LFG.HU

HammerTimeCafe
freelancer
ismertetőCimkek

Trendek voltak, vannak lesznek. Emlékszik még valaki az interaktív filmekre?
A nyolcvanas-kilencvenes években élték világkorukat, de még ma is találkozhatunk pár képviselőjükkel, közvetlenül a leértékelt hongkongi karatefilmek és a német szüzességelvesztős tinivígjátékok mellett. Az alapkoncepció az volt, hogy ha számítógépes játékokkal jó dolog elütni az időt, és filmeket nézni sem utolsó mulatság, akkor a kettőt kombinálva hatalmas bevételhez lehet majd jutni. Hogy ennek ellenére pár példától eltekintve miért is nem működött a dolog, és miért buktak lakást-kocsit-családot a fejlesztők, arról esszék tucatjai születtek. Ki a zs kategóriás színészeket, ki a nemritkán az irodalmi kvalitásokkal nem kifejezetten rendelkező grafikusok és programozók által összedobott történeteket okolta. Ám abban mindenki egyetértett, hogy két, alapvetően különböző műfaj elegyítése nem mindig javasolt.

Hasonló, nem ennyire egyértelműen halálra ítélt filmes divathullám a könyvadaptáció. Ha sikerül megfogni egy könyv mondanivalóját, és jellegzetes stílusát, akkor az ember még akkor is elégedetten jön ki a moziból, ha bizonyos szereplők, vagy jelenetek kimaradtak. Ha viszont valaki csak azért vásárolja meg egy könyv jogait, hogy pár alapmotivumot átültetve egy alsókategóriás akció-scifi-dráma hibridre becsalogasson pár gyanútlan nézőt, akkor… a végeredmény valami olyasmi lesz, mint a Legenda vagyok.

Robert Neville (Will Smith) élete révbe ért. Megszabadult az adófizetés, a jelzálog, és a csúcsforgalmi dugók okozta stressztől. Igaz, mindezt úgy sikerült elérnie, hogy egy vírus miatt kipusztult a civilizáció, és rajta kívül elenyésző számú túlélő maradt. A velük való jószomszédi viszony útjába áll, hogy rajta kívül valamennyien mutálódtak, és a szombat esti sörözés és ultizás helyett jobban szeretik a kannibál lakomákkal egybekötött vérfürdőket. Lényegében korlátlan szabadidejében rádióüzeneteket sugároz, abban a reményben, hogy esetleg normális túlélőkkel találkozik, valamint a vírus ellenszerén dolgozik. ( Bár arról nem kapunk bővebb felvilágosítsát, miként akarja beadni a vakcinát pár százezer habzó szájú holdkórosnak)

A legfárasztóbb a filmben a totális koncepciónélküliség. Francis Lawrence nem tudta eldönteni, hogy az utolsó túlélő lelki, vagy inkább a mutánsok elleni küzdelmére helyezze a hangsúlyt. Bár az, hogy a főszereplőt nem Kenneth Brannaghnak, vagy Kevin Spaceynek, hanem Will Smithnek hívják, ad némi támpontot. Smith teljes színészi repertoárja kimerül a Shrek Csizmás Kandúrjához hasonló, bár annál fátyolosabb nézésben, az A pontból B pontba való, nagyon eltökélt futásban, illetve a lassan védjegyévé váló lazacsávóságban. Ezzel ugyan mimikailag még mindig kategóriákat ver rá a Tűzvonalban vagy a Casting Minden teljes stábjára, de ahhoz még így is édeskevés, hogy elhigyjem, tényleg megviselték a történtek.
Aki azt hiszi, hogy majd a vizuális effektek feledtetik vele Smith enyhe thc-befolyásoltságra utaló tekintetét, keserűen csalódni fognak. A sportkocsikat leelőző CGI szarvasok, vagy a pixeloroszlán család láttán csak elvétve akarja véresre karmolni az ember az arcát, de a fertőzött szörnyegetek kritikán alulak lettek. Komoly nehézségeket okozott eldönteni, hogy ők is komputer animáltak e, vagy pedig roppant laza gumiból készített babák, akiket vékony zsinegeken rángattak. Leginkább a maradék testszőrzetét is elvesztett Gollamra hasonlítanak, aki négy évig egy napfénytől elzárt barlang mélyén tesztelt egy nagyon hatékony proteinkészítményt,heti százórás izomtömeg-fejlesztés mellett.
Mindent összevetve, egy dolog miatt mégis örülhetünk a filmnek: talán egy kiadó végre lát annyi fantáziát Mathesonban, hogy több mint ötven év után végre magyarul is elérhetővé válljon az I Am Legend.
 

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához