két ragyogó írást találhatunk a kötetben, amely azonban két teljesen különböző közönségnek szól. A regénnyel megörvendeztethetjük fiatal unokaöcsénket, vagy saját csemeténket – esti mesének több, mint kiváló. A novellát meg majd később, kamaszkoruk vége felé adjuk a kezébe – így mindkét mű örök emlék marad a számára.
 
Tokaji Zsolt
Turulfi
Korona Kiadó, 2007
ISBN: 963 9589 19 5
Ár: 2100 Ft
 
 
A szerzõ honlapja:
http://www.tokajizsolt.hu/index.php?page=2&c=2
Riport Tokaji Zsolttal:
http://www.kepregeny.net/content.php?article.259

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához