LFG.HU

oil_ali
hírekCimkek
Tegnap az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem a J. J. Abrams (Alias, Lost, Armageddon) producer/író nevével futtatott Cloverfield egyik hazai, premier előtti vetítésén.
Mivel nagy reménységekkel indultam útnak (webes dicséretek, IMDB 100%, Rotten Tomatoes 77%), már előre borítékoltam magamban, hogy a “világ legjobb” filmjét fogom látni. Lelkesedésemet nem lohasztotta le, hogy általánosságban a Godzilla és a Blair Witch project házasságaként emlegetik a filmet, amiket jómagam nem kedvelek túlságosan.
Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a fenti házasság dolog nem félrevezetés, a Cloverfield ugyanis egy kézi kamerával felvett szörnyfilm. A kamerát persze nem mindig ugyanaz a szereplő tartja – mivel azok, ahogy az minden rendes horror/sci-fi filmben lenni szokott -, hullanak akár a legyek.
Manapság az ilyesmitől már nem is viszolygunk, mint ahogy nem várunk többet a klisés, sablonos, fordulatoktól mentes történetnek nem nevezhető történettől, vagy az ez egyszer tényleg ijesztőre sikerült CGI szörnytől sem. Sablonok, sablonok, sablonok…
A Cloverfield egy bűn rossz film.
Ennek ellenére, én – és a moziban ülők jelentős része azt hiszem egyet ért velem ebben – imádtam. Minden percét élveztem.
Gyakorló Cthulhu Hívása mesélőként azt kell, hogy mondjam, hogy a Cloverfield a Nagy Cthulhu ébredésének dokumentációja. Bár az örökkön szunnyadó ez esetben nem csápokkal a fején jelenik meg, mégis érvek tucatjait tudnám felsorolni annak bizonyítására, hogy a filmbeli lény maga a Nagy Öreg. Gonosz, elpusztíthatatlan, mindenki rettegi aki meglátja, (van aki meg is “bolondul”) és látszólag értelem és összefüggés nélkül rombol és gyilkol. Ráadásul embereket eszik. Egyszóval rettentően szórakoztató.
Mások persze, akik nem beavatottjai a mítosznak, másért élvezték a filmet. A kollégám például azért, mert “frankón bele tudta magát élni” a feleségem, aki egy visszafogott lány, pedig azért, “mert rém izgalmas volt”.
A film maga mindössze 83 perc, szóval üres perceink kitöltésére is remekül alkalmas, mondjuk kocsmázás előtt, két vizsga között vagy éppen egy hosszúra nyúlt ebédidőben.  Senkit se tántorítson el, hogy a főszörnyet még egy célzott szőnyegbombázás sem tudja megsebezni, vagy hogy képes legalább 200 m magasra felugrani. Ne bizonytalanodjatok el az első tíz perc uncsi, csöpögős, szerelmes, szakítós jelenetein.  
Ja, és persze tegyétek félre azt a rakoncátlan gondolatot is, ami bizony bennem is ott motoszkált a moziból kifele jövet, hogy ugyebár miközben a várost egy szörnyeteg rombolja le, aki végzett majd az összes barátommal, én pedig az életemért futok, akkor nem túl valószínű, hogy videóznék…
Csak kerekedjetek fel, irány a mozi, és nézzétek meg a Cloverfield-et. Lehet utána versenyezni, hogy ki tudja kevesebb szóval, értelmes mondatban összefoglalni a teljes filmet. Nekem kilencből sikerült. Az “és” és az “az” nem számít bele. 
(Ráadásul készül a második rész)  
Cloverfield (2008)
Bad Robot / Paramount Pictures
Rendező: Matt Reeves
 
 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához