LFG.HU

HammerTimeCafe
oil_ali
ismertetőCimkek

A “szolgálólány meséje” nem egy friss regény. Nem mondanám, hogy lehet érezni a lapjain a nyomdaszagot. Az első eredeti nyelvű kiadása 1985-ben látott napvilágot, és egy évre rá, 86’-ban Nebula-díjra jelölték. 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke  díjat.
1990-ben megfilmesítették (Nathasa Richardson, Faye Dunaway, Robert Duvall főszereplésével).
Aztán 2006-ban magyar nyelven is megjelent. Láttam is vagy egy tucatszor a kedvenc könyvesboltomban, előbb feltornyozva, aztán a polcokon, mégsem vettem meg. Semmit sem mondott az író neve és a borító sem szolt hozzám. Bevallom: ezt a könyvet ajándékba kaptam a harmincadik szülinapomra egy barátomtól, hogy aztán két nap múlva elhagyjam. Nem is bánkódtam miatta nagyon.
Már vagy egy fél év eltelt, jóformán meg is feledkeztem róla, amikor a körzeti orvosom várójában ismét ráleltem. A nevem ott állt a lapjain: a saját példányomat szereztem vissza. (A nővér a közeli közért melletti padon találta).
Még aznap elkezdtem olvasni.
Aztán az első húsz oldal után már nem tudtam lerakni.

A szolgálólány meséje nem kifejezetten sci-fi. Negatív utópia, akárcsak Orwell 1984-e, hasonló fordulatokkal ám korántsem hasonló körítésben. Az azonosság – azt hiszem megbocsátható, hogy ha utópiáról írok, akkor Orwellel példálózom -, hogy sem az író által lefestett világ, sem a főszereplő személye nem ad esélyt komoly akciókra. Olvasóként itt sem számíthatunk izgalmas tűzpárbajokra és űrharcra. Mindkét könyv drámai és lehangoló társadalomkritika – egy hálaistennek’ nem létező társadalomról.

A világ, amelyben járunk a közeli jövő erősen szennyezett Észak Amerikája, pontosabban a jelenlegi Egyesült Államok északi részének javán terpeszkedő Gileád köztársaság. Egy keresztény alapokon nyugvó vallási fundamentalista állam, amely folyamatosan harcban áll valamelyik szomszédjával – ezért aztán polgárainak meghatározott hierarchia szerint kell élniük. Ennek a hierarchikus piramisnak valahol a legalján foglal helyet Fredé, a főhősnő, aki több szempontból is megbélyegzett: egyrészről, mert nő, másrészről, mert működőképes méhe alkalmassá teszi gyermekszülésre (ez elég ritka, hiszen a fél világ sugár/biológiai szennyezett, és valamiféle mutálódott vírus általános meddőséget okoz a nők körében (vagy valami ilyesmi – csupán utalások vannak rá a könyvben.)
Feladata, hogy a vallási vezetők és a magas rangú hivatalnokok ágyasa legyen, és gyermeket hozzon a világra.

Mivel a könyvben nem torlódnak egymásra az események, a lapok javarészt a világot illetőleg Fredé gondolatait, emlékeit és érzéseit taglalják. Ez nem hangzik különösebben izgalmasnak, pedig pont ebben a legerősebb a regény. Köszönhetően ugyanis az írónő szuggesztív előadásmódjának, nem válnak unalmassá az információk, még akkor sem, ha újra és újra visszaköszönnek. Sőt. Gondolkozásra és ösztönös szerepjátékra késztetnek a betűk.
Mert meglehetősen borzongató dolog az, hogy látjuk, hogy a biblia betűinek a szó szerinti értelmezésével, jókora adag hatalomvággyal és persze a “modern” technika segítségével hová züllhet a világ. Olvasóként pedig, egy férfitestben élve igen furcsa érzés belebújni egy asszony bőrébe. Az ő gondolatait olvasva, kvázi az ő fejével gondolkozva átérezni annak mindennapi fájdalmait és a gyermek iránti vágyát, belelátni a pletykák mögött megbúvó intrikákba – és titkon szerelmesnek lenni, miközben egy másik férfival hálni hétről hétre.
Ez tényleg… kemény.

Ami egy kicsit színesebbé – és könnyebben emészthetővé – teszi a regényt, az, hogy a cselekmény nem egy idősíkon játszódik. Fredé visszaemlékezései részint a “hatalomátvétel” előtti úgymond normális időkig kanyarodnak vissza, részint a puccs napjait idézik fel és a történet csak körülbelül a fele játszódik az események valós idejében. ( Itt azért illendő megemlíteni az utolsó oldalakat megtöltő függeléket is, mint negyedik idősíkot: ez az eseményeket követően 200 esztendővel egy kongresszuson játszódik – mintegy magyarázva a regény végkifejletét. )
A visszaemlékezések amellett, hogy kiegészítik a főhős jelenében játszódó cselekményt, arra is jók, hogy mérsékeljék a feszültséget: ezeken az oldalakon történnek kifejezetten szórakoztató a mindennapokból ismert dolgok is. Az időpontok közti váltás pedig, bár néha egy fejezetenként többször is előfordul, mégis könnyen követhető és nem akasztja meg a cselekményt. Különösen érdekes Moira karakterének színeváltozását megfigyelni – ő a köztársaság előtti időkben Fredé barátnője volt, majd együtt kerültek az átnevelő “zárdába”. Ő az egyetlen karakter Fredét leszámítva, aki rezidensen jelen van mindhárom időben, ezért különösen fontos és érdekes… tulajdonképpeni főszereplő.

A regény további szereplői – a szolgálók a házban, a nevelőnők, a titokzatos férj, a rosszindulatú ezredes-né, vagy éppen a szórakozottnak látszó valójában hidegvérű gyilkos ezredes – megítélésem szerint csupán mellékszereplők. Eszközök azért, hogy Fredének asszisztáljanak. Persze ez korántsem egyértelmű, ezért – no meg, hogy ne áruljak el fontos részleteket – róluk most nem írok semmit. A szolgálólány meséje úgysem a szereplőkről szól.

Végezetül visszakanyarodnék az első bekezdéshez: sajnos szinte bizonyos, hogy magamtól nem vettem volna meg ezt a könyvet. De ti ne essetek ebbe a hibába: Margaret Atwood valójában egy ismert és elismert írónő – ezen nem változtat az, hogy itthon nem nagyon ismerik őt. A Szolgálólány meséje pedig egy nagyon jó könyv. Elismerem, nem nyaraláshoz való könnyed regény, ne vigyétek magatokkal a tengerpartra tartó hosszú buszútra, de olvassátok el. Mondjuk szeptemberben, amikor egyébként is borús az ég.

(A fordítás Mohácsi Enikő keze munkáját dicséri.)


Kiadó: Lazi kiadó
Oldalszám: 370 oldal
Kötés: Keménykötés
Ár: 2800 Ft

Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://en.wikipedia.org/wiki/The_Handmaid%27s_Tale]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához