LFG.HU

Rorimack
ismertetőCimkek

A Grin a magyar scifi kultregénye lehetett volna. Friss, elegáns, bevállalós, korát megelőző – ezek a jelzők igazak lennének, ha a múlt évezred hetvenes éveinek elején adják ki a könyvet. Sajnos azonban a `magyar Ray Bradbury` legfrissebb (és egyben első) regénye avittabb, mint `az amerikai Kasztovszky` képregényei. Ráadásul még egy `első` címkéről is lecsúszott: a Grin csak a második magyar szuperhős-regény.
 
Az alapötlet önmagában ragyogó: vegyük a keleti blokk naívul pozitivista scifi regényeit, csapjuk hozzá az USA szuperhős-mitológiáját, és az egészet öntsük nyakon Woodstock szósszal. A felütés is nagyon scifis (főleg annak a fényében, hogy az egyetlen könyvcím, ami többször is felbukkan, az a Korán): alig négy évtizeden belül egy indonéz egyetemi banketten pezsgőt vedelnek a friss végzősők és egypár csók is elcsattan nyilvánosan.
 
De ez csak az előjáték volt, a lényeg: valami megérkezett/becsapódott a Földbe. Mint később az ide-oda beszúrt, szájbarágós jelentés-részletekből megtudjuk, ez a valami feltehetőleg egy űrhajó volt, és hozott is valakit. Ez a valaki pedig feltehetőleg egy bizonyos Clark Kent Sebastiano Borneo. Borneóval jól láthatóan nagy szeretettel foglalkozik a szerző: előtörténetét a szükségesnél hosszabb terjedelembe fejti ki, kihasználva a karakterben rejlő bármikori tabula rasa előnyeit. (Ehhez persze az kell, hogy az elkövetkezendő száz éven belül senki se vegyen legalább egy vérmintát Borneóból, de ugye szuperhősökön és eredetükön nem szoktunk számonkérni ilyesmit. Ezért is marad a legizgalmasabb kérdés, Borneo kompatibilitása a földi élettel, örök rejtély.) Sajnos azonban hiába a több évtizednyi munka, Borneo egy két lábon járó kliségyár lesz. Idegen bolygóról érkező szuperképességű csecsemő? Superman, pipa. Tudósok, akik a különleges képességű gyerek(eket) kutatják? X-menék jelentkeznek az elsőbbségért, ez is pipa. És megvan az álarc is (egy fényt nem, de hőt áteresztő szemüveg, ami mellesleg egy meglehetősen hangulatromboló szövegválasztó elemként jelenik meg a kötetben, ahol is úgy néz ki, mint a tévéshopok sokpicilyukas `látásjavító` csodakütyüje), meg a szuperhős név is (a valóban  hangulatos Találtkapitány, talán jobb lett volna könyvcímnek, mint a meglehetősen hülye vigyor). Ja, és persze éjszakai élet, felvett személyiségek (bár többször egymás után random elnevezik Sebastiano Borneonak). Még a kötelező víz alatti túrái (Találtkapitány egyes tulajdonságaiban ugyanis nem szuperhősökre, hanem kínai boltokban kapható, fürdőkádban növekvő neonszín dinókra hajaz), magányos lebegése is a marsi porban sétáló Dr. Manhattant idézi. Enyhe utalásokból (ti. hogy pl. itt a Nobel díjat Norvégiában osztják) arra is rájöhetünk, hogy ez bizony egy alternatív Föld!
 
Ha Kasztovszky Amerikában születik, lehetett volna ebből egy jópofa másodikbőrös, használat után eldobandó comic. Így viszont mindenáron hozzá kellett csapni a történethez egy világot, no meg persze az űrhajókat.
 
A világ félelmetesen idillisztikus. Egyrészt ma már ritkán látni azt az optimizmust, ami átitatja az egész Grint. Egy ENSZ-uralta Földön járunk, ahol az emberek boldogan élnek, figyelmüket öt percnél tovább megragadja egy szöveg, amelyben többször egymás után elhangzik Einstein neve és így tovább. Teljes a retro-hangulat, a sok `kedves barátom`, `öreg harcos`, `haver`, a párbeszédek múlt századi modorossága után természetes, hogy a kompjúter szót hallva valami félszobányi masinára gondolunk. Hogy véletlenül se tévesszük el, hol járunk, vannak itt bizony `neutronkezelő szakmunkások`. De ugyanezt a retrohangulatot erősíti a kötet kialakítása is, ami (leszámítva az oldalszámokat és azt a fránya szemüveget) kifejezetten olvasóbarát. Másrészt viszont az emberiség menthetetlenül egy mindenütt jelen lévő, manipuláló (és manipulálható) médium karjaiban vergődik. A regény egy kritikus pillanatában az egész földi felnőtt emberiség hetven százaléka mered a képernyőkre (időzónák!). Az űrhajósok kiképzése egy elzárt szigeten jobban hasonlít egy eugenikai tenyésztőtáborra, mint bármi másra. Annál is inkább, mert köztük – akár csak a regény során - színesbőrű ember csupán azért jelenik meg, hogy feketeségével kihangsúlyozza a fehér férfiak bőrszínét. (És hogy olyan kínos rímelésekre kényszerítse a szerzőt, mint például: `A teljesen fekete lény, a legszebb fekete lány cipője keményen kopog, ruhája izgalmasan suhog. Fogsora fényesen villog, éjszínű szeme aggodalmasan csillog.` Ami a rímeket illeti, már az első oldalakon kapunk egy jó nagy adaggal a nyakunkba, és az olyan szótorlódások láttán, mint `szemének vidám villogását ádázzá álcázza, ábrázatát, amennyire csak tudja, komolyra formázza`, még maga Babits Bihály is begnyalná mind a tíz ujját.) A nőkről persze kiderül, hogy pilótaiskola ide vagy oda, rosszabbul vezetnek, mint a férfiak, de legalább a huszadik század első harmadában a `háztartások szorgos agyalaiból` is egy kicsit elméleti fizikus lett egy időre. (És akkor még nem is szóltunk az igazi szuperemberekről, akik közül már egyetlen példány is elegendő, hogy hátulgombolós óvodásként terelgesse előre az emberiséget.)
 
Mindenre ömlik rá a hippiláz, egy titkos, fiatalokból álló kör, a Hét Kör révén, akik valamilyen megmagyarázhatatlan okból országok fölötti hatalomra tesznek szert, telepatákat nevelnek, és persze a világ jobbitásán fáradoznak. Habár már korábban is voltak fura részek (Hirtelen ezerfejű Cézárok, Egérkék, Elefántok jelennek meg a szövegben), révülések (Johanna látomását Kekulé is megirigyelné), Lilian Mowkey pszichedelikus utazása a maga virággyermekeivel egyértelművé teszi a dolgot. Egyetlen kérdés marad: pontosan milyen szert használt?
 
Hogy ennek ellenére hangsúlyos legyen a scifi vonal, a szereplők rendre elmagyaráztatják maguknak vagy egymásnak a különböző hajtóművek, űrhajók csodáit, a zsibbasztó és céltalan technoblabla egyenletesen oszlik szét a lapokon.
 
Van még izgalmas cselekmény is. Akciófilmekben öt percre szokták széthúzni azt az utolsó tíz másodpercet, amíg az utolsó számjegy is lepereg az időzítőn, na itt minderre tíz év van, ami meglehetősen… hogy is mondjam? Csökkenti azokat a bizonyos izgalmakat.
 
A végén egyesül az utópia a hippimenyországgal, mindenki százszorta boldogabb, mint két oldallal korábban, és a szerző az utolsó mondattal ügyesen tönkrevágja mindazt az értéket, amit a könyv eddig fel tudott mutatni.
 
Tehát nem rossz könyv a GRIN, de sajnos eljárt felette az idő. Szerepe nem több, mint a mondat végi pontté: eddig volt a magyar scifi gyermekkora, itt a gyermekkor vége, most jöhet az új mondat, most jöhet valami más.
 
 
 
Kasztovszky Béla
Grin
Metropolis Media, 2007
Ára: 2490 Ft
ISBN: 978 963 8735737
 

Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.kasztovszkybela.com/]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához