LFG.HU

Attila
ismertetőCimkek

“Azt mondják, a profi írónak nem kell ihlet, egy frászt, ihlet nélkül senki sem vetett papírra semmi értelmeset.”

Egy pár Zsoldos díj után Szélesi Sándor ezúttal egy Budapesten játszódó urban fantasy novelláskötettel rukkolt elő a közelmúltban. Ez önmagában is jó hír, hiszen legalább nem egy újabb Mysterious Universe-agyhalállal járult hozzá erdeink kipusztításához. Plusz, a kötet elolvasása után megerősíthetem, az általam olvasott írásai közül magasan ez eddig a legjobb darab.

Jobb pillanataiban már el is éri az érdektelen középszerűség szintjét.

Az urban fantasy érdekes műfaj, nagyon egyszerűsítve arról szól, hogy a fantasy misztikus elemeit teszi a szerző a Városba, a modern kor megtestesülésébe, aztán hátradől és hagyja, hogy a két világ közti kontraszt érvényesüljön. Neil Gaiman, Robin Hobb, Joss Whedon, John Carpenter és társaik már elég sok emlékezetes próbálkozást letettek a témában a hazai szerzőkről nem is szólva.

Az író, úgy tűnik, most a szokásosnál többet dolgozott az írásokon, hogy felnőjön a konkurenciához – de lehet, hogy pusztán az MU világára jellemző blődségek elmaradása miatt tűnik érettebbnek a produkció. Látható, ahogy nagy buzgalommal ás elő mindenféle fantasy elemet és próbálja meg odatenni a valós világ mellé… de többnyire sajnos sikertelenül teszi ezt, aminek több oka van.

A 14 novella lazán, főleg szereplők szintjén kapcsolódik egymáshoz, bár közelebbi vizsgálatra fel lehet fedezni egy átívelő cselekményvonalat. A szűk szereplőgárda (író egyes szám első személyben, plusz baráti kör, néha cameo szinten, plusz fiktív szereplők) az első probléma a kötetben.

“Tudni kell, hogy számos boszorkánnyal kapcsolatba kerültem már életemben.”

Az urban fantasy történetek – szintén eléggé leegyszerűsítve – két típusra bonthatók. Az egyikben a természetfeletti tényleg rejtély, háttérben mozog, a hétköznapi ember számára nem nyilvánvaló a létezése – lásd a Nagy Zűr Kis-Kínában filmet, az Amerikai isteneket, vagy éppen a Buffy sorozatot. A másikban a természetfeletti a mindennapok része, mint mondjuk a Halálos igézet című filmben. Ebben a kötetben a természetfeletti szintén rejtett, de olyan kevés emberrel történik annyi fura dolog, annyira egyértelműen és olyan gyakorisággal… nem igazán áll össze a dolog. Hacsak nem áll Budapest egy nagyobb természetfeletti robbanás előtt.

“A történelmi regényemmel párhuzamosan egy filmsorozaton is dolgoztam, pár epizódot írtam bele. A sorozat rendőrökről szólt. Az első évad már megvolt, és a sztoriba ott nem kellett, vagy inkább nem lehetett beleszólnom, de ki tudja, mi kell majd a másodiknál.”

Hasonló probléma merül fel a fantasy-való világ kapcsolatával egy más téren is: itt ugyanis egy kissé fantáziaszegény fantasy és egy kissé elképzelt valóság ütközik a történetekben. Most komolyan: a kontraszt miatt mennyire kellene elmennünk a fantasy irányba, ha realisztikusnak kell elfogadnunk egy olyan jelenetet, ahol Budapesten egy rendőr egy gyerekrablásnál nem erősítést hív, hanem megállít egy motorost, elveszi a járművét és egyedül ered a rablók nyomába – egy Harley Sportster nyergében?

“- Te vedd elő a mobilod, és rögzítsd az elhangzottakat! – mutatott rá egy emberére a főpap. – Ne vesszen el egyetlen szó sem!…
Ekkor megélénkültek a fakoronák körben és több tucat mókus jelent meg az ágakon. A következő pillanatban pedig erős toboztüzet zúdítottak a tisztáson állókra.”

Az ötletek persze csak az egyik oldal, azok kommunikálása megint más probléma. Bár Szélesi az utóbbi időben mintha fejlődött volna, továbbra is képtelennek tűnik hihető párbeszédek megírására, leírásai pedig hol modorosak, hol jellegtelenek – egyik sem apró hiányosság, ha urban fantasyt próbál írni az ember. Különösen A másik oldal című novella volt fájdalmas, amely egy jelző túladagolásban szenvedő, erősen Lovecraft-wannabe írás, amin nagyon látszik, hogy a szerző akar, nagyon akar, de nem tud.

De szinte valamennyi novellánál felmerülő probléma a természetfeletti prezentálása. Hangulatteremtés szempontjából nem szerencsés, ha a narrátor közli velünk, hogy igen, ez a most felbukkant bácsi egy igazi kínai taoista mágus. Vagy, ha egyből leesik neki, mik is azok a szépasszonyok, akivel épp az előbb élt át egy Nemere-szinten megírt erotikus encountert. Hasonlóan zsibbasztó, amikor a rejtélyeket alkalmas pillanatban felbukkanó mellékszereplők oldják meg/adják át az információkat, nehogy az olvasó számára egy pillanatig is kétséges legyen, mi is történik itt valójában. Plusz, néha a felvezetéshez képest néha igencsak sovány a csattanó, ez különösen szerencsétlen módon leginkább a nyitó novellára igaz, amely egyike a könyv legrosszabb írásainak.

Vannak tehát ötletek – hol rosszak, hol kevésbé -, de sajnos a szerző teljesen idegenül mozog a műfajban, nincsenek meg az eszközei ezek kibontásához. A normális világ bemutatására nem elég az, ha leírjuk, melyik tér melyik utca mellett van, vagy éppen létező éttermeket említünk meg. Tipikus, vagy éppen valós, de szokatlan helyszíneket, dolgokat kellene keresni, amelyekre rá lehetne ültetni a fantasy világ elemeit. Hogy szerepjáték példájából merítsek: így tölthetné be mondjuk egy motoros csavargó a természetfelettivel találkozva a kóbor lovag, vagy a biciklis futár a hírvivő szerepét. Meg kéne látni világunkban a furcsát a mindennapokban, és azt keverni a fantáziával. El kéne olvasni néhány alkotást a műfajban, hogy lássuk, miről is szól ez az egész – sajnos annál több kéne, minthogy egy cipőboltba berakjuk a hétmérföldes csizmát és Dorothy varázscipőjét és viccelünk egyet.

“Az írás mint munka nem valami megerőltető: az biztos, hogy nem ül az ember nyolc órán keresztül az asztal mellett.”

Ha most nagyon összeszedem magamban a jóindulatot, akkor azt kell mondanom, hogy egy kevéssé sikeres kísérletet láttam a szerző részéről arra, hogy kicsit más műfajban kipróbálja magát – sajnos még hazai viszonylatban is láttam már sikeresebb próbálkozásokat.

Viszont, ahogy azt az elején is írtam, mintha valamelyest fejlődött volna. Ha a jövőben mondjuk fele annyi időt fordít a szerző gyakorlásra, írói eszközeinek csiszolgatására – szókimondóbban: írói eszközök megismerésére -, mint amennyit az ön-promócióra, 1-2 éven belül akár becsületes iparos is válhat belőle a szakmában.

(Ja, és csak engem emlékeztet a borítón levő pofa egy szárnyas Neóra?)


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához