LFG.HU

HammerTimeCafe
ef_ (Varga F. Zoltán)
ismertetőCimkek

Hírnök jő: Fogynak a kilométerek. Óvatosan a hűtővíz hőmérsékletkijelzőjének mutatójára pillantok. A szokatlan kánikula és az előző heti adriai emelkedők, dugók egy kicsit megdolgozták az autó hűtőrendszerét. Sebaj, míg a Balcsin felveszem a családom, s közben megmártózom a hűsítő habokban, lehűl a járgány és majd utántöltök egy kicsit. Tovább indulunk. Szeretnénk időben odaérni a 19. kapolcsi Művészetek Völgye megnyitójára. Idén először meghívták a Magyar Társasjátékos Egyesületet is. S ha már meghívták, mindjárt Kapocs szívébe, a Faluházba.

Már az Eger-patak völgyének keskeny útja kanyarog előttünk. Az útmentén egyre gyakrabban tűnnek fel a hátizsákkal, oldaltáskákkal megpakolt verejtékező kerékpárosok, úti cél(unk)juk feltehetőleg azonos. Mondhatnám, hogy kéjes vigyorral előzgetem őket, de valahol legbelül irigykedve tekintek rájuk. Felrémlenek azok az idők, amikor még a vadkempingezés szabadsága számomra többet jelentett a kényelemnél. Monostorapáti. Nevét a határában alapított bencés apátságról kapta. Nyugat felől ez a Völgy első állomása, nekünk egyben szállásunk helyszíne is. A Völgykapun áthaladva kellemes bizsergető érzés kerít hatalmába. Szállásadónk először meglepődik, amikor a gyerkőcök ott toporognak a kertkapu előtt, ő felnőtteket várt. Aztán amikor Lou-val, a kutyájával összebarátkozunk, már oldódik a hangulat. Édesapám kitűnő ajándék bora már csak ráadás. Közben befut Thaur is. Bringájával megáll a kerítés előtt, de megszólalni nem tud. Nem kap levegőt. Csomagjait leküldte Aquirrel és Menyussal, s ő Veszprémtől noszogatta drótszamarát. A Völgy egyik különlegessége a Csigabusz, amely ingyen szállítja a Völgy vendégeit a települések között. Kiskörúton és Nagykörúton. Így, hogy jobban átéljük a rendezvény hangulatát úgy döntünk, ott létünk idejére végleg leteszzük ha nem is a lantot, de a kormányt, és igénybe veszzük ezt a sajátos szolgáltatást. No persze nem utolsó sorban azért is, hogy ebben a tikkasztó hőségben, és egyébként is, néha meglocsolhassuk kiszáradt torkunkat jóféle csapolt sör segédletével. Erre a buszmegálló szomszédságában található Vén Platánban mindjárt sort is kerítünk. Közben szorgalmasan lapozgatjuk az előre kinyomtatott programfüzetet, hiszen az első nap még nem kell Carcassonne várát ostromoltatnunk. Az első választásunk Öcsre esik, ahol a kőfejtőben hamarosan Borago koncert kezdődik. Ők egy háromtagú zenekar, amely erdélyi népdalokat dolgoznak fel saját ötletekkel, jazz, funky és a klasszikus zenei elemek felhasználásával. Gyors telefon H-algának, aki Qcival már Kapolcson simítgatja el a másnapi kezdés utolsó ráncait.

Megbeszélünk egy találkát, de mivel a Csigabusz nem hazudtolja meg elnevezését, így menet közben korrigálunk, és már nem szállunk le a Völgy központjában, hanem egyenesen Öcs felé vesszük utunkat. Mivel a rendezőknek járó belépőt nem sikerül átvenni, s a családom részére másnaptól egy három napos bérletet kívánok vásárolni, ezért a kőfejtő kapujában az ottani rendezők segítségével kiderítem a rendezvény tótumfaktumainak telefonszámait, majd némi egyeztetés után elintézem, hogy bemehessünk az éppen elkezdődő előadásra. A levegő közben kellőképpen lehűl, így közelebb helyezkedünk egymáshoz a kőfejtőben felállított padokon, de az élmény mindenért kárpótol. Visszafelé pedig elénk tárul az esti Kapolcs fényben úszó nyüzsgő varázsa. Másnap viszonylag korai kelés, számunkra marad továbbra is a Csigabusz, így már a 9 óraival bemegyünk Kapolcsra. A többiek a kényelmet választják, mégis H-algáék várnak már a Faluház ajtajában, mivel útközben kerti sakkba botlunk (szó szerint). S ha már útonállnak az egyedi faragású fabábuk, a gyalogok helyett törpék (igen, itt van Lámpás is), hát gyermekeim tolnak egyet rajtuk.

A terem egy szokványos kultúrterem, magasított pódiummal. Az asztalok a rendezvény számára bocsátott úgynevezett papírasztalok. Majd figyelni kell, nehogy valaki a győzelmi örömében táncot lejtsen rajtuk. 4 nagyasztal van, mellette egy kisebb faasztal még, meg rengeteg szék, hiszen a Mate kétszer 3 órás programjai között egy másik program keretében vetítések is lesznek. Kipakolunk néhány játékot, köztük egy speciális Abalone bemutató darabot, tele fehér és sárga színű golflabdákkal. Nagyon látványos, de vigyázni kell, nehogy az értékes labdáknak lába kéljen. A többit játékot két hatalmas papírdoboz rejti. Nyitásra felhúzzuk az Egyesület egyen pólóit, s már szállingóznak is befelé a Völgy ekkor még igencsak friss vendégei. A terem hamar megtelik, a legnagyobb sikere a nagy méretű Abalone táblának van, ez szinte azonnal megragadja a betérő vendégek fantáziáját. A helyhiány miatt viszont ez hamar lekerül az egyik székre, és a helyét más táblás játék veszi át. Sőt, kis idő múlva már kénytelenek vagyunk a pódiumra is felengedni csoportokat, mert szinte megállás nélkül érkeznek az emberek. Atya ég, mi lesz itt még az elkövetkező napokban. Thaur próbál nyugalomra inteni, hétköznap nem várható akkora tömeg, mint most hétvégén. Nem lesz igaza, de ne mennyünk ennyire előre. Hatan szinte folyamatosam magyarázzuk a játékok szabályait, de első nap még mi is beolvadunk egy két játékba. Tesszük ezt azért is, mert ekkor még sokan jönnek be párban, és a legtöbb játék ennél több főt igényel. Másnaptól már a nagy érdeklődés miatt kénytelenek leszünk a kisebb társaságokat megismertetni egymással, így erre sem lesz módunk. Az egyik asztalnál kisebbek éppen Bunte Rundéznak, más asztaloknál a kétszemélyes absztrakt kedvelői Yinsh, Abalone korongjait, golyóit tologatják, amott négyen Genialoznak és Blokusoznak, előkerül a Ticket to Ride, Cartagena, King Me, Fjord, de fent a színpadon már folynak a kártya partik is, többek között Bohnanza, Vigyázz6! és Coloretto. Épp időben érkezik az ebédszünet. Cili néni kocsmája felé vetjük utunkat, ahol a kiírás szerint jóféle bableves és paprikás krumpli várja éhes gyomrunkat. A krumplifőzelék az legyen krumplifőzelék, mondhatnók, de helyette pulykagöngyöleget kapunk. Ekkor még nem tulajdonítunk ennek nagy jelentőséget, csak élcelődünk rajta.

Délután ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, egyre több a délelőttről ismert arc. Lassan előkerülnek a fajsúlyosabb játékok is. Jó hír, holnap Jenoe is be fog segíteni. Este 6 felé már szakad rólunk a verejték, de jó nézni gyereket, felnőttet, ahogy átszellemült arccal tologatják a bábukat. Sokan meglepődnek, nem tudták, hogy a Monopoly-n és a ki nevet a végén kívül is van élet (De még milyen!). Egy társaság lelkesen fényképezi a King Me tábláját, megpróbálják titokban tartani, mire megnyugtatom őket, felőlem nyugodtan tehetik, csak felesleges. A táblásjátékok nemzetközi honlapján a BGG-n az egyes játékokról rengeteg információ megtalálható, köztük többnek a beszkennelt ábrája is. Este a monostorapáti templomban Amadinda koncert, ütős hangszereken világszínvonalú zenét játszanak, többször volt szerencsém előadásukhoz. A fárasztó nap után üde választás lehet. Persze kortárs zenével kedveskednek, ilyen a szerencsém. Kevés a xilofon, sok az andalító ritmus. Otthon a többieket tábla fölé görnyedve találom. Nyílván az aznapi 6 órás lehetőség nem nyújtott elég kikapcsolódást számukra. Az előző napnak hamar híre szaladt, másnap még nagyobb tumultus alakut ki az asztalok között. Jenoe segítségével már heten birkózunk meg a nehezedő feladattal. Asztaltól asztalig rohangálunk, megpróbáljuk a kisebb létszámú társaságokat összepárosítani. Sokszor észre sem vesszük, hogy a nagy nyüzsgésben sokan már-már önkiszolgálóvá lépnek elő, és többen ott tornyosulnak a játékokat tartalmazó doboz felett. Olyan érzés kerít hatalmába, mint amikor Imi vállfákat próbált meg eladni a Sose halunk meg-be, s kifakadt, hogy alkusznak, hát mind alkusznak! Ismét megváltó időben jön az ebédszünet.

Az aznapi menü a kiírás szerint paradicsomleves és pulykagöngyöleg. Természetesen húslevest és pörköltet kapunk helyette. Ha így megy tovább, tudni fogjuk, mi lesz holnap kiírva. Kár, hogy nem Cili néninél húzzák a lottószámokat. Addig maximum a másnapi étlapot fogjuk 10 Ft-ért osztogatni. Mikor visszatérünk, még javában folyt a szünetben levő vetítés sorozat. Észrevehetően többen vannak rajta, mint tegnap. Délután (de lehet, hogy még délelőtt) előkerül Menyus Tigris és Eufrátesze is. Közben befut Márta István. Arcán a megelégedettség jeleit véltem felfedezni, nem feleslegesen helyeztek minket a központba. Azért hiányolta a Backgammont és a Scrabblét. Megpróbálom helyette a Yinsh nagyszerűségét ecsetelni, épp leülnénk egy partira, amikor a kötelesség egy szervező személyében elszólítja. Azért az ajtóból még odaveti, hogy visszajön majd egy parti erejéig. Este szintén a monostorapáti nagytemplomot választjuk kikapcsolódásunk helyszínéül, ahol is orgonahangverseny lesz. Csak azért nem jegyzem meg, hogy Varnus Xavér előadása , mivel az orgona miatt esik erre a választásunk. A nagy tömeg miatt már csak az emeltre való lépcsősoron jut számunkra hely, így a zeneszámok közti shakespeare-i összekötő szöveg nehezen kivehető és hallható, és ráadásul hosszadalmas, így a felfrissülés megint elmarad. Utána lenézek még a sportpályára, ahol a Vágtázó Csodaszarvas koncert előtt összefutotok Menyussal és Aquirrel. Ólmos lábaim igencsak nehezen birkóznak meg a fáradsággal, de a kozmikus, elementáris erővel ható zene felráz. Szinte mindenkit megmozg a többek között tamburával, kecskedudával, furulyával felálló 10 tagú együttes őszenéje. Természetesen előkerül a mágus süveg is. A sámánisztikus zene meghozza az oly régóta várt égi áldást, bár ez rossz előjelnek tűnik számunkra.

Kezdődik azzal, hogy másnap reggel egy kidőlt fa állja utunkat Kapolcs felé félúton. Szerencsére nem percekkel korábban indultunk. Most busz helyett mi is autóval megyünk, hiszen számunkra ezzel a nappal véget ér az idei Művészetek Völgye. Szerencsére a többiek becserkészték az éppen itt tartózkodó Boegrét, ki a következő nap távollétemben majd besegít, aztán a rendezvény második felében már új arcok váltják a régiek többségét. Az eső csak nem akar elállni, a teremben meg folyamatosan gyűlnek a játékos kedvű völgylakók. Régi és új arcok, valamint olyanok, akik az eső elől menekülnek be. Lassan ki lehet tenni a telt ház táblát, de ilyet nem találtunk. Így hát kénytelenek vagyunk ismét asztaltól asztalig szaporázni lépteinket, már ha találunk olyan zsebkendőnyi helyet, ahova lépni tudtunk. Egy idő után a kiszolgálásban ismét önállósodó vendégeket meg kell kérnünk, hogy előbb helyet keressenek maguknak, aztán természetesen kapnak játékot is. Egy társaság reggelijük mellé alibiből elővesz egy magyar kártyát, de H-alga kérésére végül odébb állnak. Egy másik csapatnak a Kac-kac kukac tetszik meg annyira, hogy mindenáron meg akarják vásárolni azt. Nemleges válaszunkra kérdésük az, hol lehet a közelben kockát venniük, mert nekik azonnal és rögtön kell ilyen, annyira bejött ez a játék. Ebédszünet alatt még nagyobb a tömeg a Balaton környéki faunáról és flóráról szóló vetítésen. A vége felé beülök én is az előadásra, aztán amikor újból kigyúlnak a fények, sok ismerős arc tűnik fel az asztalok körül. Meglepetésemre senki sem mozdul. Kiderül, az asztalt foglalják a délutáni programunkhoz. Az előadó arcáról egyébként leolvasható némi büszkeség, biztosan jól esik számára, hogy napról napra több ember kíváncsi a természetfotóira. Bekukkant Fim is, így bár a napocska közben előbújik a morcos felhők közül, mégis elkel egy kis segítség részéről, mert bizony a társasjátékozók létszáma továbbra sem csökken. S bár egyszer-kétszer felbukkan az ajtóban Márta és Eperjes alakja, asztal hiányában meg sem próbálom meginvitálni őket. 5 óra után már mindannyian vásottan számolgatjuk a hátralévő perceket, de azok sebessége még a Csigabuszét is alulmúlja. Végül kellemesen elfáradva vesszük az irányt a Völgy keleti kapuja felé, hogy búcsúzzunk Kapocstól és benne a Játékvölgytől is. Úgy gondolom az Egyesület nem okozott csalódást, sőt, kiérdemelte, hogy központi helyen szerepelhessen. Gyakorlatilag egész nap tucatnyi ember kapcsolódott ki , töltötte el hasznosan idejének egy részét nálunk. Több felé szétnéztem a Völgyben, kevés olyan helyet találtam, ahol folyamatosan, napi több órán keresztül ilyen sokan szórakoztak egyszerre. A többiek még állják a sarat a hátralevő időben, azért remélem jövőre ismét lesz Játék a Völgyben. ef


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához