LFG.HU

szab
szerepjátékrólCimkek

Fiatalok sötét erők igézetében

Az elmúlt héten újabb bűntény hívta fel az európai közvélemény figyelmét
egy olyan problémára, amelyről sokaknak talán a középkor jut eszébe, ám elborzasztó
esetek sokasága bizonyítja, hogy nagyon is élő jelenségről van szó: a sátánizmusról.
A rituális ördögimádással szemben azonban a „hétköznapi sátánizmus” számos
formája az ezredvégi kultúrának is elfogadott részévé vált.

Modena környékén vették őrizetbe azt a hét pedofil személyt, akik halotti kriptákban,
sátánista rítusok közepette 7-10 év közötti gyermekeket erőszakoltak meg. A sátánjelmezes
felnőttek a „Miatyánk” mintájára „Miördögünket” emlegettek litániáikban,
amelyek gyakran kriptákban, temetőkben zajlottak, és egymás közötti, illetve
gyermekekkel folytatott fajtalankodásba torkolltak. A gyermekek elmondása szerint a
jeleneteket videón is rögzítették, bár azok nem megjátszottak, hanem valóságosak
voltak. Több esetben a szülők önként, pénzért ajánlották fel gyermekeiket sátánista
megrontóiknak, az egyik sértett gyermek szüleit már őrizetbe is vette a rendőrség.
A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején a médiában az egyik leggyakoribb
téma volt a sátánizmus, mára azonban alig esik róla szó, eltekintve a Halloween időszakában
felcsapó éves hullámoktól, vagy egy-egy rituális gyilkosságtól. A sátánizmus
azonban ma is jelen van a modern társadalomban. Leginkább a tinédzser korosztály
tekinthető veszélyeztetettnek, hiszen ők azok, akik – részben korosztályi sajátosságként
– sokszor komoly személyiségproblémákkal küzdenek. Éppen ezek a problémák teszik
őket kiszolgáltatottá.
A sátánizmussal való kapcsolat soha nem elszigetelt problémaként jelentkezik. A legtöbb
tizenéves a sötétség erőihez való vonzódása mellett drogot, alkoholt fogyaszt, és
rendszeresen cserélgeti szexpartnereit. Egyértelműen kimutatható, hogy a sátánizmus
hálójába keveredett fiatalok legtöbbször elégtelenül működő családok gyermekei,
olyan tizenévesek, akiket szüleik vagy magukra hagytak lelki bajaikkal, vagy a látszatgondoskodás
ellenére egyszerűen magányosak. Az okkultizmus egyik amerikai szakértője, Dr. John
Cooper szerint a sátánizmus bátorítja a tizenévesekre jellemző minden indulat gátlástalan
kifejezését – ide értve a lázadást, az ellenállást és az egyénieskedést –,
ugyanakkor nem ad pozitív, racionális keretet azoknak, és totálisan támad minden
szociális, családi és vallási kapcsolatot és értéket.
A sátánimádás régóta létezik. Nem a sötét középkor terméke, és nem is múlt
el azzal. Ellenkezőleg, a huszadik században szinte reneszánszát éli. Bár a közfelfogás
legfeljebb jópofa, mulandó divatot lát benne, a „játékos sátánizmus” is komoly
következményekkel járhat.

A lázadás kultusza

Egy amerikai keresztény szociológus, Bob Larson a témát figyelemre méltó alapossággal
áttekintő könyvében fontos tényre hívja fel figyelmünket: a sátánizmus nem az,
aminek az átlagember hiszi. Leggyakrabban nem zárt, kultikus közösségekről van szó,
akik ördögi extázisban őrjöngve hoznak véres áldozatokat, nem csak azokról, akik
nyíltan Isten ellenségének tekintik magukat, és a Sátánt vallják uruknak. Szerinte
mindazok, akik az ember abszolút ösztönlény voltát hirdetik, a Sátán szolgálatában
állnak. A sátánizmussal kacérkodó kamaszokat éppen az vonzza az ördöghöz, hogy
minden olyat bőséggel ígér, amire csak igényük vagy kedvük támadhat, és nem támaszt
korlátokat a vágyak kielégítésében. E vonzódás gyökere a lázadás, ami minden
olyat istenít, amire a család vagy a társadalom nemet mond.
A legtöbb sátánizmusba keveredett fiatalnak fogalma sincs arról, kit szolgál valójában,
ám úgy érezheti, sorsa irányítása teljes egészében saját kezébe került. Bob
Larson szerint ők „úgy gondolkodnak Luciferről, mint egy velük egykorú srácról,
aki ördögi gyönyörűségekkel kecsegteti őket. A pokolról pedig úgy vélekednek,
mint a végtelen orgazmusok és örök gyönyörűségek palotájáról.” Ezek a
fiatalok véletlenül sem számolnak tetteik következményeivel, amelyek sok esetben
nemcsak magukat, hanem környezetüket – áldozataikat – is fenyegetik.

„Sex and drugs
and rock’n’roll”

A sátánizmus egyik legfőbb csapdája, hogy a legtöbb belekeveredett fiatal azt sem
tudja, mivel lépett kapcsolatba. Nagyon sokan vannak olyanok, akik az ördögben mint
személyben való hitet teljességgel a sötét középkor maradványának és gyermekmesének
tartják. A Bibliában hívő emberek számára nem kétséges, hogy a Sátán valóságos
személy, és a jó és gonosz között kiélezett harc folyik a lelkekért. Ezzel szemben
állnak például az olyan elképzelések, melyek szerint az ördög a gonoszság valamiféle
szimbóluma.
A modern sátánizmus mélyen gyökerezik a harmadik világ országainak egy részében a
mai napig gyakorolt bennszülött vallásokban. Ezeknek az okkult alapokon nyugvó vallásoknak
némelyike a modern társadalmakba is beszivárgott, könynyen és gyorsan szerezve híveket
a kiüresedett, perspektívát vesztett fiatalság körében. A legismertebb és talán
legszélesebb körben gyakorolt ilyen vallás a woodoo, amely az afrikai rabszolgákon
keresztül jutott el a nyugat-indiai szigetvilágba, és a hozzá kötődő okkult praktikák
ma már a világ legnagyobb részén ismertek, sőt széles körben elfogadottak.
Ismeretes, hogy a woodoo vallás meghatározó szerepet játszik egyes országokban: az
egykori haiti diktátor, a Papa Doc néven hírhedtté vált Francois Duvalier, éveken át
úgy tartotta fenn uralmát, hogy legendás woodoo-erejével megfélemlítette a lakosságot.

A mai sátánizmus közvetlen elődei között szerepel a fekete mágia is, amely az összes
pogány vallási praktika között a legerőszakosabb és legkegyetlenebb. Gyakorlói nyíltan
elismerik, hogy az általuk megidézett szellemek egy része a sötétség urai közé
tartozik, és könnyen veszélyessé válhat, ha nem vigyáznak vele. A fekete mágusok között
elterjedtek az olyan legendák, melyek szerint nem megfelelően végrehajtott rituálék következtében
a gonosz szellemek öngyilkosságba vagy őrületbe kergették az illetőt.
Annak, aki tisztába akar jönni a sátánizmus elterjedtségével, igen széles körben
kell tájékozódnia. A sátánimádás nem egyszerűen rituálék formájában nyilvánul
meg, hanem – legfőképpen a tudatlanságnak köszönhetően – mára már beszivárgott
az élet szinte minden területére. Az okkult ritualizmus különféle formáit a
ponyvaregényektől a médiáig sok csatorna népszerűsíti. Az egyik leghatékonyabb népszerűsítő
műfaj a horror: könyvben, videón, CD-ROM-on korlátlan választék vár a „thriller”-rajongókra.
Magyarországon is kedveltek a népszerű horrorszerző, Stephen King regényei, amelyek a
rettegés és a halál izgalmát kínálják az arra vágyó nagyközönségnek. Könyveiben
alapmotívumnak számítanak a vámpírok és a szörnyeteg pszichopaták, a jövendőmondás,
a kísértetjárás.
A sátánizmus másik fő terjesztője a rockzene, amelyen keresztül a divat révén a
tinédzserek jelentős részét eléri. A heavy metal zenét játszó rockzenekarok
sokszor okkult jeleket, szimbólumokat használnak öltözetükön, lemezborítóikon, és
gyakran dalszövegeikben is a Sátánt dicsőítik. Sok fiatal csak külsőségeknek
tekinti ezeket, de a gyengébb személyiségű, befolyásolható kamaszok könnyen kerülhetnek
általa a sátánista okkultizmus hatása alá. Különösen igaz ez akkor, ha a divatnak
hódolva, kedvenceik öltözetét utánozva magukra öltik az obskurus szimbólumokat,
ezzel mintegy jelt adva, kinyilvánítva szimpátiájukat az okkult világ felé. A
hetvenes-nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb zenekara, az ausztrál AC/DC „Highway to
Hell” (Út a pokolba) című albumának borítóján az együttes énekese a Sátánt idéző
alakban, szarvakkal és bojtos farokkal látható. Egyik dalszövegük bizonyítottan motívumot
szolgáltatott egy 1985-ben Amerikában történt brutális gyilkosságsorozathoz,
amelynek elkövetője az együttes rajongója volt. Tevékenysége megdöbbentő pontossággal
idézte fel az AC/DC „Night Prowler” (Éjszakai portyázó) című dalának világát.
Hasonló népszerűségnek örvend az Iron Maiden zenekar, amelynek kedvenc témái a varázslás
és a barbárság, és akik első sikeres lemezük leghíresebb számát az
Antikrisztusnak dedikálták. A vérontásról, szadista gyilkosságokról és ördögi
ceremóniákról éneklő Megadeth énekese kevéssé meggyőzően azzal érvel, hogy bár
ismerik a dalaikban megjelenő témákat (varázslás, sátánista áldozatok, belek kiontása),
úgymond „nem helyeslik” azokat. Ez azonban nincs ráírva lemezeikre, így a zenéjüket
teljes odaadással hallgató fiatalokra ugyanolyan igéző hatással bírnak ezek a
dolgok, mintha bevallottan propagálnák azokat.
Éppen ilyen hévvel hirdeti a háborút, a kábítószert és az agyonverést a
Metallica, melynek koncertjeit a közönség „Halj meg! Halj meg!” kántálása kíséri.
Más együttesek is előszeretettel választanak sátánista kapcsolatokat és az
okkultizmus iránti szimpátiát sejtető neveket, mint például Satan, Sodom, Black
Sabbath vagy Possessed (Megszállottak).

Várbörtönök és Sárkányok

A természetfölötti gonoszhoz utat nyitó legújabb időtöltések egyike a Magyarországon
is egyre elterjedtebb, egyre több fiatalt mozgósító szerepjáték. A szerepjáték
tipikus példája annak, hogyan lehet tökéletesen álcázott módon adagolni az
okkultizmust úgy, hogy minden ellene szóló érvre rendelkezésre álljon egy ellenérv.
Legtöbben azt hiszik, a szerepjáték kreativitást növelő, alkotó időtöltés, ami
levezeti a felgyülemlő feszültségeket és agresszivitást. Nyilvánvaló, hogy nem
minden egyes szerepjátékosból lesz gyilkos vagy a miszticizmus megszállottja.
Elgondolkodtató azonban, hogy a bűncselekmények között egyre nagyobb arányban merül
fel a szerepjáték mint az agresszió egyik forrása vagy mintája. A világon nap mint
nap történnek olyan brutális gyilkosságok, amelyeknek elkövetője túlzott mértékben
azonosult játékbeli szerepével.
Dr. Thomas Radetzky, aki Amerikában a televízió által kiváltott erőszak ellen küzdő
országos szervezet vezetője, rámutat, hogy a szerepjáték eredendően jó eszközül
szolgálhat mind a pozitív, mind a negatív viselkedési formák elsajátításához.
Ugyanakkor sajnálatos módon a legtöbb szerepjáték, így a legnépszerűbb, továbbfejlesztett
változatában Magyarországon is játszott D&D (Várbörtönök és Sárkányok) is a
gonosz viselkedését propagálja, bennük a szereplők nyugodt szívvel átkozzák és
gyilkolják egymást. Menet közben sok játékos könnyen elveszíti realitásérzékét,
és nem érzi a valóság és a képzelet közötti határt. A szerepjáték során a játékos
könynyen elfásulhat az erőszak iránt, és adott esetben nem tud határt szabni
indulatainak.
Az okkult praktikák társadalmi elterjedtségének egyik bizonyítéka, hogy ma már
szinte az egész világon elterjedt az eredetileg az angolszász világban ünnepelt
Halloween. A Halloween gyökerei az ősi kelta újévi szokásokban lelhetők fel, amikor
a gonosz szellemek elijesztésére – más magyarázatok szerint éppen hazatalálásuk
megkönnyítésére – lámpásokat készítettek. Ma az emberek önfeledt örömmel öltöznek
be boszorkánynak, gonosz szellemnek, hogy egymást ijesztgessék. Nem érdektelen
megjegyezni, hogy a Halloweent az Anton LaVey alapította Sátán Egyháza legnagyobb ünnepei
között tartja számon.
A sátánizmusnak sokféle variációja létezik, annak függvényében, ki mennyire merül
bele. A sátánizmussal többé-kevésbé kívülről rokonszenvezők (őket az angol
kifejezés szó szerinti jelentésével „kontároknak” is lehet nevezni) azok, akik a
fekete művészet iránt érdeklődnek. Ők sokszor a black metal zene és a horror lelkes
fogyasztói. A következő csoportba tartozók, a „maguk módján” sátánisták kevéssé
követik a szokásos sátánista rítusokat, de komoly bajt tudnak okozni nézeteik
gyakorlatra váltásával. Sokkal nagyobb problémát jelenthetnek a szervezett, „vallásos”
sátánisták. Ők összegyűlhetnek nyilvánosan vagy titkosan is, és szertartásaikon
mindennapos a szexuális perverzió, a démonok megidézése, és természetesen elvárják
a titoktartást. A hagyományos, kultusszerű sátánizmust űzők a legelkötelezettebbek,
akiknek tevékenységét teljes titoktartás övezi, komoly rituálék szerint gyakorolják
a Sátán imádását, és sokszor területi vagy országos alapon szerveződnek is.
A sátánimádók természetesen nem egyformán közveszélyesek, és különböző mértékben
veszik komolyan önmagukat és tevékenységüket. Nagyon sokan vannak közöttük, akik
nincsenek is tisztában azzal, mivel játszanak. Fontos azonban átlátni azt, hogy a
destruktív eszmék iránti vonzódás nagyon gyakran függ össze olyan hagyományos
pszichológiai problémákkal, mint az önbizalomhiány, a depresszió és az elidegenedés,
és a jelek szerint ezek a problémák gyakran nem maradnak a családban.


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.hetek.hu/hetek/index.cfm?szam=98112002.047&rovat=Vallas&cikk=va10.htm]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához