LFG.HU

Rorimack
ismertetőCimkek
Mottó: “Mi vagyunk a zsoldosok.” 2007., 5/4
 
Legelőször is egy bocsánatkéréssel kell kezdenem: a kiadótól megkaptam a trilógia mindhárom kötetének recenziós példányát. Ennek ellenére a lenti ismertető csak az első kötetről szól: tovább nem bírtam olvasni. Elnézést.
 
Thomas Amoni és kiadója nem árul zsákbamacskát: a honlapon az összes kötetből találhatunk részletet, és még a MEK-en is fent van egy novellagyűjtemény, amit mindenképpen érdemes elolvasnunk vásárlás előtt: ilyen lesz a trilógia több, mint ezerháromszáz oldala is.
 
Amoni a huszonegyedik század áldozata: ez az a kor, ahol a technika annyira fejlett, hogy bármely szövegszerkesztő könnyen regénybölcsővé válhat, és bármely nyomda örömmel tartja a markát, ha beérkezik egy kinyomtatandó betűhalmaz. Nomeg ez az a kor, ahol megszűnni látszanak az őszinte emberi kapcsolatok: nem volt sehol egy barát, aki annyit mondott volna: “Figyelj, Tamás, ezt inkább azért mégse…”.
 
A regény során három plusz egy fiatal kalandjait izgulhatnánk végig, ha a szöveg ezt engedné.
 
Az alapötlettel még semmi baj sincs. Sőt! Egy bolygó, egy civilizáció, akinek múltja csupán ötven év – erős kezdet. Hogy a múltat három (plusz egy) fiatal segítségével fedezik fel? Nagyszerű, ide nekünk Lars, Don és Ariel újabb kalandait! Sajnos azonban szó sincs egy újabb Titok a kráter mélyén-ről, az eredmény rosszabb, mint egy új Nemere-regény.
 
Kezdjük talán a nevekkel. Képzeljünk el egy bolygót, ahol mindenkinek van legalább egy i és egy sz a nevében. Például a főhősök neve rendre Noisz, Tremisz, Graszia, majd csatlakozik hozzájuk egy Triminiszia is. Ami ugyancsak érdekes, hogy Amoni Tamás (Thomas Amoni) regényében a főhős Noisz Amoner, az exkirály (Amonsonia uralkodója) pedig Amonsunamoon. Kinek is íródott ez a regény?
 
Nem csak a nevek furák, maga a szöveg is erőltetett. Úgy néz ki, mintha egy írni tudó valaki megpróbálna irodalmi szöveget alkotni. Az eredmény mesterkélt: itt mindenki elmereng, bátorkodik feltételezni, falatozik, kortyolgat, ballag – mintha már sikk lenne gondolni, enni, inni, sétálni, és akkor az olyanokat, mint hogy “elmésen csattogtatták szavaikat” meg sem említem. A szöveg néha lírai magasságokba emelkedik, mi pedig a fejünket fogjuk: például a következő mondatba tizenhat éves főhősünk mereng, miközben ide-oda pakolja két kába szerelmét: “Én meg csak tipródok e két lány között. Hol az egyikhez húz jobban bolond szívem, hol a másikhoz. Nehéz ügy! – sóhajtoztam nagyokat.” (292. oldal)
 
Ha a líra azt jelentené, hogy rövid sorok, ahol a sorvégi szó néha összecseng, akkor abból amúgy is elég van a szövegben: először is, a főhős barátja, a fent már emlegetett Tremisz rajong a versekért. Sőt, versben beszél! Később talál magának ehhez egy társat, majd hősünk húga is bekapcsolódik.
Hogy érzékeltessük, mit jelent ez a verselés, íme Tremisz belépője:
“- Csakhogy megérkeztél! – néztem le rá – A többiek még nem értek ide. Feljössz hozzánk?
- E tény önnön magától nyilvánvaló! S remélem lesz jó sok ennivaló! Bízom benne az sem kérdés, hogy lesz-e ma fürdés! Idefelé jövet elmélkedtem eleget, miközben néztem fent a kék eget, hogy kell-e vajon fürdőruha - valami jó puha - , vagy megteszi tán egy fehér csuha? Ami leginkább olyan, mint egy álruha!” (8. oldal)
 
Itt még fölhúzzuk a szemöldökünket, amikor eljutunk odáig, hogy “Öregem, hát ez nagyon király! Nézd, ott röpül egy szomorú sirály!” (330. oldal), vagy a személyes kedvencemig, miszerint: “Nem tökmag, hanem bájos hölgy, bája nagyobb, mint egy tölgy” (304. oldal), szóval ekkor már csak valami bárgyú mosolyféle marad az arcunkon, ami azonban érdekesmódon tartalmaz egy nagy adag dühöt is.
 
Nem csak a párbeszédben verselnek. Előbukkan egy fura joda, Jheremiosz, aki – nomen est omen – össze-vissza prófétál. E próféták céljából nevesül a regény legviccesebb szörnye, egy repülő, tűzlabdákat köpködő gömbhal-sárkány keverék:
 
Nem hallgattatok hát intő szavamra,
Bezárult immáron e kusza kamra.
Felébredt álmából haragos Ehlája,
Ki tó mélyének ajtaját testével elállja.
(…)” (231. oldal)
 
Ezeket a verses próféciákat legalább idővel megtanulja szeretni az olvasó: ugyanis ha előkerül egy ilyen, az azt jelenti, hogy arra az időre egy sorba feleannyi karakter fér.
 
A történet sem ellensúlyozza a fent kiemelt furcsaságokat: egyrészt már az első fejezetben megkapjuk a végső küldetést: vajon mi a csudát jelenthet az emberek tarkójába épített csatlakozó, az agon? Ennyi évvel a Mátrix trilógia után úgy gondolja az ember, hogy ennél azért diszkrétebben kellene kezelni a virtuális valóság – valóság viszonyát.
 
Egyetlen mód van, ahogy értelmezni tudjuk a regényt: az elején még elhihetjük, hogy ezt a kitalált történetet Amoni apuka meséli a gyermekeinek, de ahogy bonyolódnak a fiatalok szerelmi viszonyai, ezt az ötletet is el kell vetnünk.
 
Ami viszont egyre nyilvánvalóbb, hogy ez az egész működne egy számítógépes kalandjátékban. Sorra követik egymást a különféle ügyességi és logikai pályák, köztük nem túl koherens átvezető-szöveggel. Amikor már ott tartunk, hogy labirintust térképeznek fel, illetve rájönnek, hogy a kőajtók a falba rejtett kis kőpöckökkel nyithatóak, le sem lehet tagadni az EOB utánérzést. Persze mondanunk sem kell, hogy főhősünk előtt nincs akadály, ha kell, még a történet logikájának is fittyet hány – amikor hirtelen léghajóból a tengerbe csöppennek, kiderül, hogy reggel pont a zsebébe tette a torakát – ez a cucc egyenesen a Star Wars első részéből jött, ugyanolyan, mint a dzsedikopoltyú. Amikor színes félgömbökben kell csúszkálni, akkor valakinek eszébe jut, hogy az előző teremben véletlenül pont látott egy létrát. Annak ellenére, hogy a szöveg számítógépben készült, láthatóan nem volt idő visszamenni, és az előzményeket átírni.
 
Ezek után hiába nem tudjuk meg, hogy ki a csuda Triminiszia, hiába nem tudjuk meg, hogy most melyik világ a valóságos, és hogy is van ez az egész, örülünk, hogy az első kötetnek vége, és meglepődnék, ha lenne ember, aki bele merne vágni a másodikba.
 
Sajnos tehát nincs olyan rész a kötetben, amiért érdemes lenne belevágni az olvasásba. (És a rossz részek is rosszabbak annál, mintsem hogy poénból érdemes lenne elolvasni.)
 
Van egy őszinte, korrekt szerzőnk, aki azt nyújtja, amit ígér. Van egy lelkes kiadó, aki felkarolja ezt a szerzőt. Minden adva van, most már csak az olvasható regény hiányzik.
 
 
Thomas Amoni
Amonsonia felfedezése
Animare kiadó, 2006
Ár: 2856 Ft

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához