LFG.HU

Rorimack
ismertetőCimkek
” Zsoldos Péter-díjban részesült a minap, ami a kétkedőkben rögtön helyére teszi a dolgokat: a tudományos-fantasztikum kiváló képviselője a mű!”*
Újabb év, újabb Zsoldos díj. A szokásos, mondhatnánk, ha a Zsoldos díj szokásos dolog lenne. Nem az.
 
Tavaly ilyenkor egy, a szövegértéssel hadilábon álló olvasó (mára már Zsoldos-jelölt regényíró) a   helyezések borítékolását rótta föl nekem. Most, hogy elkerüljem a hasonló félreértéseket, inkább leírom, szerintem hogy kéne kinéznie a sorrendnek.
 
Az elsőség kérdése egyértelmű: a legjobb regény a Csodaidők. Hasonló a helyzet az utolsóval is: ez bizony az Amonsonia trilógia.
 
Ha az írásokon számon kérjük a magyar nyelvet, és a koherens, belső logikát, akkor ugye a második az Ellensúly, a harmadik-negyedik helyet meg pénzfeldobással kellene eldönteni a Diagnózis és a MU-regény között.
 
Vagyis a sorrend megállapítása egyszerű lenne, ha nem a Zsoldos-díjról lenne szó. Itt azonban még az is előfordulhat, hogy az Amonsonia nyer. (Ugye emlékszünk még Trethon Judit Elveszett emberiséget éltető szava(zata)ira?)
 
Az előzetes szavazásokat megnézve (az Avana honlapján is találhatunk ilyet) úgy tűnik, mintha a verseny két regény között zajlana. Azonban ennél többről van szó. Például elég egy jó pillanatban elküldött nyílt levél, és a zsűri már tudja, ha nem a szerzőnek ítéli oda a művet, mindig ott a kimondatlan félmondat, miszerint “Ha nem írtam volna meg a levelet…”.
 
Szóval izgalmas lesz a hétvége. Ám van itt még egy baj. Akárki kapja is a Zsoldos-díjat, az ugyanazt a díjat fogja megkapni, mint a Szellemharcos küldetése. Ráadásul mivel egy mű újranyomására szinte minimális esély van, egy közel egy éve megjelent regény eladását sem tornyozhatja egekig a díjeső.
 
Akkor mégis mire jó az egész díj?
Egyetlen dologra: egy évben egyszer ráirányítja a figyelmet arra, hogy van még magyar nyelvű scifi irodalom. És olyan írók is reflektorfénybe kerülhetnek, akik esetleg eddig kimaradtak a “belső körökből”.
 
Ez utóbbi persze azt is jelenti, hogy egyre inkább innen, az ismeretlen írók közül kerülnek ki azok, akik annyira naívak, hogy bevállalják a hat tiszteletpéldányt és a pofáraesést. Még ez sem baj, hiszen lehet szerencséjük is: észreveszik őket, bekapcsolódhatnak a magyar scifi kissé akadozó körforgásába. A díjból csak az olvasók profitálhatnak. Azok az olvasók, akik igazából nem is léteznek.
 
Az alapvető probléma “a magyar scifi díjjal” ugyanis egészen más, és igazából magához a díjhoz nincs túl sok köze.
 
A probléma az, hogy nincsen magyar scifi. Nem arra gondolok, hogy nem jelennek meg művek (megjelennek), nem arra, hogy nincs köztük olvasható (néha van), ennél sokkal kézenfekvőbb dologra. Milyen az a műfaj, amit nem olvas senki? Miért van az, hogy Zsoldos-díj kell ahhoz, hogy előcsalogassa a scifi-címeket? A legnagyobb példányszámú scifi lap saját fórumán jó ha kéttucat rendszeres látogató vitatkozik az aktuális számról. igaz, ugyanezt a kéttucatot megtaláljuk még vagy másik három fórumon is, de ez akkor sem túl sok. Az új (magyar) regényekről szinte csak akkor talál az ember kritikát, ha véletlenül az író ismerőse (rosszabb esetben saját maga) ír egyet. Nincs öt ember, nincs egy embernek öt kritikányi ideje egy év alatt.
 
A scifivel foglalkozó zsűrinek példányszámokért kell kuncsorognia, mert a jelek szerint az a pár regény, az az egy-két folyóirat, antológia, ami megjelenik, máshogy nem jut el hozzájuk. (Ők maguk sem olvassák a friss magyar scifit?).
 
A scifi mintha csak akkor élne, ha adnak érte valamit.
 
És ezen még egy nívós díj sem tudna segítne, hát mit várunk a Zsoldos Péter díjtól?
 
A hétvégén viszont mindenki foglalkozzon a magyar scifivel. Vegyen le egy jó könyvet a polcról, vagy menjen el a könyvesboltba a Csodaidőkért, vigye magával a legközelebbi gyepig, esetleg nyugágyig, és olvasson.
 
A többi jön magától.
 
 
 
 
*http://www.budapestradio.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=8885&Itemid=245
 
 
 

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához