LFG.HU

Attila
ismertetőCimkek

“1970-ben azt hittem, a sci-fit a bezárkózás, a belterjes tökéletesítés veszélye fenyegeti. E helyett – ezt látnom kellett volna – utolérte a sikeres műfajok végzete; zászlaja alá sorakoztak a féltehetségek, a szubkultúrák hívatlan parazitái, a horrort és a pornót becsempészők, az áltudományos mítoszteremtők az öncélú szürrealista virtuózok, a hatásvadász western-elemekből összetákolt fércműveket gyártó tollforgatók. A sikert, milliós – illetve nálunk a százezren felüli – példányszámokat kitűnően megszervezett előzetes propagandával olyan művek hozták, amelyeknek már semmi közük nem volt Bradbury vagy Lem legnemesebb eszméihez. Az íróval való együtt-gondolkodás szép játékát – ami szerintem a műfaj lényege – felváltotta a meghökkentésre építő, azzal manipuláló szerzők egymásra licitálása; ki tud vadabb, vérfagyasztóbb, követhetetlenebb, vagy bárgyúan primitív, stilárisan siralmas történetet az olvasó elé tálalni?” – Zsoldos Péter, 1987

 
 
Az Új Galaxis sorozattal valamikor a 2-3. szám környékén találkoztam először. Rossz értelemben vett amatőr antológiának tűnt, úgyhogy inkább nem erőltettem a követését, egészen mostanáig. A mostani, 12. szám szerzői részben korábbi Zsoldos-díjasok, részben pedig az általuk a kötetbe ajánlott újabb generációs szerzők – írásaikkal tisztelegnek Zsoldos Péter emlékének.
Ha már emlékezés: emlékszem, annak idején, már legalább húsz éve, apámnál láttam az első Zsoldos-regényt. Scifirajongóként – Csillagok Háborúja, meg egyebek -, egyből lecsaptam a könyvre, aminek A feladat volt a címe. Számomra akkoriban szokatlan stílusban megírt, fura fordulatokkal teli írás volt, a mai napig az egyik kedvencem a hazai scifi termésből. A Zsoldos-díjjal kapcsolatban valamivel kevésbé pozitív élményeim vannak, de ezt most hagyjuk, lássuk az antológiát.
 
Kinézetre semmi különös, funkcionális, bár kisebb (jó, néha durva) szerkesztési hibákkal bíró, csúnya illusztrációkat tartalmazó kötet, de ezen gyorsan túlteszi magát az ember. Átlapozzuk a bevezetőt, A feladat kötetből már ismerős Zsoldos-vallomást (a fenti idézet onnét származik) és…
 
Bihari Péter: A sci-fi közelmúltja
Esszének tűnő izé, láthatólag nem nagy utánajárással készült. Tán a “Magyar scifi közelmúltjáról összecsapott ismertető” cím pontosabb volna.
 
Szélesi Sándor (Anthony Sheenard): A Mars nincs is messze
A novella némi aktuálpolitikát próbál becsempészni a scifi díszletek közé – a marsi magyar kolónia sztrájkol, és ebből ún. bonyodalmak támadnak, tanulság/odamondogatás jellegűnek szánt befejezéssel.
A szerző hozza a szokásos formáját, a különösebb ötletet/fantáziát nem tartalmazó írás kissé laposra sikerült, az író által megfogalmazott mondanivaló-jellegű valami körülbelül egy közepesen gáz blogbejegyzés szintjén mozog. Talán ha venné a fáradságot, hogy legalább a mars-allegórián keresztül megpróbálja kicsit részletesebben megnézni jelen helyzetünket, eljutna valahová, de felteszem így egyszerűbb volt a dolga.
 
10/2
 
Szőts László (S.L. Cornelius): Elveszett lélek

“A nő az ajtófélfába kapaszkodva állt, és azon gondolkodott, hogy mi ez az egész, ami történik vele. Ilyet még soha nem élt át. Ez a nehézség, ami lefelé préseli a testét, a fájdalom a térdeiben, a szakadt ruhája miatt érzett harag, szégyen… mindez felkavart iszapként homályosította el egyébként kristálytiszta intellektusát.”

 
Elsősorban értékelendő, hogy a szerző nem az űrhajós klisékhez, hanem a kissé újabb, valamikor a nyolcvanas-kilencvenes években divatos kiberpunk klisékhez nyúlt, ez jelzi a szándékot a fejlődésre. Sajnos a mesterkélt, éretlen stílus csak rontja az összhatást. Az írás semmi újat nem hoz, gonoszsötétjövő, mesterségesintelligencia, estébé, legfájdalmasabb pillanatai azok, amikor drámai próbál lenni.
 
10/1
 
Csikász Lajos (Aaron F. Loacher): Retúr
 Itt már kezdtem úgy érezni magam, mint egy irodalmi múzeumlátogatáson. Jó, az angyalok-vállalati-megközelítésben még nem teljesen csontig koptatott ötlet, a stílus sem döcög annyira, mint mondjuk az előző novellában, de a csattanó kissé ergya. A Hitler-revenge-porn, mint ötlet kábé mennyire lehet időszerű mostanában?
 
Nem eredeti, nem frappáns, de legalább próbálkozott.
 
10/3
 
Fazekas Bea (Kyra Potter): A jövő zenéje
 Egy furcsán hosszúra sikeredett író-ismertető után jön maga a novella a maga eh-kategóriás minőségében.
 
Lapos leíró részek, melyek csak mondanak, nem mutatnak, valószínűtlen alaphelyzet – titokban egy komplett év újszülöttjeivel kísérletezik az gonoszelnyomóállam, na persze, és a kölkekből mutánsok lesznek -, még valószínűtlenebb fejlemény – genetikai beleturkálás hatására jövőbe látó főhős. És tulajdonképpen az égadta világon semmi, már történet terén.
 
Lehet, hogy tulajdonképpen akart valamit a szerző, de ennek megfogalmazására nem ártott volna időt szánnia.
 
10/2
 
Antal József: A feladat – négyszer
 
Fonyódi Tibor (Harrison Fawcett): Naptól vagyok, Holdtól vagyok
Bevallom, itt már kezdtem kissé elveszteni a fonalat. Egy tudományos-fantasztikus antológiában (ZSP-emlékezés, magasba a scifi zászlaját meg minden) mit keres novella címén a szerző készülő ősmagyar-jellegű regényéből kiragadott három oldal? Reklámblokk?
Mi volt a feladata a szerkesztőnek a kötet kapcsán?
Eh.
 
10/0
 
Harangozó Balázs (Kevin H. Twelve): A harcos két útja
A tizennégy oldalas írás alatt kétszer tettem le a könyvet. Ez valahol teljesítmény.
 
Félreértés ne essék: szeretem a japán csingcsungokat. Sógun. Usagi. Hét szamuráj. Komolyan. Bírom a viking dolgokat is. Tényleg.
 
Mihez kezdjek viszont egy novellának nevezett katyvasszal, mely afféle techno-thoros űrvikingekkel kezdődik, amit lapos, testetlen, McDojo-stílusú orientál életképek váltanak fel, fékezett habzású szamurájfilozófiával (autentikusságát kiemelendő, a japán szereplők néha japán mondatokat is mondanak az amúgy magyar párbeszédekben, amely írói módszerért legalább szájbarúgás jár jobb helyeken), amely a végkifejletben valami zavaros és talán dögösnek szánt űrviking-űrszamuráj összecsapásban csapódik ki a lapokon.
 
Kínosan rossz kategória, itt fogalmazódott meg bennem először a gondolat, hogy a kötetet leviszem a szelektívbe.
 
10/1
 
Bán János (Kim Lancehagen): Az üldözött szerelmesek bolygója
Sajnos – vagy szerencsére? – nem nagyon ismerem ezt a dark space/gothic space világát a szerzőnek, de ez a szösszenet sem volt az a feltétlen telitalálat. Valamivel jobban össze van pakolva, mint a kötet átlaga, de a történet elemei néha már önparódiának hatnak – a főszereplők sorozatos test- és személyiségcseréi már-már egy Looney Tunes alkotást juttattak eszembe, ahogy Tapsi és Elmer Fudd üldözik egymást egyre nagyobb fegyverekkel -, a szuperhájtekk díszletek közé pakolt Bonnie&Clyde jellegű sztori néhol logikátlan, néhol blőd, különösen a bolygó, amely az odautazó szerelmespárokat láthatatlanná teszi mások számára. Igen, így.
 
Elnagyolt, kapkodó, de a kötet többi írását nézve átlagnál jobb darab. Ettől függetlenül a novellával kapcsolatos jegyzeteim így kezdődnek: “Jajdeszar. Istenem. Jajdeszar.” – szóval minden relatív.
 
10/3
 
Cs. Szabó Sándor (A. Taylor Crabe): Családegyesítés
Sok minden nincs ebben az írásban sem, de legalább úgy nagyjából van eleje-közepe-vége, apró döccenőktől eltekintve a stílus is elműködik. Ez is valami. Nem vagyok arról meggyőződve, hogy van is benne annyi, mint amit elsőre mutat. Talán, ha a valóságtól menekülés kevésbé erőltetett változatát választja a szerző témának, és inkább magát az önpusztító menekülést kezdi el boncolgatni, mondjuk a szereplők lelkivilága felől, akkor több is lehetett volna. Így inkább csak a hökkentsük-meg-az-olvasót-és-reménykedjünk-hogy-nem-figyel-fel kategória.
 
De még így is eddig a legjobban sikerült írás a kötetben.
 
10/4
 
Szentesi Ágnes: Zsoldos Péter – A feladat: 
Részemről a “Rendben van, blődli az a fiktív megoldás, amellyel a halott emberi szereplők…” mondatnál továbblapoztam, majd a könyv többi részének elolvasása után néztem át megint a cikket.
 
Az “Elnéző nagyvonalúsággal engedi kezelni a néha valószínűtlen, bizonytalan, tudományos szempontból bicegőnek tűnő állításokat. Ahogyan elnéző mosollyal olvassuk régi nagy írók mesterműveit és nem fanyalgunk a Holdra kilőtt emberszállító agyúlövedékek vagy a gülüszemű, zöld Marslakók fölött, úgy én sem fogok kellemetlenkedni az emberi egyéniség idegen lénybe történő áttöltése fölött”  részletnél pedig valamiért eszembe jutott a vicc, amiben az egér az elefánttal együtt dübörög a hídon.
 
Ha még nem olvasta valaki az illető regényt, ne olvassa el azt az írást, komoly spoilerek vannak benne. Ha meg már olvasta a regényt, teljesen felesleges az időt vesztegetnie…
 
Kasztovszky Béla: Van-e élet a Földön?
Ennél a pontnál a kötet valódi érzelmi reakciót csiholt ki belőlem. Sajnos nem maga a novella, amely egy kissé humorkodó stílusban előadott, tisztán párbeszédes formában megírt, alapvetően gyengén sikerült izé, melynek csattanóját baráti társaságban elsütve kábé udvarias heherészést, esetleg ördögszekeret hajtó csendet zsebelhetünk be reakciónak.
 
Nem, a reakciót az írót bemutató szöveg “de emlegették már a “magyar Ray Bradbury” néven is” része váltotta ki. Meg kell hagyni, alapos reakció volt. Magyar Ray Bradbury. Félve ismétlem ezeket a szavakat, mert a hátam mögötti polcról a Marsbéli krónikák hörögve készül arra, hogy a torkomnak ugorjon. Nem tudom, hogy ezt a magyar Ray Bradbury dolgot ki és milyen alkoholos befolyásoltság alatt találta ki, de tekintve, hogy Bradbury és Kasztovszky között kábé akkora képesség-szakadék húzódik irodalmilag, mint Angus Young és köztem zeneileg – és én egy akkordot se tudok lefogni a gitáron -, nem lehetne esetleg kevésbé erőltetni a dolgot? Kasztovszky csak rosszul jöhet ki egy összehasonlításból, viszont ha egy olvasó azért nem nyúl az amerikai Kasztovszky Bélához, mert olvasta a magyart és köszöni szépen, de inkább egy gyökértömés, akkor az az olvasó esetleg veszített valamit.
 
Zsoldos Péter irodalmi örökségének bealázásával még szerintem nem végzett a T. hazai scéna, előbb talán fejezzék be azt, Bradburyt még hagyják békén.
 
10/1
 
Ripp Gábor (Gabriel Wraith): Meghibásodott alkatrész
“Légkörét nem piszkították mérges anyagok, tengerei kéklettek, erdői zöldelltek, a kontinensek felett hófehér fellegek úsztak. Minden feltétel adott volt rajta az élet kialakulásához.”
 
Mondom, irodalmi időutazás. Ebben a nagy ívű alkotásban először egy kiscsaj nyusziórája áll le, de a nagypapi megtalálja benne a hibás fogaskereket és kicseréli. És akkor megáll a nap az égen, és akkor épp tömegmészárlás lenne máshol, v1.0-ás gonoszdiktátorok által, mert a Föld az ilyen rossz alkatrész, ki is pöcköli egy hatalmas ujj a helyéről, és betesz oda egy újat, ami tiszta és jó.
 
Én meg csak álmélkodok azon, hogy ezt a zseniálisan új témát micsoda elegáns, visszafogott módon fejtette ki a szerző. Mi lesz a következő írásban? Megálmodja az első holdutazást?
 
10/2
 
Markovics Botond (Brandon Hackett): A jövőbe vetett hit
A jobb írások közé tartozik a kötetben, abból a szempontból, hogy ez úgy-ahogy össze lett faragva stilisztikailag. Maga a történet viszont talán nem feltétlenül a legradikálisabb ötleten alapszik, hiszen adott a jelennel elégedetlen bácsi, aki lefagyasztatja magát, hogy milyen jó lesz a jövőben, és amikor felkel, addigra kiderül, hogy az élet kipusztult a háborúban, csak robotok vannak és őt kiteszik egy múzeumba és vége.
 
Az alapvetően lerágott csont-kategóriás témát a szerző meg sem próbálja meg feldobni valamivel – ha nagyon elnéző hangulatban volnék, azt mondanám, ujjgyakorlatnak elmegy a mű, de nem vagyok elnéző hangulatban.
 
10/3
 
Hajdú Éva: Valahol, valamikor 
A két és fél oldalas novellának kábé a közepén lesz nyilvánvaló, hogy épp az Ádám-Éva sztori alapelemeit láthatjuk új tálalásban. Nem túl izgalmas tálalásban. Ezen frappánsnak szánt fordulaton kívül tulajdonképpen nincs más a novellában.
 
10/2
 
Maruzsné Kovács Éva: A jövő fürkészése és befolyásolása a népművészetben
A kötet lazán legjobb írása – talán azért, mert nem novella. Némi néphittel foglalkozó kis cikk, amely végén a scifi-vonatkozások (pontosabban, a miért-nincsenek-scifi-vonatkozások rész) kissé utólag odatettnek tűnnek. Ettől függetlenül a legolvasmányosabb és -élvezhetőbb darabja volt az antológiának.
 
Nemere István: A népszaporulat bajnoka
Nemere István egy 2005-ben gyártott egypercessel jelentkezett. Az egyperces ezúttal nem az örkényi műfajt jelöli, hanem a két oldalas alkotás odagányolására valószínűleg fordított időt. (A novella egyébként arról szól, hogy a fazonnak egy szaporodási kvótát kell teljesítenie határidőre, emiatt befizet pár időutazásra és a múltban felhajt pár feleséget, akikkel szaporodik.)
 
10/0
 
Mészáros Mihály (Michael Mansfield): Árnyékfarkasok
A novella valahol a Ragadozó és a Sötét Zsaruk határmenti jelenetének keverékére emlékezetett – no nem hangulatban, hanem alapötletben. A sztori kábé ott fejeződik be, ahol a normális horrortörténetek elkezdődnek – megjött az idegen lény és megtörtént az első összecsapás -, szóval ebből az irányból nem igazán teljes a mű. Feltételezem, hogy itt az egyik főhős lelki nyavalyája lett volna a történet fő pontja, sajnos ez nem lett túl hitelesen felskiccelve.
 
Ha a szerző kicsit részletesebben utánanéz az amerikai határőrségnek, kicsit megpróbál embereket és nem két lábon járó kliséket alkalmazni – most komolyan, a természethez közel álló indián nyomkereső kábé akkora klisé, mint a csomaggal együtt sikoltva szakadékba zuhanó néger teherhordó a Tarzan-sztorikban -, meg kevésbé próbálja túldíszíteni a szöveget oda nem illő kifejezésekkel a szebb hangzás miján, tán lehetne valamit alkotni ebből a nyersanyagból is.
 
Plusz, nem ártott volna odafigyelni a nevekre, mert úgy vettem észre, a szerző is összekeverte néha őket. “Prérifarkas és Martinez lassan bólintott, Clarence pedig csak meredt maga elé egy pillanatig” – ebből Clarence és Martinez ugyanannak a személynek a kereszt- és vezetékneve. Apróság az ilyesmi, de a szerkesztő figyelhetett volna.
 
10/3
 
Antal József: KindergarNet
Újramelegített Terminátor-alapsztori, melyben Skynet – itt is így híjják -, nem atomháborút, hanem kultúrális forradalmat kezd, na ja, itt kínai eredetű. És betiltja a dohányzást, az alkoholt, a drogokat, robbanómotorokat, fosszilis erőműveket meg a papírt.
 
Nem mondom, hogy átlátom egy zseniális mesterséges intelligencia szellemi bakugrásait, elképzelhető, hogy a felprogramozásában a bidé-lobbi is részt vett annak idején. (Meg az IT és atomenergia lobbi, elvégre azt telepítik még az elmaradott Afrikába is, hogy oda is eljusson az AI befolyása.) Felteszem, az illető szcsoti azért részletesebb és alaposabb tiltólistát készített annál, amit főszereplőnk, a lázadó jellegű ukrán cigicsempész az olvasó elé tár. A sztori végén sor kerül némi lenkenéni-stílusú lelki masszázsra a számítógép mellé állt exbarátné és a főhős között – itt már szinte vártam, hogy a csajszi öko-csasztuskáját a környéken rejtőző obligát szpecnaz-alakulat tangóharmónikán fogja kísérni.
 
Nemtom, inkább akkor az eredeti Terminátor.
 
10/2
 
Vankó András: Új hullám
Az alapsztori hasonló az előzőhöz: a problémás emberiség felett egy AI vette át a hatalmat, de a megoldásai nem feltétlenül a leghumánusabbak, emiatt van egy másik AI, aki alternatívát nyújtana. És vannak erre emberei is. Vagy ilyesmi. Széteső, kissé zavaros írás, illett volna még párszor végigmennie rajta a szerzőnek.
 
10/2
 
 
Ez az Új Galaxis 12… nos, nem tartozik az általam olvasott legsikerültebb antológiák közé. A szerzők kissé alaposabb megválogatásával, valamint egy hozzáértő szerkesztővel talán el lehetett volna érni egy hellyel-közzel közepes végeredményt ebből a nyersanyagból, de a végeredmény most inkább csak tragikomikus. Vagy inkább riasztó?
 
 
Ha már mindenáron meg szeretnénk emlékezni Zsoldos Péterről és munkásságáról, javaslom inkább a következő linkeket:
 

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához