LFG.HU

Rorimack
ismertetőCimkek

Volt egy területe a magyar scifinek, ahova érdekes módon nagyon kevesen merészkedtek el. Ez pedig a transzhumanizmus. Hogy mennyi ötlet rejlik benne, arra a legjobb szerepjátékos példa a Transhuman Space, az elmúlt évek legjobb scifi rpg-je. Csak az alapkönyvben több tucat scifi regényre elegendő ötletet gyűjtöttek össze. Első pillantásra a Poszthumán döntés rögtön egy lépéssel tovább megy. Szerencsére az első pillantásokkal, végig a regényben, vigyázni kell.

 
Például ott van rögtön a napló-formátum. Fiktív naplókat olvasgatni elég idegesítő tud lenni, de itt rögtön elfelejtjük, hogy naplófájlokkal van dolgunk. Azután persze izgatottan lapozunk össze-vissza, hogy összevessük az olvasás során automatikusan átugrott dátumokat.
 
A történet egy lassú kirajzás utáni emberiséggel ismertet meg minket. A négy ismert, lakható bolygó közül kettőn megvetette a lábát az emberiség, egy harmadikon, a Keiden egy szörnyű vírussal találta szemben magát, a negyediket, a Földet pedig alig tíz éve tették közel lakhatatlanná. És a földi emberiség már elindult a kolóniák felé.
 
A taui kolónia nincs igazán felkészülve a földi menekültek millióinak fogadására, pedig akkor még nem is tudják, mi vár rájuk az érkező csillaghajókban…
 
Hogy mitől működik ez a történet? Attól, hogy természetes. A szerző nem próbál erőltetett magyarázatokkal szolgálni, ő csak egy történetet mesél el. Például megtudjuk, hogy a férfi főszereplő fejében ott egy `Gibson`  - ennyi elég, már értjük miről lehet szó, pedig még csak az sem derül ki, program-e vagy hardver a Gibson. Ugyanez a helyzet a Warwickokkal is, egy szót sem veszteget az író a leírásukra, mindenki el tudja képzelni magának. Ezzel együtt a történetet (a Gibsonhoz hasonlóan) átszövik az utalások – a főhőst sem véletlenül hívják Farkasnak. Ha valami gubancot találunk a történet logikájában, (majdnem) biztosak lehetünk abban, hogy hamarosan kiderül: csak mi voltunk türelmetlenek.
 
Ugyanakkor sem a szöveg, sem a történet nem hibátlan. Egyrészt, habár szinte csak elvétve találunk helyesírási hibát, elütést, a szövegen érződik a túlszerkesztettség: sok mondatnál szembeötlőek az apró változtatások, átírások – már csak azért is, mert a régi változat is benne maradt.
 
A regény választ ad még az olyan, első látásra nem-scifis ötletekre is, mint a telepátia. Igaz, ehhez az intelligens tervezés elméletéhez kell is nyúlnia, no meg hárommillió éves `genetikai leletekhez`.
 
Viszont a K-vírus hatásmechanizmusa egy nagyon súlyos kérdést figyelmen kívül hagy. Azért kell ezt a momentumot kiemelni, mivel a regényben magában is rákérdeznek a szereplők, de választ ők sem kapnak. Habár magának a teljes csillaghajónak a fertőzése is sok kérdőjelet hagy maga után (nem kell, nem érdemes felébreszteni a teljes populációt addig, amíg az első telepesek fel nem építik az alapvető épületeket, a vírusnak viszont ez alatt is hatnia kellett volna), még érdekesebb az ismeretlen eredetű vírus DNS kompatibilitása.
 
Ám izgalommal és érdekességgel így sem marad adós a könyv: a családi dráma mellé kapunk zérógés csatajeleneteket, globális (galaktikus) katasztrófát, Emberiség Felett Álló Entitást, és mindent, ami garantálja, hogy az utolsó oldalig élvezettel olvassuk a kötetet.
 
És ami még erény: a történet egyetlen zárt, befejezett egység. Nem old meg minden felmerülő problémát (sőt!), de ha lesz folytatás, az már szó szerint egy másik világban fog játszódni.
 
Az idei év egyik legjobb magyar nyelvű scifije – nem érdemes kihagyni.
 
Brandon Hackett (Markovics Botond)
A poszthumán döntés
Delta Vision Kft, 2007
ISBN: 978 963 9679 36 8
Ár: 1990 Ft
 
 

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához