LFG.HU

Attila
ismertetőCimkek

“- De… mit is kéne tennem? – nyelt egyet Andres.
- A következő napokban megnöveljük az agyad kapacitását, és hihetetlen mennyiségű adatot “öntünk bele”. Mindent tudni fogsz az első Föld klímájáról, több tízezer évre visszamenően. Kész javaslatok részletesen kidolgozva, előre feldolgozott érvek és érvrendszerek arra az esetre, ha tudományos körben, és arra, ha mondjuk televíziókban kell majd részt venned a vitaműsorokban. Néhány hónapot kapsz arra, hogy erőteljes és gyakori nyilvános szereplésekkel megváltoztasd a média és az emberek szemléletét. Képviselned kell majd egy teljesen új, az eddigiektől merőben különböző klíma-szemléleted és álláspontot.
- Ha az logikus, védhető, és a Föld javát szolgálja, akkor állok elébe – felelte Andres.”
 
 
Annak idején, kölyökkoromban összeolvastam mindenfélét, és ebben a mindenfélében benne volt – kinek nem? – egy rakás Nemere-könyv is. Ez nem csoda, elvégre a lokál könyvtárak polcai véges kapacitásúak voltak, a boltokban közel sem volt a mostanihoz hasonló választék, plusz annak idején, ifjúsági kategóriában Nemere egész fogyasztható másodvonal-kalibernek számított. A cuccai nem érték el mondjuk egy Nyevigák vagy egy Különös mendemondák Hallgatag Erikről szintjét, de legalább volt belőlük rendesen tartalék az unalmasabb napokra. 
 
Plusz a Lars-Don-Ariel féle űrdolgai, meg a Fantasztikus nagynéni egészen jók voltak, főleg a sorozatok elejen. Aztán úgy húsz éve elkezdett rákapcsolni a könyvtermelésre, és a figyelmes olvasó levonhatta a levonandót: van egy ún Nemere-állandó, amely a megjelent művek számából és azok minőségéből áll össze – a darabszám növekedésével a könyvek élvezhetősége csökkenő tendenciába, majd meredek zuhanásba kezdett.
 
Pedig szegény Nemere szinte mindent megpróbál – meglovagolja a divatosnak látszó hullámokat, írt nem túl sok utánajárással készült történelmi meg ufós bizbaszokat, akcióponyvát, fantasyponyvát, scifiponyvát, romantikus ponyvát, műsorújság rejtvényoldalára benyomorított egyperces krimit, eszelős sebességgel gépeli újabbnál-újabb köteteit, de őszintén, mikor dobott össze legutoljára valami középtrashnél jobb alkotást?
 
Persze akire annak idején hatással volt a Kupolaváros titka, meg nem sokallt be már akkor túlságosan a világállamos-légitaxis futószalag scifitől, esetleg nem írja le teljesen a szerzőt. Eladható névnek tekinti. Ad neki egy esélyt. Hiszen annyi könyve megjelent, hogy az lassan világrekord. És emlékeztek Tivadarra a füstfelhőt eregető kocsira, ugye? Meg arra a jelenetre a Műkincsrablók a kisbolygónban, amikor…
 
Amikor a könyvesboltban kezembe vettem ezt az Elveszettek című darabot és találomra beleolvastam, olyan történt velem, ami már régen: a könyv kicsúszott erőtlen ujjaim közül és visszazuhant a polcra. És inkább vettem valami mást. Rendben, én szeretek rossz könyveket olvasni, de azért meg kell húzni egy vonalat, különben is, a borító, a hátérszöveg meg a cím együtt elég erősen Lost-utánérzés benyomását keltette – és engem a Lost még eredetiben se nagyon tudott lekötni.
 
Aztán nem bírtam magammal és mégis megszereztem a kötetet.
 
Olyan ez, mint egy időutazás, de komolyan.
 
“Közelebb ment a bennszülöttekhez, két kezét maga előtt tartotta, tenyérrel felfelé. Így láthatták, hogy nincs nála fegyver, nincsen semmi – nem akar rosszat, jelezte.
- Üdvözlünk benneteket. Elsüllyedt a hajónk a tengeren, nincs ennivalónk és vizünk.
Lehet, hogy a szavakat nem értették, de Elisha hangja nagyon szelíd volt, szinte könyörgő. Nem azt sugallta, hogy “mi most megtámadunk titeket”, hanem azt: “kérünk tőletek valamit”.”
“Jasper és Lucia veszekedtek. Fojtott hangon, indulatosan. Andres nem hallotta a szavaikat, és nem is akarta hallani. Rámosolygott Elishára:
- Hadd dicsérjelek meg, ügyes diplomata és szószóló vagy.”
 
Stílusban…tulajdonképpen semmilyen. A leírások laposak. A szerző lelkiismeretesen leírja, hogyhát történik ez vagy az, de az eredmény sivár. Kétszázhuszonhatmillió regény után azért már legalább valami alig használt írói eszközt beszerezhetett volna de nem; lehet, hogy az lassítaná a munkát. A párbeszédek dettó. A szereplőknek igazán kár nevet adnia, lehetnének egyből “szimpatikus főhős” meg a “nemszimpatikus bunkó szereplő”, “kötelező barátnő-alany” meg hasonlók is. Sok különbség nincs köztük, itt a Nemszimpatikus Bunkó Szereplő ugyanabban a stílusban és szóhasználattal nyomja a vakert, mint a szüleitől frissen elszakadt, hajókatasztrófát túlélt tizenhárom éves kiscsaj – akár lehetne a teljes stáb valami leértékelt kirakati próbababa gyűjtemény is, akikkel felolvastatják a történetet.
 
Már, ha lenne történet. (Legalább nyúlna Lostot, de nem, még azt sem teszi, talán leginkább a Spin volt az, amire emlékeztetett a cucc.) Először ott tettem le egy időre a könyvet – a hetvenedik oldal környékén -, miután a szereplők túléltek egy szökőárt, hajótörést és elsiklottak egy csomó fura dolog fölött. Kevésbé sós tenger, más színű felhők, a Nap is másképp néz ki, meg olyan növényeket találnak, amilyenek nincsenek is – ez utóbbit például a cukiaranyos kiscsaj nyilatkozza ki, akit egyébként jobb érzésű szereplő már az elején, feltűnés nélkül víz alá nyomna vagy tíz percre a hajótörés után. Aztán találkoznak a benszülöttekkel, akik elköpik, hogyhát gyerekek, másik világon vagytok, nemámodahaza. És akkor a szereplők gyorsan visszacsekkelik élményeiket, hogy tényleg, kevésbé sós a tenger, más színűek a felhők, és a Nap is másképp néz ki, nem is szólva a növényekről. Azannya, az olvasó csak kapkodja a fejét ásítozás közben.
 
Ja, ha valaki kíváncsi a könyv fordulataira, az ne olvassa el például a fenti bekezdést. Meg azt sem, hogy az ide került emberek mind halhatatlanná válnak, és ez tök drámai meg minden.
 
“- Amikor először megláttalak a kirándulócsoportban, még a partnereddel voltál. Ezért csak messziről figyeltelek. Aztán a hajón, tudod, azon a napon, már más gondolatok is jártak a fejemben. Őszintén szólva bizony egyáltalán nem bántam, hogy a cunami után egyedül maradtál.”
 
A helyzet nem javul a továbbiakban sem. Drámainak szánt üresjárat-jelenetek, vattaszöveg, kötelező dugás – ez kábé olyan elem, mint akciófilmben a funkció nélküli meztelen férfisegg -, unalom. Nemere minden lehetőséget kihagy, amit az amúgy nem túl eredeti szituációból ki lehetne hozni – sem cselekmény sem jellem szinten nem képes megragadnia a világon semmit. Komolyan, néha olyan banálisak a kinyilatkoztatások, mint a nyolcvanas évekbeli tucatscifijeiben – már szinte vártam, mikor száll le a légitaxi, benne a Világállam egy bölcs képviselőjével.
 
Oké, tegyük fel, hogy rossz helyen kaparászok, mert ez itten nem a cselekményről szól vagy a karakterekről, hanem afféle tézisregény, ahol a szereplők valamiféle Baromi Mély Gondolat szócsövei – de nem, még ez sem, illetve annak is gyér. Konzerv-mondanivaló, amivel megpróbálja feldobni az ötlettelenség ízét, miközben ugyanazokat az alacsony kalóriás gondolatokat próbálja meg újra és újra feltálalni a szerző.
 
“- Szerinted mi az oka, hogy északon öröklét van, itt meg nem?
- Talán a bolygó két felének mágnesessége – szólalt meg Andresben a biológus. - Különbség nálunk otthon, az igazi Földön is van, de az nem gyakorol ekkora hatást az élőlényekre. Legfeljebb, másképpen folyik le a kádból a víz északon, mint délen, ilyesmik…Itt sokkal nagyobb, mondhatnám alapvető a különbség a két félteke között…”
 
Nem, itt nincs semmi. Nagy nulla ez a könyv, alibi a kasszához menetelhez, egy ötlettelen szerző rutingépelése, amit körberöhögni se igazán érdemes.
 
Lehet, hogy csak én várnék el némi… tartalmat is 2470 forintért. Lehet, egyedül én várok el olvasóként valamivel többet a húsz éve is áporodott szagúnak számító megoldásoknál. Nem vagyok viszont biztos abban, hogy ha a hazai könyvkiadásban legalább minimális igény lenne a minőségre, akkor is négyszáznyolcvanvalahány megjelent könyvnél tartana-e Nemere. És idén ez már a harmadik, és azóta már megjelent további öt…
 
Igazából tök mindegy, ebből a fazonból úgyis ömleni fognak a silányabbnál silányabb kötetek, ezen nem változtat semmi. Én csak a kiadót nem értem hogy mégis miért kell ehhez asszisztálni? Jó, tudom, másodlagos frissességű húzónév, még díjakat is nyert.
 
Magyar scifi irodalom, 2008. Egy kevéssé érdekes múltba utazás a világ többi részéhez képest – ha Jules Verne 1880 környékén egy nem túl ihletett pillanatában nekiállt volna retrót írni, még az is progresszívebb volna ennél.
 

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához