LFG.HU

Lazók György
novellaCimkek
Ted Calver még sose látott kivégzést, habár több embert eljutatott a Kalifornia állam által szentesített méreginjekciós tűig. Nem mintha izgatta volna magát emiatt. A gyilkossági osztályon eltöltött kilenc év során tanúja volt annyi halálnak, hogy szenvtelenné vált az őt körülvevő szörnyűségekkel szemben. Nyomozói munkáját mégis egyfajta küldetéstudattal végezte, mással össze sem hasonlítható elégedettséget érzett, ha a hűvösre küldött valakit.
Szolgálati járművével a siralomház felé tartott, amikor meglátta a kapu előtt összegyűlt tömeget.
- Tüntetők – köpte maga elé a szót
Hitt ugyan a szólásszabadságban, az alkotmányban és a hozzá csatolt nemes elvekben, de egy kósza gondolatként átfutott az agyán, hogy mi lenne, ha a gázba taposna és Istenre bízná, hogy kit állít félre és kit ken a szélvédőjére. Persze nem tette meg, illedelmesen lelassított és hagyta, hogy a csürhe az üvegre tapadva a pofájába üvölthesse, hogy a halálbüntetés milyen embertelen egy dolog. Calver gúnyos mosollyal az arcán integetett a táblákat lengető bandának, mely a nap legnagyobb eredményeként két egész percig feltartotta őt, hogy bejusson a megvetett intézmény falai közé. A kapuban őrködő vele nagyjából egyidős, vagyis késői harmincas őrnek szintén tele volt a nemesebbik szerve az előttük ágálló népséggel, pedig tulajdonképpen belátta, hogy ez a népség is éppen annyira az eleme a rendszernek, mint a rideg betonkomplexum és az azt körülvevő rácsok. Az ordítozásban nehezen vette ki Calver nyomozó nevét. Miután végre kihámozta, annak rendje és módja szerint kipipálta előkészített listáján, majd a vörös-fehér csíkos sorompót felengedve beengedte a siralomházba, ahol a férfinak az aznapra kiírt elítélttel volt egy utolsó találkozója.
 
A pillangó-ügy volt a legnehezebb eset, amivel valaha is meg kellett birkóznia. Egy ismeretlen nőket rabolt el, akik aztán már csak holtan, egy vastag vászonba csomagolva kerültek elő, ami úgy nézett ki, akár egy gubó. Az elsőt még átitatta a vér, melyet a szétszabdalt test engedett ki magából, de a másodiknál a gyakorlott kéz ügyessége nem engedett meg hasonló hibát, ahogy a többi ötnél se, amit megtaláltak.
A média folyamatosan végigkövette a nyomozást, mely tovább növelte a Calverre nehezedő amúgy sem csekély nyomást. Ekkor vette észre az első ősz szálakat hátra fésült hajkoronáján és a szaporodó ráncokat fáradtságtól táskás szeme vonalában. A főnökei eredményt követeltek, amire meg is volt minden okuk, hisz megvolt az ideális gyanúsított, csak éppen elég bizonyítékot nem találtak ellene. Dean Stock ismerte az első áldozatot, Emily Brion-t. A titkárnője volt annál az építészeti vállalatnál, ahol dolgozott és a hivatali pusmogás szerint viszonyt folytatott vele. Rá illett az FBI szakértője által a gyilkosról készített személyiségelemzés, vagyis 30 és 40 közötti, csendes, rendkívül intelligens, jó megjelenésű férfi volt, aki gyerekkorában elvesztette az édesanyját, valamint nagy érdeklődést mutatott a biológia iránt. Dean Stock két évet lehúzott az orvosin, kitűnő eredményeket szerzett, majd váratlanul átjelentkezett egy neves egyetem mérnöki karára, ahol aztán évfolyamelsőként végzett. Itt ismerte meg a feleségét, aki nemrég öngyilkosságot követett el. A hír még Calvert is megrázta, habár a világért se ismerte volna be.
Az ügyre visszatérve, az oly várt és bármiféle előjel nélkül bekövetkező áttörés mindenkit meglepett. A sajtó is kezdett leszállni a már akkor is megviselt házaspárról, amikor Stock smaragdszínű Jaguárjának a csomagtartójában megtalálták a negyedik elrabolt nő, a gyönyörű Julia Stanton néhány hajszálát és jelentkezett egy azóta felszívódott tanú, aki látta, ahogy a gyanúsított kiteszi a becsomagolt holttestet egy parkban. A többi közvetett bizonyítékkal együtt ennyi már elég volt a vádemeléshez. Stock, bár váltig hangoztatta az ártatlanságát, az ügyvédje nem volt elég jó ahhoz, hogy kihúzza a csávából. Calver az ítélethirdetés óta, vagyis közel fél éve nem látta a pasast és nem is akarta. Ő lezárta az ügyet, úgy gondolta a többi a tintanyalók dolga.
Emellett megvolt a maga problémája: a felesége az este nem jött haza és bár még nem telt le az a bizonyos 48 óra, elintézte, hogy már most keressék, mint eltűnt személyt. Jessicának nem volt szokása a kimaradás, az utóbbi napokban ugyan kissé megváltozott, mintha más szemmel nézett volna rá, de egyébként jó feleség volt, aki mindig meleg vacsorával várta és akkor is képes volt jobb kedvre deríteni őt, amikor azt hitte, hogy ez képtelenség. Közel húsz éve voltak házasok és remélte, hogy még legalább húsz évig azok lesznek. Nélküle elveszettnek érezte magát és szíve szerint most is őt kereste volna, ha a kapitány nem ragaszkodik ahhoz, hogy meglátogatassa Dean Stockot utolsó óráiban. A fickó valamiért nagyon akarta látni őt, bár ennek okáról sejtelme sem volt. 45 perce volt hátra az evilági létből és ezt minden áron Calver társaságában akarta eltölteni. Ehhez bizony nyomós ok kell.
 
A steril rendben tartott folyosó végén egy újabb őr várta, aki elkérte a pisztolyát, az igazolványát és minden személyes tárgyát. Egy robot érzelemgazdagságával ismertette a szabályokat, az orra alá dugott egy “látogató” feliratú kitűzőt, majd útba igazította. A rácsos kapu hangos berregés kíséretében kinyílt, Calver pedig egykedvűen elindult a megadott irányba. A részleg, melyen keresztül sétált, kriptai hangulatot árasztott, főképp a kihaltsága miatt. A spártai egyszerűséggel kialakított cellák üresen álltak, kezdte azt hinni, hogy rossz helyen jár, amikor egy vastag bajszú egyenruhás alak felé intett. Tőle megkapta ugyanazt a kiselőadást, amit előbb hallott, melyben benne foglaltatott, hogy pontosan 30 percet beszélhet az elítélttel, akit utána egyből a kivégzésére visznek. Megkérdezte tőle, hogy látni akarja-e az injekció beadását, amit Calver mereven elutasított. Egy minutummal se akart tovább itt maradni, mint amennyit feltétlen szükséges.
A szoba, ahová bevezették, egy étkezőre emlékeztette. Egy fali állványon egy kisméretű tévét helyeztek el, valamint átellenes pontokon két kamerát, melyek folyamatosan pásztáztak körbe. A berendezési tárgyak sorát egy szürke ebédlőasztal merítette ki egy hozzá öntött padsorral, ami végig húzódott mindkét oldalán. A fal közepére egy nagyméretű órát szereltek fel, mely minden egyes másodperc elteltét hangos ketyegéssel jelezte.
Calver leült és mivel ideges volt, automatikusan a kabátzsebében nyugvó cigaretta után nyúlt, amikor eszébe jutott, hogy azt is beszolgáltatta. A dohányzás ugyan tilos volt az épületben, de a szükség az szükség. Mivel nem részesülhetett a nikotin nyújtotta élvezetben, fokozott türelmetlenséggel várta, hogy Dean Stockot végre bevezessék hozzá. Ugyan ehhez csupán öt percre volt szükség, azonban úgy érezte, legalább fél óra telt el. Egy sóhajtással túllépett a bosszúságán és érdeklődve nézte, ahogy két jól megtermett fegyőr, egy Daniel névre hallgató katonás küllemű néger és egy élénkszőke, kaukázusi férfi bekísérte az elítéltet. Calver azon kapta magát, hogy izzad a tenyere, amit gyorsan a nadrágjába törölt az asztal alatt. Felállt és üdvözölte a két egyenruhás alakot, akik furcsán távolságtartóan viselkedtek vele. Stockot, akiről eddig szinte tudomást sem vett, elé ültették és a bilincseit az asztal speciálisan erre a célra kialakított részeinél zárták össze.
- Nem túl szoros? – kérdezte Daniel fegyőr.
- Nem, köszönöm.
- Minden rendben lesz, Dean? – érdeklődött a másik.
- Igen, uram.
- Helyes. És megmondtam, hogy nyugodtan szólíts Jeffnek.
Calvert váratlanul érte ez a bizalmaskodás, sőt megdöbbentette, hogy valaki bratyizik egy sorozatgyilkossal. A két férfi biccentett egyet a nyomozó felé. Stocktól, akár egy régi ismerőstől, név szerint elköszöntek, majd magukra hagyták őket. Calver először nézte meg alaposabban a közreműködésével lecsukott rabot. A külseje nem sokat változott, nem növesztett Robinson-szakállat, mint az olcsó tévésorozatok börtönviselt hősei, maradt ugyanaz a jól ápolt ember, viszont a testtartása és a tekintete egy másik személy habitusát tükrözte.
- Üdvözlöm Calver! Kérem, üljön le! Látja, akkor se tudnék ártani magának, ha akarnék!
A nyomozó még mindig az átalakuláson mélázva visszaült a helyére, majd a torkát megköszörülve rátért arra, ami a leginkább érdekelte:
- Hello, Stock. Elárulná miért vagyok itt?
- Ön szerint? – kérdezett vissza ráérősen, majd a füléhez erősített cigaretta felé nyúlt, melyet épphogy elért. Lazán a szájába tette és várta a zsaru válaszát.
- Nem tudom. Ezért kérdeztem.
- Mindjárt elmondom. Addig is, adna nekem tüzet?
Calver ingerülten a kabátja zsebébe nyúlt és bár biztos volt benne, hogy nincs nála öngyújtó, az egyikben mélyen elrejtve mégis talált egyet.
- Amikor először találkoztunk, még nagy egészségmániás volt – vetette a szemére miközben meggyújtotta Stock cigarettáját.
- Megható, hogy emlékszik.
Calver a gúnnyal együtt kénytelen volt tudomásul venni, hogy Stock megint kitért a válaszadás elől. Szórakozik vele.
- Engem az hatna meg, ha végre megmondaná, hogy miért akart velem találkozni? Nem lehetett könnyű kiharcolni.
- A bürokrácia egy magamfajta időmilliomosnak nem okoz nehézséget, csupán kitartás kérdése, hogy ki unja meg előbb a kérelmek áradatát.
- Tényleg? Pedig úgy hallottam az órája már nagyon ketyeg.
- Valóban, de, mint bizonyára tisztában van vele, fél éve vagyok itt. Az pedig rengeteg idő, ha nincs semmi dolga az embernek.
Calver fészkelődött. A pad kemény volt, a beszélgetés pedig nem különben kényelmetlen. Stock irányította a társalgást irritálóan válogatott stílusában, amivel könnyedén fölé kerekedett. Calver elhatározta, hogy kivárja, amíg az embere végre magától a lényegre tér, aminek hosszú hallgatás lett az eredménye. A nyomozónak egyre inkább az volt az érzése, hogy szándékosan húzza az időt. Csak azt nem sejtette, hogy miért.
 
Stock végigszívta a cigit, majd közönyösen elnyomta az asztalon. Carver végül nem bírta tovább és maga adott újabb löketet a beszélgetésnek.
- Érdekesen használja fel a 30 percét. Talán ennyire kedveli a társaságomat?
- Az igazat megvallva a hányinger kerülget magától.
- Akkor végképp nem értem, miért kellett idejönnöm. Azt hittem, valami fontosat akar tőlem.
- Azt mindig is szerettem volna megkérdezni, hogy tényleg hisz-e a bűnösségemben?
- Természetesen. Különben nem csukattam volna le – vetette oda feleletét, melyet Stock ízlelgetett egy darabig.
- Ezt jó tudni.
- És csak azért hívott ide, hogy ezt megkérdezze?
- Annál sokkal többről van szó. Elvégre tönkretette az életemet.
- Azt csak magának köszönheti. Nem én kezdtem el gyilkolgatni.
- Én nem öltem meg senkit!
- Erről az esküdteket nem sikerült meggyőznie.
- Hála a nagy Calver nyomozónak, aki mindenről gondoskodott.
- Menjen a pokolba!
- Heh. Én már azóta ott vagyok, hogy rám szállt.
- Csak nem azt akarja, hogy sajnáljam?
- Ha engem nem is, a feleségemet sajnálhatná.
- Ahhoz nekem semmi közöm.
- Ó, dehogynem.
- Nekem erre nincs szükségem – mondta Carver és hirtelen felállt, majd ingerülten megindult az ajtó felé.
- Túljátssza a sértődöttséget nyomozó, de feleslegesen. Tudom, hogy maga hamisította a bizonyítékot ellenem.
- Miről beszél? – mondta Calver megtorpanva.
- Azokról a hajszálakról. Maga helyezte el őket a kocsimban.
- Honnan szedte ezt a baromságot? – kérdezte, ahogy visszafordult felé
- Kitaláltam. Miután az ellenem valló tanúról megtudtam, hogy egyszer letartoztatták, méghozzá épp ön. Az ügyvédem persze túl ostoba volt, hogy erre rájöjjön.
Carver tekintete a kamerákra tévedt egy villanásra, azonban Stock észrevette ezt és mosolyogva, megnyugtató hangon közölte vele, hogy csak a képet rögzítik. Modora világossá tette, hogy a zsaru akaratlan cselekedetét egyfajta beismerésként értékelte.
- Csak véletlen. Nem bizonyít semmit.
- Nekem elég.
Az óra ketyegése betöltötte a feszült pillanat csendjét. Calver ismét a szerkezetre pillantott és leült pontosan szembe Stockkal, aki riasztóan nyugodt volt. Türelmesen megvárta, hogy újra elhelyezkedjen és felkészült, hogy tovább folytassák a beszélgetést.  
 
Negyed óra volt még hátra. Calver úgy döntött, ezt a keveset kibekkeli, elvégre min is változtathatna ez a csekély idő?
- Ne várjon tőlem elnézést. Csak egy kicsit besegítettem a rendszernek, egyébként hiszem, hogy pontosan ott van, ahol lennie kell.
- És ha tévedett?
- Meg akar győzni az ártatlanságodról?
- Meg fogom, ezt garantálom.
- Ezen ne múljék, csupa fül vagyok.
- Tudom, ki tette.
- Átképezte magát nyomozóvá? Gratulálok.
- Legalább valaki rendes munkát végezzen az ügyben.
- Kemény szavak egy rabtól. És mégis, hogy sikerült rájönnie?
- Könnyebb volt, mint gondolná. Átnéztem a lefénymásolt rendőrségi aktákat és kiválasztottam három másik gyanúsítottat, akikkel nem törődött.
- És?
- Küldtem nekik egy-egy levelet a könyvtárban található számítógépről, amit kéthetente egy órára használhatok.  
- Azt akarja elhitetni velem, hogy valamelyikük csak úgy beismerte? Ez viccnek is rossz.
- Én nem vallomást vártam, mindössze egy szívességet.
- Mifélét? – kérdezte Calver izgatottan
- Semmi különöset. Csak egy újabb gyilkosságot cserébe a hallgatásomért.
- Maga teljesen megőrült! Ez felbujtás!
- És mit akar tenni? Két injekciót adat be?
- Hagyjuk. Válaszoltak?
- Egyikük sem.
- Akkor mi a fenéről beszélünk?
- Arról, hogy ha igazam van, a felesége tegnap óta eltűnt.
Calver számára egy pillanatra megállt az idő. A hangok elnémultak, semmi más nem visszhangzott a fejében csak Dean Stock utolsó mondata. De ez csupán a testét elöntő hullámok előtti rövid szünet volt. Az első, amit újra hallott a szíve heves lüktetése. A gerincén végigfutott a hideg, az agyát pedig elborította az indulat.
- Nem, ez nem lehet igaz! Maga tette!
- Ebben az esetben nincs miért aggódnia.
Calver nem bírt egyhelyben maradni és Stock szemébe nézni. Felpattant a helyéről és fel-alá mászkált, hogy gondolkodni tudjon. Az összpontosításra tett görcsös kísérletek kudarcot vallottak. Nem volt képes másra, mint hogy azon imádkozzon, az egész csak egy ocsmány blöff legyen. Igyekezett belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba is, ami megőrizte ezt az illúziót, de akárhogy erőlködött, végül szembe kellett néznie az igazsággal. 
- Miért csak most mondta el? – kérdezte kétségbeesetten.
- Mert nem akartam, hogy megakadályozza.
- Micsoda?
- Ugye még mindig nem érti? Én nem felmentést akarok!
Mintha a szobából gyors iramban szökni kezdett volna a levegő. Legalábbis Calvernek ez volt a benyomása. És Stock tovább folytatta.
- Tudja, olvasgattam a Bibliát, az itt ellátmány. Egy értelmes gondolatot találtam benne: szemet szemért!
- Rohadt állat! Ezt nem teheti!
- Ugyan miért nem?  
Calver levegő után kapkodott. A tehetetlenség úgy nehezedett rá, mint egy hatalmas ólomsúly.
- Árulja el, még él?
- Pont annyi ideje van hátra, mint nekem!
Calver az órára nézett és látta, hogy már csak hét percük van hátra, utána jönnek az őrök és elvezetik Stockot a kivégzésére. Ebben a pillanatban jobban átérezte a másodpercek égető múlását, mint az elítélt. A ketyegés szinte a fejébe hasított. Elvesztette a józan ítélőképességét és elkeseredetten próbálta menteni a helyzetet. 
- Nézze, még elkaphatjuk! Bevallok mindent! Ki fogják engedni, erre a szavamat adom!
- Már késő.
- Ne tegye, kérem!
- Én nem csinálok semmit.
- A rohadt életbe, Jessica ártatlan! Semmi köze a mi ügyünkhöz!
- Az én feleségem is az volt, de ki nem szarta le?
- Nem így akartam!
- Az engem nem érdekel.
Calver dühödten az asztalra csapott, majd megragadta Stock rabruhájának gallérját.
- Megölöm, itt helyben!
- Rajta, nekem teljesen mindegy, hogy most halok meg vagy öt perccel később!
Calvernek be kellett látnia, hogy a fenyegetés itt nem használ. Hogyan is működhetne valakinél, akinek nincs semmi veszítenivalója? Eleresztette és könnyeket nyelve, görnyedten visszaült a padra.  
- Letelt az idő – mondta Stock, de ezt jóformán Calver meg se hallotta. Összeomolva hevert rommá tört világában, ami évekig épült, de egy szűk fél óra is elég volt, hogy megsemmisüljön. Nem maradt más benne csak a gyász és a megbánás.
Az őrök közeledtek. Calver felemelte a fejét és látta, hogy Stock elégedett vigyorral élvezi a tönkretételét. Úgy látszott, erkölcsi fölényét feláldozta a bosszú oltárán. Calver hirtelen csillapíthatatlan haragot érzett. A düh mentőövként érte a letargiában. Hagyta, hogy elragadja.
- A kurva anyádat! – üvöltötte és nagy lendülettel állon vágta Stockot, de ez nem volt elég. Az asztalra ugrott és fojtogatni kezdte. A szemei vérben forogtak, a tekintetétből pedig teljesen eltűnt a racionalitás. Nem gondolkozott, csak szorított, ahogy csak bírt. Stock nem védekezett, engedte, hogy Calver kiélje magát. Tudta, hogy a hamarosan berontó őrök megakadályozzák a zsarut abban, hogy bevégezze a munkát. Calver távolról hallotta az ordításukat, de nem törődött vele. Csak amikor a gumibot ütését érezte a hátán, gyengített a szorításon. A két nagydarab férfi gyakorlottan és gond nélkül szerelte le. Az újabb csapástól hátrafeszítette a gerincét, ezt kihasználva pedig egyikük a rudat a nyakára szorította és addig el sem engedték, míg kezelhetővé nem vált.
- Mi a rohadt Isten folyik itt? Begolyózott, nyomozó?! – kérdezte Daniel fegyőr
- Ez az ember megölette a feleségemet a pillangó gyilkossal – magyarázkodott lihegve
- Miket beszél? Ő a pillangó gyilkos.
- Nem. Én helyeztem el a bizonyítékokat és én béreltem fel egy informátoromat, hogy tanúskodjon ellene.
- Ezt nem hiszem el! – mondta Jeff.
- Pedig így van.
A férfi azonban másra gondolt.
- Stock megmondta előre. Dan, bilincseld meg Calver nyomozót, én hozom a felvételt és telefonálok a kormányzónak. Le kell állítani a kivégzést!
Jeff ezzel elrohant, Calver kezein pedig már kattantak is a karperecek. Jól átverték, és nem csak a kamerával. Felfoghatatlanul bizarr szituáció volt ez számára: Az elítéltet felmentik, a rendőrt lefogják. Dean Stockot úgy segítette fel a néger fegyőr, mint egy szentet. Calver elszántan, gyűlölettel telve nézett rá. Elszámolni valója volt még vele.
- Lehet, hogy abban ártatlan voltál, amiért börtönbe kerültél, azonban a feleségem haláláért felelni fogsz.
- Elárulok egy titkot: a neje volt az, akinek levelet küldtem. Megírtam neki, amire rájöttem és megkértem, hogy segítsen. Nem akarta elhinni, de végül sikerült rávennem, hogy két napra szívódjon fel. Valószínűleg az anyjánál várja, hogy kiderüljön, az egész csak az én fantazmagóriám volt.
- Maga nem normális.
- Nagyon élveztem a beszélgetésünket, nyomozó. Megérte végignézni, ahogy elveszíti a feleségét. Még ha nem is pont úgy, ahogy én. És ha legközelebb jelentkezik a pillangó gyilkos, remélem, több sikerrel jár – mondta egy aprót kacsintva
Calvernek ez volt a kegyelemlövés. Stockot kivezette az őr, a nyomozót pedig magára hagyták azzal a bizonyossággal, hogy 30 perc alatt is fordulhat a világ. Akár a feje tetejére is.
 
 

A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához