LFG.HU

GDS
ismertetőCimkek

Megjelent – mármint az új és nagyon helyes szokás szerint kereshető PDF-ben sokkal hamarabb, mint a március közepére ígért nyomtatott, keménykötéses változat – a harmadik alap kiegészítő is a Shadowrun 4. kiadásához. Ebben a kiadásban úgy tűnik, most a tömör, lényegretörő könyvcímek dívnak, de az ellenség megtévesztésére így hívták anno a Cannon Companion német kiadását is… A design a már megszokott – most szerencsére minimális fórumozással -, fél és egész oldalas szürkeárnyalatos grafikákkal, a borító viszont kicsit képregényesre sikerült.
 
Merész újítással egybevonták a fegyveres és a járműves kiegészítőt – ez utóbbi témát talán nem szükséges akkora matematikai részletességgel kidolgozni, mint a Rigger 3 tette, most viszont kicsit primitívre sikerült.
 
A nagyobb probléma az, hogy a fejlesztők fantáziáját sokszor nem korlátozta alapvető műszaki érzék, de még a józan ész sem. Már az alapkönyvben is problémás volt, hogy mindössze öt évvel egy gazdasági-technikai összeomlás után a korábbinál drasztikusan magasabb technológiai szinten képzeli el a világot, de a miniatürizálás, szoftver kifinomultság, és energia tárolás/felhasználás hatékonysága soha nem látott csúcsokat dönt ebben a könyvben. A másik probléma abból adódik, hogy az SR4 a számolás csökkentése érdekében próbálta lentebb vinni az árakat. Így a pár száz és pár ezer ¥-es árkategória annyira összeér, hogy nagyon nehéz egy tárgynak másokhoz viszonyítva és a játékegyensúly szempontjából is jó árat találni – a fejlesztőknek ez néha nagyon nem sikerült.
 
Szintén nem tetszik a biztonsági szempontból átgondolatlan – és ezzel a fórumok legtöbb vitájának alapjául szolgáló – “minden wireless, minden intelligens, minden on-line” koncepció még tovább erőltetése. Időnként egy-egy félmondat erejéig eszükbe jut, hogy “ez persze így hackelhető”, de aztán nem foglalkoznak a kérdéssel, remélhetőleg majd az Unwired-ben egy kicsit pontosítják a dolgot.
 
Az egyik ilyen csúcs a tárgyakba építhető személyiségszoftver (mármint, hogy a metahumán-interakciót szimuláló interface-en keresztül lehessen használni), határozottan a Galaxis Útikalauz jutott róla eszembe. A fejlesztők elképzelése szerint úgy jó/célszerű/kényelmes az élet, hogy mindenhol ál-intelligens tárgyak vesznek körül. Imádnék ilyen lakásban élni, elképzelem, ahogy a buditető – a PAN jelerősségéből érzékelve, hogy végeztél és távoztál – automatikusan lehajtja magát, tesz egy lefitymáló vagy ledér megjegyzést a nemesebb szervedre, aztán beírja a naptáradba, hogy ideje új toalettkacsát venni, természetesen a kínálatot mindjárt rendezi is ár/tisztítóerő szerint…
 
Vagy képzeljünk el egy AR “beszélgetést” a fegyverünk “tinédzser” személyiségű ikonjával:
– Ébresztő, lőnék egyet!
– Ebben a dög melegben..?
[banner]: *** Evo Free WeatherStat *** | hőmérséklet 38.17 °C, páratartalom 40.2%, szél: 0mph | napi előrejelzés | heti előrejelzés (2¥) | más terület (előfizetés nélkül nem elérhető) | *** Váltson ön is az Evo Premium WeatherStat szolgáltatásra – “Mi mindig megmondjuk hol lesz jó idő” ***
– Igen.
– Most? 3 óra 14 perc 35 másodperce dekkolunk ebben a bokorban. Pont most jutott eszedbe, hogy lőni akarsz..?
[banner]: szinkronizáljuk a beépített órát? {Igen}  {Nem}  {Kérdezzen rá később}
– Igen. Ott jön a célpont. (Mormogás)
– Mi van?
– Semmi, az ott a célpont.
– Hú, ez baromi ronda… Szerintem kár pazarolni rá a golyót, csak belenéz a tükörbe és felfordul…
– Tedd már azt a rohadt képet a célpontra!
– Jól van na, nem kell ordítani…
[banner]: S-K TruShot™ analízis | táv: 212.31m | célszemély: troll, ffi (93.5%), nehéz páncélzat nem érzékelhető | sebezhető pontok: {1} {2} {3} | halálos lövés esélye: 65%/72%/33% | ajánlott lőszer: SK83A1 I. oszt. APDS lövedék adatlap, megrendelés
Te tudtad, hogy az APDS lőszer akár 17-23%-kal emeli a halálos lövés esélyét?
– Az van a tárban. Lőhetnék végre?
– Tényleg… és tele is van. És hogy akarsz lőni?
– A homlokát…
– Tehát a kettes célpontot..?
– Igen. Tehát, a kettes célpontot behozzuk a 40x-es távcsőbe…
– Csak nem azt akarod mondani, hogy amúgy nem lövök elég pontosan..?
– Nem érdekel..! Akkor is távcső, aztán meghúzom a ravaszt, és bumm…
– Nincs ravasz a fegyveren, SM372A típusú wireless fegyvercsatoló van benne elektronikus gyújtással…
– Anyám… Jó, akkor a fegyverkapcsolatnak fenntartott 3-as titkosított csatornán küldök egy tűzparancsot, és úgy bumm. Sőt tudod, mit? Rögtön egy rövid sorozatot fogok lőni, mielőtt még megkérdezed, hogy elég-e egyetlen golyó egy ekkora böhömbe… Na?
– OK, és mi lesz a visszarúgással? Még a végén leejtesz. Tudod, hogy mennyibe kerül egy ilyen fegyver?
– Talán ha bekapcsolnád a visszarúgás-csillapítást.
– Hát, éppen megtehetem.
– És még ezen a héten kilőhetném azt az agyarast… Akkor megyek és szétrúgom a seggét annak a rohadéknak, aki rámsózta ezt a sz…
– Hé, ha ilyen negatív a hozzáállásod, akkor nem hiszem, hogy hosszútávon együtt tudunk dolgozni. Igazán, nem értem…
– Hogy az a … … Ez már több a soknál… Már pedig lőni fogunk itt és most azonnal… Hogy kell ezt a vacakot kikapcsolni… Hé… Most mi van… Huh… Ha bocsánatot kérek, akkor lőhetünk…?
– Tudod, a vizsgálatok azt bizonyítják, hogy az ilyen fegyverbe épített személyiségszoftverek, mint én, csökkentik a fegyveres erők tagjainál gyakran jelentkező antiszociális tendenciák kialakulását, segítenek feldolgozni a kényszerű erőszakot…
Tényleg, ha kitöltöd ezt a személyiségtesztet és a megelégedettségi kérdőívet, akkor nem csak segíted a program továbbfejlesztését, de 10% kedvezményt kapsz a következő verzió árából, és…
– Jó, majd később, de nem lőhetnénk végre, most már nagyon sürgős lenne..?
– Dehogy nem. Arra való a fegyver, nem..? Hol is tartottunk?
– Tehát: rövid sorozat, távcsöves célzás, elektronikus tüzelés, teljes visszarúgás-csillapítás, hangtompító nélk… Úristen, hol a célpont? Játszd vissza felvételt… Beért az épületbe..!
– Bakker! Hát ezt eltoltad…
 
Rátérve a tartalomra. Bevezetésül, némi egészen jól összeszedett áttekintés olvasható a szürke- és feketepiac működéséről. Miután az SR4 szerencsésen megvált a statikus utcai indextől, az egészet a játékmester ad-hoc ítéletére bízva, ez jól jöhet.
 
Az első nagy rész természetesen a fegyvereké. Ahogy a korábbi kiadásokban megszokhattuk: képpel, statisztikával és rövid leírással, nagy újdonság nincs benne. Csak az érdekesség kedvéért az új svájci katonai bicska emlékező fémből készül, a tokjában meghajlítható, kivéve megszilárdul. Persze van értelmetlen is bőven. Eredetileg is felesleges volt három fajta számszeríj, most van egy negyedik is. Ugyancsak nem tudom hova tenni 2070-ben a házilag barkácsolt, manuális elöltöltős préselt lőporral (!) működő, szöggel-kővel-szeméttel tölthető puskaszerűséget, stb.
 
A szokásos nehézfegyver és rakétavető lista kibővült a lézerfegyverekkel és egy “kézi” elektromágneses fegyverrel is.
 
A fegyver-kiegészítők között bővült a fegyverzár és a baráti célpont védő témakör, illetve tisztázták a különféle visszarúgás-csillapításokat, azaz a különféle támaszok, párnázott puskatus, stb. nem működnek együtt csak a gázelvezetéssel és a nehezített csővel (illetve, hogy melyik milyen fegyveren lehet). Újdonság a mozgó alkatrész nélküli elektronikus gyújtás, ez szintén csökkent egy pontnyit a visszarúgáson.
 
A páncélzat témakörében itt vannak a megszokott ruha alatti viselhető személyi páncélok, a páncélozott designer öltözék lista, és a katonai brutálpáncélok is.
 
Az egyéb biztonsági és árnyvadász felszerelés nem sok, de most itt vannak a korábban csak a késői kiegészítőkben szereplő, sivatagi, sarkvidéki, búvár, és űr alapfelszerelések is. Van pár új érzékelő és néhány irreálisan kifinomult érzékel/elemző szoftver is a listában. A Street Magic-ben csak leírás volt a mágikus termékekhez, mint például a biofiber vagy a FAB, ebbe a könyvbe került az ár és statisztika.
 
A következő fejezet a kémiáé. Drogok és mágikus drogok, a rászokás kicsit részletesebben, a megszokott vegyianyagok és néhány lehetőség/tanács a készítésükről – elsődlegesen, hogy ne engedjük a játékosoknak, hogy túlzásba vigyék, például minősítsük át a kémia ilyen célú használatát aktív szakértelemmé. Ezen felül itt szerepelnek a játékban esetleg jobban előkerülő robbanóanyagok és részletesebb robbantási szabályok. Ez a fejezet igazából nem fogott meg.
 
Sokkal inkább vártam a kibővített járműlistát és az átalakítási szabályokat, de ez egy kicsit szegényesebbre sikerült a vártnál. Jó, éppen kitöltötték az eddig üres kategóriákat, meg a fontosabbakban már akár 2-3 is van, már ha be tudjuk sorolni a fantázianevek és a leírás alapján, hogy milyen jármű is ez. A hajók és repülő járművek igen szűkösre sikerültek. Azt, hogy hány ülés van benne, meg se kérdezd – de ha a járműmódosításnál az alapértelmezett low-ról squatter-re csökkentjük a kényelmet, akkor az ülésszám megduplázható -:) . Másrészről itt aztán igencsak elszabadult néhol a fejlesztők fantáziája, van néhány termék a műszakilag irreális, ámde használhatatlan kategóriában…
 
Mint az alapkönyvből is láttuk, a 4. kiadás jócskán egyszerűsített a járművek statisztikáján. Feltételezzük, hogy 2070-ben szinte minden jármű hibrid meghajtású, a városban az úthálózatból veszi az energiát, azon kívül robbanómotor hajtja, de az üzemanyag fajtája nem paraméter (a módosítások között van a teljes értékű napelem és a “vegyes-tüzelésű” motor). Nincs fogyasztás, néhány speciális járművet leszámítva ökölszabályként 6 óra üzemidővel kell számolni. A kezelés csak egy nagyjából kategóriafüggő -3 – +3 kockatartalék módosító. Miután a súly kezelése ebben a kiadásban teljesen a józan észre van bízva, nincs teherbírás sem. A járművek páncélja nem megerősített, ezért a 3. kiadásnál lényegesen nagyobb test és páncél értékekkel rendelkeznek, és nekik is a test értékből számítódik, hogy hány kocka van az állapotjelzőjükön. Mint minden Matrix-aktív berendezés, a jármű is rendelkezik eszköz-szinttel, ez (tehát a beépített commlink a négy Matrix tulajdonsága is) a civil járműveknek 3, a biztonságiaknak 4, a katonaiaknak 5, ez a normál szabályok szerint fejleszthető, az automata pilóta szintje ettől független.
 
Néhány érdekesség vagy még inkább elrettentő példa.
Personal Mobility Vehicles: ez az egyszemélyes elektromos jármű valami olyasmi lehet, mint az a kisautó, amivel mostanában gyakran látni mozgássérülteket – na nem azokra gondolva, hanem ez egy “életérzés”, ha már kitettük a lábunkat otthonról ilyen közbiztonság mellet ki se szállunk belőle, vannak már PMV-friendly áruházak…
Egykerekű, gyro-stabilizált motor: kétféle is van, egyiknél a kerék felett ülsz, a másiknál egy hatalmas kerék belsejében – mondanom sem kell ez is annyira trendi 2070-ben, hogy csak na.
FPMV: A néhány fantasztikusabb akciófilmben már elsütött egyszemélyes rakétahajtású irányítható platform, kicsit sportos a munkába járáshoz, de ma már tök biztonságos a városi közlekedésben…
 
A robotok szinte mind használhatatlanok, és/vagy irreális technikai kifinomultságot képviselnek, különösen a járórobotok, a játékoktól a háziszolgán át az önjáró kórházi ágyig. A csúcs talán a röptében is tökéletesen madarat utánzó műsólyom, amivel az elit felélesztette hamvaiból a solymászsportot.
 
Járműmódosítás. És tényleg csak módosítás, mert az egyes járműkategóriáknak nincsenek alapértékei, a szegényes lista alapján meg nem lehet biztonsággal visszavetíteni. Maga a módosítás egy megadott célszámú kiterjesztett próba, amihez bónuszt ad, ha van hagyományos, vagy AR rásegítéses tervrajz. Sok esetben az autószerelésen kívül egy másik szakértelem is szükséges, ilyenkor a küszöb felét az egyik, a felét a másik szakértelemmel kell elérni. Hogy mi mennyibe kerül, vagy hogy szerszámkészlet/műhely/gyár kell-e hozzá, az sok esetben vitatható.
 
Miután a súly nem paraméter, a járművek maximális módosíthatóságát egy absztrakt “slot” érték méri, ez alapban a Test értékkel egyezik meg, néhány nagyon jól testreszabható jármű kap +4-et hozzá (a módosítások többségében 1 slot-ot foglalnak). Van egy lista, hogy az alapkönyv járműveihez milyen standard módosítások tartoznak, némileg ellentmondásos, hogy ezek továbbra is módosítatlannak minősülnek (de persze nem is lehet kiszereléssel plusz slot-ot felszabadítani). Nincs igazi/felesleges számolgatás, a járművek sebességét, kezelését, gyorsulását csak a meghajtás drasztikus cseréje és a cél fejlesztések viszik, a sima módosítások okozta többlet teher nem.
 
Kicsit nehéz absztrakció, hogy a lánctalpas, a légpárnás, a levegőnél könnyebb jármű, vagy a lábon járó robot nem önálló kategória, hanem módosítás. Ráadásul csak a két legkisebb robotot veszi külön az alkalmazhatóság szempontjából, az általános jelzés szerint a módosítás nyugodtan elvégezhető lenne, akkor is, ha robotok esetén nincs értelme.
 
A módosítások listájából a fegyverágyak érdemelnek nagyobb figyelmet, ez határozott jobb, mint a 3. kiadásban. Test/3 lehet belőlük, az alapkönyvben is szereplő sima a könnyű géppuskáig bír, az ennél nagyobb, és az igazi jármű-fegyverekhez csak a kettőnek számító megerősített fegyverágy jó. Teljesen semlegesítik a visszarúgást, kivéve, ha az lényegesen meghaladja a jármű Test értékét, ekkor a játékmester állapítja meg a büntetés mértékét (például a különbözetben). A fegyverágy húzós módosítás, mert költségben, munkában, elérhetőségben és slot-ban össze kell adni az opcióit: méret, külső/belső, fix/mozgatható/torony/nagytorony, manuális/távvezérelt. További nehezítés, hogy a különféle méretű robotindítók is a fegyverágy limitből foglalnak.
 
A fegyverekre is szerepel egy hasonló, slot-alapú módosítórendszer. Ez kicsit szűkebb, mint a korábbi kiadásban, sokuk csak a normál fegyver-kiegészítők beépített változata.
 
Végül a kiegészített harci szabályok fejezet, amely a hosszúságát tekintve némileg túlzóan a “még több mód a halálra” címet kapta. Ez részben egy sor új szituációs módosító a harchoz, némi értekezés a különleges környezetek (pl. sivatag) viszontagságiról, illetve a harcművészetek megint új megközelítését tartalmazza. Ez utóbbi most egy négyszintű (5-20 pontos) előny, minden szintjéért választhatunk egyet az adott harcművészet bónusz listájából (közelharc +1 DV és különféle védekezésekhez +1 kocka), a fegyveres közelharci szakértelmekben is specializálódhatunk a harcművészetre (az adott stílus jellemző fegyvereire), illetve 2BP/4 karma áron tanulhatunk néhány különleges bravúrt.

Összességében a kiegészítő részben az, ami ettől a témától várható (fegyverek), részben az egyszerűsített szabályok nyilvánvaló előnye ellenére kicsit kevés (járműves rész).

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához