LFG.HU

aura
ismertetőCimkek

Kevés olyan magyar író akad a kis rpg-s piacon, aki saját neve alatt vállalja a művét. Most ezen kevesek egyikével állunk szemben. Sőt, mint kiadó is szerepel a stáblistán. Hőse, Yabbagabb, az egzotikus nevű kétbalkezes varázsló elvileg már nem ismeretlen a közönség előtt, hiszen kalandjaival többször is találkozhattak a Bíborhold oldalain. Ezúttal egy rövid regény kerülhet a Dörnyei-rajongók polcára.

Bevallom, a stílus, amit eme alkotás képvisel, nem tartozik a kedvenceim közé. Nagyjából olyan, mintha egy megregényesített lapozgatós könyvet olvasnék. Ez az érzés csak erősödik, mert nem csak a kockacsörgés hallatszik ki a sorok közül, de jócskán találunk alig burkolt áthallásokat is. Belebotolhatunk ismerős jelenetekbe többek között a Tűzhegy varázslójából, a Halállabirintusból, némi Terry Pratchett-elem is feltűnik, majd egy sötét-elf orgyilkos, csörgő talizmánokkal valamelyik Salvatore-regényből. A csavarosnak szánt fordulatok nagyon hamar nyilvánvalóvá válnak egy átlag alatti detektívregény faló előtt is, és sajnálatos, hogy mind a főhősök, mind az ellenfelek, mind a vörösen izzó szemű, nagyhatalmú megbízók a balfék lúzer kategória jeles képviselői. A poénok jórésze is ebből az alaphelyzetből indul ki. Kár, hogy egy idő után az ember megunja, hogy amint keresztülesik a főhős egy fagyökéren, valószínű, hogy ellenfele elbotlik benne, majd kardjába dől és kileheli lelkét. Mindezt átszövi egyfajta sajátos hangvétel, ami képes megölni a legelemibb poént és leminősíteni azt magától értetődővé. Emiatt többször is átsiklottam humorosnak szánt mondatok felett, amik olyan meggyőző fapofával lettek előadva, hogy csak két sorral lejjebb döbbentem rá, hogy legalább elmosolyodnom illett volna.

Az író a maga tárgyilagos stílusában azonban kitartóan hengergeti végig a cselekményt a regényen, és nagyjából minden fejezet egy-egy ’kalandnak’ felel meg. Ezt akár vehetjük szó szerint is, ha némi jóleső nosztalgiával visszagondolunk régmúlt kockanyűvéseinkre. Ezeket a részeket fogja össze az alapvető tény, hogy Yabbagabb valójában arra készül, hogy megvívjon a csúf, gonosz és halhatatlan szörnnyel, Tarackkal, hogy méltóképpen bosszúlhassa meg szíve hölgyének elhúnytát.

Utoljára pedig emlékezzünk meg a borítóról, mint a mű első szembeötlő jegyéről. Kicsit, zöld, kicsit, kék… de a miénk. És nagyjából emészthető is, de valamiért mostanában egyre kevésbé érzem mosolyfakasztónak a főhős jellegzetes tartásban felmutatott ujját egy borítón. Pedig tényleg nem a prűd, csipkelelkű énem beszél belőlem. A Yabbagabb könyökére odabiggyesztett denevér pedig egyenesen vad sikolyokat volna képes előcsalni bármelyik érzőbb szívű biológusból.

Mindent összevetve jómagam nem vihogtam agyon magam olvasgatás közben, de kellemesen nosztalgikus volt visszaemlékezni arra, mikor még a 10 ujj is kevésnek bizonyult egy-egy könyv olvasásához és irodalomórán néha elnyomta a halk duruzsolást a hátsó padok valamelyikében megcsörrenő tízoldaló dobókocka.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához