LFG.HU

Lavarhion
RPGCimkek
A következő levél Tziddrolh cwa Req’eilar végzős diákunk tollából származik, amely egy igen különös betegséget ismertet.
 
 
Tisztelt Magisztrátus,
 
Levelem, mit segédem révén az önök kezébe eljuttatok, egy furcsa, de tanulságos esetet tár fel Toron és csatlósainak cselszövéseiből. Mint mindannyian jól tudják, tavaly a Dal havában rejtélyes járvány szedte áldozatait a dwoonok határmenti falvaiban, de Ranil egyházának köszönhetően igen gyorsan és hatékonyan sikerült elfojtani a kitörni készülő pánikot. A testeket tisztító lángok közt adták át uruknak, a lelkek üdvéről is gondoskodva imáikban.
Mire előző alkalommal a helyszínre értem, az időjárás és a papi tevékenység révén szinte minden nyom elveszett, egyetlen beteget sem sikerült találnom, ami egyrészről remek dolog volt, másrészről viszont a kutatás és a betegség valódi okainak felfedését tekintve végzetesnek tekinthető. A túlélők beszámolóira és a papok leírására hagyatkozhattam csak, amikor elkészítettem leírásomat az esetről.
Hivatkoznék is erre a jelentésre, de azok kedvéért, akik nem olvasták volna, most röviden összefoglalom a betegség jellemzőit. Az emésztőrendszert támadja meg, onnan indul ki a kór, mely rövid idő alatt tör ki és a véráram útján eljut a test minden pontjára. A lappangási időről biztosat nem mondhatok, mivel nem voltam jelen a járvány kitörésekor, de a tünetekről ellenben sokkal többet tudunk.
Az első aggasztó jel a hirtelen magasba szökő láz, melyet alhasi görcsök kísérnek, és a beteg rövid idő alatt rengeteg véres székletet ürít. Eddig szinte semmiben sem különbözne egy egyszerűbb fertőzéstől, de innentől kezdődik csupán az érdekes része a kór lefolyásának. A harmadik napra ugyanis a székelés elmúlik, a vérzés csillapodik, a magas testhőmérséklet azonban megmarad, és mellé puffadás, feszítő-szúró fájdalom társul. Fra Dectahtrun leírása alapján nem egy betegnél esett meg, hogy ez a folyamat a hatodik napon olyan szinten tetőzött, melybe a betegek belehaltak, sőt, legalább kéttucat esetben maga látta, amint a betegek hasfala felreped, majd a végső kiáltással társulva a sebből kékes színű lángok csapnak fel, és percek alatt elemésztetik a szerencsétleneket.
Mint láthatják, nem egyszerű betegségről van szó, és az akkori járvány alapján a tudós főkkel értekezve Toroni Lángkórnak kereszteltük el ezt az ismeretlen eredetű fertőzést. S hogy miért is említem meg most mindezt? Sokáig úgy hittem, elszigetelt esetről volt szó, mely négy falu népét pusztította ki, mielőtt megfékezték volna, és amilyen hirtelen felbukkant, olyan gyorsan meg is szűnt, hónapokig nem került elő újra a határmenti vidékeken.
Ám alig két héttel ezelőtt Erigow mellett, egy apró, a falakon kívül megépített fogadóban történt két riasztó haláleset. A kirendelt városőrök mellett a holttestekről gondoskodó Darton-papnak hála, hamarosan tudomást szerzett minderről az Egyetem vezetősége is, akárcsak az inkvizítorok szövetsége, így szinte egy időben érkeztünk oda Fra Hrettiroul-lal. A nagytiszteletű Kyel-papot évek óta ismerem, és bár olykor nehéz vele dolgozni, ezúttal meglepően együttműködőnek bizonyult, legalábbis kutakodásaink elején.
Eddigre a vendégek és a kiszolgáló személyzet java része ágyban feküdt már, és dacára a gyógyító mágiának, képtelenség volt lázukat és kínzó, feszítő fájdalmukat enyhíteni. Riasztó látványt nyújtottak, amint véres izzadtság csurgott végig a dinnyeméretűre dagadt hasfalukon. A szükséges eljárásokat végeztük el, vagyis a rontás és betegségűző ábrákkal ellátott talárokban végeztük a vizsgálatokat segédemmel, Kyel áldását hordtuk eszközeinken, és senkit sem engedtünk se ki, se be a fogadóhoz tartozó birtokról. Ám félő volt, hogy már elkéstünk, és jó néhány fertőzött egyén – tekintve, hogy a lappangási időről semmit sem tudtunk – eljutott a városba. Az inkvizítor közbenjárásával a város kapuit lezárták, de bizonyosságot így sem nyerhettünk.
Ezek után belekezdhettünk a ragály felszámolásába. Alig egy napunk maradt, vagy talán annyi sem, mielőtt a legsúlyosabb állapotban lévő betegeket elveszítettük volna. Megérkezésünk után így is két újabb haláleset történt, ám mágiánknak köszönhetően a lángok nem törtek túl magasra, és maradt valami a pusztítás után is, ami új támpontokat adhatott a betegség megfékezésével kapcsolatban. Jómagam csak a kór nyomait kerestem, a holtakat vizsgáltam meg, míg Fra Hrettiroul és paptársai a gyógyítással foglalatoskodtak.
Szükségem volt a tudásra, ezért a nekromancia tudománya által biztosított minden lehetőségét számba vettem, és azokkal is segítettem kutatásomat. Az egyik új áldozat, egy ereni kardforgató lelkét idéztem magamhoz, remélve, hogy még a helyen kering, Szerencsémre, előrelátó módon, magammal hoztam a szükséges kellékeket, és rendelkezésemre állt az áldozat porhüvelye az idézéshez. Kifaggattam mindarról, amit tett, amit evett vagy ivott az elmúlt három napban. Mélyebbre, tanulmányaim hiányossága végett, nem merészkedtem, de úgy hiszem, ez is pontosan elegendő volt.
Elengedtem a lelkét, és a Kyel – pap áldásával bizonnyal végleg megpihent, akárcsak meggyötört teste. Tovább nyomoztam, és próbáltam a mágiám segítségével a kór forrásának nyomára bukkanni az egyetlen megmaradt holttest részletes vizsgálatával. Az inkvizítorok sürgettek, de én alapos munkát akartam végezni. Már megérkezésünk után elláttam a két testet záró-rúnákkal, hogy a fertőzés legalább róluk ne terjedhessen tovább, így ezzel már nem kellett késlekednem. A boncolás során óvatosan jártam el, megfelelő körülményeket próbáltam teremteni, és ennek segítségével kiderült, hogy a kék lángokért a belekből és a gyomorból felszabaduló gáz a felelős, mely idővel utat tör magának, kifelé a testből. Minden betegnél másfajta útvonalat képez, de az első tünetek megjelenése után legkésőbb hat, esetleg hét nappal halálossá válik a folyamat.
Eztán mana jelenlétét kerestem a testen, apró jeleket, melyet egy természetes fertőzés nem hagyhatna maga után, és sikerrel jártam. A detektáló mozaik, melyet Sarrha’lay adeptussal fejlesztettünk ki ismeretlen járványok forrásának felfedésére, ezúttal is remekül működött a Lángkór parazitájával kapcsolatban. Tehát bizonyossággal kijelenthettem, hogy egy mágikus úton kifejlesztett ragállyal, a boszorkányhadurak egy újabb fenyegetésével álltunk szemben.
A belső szerveket megperzselte a kitörő gáz, de valamennyire még felismerhetőek voltak. Ekkor döbbentem rá, mennyire aljas a betegség, hisz a végsőkig gyötri áldozatait, majd szinte minden árulkodó jelet elpusztít maga után, ami segíthetne a leküzdésében. Persze, ezalatt már jó néhány újabb esetet észlelhetünk, és lappangva, lopakodva törhet be akárhova, hatalmas pusztítást végezve a felkészületlen, gyanútlan polgárok közt. Felhasználva a kardforgató emlékeit, és a tényt, hogy a belekből indul ki a kór, felállítottam az első, megalapozott teóriámat, és nekiláttam, hogy megtaláljam a felelőst.
Újabb gyászszertartás vette kezdetét Fra Hrettiroul vezetésével a fogadó hátsó udvarán, míg én a pincében kutakodtam tovább. Úgy gondoltam, mivel többen is megbetegedtek egy időben, nem egy fertőzött személytől indult ki ez a járvány, hanem egy külső forrásból eredt, mellyel mind összefüggésbe hozhatók valahogy. Esetünkben, talán mind ettek vagy ittak belőle. Az idő szorított, így sok találgatásra nem maradt időm, az idegen emlékek alapján néztem át a felhalmozott étkeket.
Az inkvizítor egyre elkeseredettebben küzdött, hogy életben tartsa a betegeket, mert Kyel áldása is hatástalan maradt, és végső megoldásként felvetette, hogy égessük fel a helyet, romboljuk porig, majd szenteljük fel az egészet, hogy a holtak békében nyugodhassanak, de én nem akartam elfogadni ezt a lehetőséget. Bár tudtam, igaza van, így ha semmire sem jutok, kénytelenek leszünk tűzzel elfedni a Lángkór nyomait.
Viszont a pincében, a kevéske hordó közt olyasmire bukkantam, ami megfordította a betegséggel folytatott küzdelem menetét. Ahol a szakrális mágia, a hit falba ütközött, ott a józan ész és a logika sikerrel járt. Egy apró hordóban dwoon harmatborra akadtam, melyből jócskán hiányzott már. Emlékeim szerint azon a vidéken, ahol a Lángkór először feltűnt, hasonló borokat készítettek békeidőben. Rövid töprengés után ismét a fürkésző mágiával próbálkoztam a folyadékon, és fellélegeztem, amikor ráleltem a mágikus parazitára.
A járvány forrását tehát megtaláltam, de a gyógyírt még mindig nem ismertem. Odafent már elkezdték kiüríteni a fogadót, a papok feladták a harcot a kórral. Én a harmatborra összpontosítottam minden figyelmem, mert a nedűben sokkalta erősebben éreztem a Lángkór jelenlétét, mint a holttesten. Logikus volt, hisz a lángok még nem tették ki pusztító hőjüknek a kórokozót.
Ezek után következett csupán a neheze. A fürkésző rajzolattal végeztem a további detektálást, hogy pontosan megleljem a Lángkórt, míg az átalakító és destruktáló rúnák segítségével reméltem erősebb hatást tenni rá. Talán az idő rövidsége miatt nem sikerült a fertőzés mágikus szerkezetét megváltoztatni, csupán az összetartó energiáit szétoszlatni, és ezáltal elpusztítani a parazitát.
Mire végeztem, a segédem már mellettem járt, és kérlelt, hogy hagyjam abba, mert Fra Hrettiroul elrendelte a hely felperzselését, és ideje lenne elhagynunk a fogadót. A bort még magunkhoz vettük, és sietve távoztunk. Természetesen, a rajzolatok mágikus telítését megszűntettem, a rúnák vonalát a megfelelő helyen megtörtem, nehogy a tárolt mana elszabadulása túl nagy rombolást végezzen.
Végül a Lángkór újabb tizenkét halottat szedett három nap lefolyása alatt, de legalább most már tudjuk, honnan is ered, és miként lehet megfékezni, ismertté vált a kór mágikus mintázata. Az újfajta fürkésző mozaiknak köszönhetően mostanra minden adeptus könnyedén képes detektálni, és talán hetek, hónapok múlva kellő tapasztalattal rendelkezünk majd ahhoz, hogy ellenszert dolgozzunk ki. A harmatbor tőkéit felégették Ranil papjai, köszönhetően Fra Hrettiroul közbenjárásának, igaz, jómagam szívesen vizsgálódtam volna tovább ott is, de sajnos az inkvizítorok hallani sem akartak róla, mondván, hogy mielőbb meg kell szüntetni a veszélyt.
 
Maradok mélységes tisztelettel:
 
Tziddrolh cwa Req’eilar
A Nekromancia adeptusi rangjának kandidátusa
A Dorani Mágiatudományi Egyetem végzős hallgatója.
 

(Örömmel értesítelek, hogy megjelent a Lavarhion második száma, amelyet a link alatti oldalon megtalálsz. A cikkek között  olvashatsz egy különös sherali kalandról, egy elf nagykövet utazásairól vagy éppen egy titokzatos roninról… – Lavarhion Doran)


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://lavarhion.fw.hu/]
A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához