LFG.HU

HammerTimeCafe
Boros-Szikszai
ismertetőCimkek
Kezdjük azzal, hogy nem férek el sehol a 198 centimmel. Főleg repülőn a turistán.
De ez még a pici Borost is megviselte, 9 óra New York-ig, a Kennedy-n sehol sem tudsz a tranzitban rágyújtani, aztán 2,5 óra várakozás a gurulón a felszállásra, majd egy laza ellátás és mozi nélküli 7 óra Seattle-ig. Három napunkba tellett, hogy emberré váljunk. És persze közben légy jópofa és vidám, mert az Amik csak azt az arcodat szeretik látni.
 
Nos, igen, megadatott az nekünk, ami talán egy magyarnak sem, hogy a Magic következő szettjéhez styleguide-ot készíthettünk további három jó figurával. Richard a helyi belsős illusztrátor, hihetetlen kanadai srác, aki nem tud franciául, de a legjobb alany a hevenyészve fordított magyar vicceinkre. És szintén bagós. (A cigiről: Alapvető központi kérdés az USA-ban, hogy hol tudsz, egyáltalán hol lehet rágyújtani. Lassan már sehol. Le kéne’ má’ szokni…) Richard az utolsó két hétben csajozott be (a csajról: túl szép az arca, nagy a segge és csonthülye, tehát Richard, csúnyán szívni fogsz!…), így ebben az időszakban kicsit átstrukturálódott a baráti kör, de mindig voltak akik pesztonkáztak, hoztak-vittek bennünket. Tanulság: ha több hétre utazol, főleg a nyugati partra, kötelező autót bérelned. 25-30 USD/nap, plusz a magyarországi harmadába kerülő benzin. Együtt dolgozhattunk két tipikus brit fickóval: Wayne-nel (Wayne Reynolds – http://www.waynereynolds.com)
és Brian Chippy Dugan-nel.
 
———————————————————–
“Zoli, Richard Whitters, Wayne Reynolds”
 
“Chippy – Volt egy fiatal csikó német srác, aki mindenáron brit vonatkozású vicceket szeretett volna ránktukmálni egy kellemes közös vacsora közben. Chippy a maga tipikus brit módján csak halkan, de annál fenyegetőbben közölte: “óvatosan…”
 
———————————————————–
 
Wayne lassan és érhetően nyomta az angolt, Chippyről annyit, hogy skót és motyog. Összekaptuk magunkat és felnőttünk a feladathoz. Persze estére kilúgozott aggyal estünk ágynak, a kommunikáció megfelelő szinten tartásában jobban elfáradtunk, mint magában a munkában…
 
———————————————————-
 
Bocs, de ez még nem publikus…
 
A vidámság csak megfelelő mennyiségű kávé kérdése
 
———————————————————-
 

Ja, és a főnök. Jeremy Jarvis (http://www.jeremyjarvis.com ). Ő az artdirector, egyébként meg “JJ”. Képzeljetek el egy seattle-i garageband énekesét, örökké álmos és hihetetlen kék szemekkel, szétcigizett, agyonenergiaitalozott fejjel. (NEM drogozott.) De nagyon ért a szakmához, ráadásul első osztályú illusztrátor. Verbálisan sem piti a srác, mert amellett, hogy Alabamában nőtt fel, tehát a déli akcentust beszélte, azt is igencsak szaporán, ráadásul nem a “simple englisht” nyomta. A negyedik héten már egész jól értettük. Tehát a jó társaság adott volt a jó munkához, amit bő három hét alatt kellett tető alá hoznunk. Az egész Wizards székházban bizonyosan mi nyomtuk a legerősebben, mert ott bizony nem halnak bele a kemény melóba. De mégis készen vannak mindennel időben, és működik szépen a gépezet, és mosolyognak, és vidámak, mert marad rá energiájuk.

Ott leszek nyugdíjas, ha beledöglök is….
 
———————————————————-
 
Ez meg itt a legújabb seattle-i garageband lemezborítója. Old school metal-ban nyomják…
 
Kötelező fotó a recepciós háziállatánál.
 
———————————————————-
 
 
Sokfelé nem tudtunk eljutni ahová akartunk, mert inkább volt ez négy hét kemény meló, mint dzsojrájd.
De láttunk azért így is eleget Seattle-ből, Rentonból, találkozhattál mindazokkal személyesen is, akiket szinte nap mint nap e-mail-en keresztül megszólítasz és dolgozol velük, szemtől szemben meggyőződhettünk arról, hogy ezek az emberek – ha valóban kedvelnek – VALÓBAN olyan kedvesek és szívélyesek, mint amilyennek látszanak.
Nincs stressz, az élet egyszerű és szép, tudod a helyed, teszed a dolgod, büszke vagy rá és veled együtt örülnek a sikereidnek.
Lehetne így is élni.
 
———————————————-
 
Kedvencünk a Dirty-Burger. Mocskos, mert a mogyoróhéjakat lehetett szórni a földre. Brutál hamburgerek nevetséges árakon dísztárcsákon szervírozva.
 
Újra a csapat. Durva feketehumor: lassíts, gyerekek – értsd úgy is, mint retardált, kretén…
 
Wayne, Mari Kowalsky (D&D artdirektor), a férje Kevin (vezető dizájner, elsősorban tőle függ a Wizards csomagolás-kultúrája), Chippy (mindenki figyelmébe ajánlanám ezt a fejet :))))), meg mi

 
Space Needle. Na ez kimaradt. Ez alatt volt álmatlan Tom Hanks meg Meg Ryan…
 
A belváros felé szigorúan 55 mérföld sebességgel.
 
Seattle belvárosa
 
———————————————
 
A melóról még annyit (többet nem lehet, mert megatitkos, meg aláírtuk, meg jobbak az ügyvédeik): BIZTOS, hogy nem vallottunk szégyent.
 
Gyorsan eltelt a 4 hét Rentonban, folytattuk tovább Virginiában. A seattle-i hideg ősz után Richmondban tomboló 34C fok várt minket és egy élvezetes Lorwyn Prerelease Event. Voltak rajongók, aláírtunk vagy kétezer kártyát, eladtunk egy vagon printet. Azzal a Randy Gallegos-val (http://www.randyg.com) voltunk együtt, aki már ‘95(!) óta dolgozik a Magic-nek. Nagyon jó srác, vele autóztunk vagy 250 mérföldet Richmond-ból Roanoke-ba a következő rendezvény helyszínére.
Vidám hely ez a Virginia, azon kívül, hogy dél és autentikus, itt a legolcsóbb a cigi – mivel itt gyártják -, tele van kamionnal, kocsimosók nincsenek, csak kamionmosók, kedvenc városka-előjelző táblánk a “Mechanicsville” (http://maps.google.com/maps?q=Mechanicsville,+VA,+United+States+of+America&sa=X&oi=map&ct=title).
 
 
Volt egy kis hááángulata.
 
 
Dzsúszt ne kérjél a kocsmában, mert azt hiszik, hogy Kaliforniából jöttél és kapsz egy nagy pofont, és sörből is felejtsd el az importokat, csak a helyi Bud, vagy a Miller az elfogadott. Veszkóküllő és kockás ing előnyös, és az sem hátrány, ha fehér vagy. Na, itt nem terem sok szavazat a demokratáknak. Érdekes: mindattól függetlenül, hogy nyugati, vagy keleti parti, avagy déli illetőségű, minden amerikainak egyöntetű a véleménye arról a bizonyos szeptemberi reggelről. Mindig úgy kezdik: “tudjuk, hogy ti ott Európában mind azt gondoljátok, de mi NEM vagyunk hülyék…”
Fíling volt a javából: félspanyol/félamerikai Randy (kért minket, hogy ne üvöltsük a keresztnevét hangosan a közértben, lévén a szlengben a “randy” kanost jelent) két Magyar sráccal a naplementés tisztakékégboltos autópályán Virginiában az autóban ’80-as évek német neue deutsche welle-t hallgat… (german engineer inda house, jaaaa…) Aztán megálltunk egy olyan útmenti steakhouse-ban, ahol magyarember bizton sosem járt.
Eredeti USDA félkilós (legkisebb adag) steak este 10-kor?
Jóóóóó volt.
 
A kétnapos lazítás után egy kalandos, átszállásos repülőút után megérkeztünk Hartfordba, Connecticut államba.
Ez New York felett vagy 140 km-re egy tipikus felhőkarcolós üzleti központ, itt várt ránk Dan
(Dan Dos Santos – http://www.dandossantos.com ), hogy autóval egy laza 100 mérföld után a házában kis családjával lásson minket vendégül (ha minden jól megy jövő májusban mi is viszonozhatjuk ugyanezt). Nem volt megállás, másnap indultunk Sheffield-be, Massachusetts-be a művésztelepre (http://igallo.blogspot.com/2007/10/race-brook-lodge.html )
Öt napig illusztris társaságban dolgozgattunk, mert nem volt ez egy véresen komoly meló-őrület, inkább szólt ez barátkozásról, szakmai eszmecserékről. Minket – a két hülye majmot – meg rávettek arra, hogy baseballozzunk. Na, az érdekes volt. Ők nagyon élvezték, mi kevésbé, de túléltük.
 
 
 
Ha nehezen is, de elfértünk, Zoli úgy is a legképtelenebb helyeken is tud melózni.
 
Ez alól Donato Giancola sem kivétel.
 
Majd ha kész lesz megmutatjuk.
 
Esti műszak.
 
Állók: Donato Giancola, Wesley Allsbrook, Christine, Szikszai, Julie Bell, Boris Vallejo, Dave Seeley, Ben Foster, David Palumbo, Arkady Roytman, Tony Palumbo, Scot Brundage
Ülnek: Dan Dos Santos, Rebecca Guay, Tiffany Prothero, Irene Gallo, Steph Laberis, Boros, Greg Manchess
 

Greg Manchess, Ben Foster, Cyril Van Der Haegen, Boros, Lars Grant-West
 
——————————————————————-
 
Megéltünk egy-két hihetetlen szituációt, melyet amíg élsz nem felejtheted: ülünk egy Subaru hátsó ülésén, Zoli előtt Julie Bell vezet (kéziváltóst és jó szarul), előttem az öreg Boris nyomja a számunkra meglepően jól érthető dumát… Zolira nézek, és tudom, hogy neki is ugyanaz jár a fejében.
Nekem is eszembe jutnak a 70 évek végi Interpress Magazin borítói, nézem 40 centiről Julie Boris képeiről ismerős jellegzetes profilját, aztán persze válaszolok az öregnek, bonyolódjon tovább a beszélgetés fonala…
Annak az öregnek, aki két órával azelőtt dicsérte agyon a melóinkat, s aki úgy örült a portfoliónknak, mint egy gyerek.
 
—————————————————————–
 
Rebecca Guay feromonparádéja. A valaha látott legnőiesebb munkák készítője.
 
Körbenézve.
 
Diskurzus Boris Vallejo-val. Téma: a nők
Talán Cyril kérdezte meg az öregtől amolyan kedves-suttyó módon: “hé Boris, mé’ nem eszel végre egy jó véres steak-et?”
Boris vegetáriánus, így enyhén gonosz vigyorral a szája sarkában csak annyit mondott: “Én a húst csak fogni szeretem…”
 
Zoli meg a Donato. A természet hasonló problémákra hasonló megoldásokat talál J
Donato rendes neve egyébként Daniel, a Donato felvett művésznév a nagyapja után. Az utolsó este New Yorkban egy művészeti iskolában oktatott, meghívott minket, meséljünk a fiataloknak. Meséltünk.
 
———————————————————————
 
 
A Racebrook Retreat után az utolsó hétvégénkre visszamentünk Connecticutba Dan-nal. Náluk húztuk meg magunkat. sok vizet nem zavartunk, minden nap bevonatoztunk New York-ba. Ez a világ egyik legfantasztikusabb városa, szoktuk mondani: New York után már a Hold jön. Az utolsó nap beköltöztünk Donatohoz (http://www.donatoart.com ) Brooklyn-ba.
Szokás szerint melóit látva újra megfogalmazódott bennünk, hogy olajjal kell folytatnunk. Csak elkezdeni nehéz. Meg drága. Meg átrendezni a műtermet. Meg most megint megbirkózni egy új anyaggal. Pedig kellene.
 
 
———————————————————————-
 
 
A Grand Central Station és a Chrysler Building.
New Yorkban könnyű jó fotókat csinálni.
 
Valahol a Third Ave és a 23. sarkán.

A Time Square. Ahol egyszerre van jelen a Mennyország és a Pokol.
A helyi önkormányzat előírja a MINIMUM méreteit a fényreklámoknak.
Mindig sokkal melegebb van, mint a környező utcákban, befűti a teret a sok folyton mozgó, vibráló
reklámfal.
 
“Lóf..sz, nehogymá’, te vagy a Blade Runner..?”
 
————————————————————-
 
 
Hazafelé az a nyolc óra már gyorsan repült – a 6 héthez képest.
 
Sok minden kimaradt, főként azok a pillanatok, melyek örökre emlékezetesek maradnak számunkra, – talán csak nekünk, akik átélték – de a megélt pillanat az, amely többet ér bárminél.
 
Állam meg nem adóztathatja, el nem vehetik már tőlünk, és amiért érdemes volt ennyit dolgoznunk.
 
 

A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához