LFG.HU

taverna
Rorimack
ismertetőCimkek

A tolvaj, mint szereplő korán megjelenik a fantasy irodalomban. Ha úgy nézzük, maga Conan sem száz százalékig Schwarzenegger, és hát ugye a Babóban sem lízingelni akarták a sárkányvagyont. A kardok és varázslatok világában a tolvaj az a szereplő, aki ugyanolyan hétköznapi, mint az olvasó. Nem született mágusnak, nem százhúsz kilós izompacsirta. Ő az az ízig-vérig átlagos személyiség, akiről hamarabb elhisszük, hogy csak viccel, mintsem hogy sorra szegi az aktuális világ BTK-jának összes paragrafusát.
Az őstípusokat ott találjuk Fritz Leiber és Jack Vance műveiben. A tolvaj, mint szerepjáték kaszt ezekből a regényekből került át a D&D-be, és népszerűsége a mai napig töretlen.
 
Lokálpatrióta kitérő: nem véletlen az sem, hogy Fafhrd és a Szürke Egerész valamint Ravasz Cugel egyike volt azoknak a külföldi alapműveknek, amelyeket a D&D hatása alatt álló Cherubion kiadó küldetésének tartott megjelentetni. Sőt a magyar humoros fantasy legendás alakjai is másodgenerációs tolvajok. Másodgenerációsak, mert ezek már a játékvilág szülte, kockacsörgés ihlette alakok: Skandar Graun, a Káosz félorkja, vagy Yabbagab, a “varázsló”. Setét Patkány pedig egyenesen egy levelezős szerepjáték utasításlistájának prózába öntött változata.
 
És nagyjából most értünk el Locka Lamorához, akivel a kör bezárul: Scott Lynch karaktere már újból vérbeli regényhős, ám születését kétség kívül a kockáknak köszönheti.
Lynch ugyanis fanatikus szerepjátékos, nevét a műértő közönség a 2002-es Indie RPG Awardsról ismerheti. Deeds not Words című szuperhősös játékával sikerült második helyezést elérnie a d20-as kategóriában. Talán ez is közrejátszott abban, hogy műve papírfedeles kiadásának címlapjára egy másik geek, egy bizonyos G. R. R. Martin ajánlása került.
Martint idézi a tervezett sorozat is, hiszen tolvajunk kalandjait a tervek szerint hét köteten át élvezhetjük. Már az első kötet is több, mint hétszáz oldalas (összehasonlításként: hasonló méretben jött ki Fritz Leiber Lankhmar történeteinek gyűjteményes kiadása is – ott viszont az első kötet négy regényt tartalmaz!). Érdemes-e belevágni az előre láthatólag ötezer oldalasra nyúló műbe? Feltétlenül.
 
Lynch ügyesen nyúl az alapokhoz: a tolvajklánok Leibert, maga Locke Cugelt idézi, ám mégsem a kettő keverékét, hanem egy vadonatúj, izgalmas világot kapunk. Az első kötetben például egy várost, Camorrt, melynek csatornáiról, neveiről a földi Velence juthat az eszünkbe, ahol az olasz alapot bőven megspékelték spanyol temperamentummal, majd a végén megbolondították egy csipetnyi fantasyval. Ezek egy része már-már előírás ( például az Ősök üvegszerű anyagból épült építményei, melyek a város fölé magasodnak), máskor üdítően újszerű ötletekbe botlunk: Karthain monopóliumra törő mágusrendje, vagy a lidérckő, mely üres tekintetű géppé változtat embert-állatot, de ilyen régi-új a tizenkettő plusz egy istent számláló panteon is a maga papjaival. És hiába a terjedelem, az író minden egyes ötletet, minden egyes utalást számon tart, hogy később bevasalja rajtunk.
 
Camorrban él hát a mi kis Lockénk. Szegény árvát egy Copperfield Dávid-képző fogadja magához, hogy alig pár hét múlva úgy szabaduljon meg tőle a Tolvajcsináló, mint aki parazsat markolt. A bájos teremtés ugyanis már érkezésekor fölrúgja a Titkos Békét, ami a városőrség, a nemesek és a tolvajklánok között köttetett, utána pedig lángba borít egy fogadót, és csakhamar féltucatnyi halott nyomja a lelkét. És ekkor még nincsen tíz éves.
 
Így kerül hát a Világtalan Paphoz, Perelando templomába. Ám a Láncos Atya egészen más sorsot szán neki, mint hogy a koldusok istenének hű ministránsa legyen. A Tizenharmadik istent fogja szolgálni. És ahogy Lockénk kalandból kalandba csöppen, hirtelen azon vesszük észre magunkat, hogy túljutottunk a vaskos kötet felén. Eddig a kötet még csak egy olvasható történetnek tűnik, bár néhány árulkodó jel már itt is akad. Az “eddig minden rendben van” érzés akkor tűnik el először, amikor megpróbáljuk letenni. Az ügyesen szerkesztett kötet olvastatja magát, csak még egy picit, mondjuk, és észre sem vesszük, hogy hirtelen este lett. Mert kíváncsiak vagyunk, hogy vágják ki magukat Lockéjék a legújabb slamasztikából, hogy ki is lehet az a Szürke Király, akit hamarosan még Camorr alvilágának ura is retteg, vagy hogy mire képes a mágia ellen a puszta furfang és szerencse, hogy mire megy az ember a város bankjában öt arannyal és egy szekérnyi pofátlansággal.
 
Ezek után mégis lórúgással ér fel, amikor Lynch magasról tesz a műfaj előírt kliséire, és olyanokat enged meg szereplőivel és a történettel szemben, amit rendes fantasyban nem illik megtenni. Sajnos túl korán: a kötet talán egyetlen hibája, hogy a csúcspontot sikerül a vége előtt elérni, onnan pedig már csak lefelé visz az út, pláne, hogy azt a feladatot, ami az utolsó pár oldalon vár rá, Batman szokta megkapni, ha éppen arra a hónapra nincs ötlete a szerzőknek.
 
Hétszáz oldal ide vagy oda, ez a kötet még így is csak hőseink első lépését rögzíti. Ha Lynch tartani tudja a tempót, ha a Red Seas Under Red Skies kalózregénye is hasonlóképpen sikerült, akkor Locke Lamorának ott a helye a képzelet birodalmának legnagyobb csirkefogói között. Ám ha ez nem sikerülne, akkor kaptunk hétszáz oldal izgalmat és nevetést. Már megérte.
 

Kapcsolódó linkek:
https://endless.hu/scott-lynch-the-lies-of-locke-lamora-2
https://endless.hu/scott-lynch-the-lies-of-locke-lamora


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához