LFG.HU

Jud Lorin
ismertetőCimkek

Az Agave Kiadó idén ünnepli fennállásának 5. évfordulóját, és ez a novelláskötet – mint ahogy az a címében is olvasható – a 100. kiadványuk. Szándékuk szerint ajándék az olvasóknak, ezért is a leszorított, igen-igen baráti ár (1500 Ft). A kötet különlegessége, hogy valamennyi szerző – miután Bradbury így tett – ingyen bocsátotta a kiadó rendelkezésére a novelláját (illetve egyéb írását).
 
Az antológia koncepciója világos – sorrendben haladva olvastam -, három részre lehet osztani: I. legelőször főként bűnügyi-realista történeteket olvashatunk (Block, Hammett, Willeford, Lehane, Westlake, Thompson); II. aztán következik a három női szerző mindenféléje (Clarke, Novik és Hamilton); III. végül a szélesebb közönség által ismert SF írók, az igazi húzónevek (Gaiman, Bradbury, Dick, Zelazny, Banks). Valamennyi írás előtt rövid életrajzot olvashatunk (néhol a magyar olvasóknak szóló köszöntés is található), amelyek nem egyszer fontos adalékul szolgálnak a történetekhez.
 
I. blokk
 
Lawrence Block: A betörő, aki beugrott Elvishez
 
Ideális nyitódarab, melytől az egész kötethez kedvet kapni; ráadásul többször mosolyra bírja az olvasót. Ha nem is az az eget rengető történet, nekem tetszett a jól megírt párbeszédek és úgy általában a stílus miatt.
 
Dashiell Hammett: Nő a sötétben
 
A máltai sólyom szerzőjének írása jóval komorabb hangvételű, hosszabb lélegzetű darab, mint az előző, s emiatt nem épp könnyű olvasmány; bűnügyi novella, de nem a klasszikus, “rafinált nyomozó felkutatja a gonosz gyilkosokat” fajtából. Hammett realista módon ábrázolja a maffia világát, ahonnan már-már nincs menekvés.
Sajnos rendkívül zavaró a szövegben, hogy időnként elmarad a gondolatjel a dialógusoknál, ezért aztán az “akció” összefolyik a “beszéddel”, az olvasó meg kénytelen folyton visszaolvasni, hogy most akkor hogy is volt ez az imént?
 
Charles Willeford: Levél AA-nak (Akárkinek Akárhol)
 
Bár a bűnügyi szekcióban kapott helyet, a legkevésbé sem krimiről van szó: egy alkoholista önvallomását olvashatjuk hét oldalban, kiábrándító végkicsengéssel. Határozottan jó írás, annak ellenére, hogy nincs cselekménye, csak egyetlen monológ az egész, ami általában feledhetővé teszi az ilyen jellegű műveket. A befejezés azonban gondoskodik róla, hogy az olvasó elgondolkodjon, mielőtt tovább lapoz.
 
Dennis Lehane: Gwen előtt
 
Nem csak a bűnügyi rész, de az egész kötet legerősebb írása. Lehane bátran és tudatosan használja az írói eszközöket (flashback; “mutasd, ne mondd”), miközben az olvasót egyszerűen beszippantja a levegőben lógó tragédia: a történet E/2-ben íródott, ami különösen ráerősít az amúgy is kegyetlen, realista ábrázolásra. Ezúttal is a bűnözők – egy börtönből szabaduló fiatal férfi – szemszögéből jelenik meg a világ.
Lehane soha egy szóval sem írja, mit éreznek a szereplői, mégis végig tapintható a feszültség az apa és a fiú, Bobby közt, s ahogy haladnak előre az események, feltárul a múlt is; miért került börtönbe, s eközben hová lett Gwen, a szerelme.
 
Donald E. Westlake: Mély levegő
 
Ismét egy rövidebb írás; nincs idő mélyebben megismerni a szereplőket, de nem is kell; a befejezés (nevezzük csattanónak) elviszi a hátán a történetet. Egynek elmegy, de még mindig az előző darab hatása alatt vagyok, talán ezért nehéz rendesen értékelnem a lecsúszott szerencsejátékos és Chuck, a krupié jelenetét a tiszta oxigén élettani hatásairól.
 
Jim Thompson: Ez a világ, aztán a tűzijáték
 
Az egyik legnehezebben emészthető olvasmány a kötetben; a hangvétel meglehetősen sötét és a tragédia már csak azért sem kerülhető el, mert már bekövetkezett, mire a történetbe csöppenünk. A szereplők élete végérvényesen félresiklott, az olvasó, ha már szeretni nem tudja, sajnálja őket, és érzi, akár igaz is lehetne mindez. Spoilerkedni itt sem fogok, egy biztos: többször is el kell olvasni, hogy a vége helyére kerüljön az emberben.
 
 
II. blokk
 
Susanna Clarke: Határozott figyelmeztetés gyanútlan személyeknek
 
A szerzőnő neve ismerős lehet, ő írta A Hollókirályt*. E kötetben szereplő írása (novellának nem nevezném, eleinte nem is értettem, mi akar ez lenni) gyakorlatilag nem más, mint afféle bemutatkozás: Clarke A Hollókirályról és saját magáról ír pár oldalt Mr. Norrell és Jonathan Strange, az említett regény főszereplőinek szemszögéből. Őszintén szólva nem tudtam mit kezdeni vele, az előző blokk igen színvonalas írásai után örömmel vettem volna (mondjuk úgy: elvártam volna) tőle egy novellát, nem pedig egy ilyen bevezetőt a… nem is tudom, mihez.
 
Naomi Novik: Lakoma vagy éhkopp
 
Ha az előbbi, gyanútlan személyeknek szóló, határozott figyelmeztetést nem számítom, akkor Novik írása a leggyengébb láncszem a kötetben. Két sárkány kiereszt egy rakás birkát meg tehenet a mezőre, és megreggeliznek belőlük. Aztán jön egy idős sárkány, aki elcsodálkozik, hogy a két fiatalabb társa megoldotta a karám reteszének – számára eddig megoldhatatlannak tűnő – problémáját. És így kb. ennyi. Részemről gyorsan lapoztam.
 
Laurell K. Hamilton: Sárkányok lesnek rátok
 
A szerzőnő saját bevallása szerint ez az egyetlen sci-fi történet, amit valaha írt. Szerintem ez sem az, de mindegy. Akinek bejött az Anita Blake sorozat, bizonyára ezt is komálni fogja, én örültem, hogy a végére értem. Szájbarágós, enyhe Vavyan Fable-féle szirupos, lazább fogalmazás; a horrorba átcsapó történet szögegyenes, nem túl sok mondanivalót hordoz: az empatikus képességekkel rendelkező Jasmine Cooper kegyetlen gyilkosok elméjébe hatolva álmaikban kínozza őket, hogy átéljék az áldozataiknak okozott szenvedést. Aztán a nőt felhívja egy régi ismerőse (tanára), hogy módszerével segítsen megfékezni egy szociopata, Jasminhoz hasonló képességekkel rendelkező kislányt…
 
III. blokk
 
Neil Gaiman: Én, Cthulhu
 
A szórakoztató néhány oldalon keresztül Cthulhu lediktálja emlékiratait egy embernek, Whateley-nek, akiből a végén vagy shoggoth-eledel lesz, vagy nem, mindenki döntse el maga. Hamilton novellájával ellentétben ez az írás nem akar több lenni, mint ami, és ez határozottan jó. Tetszett.
 
Ray Bradbury: Jelölt
 
Legkedvesebb sci-fi írómtól épp a közelmúltban olvastam ennél sokkal, de sokkal jobb novellát is (Az öröm masinériáiban található Vakáció felülmúlhatatlan). Ennek ellenére mégsem volt csalódás, Bradbury a legegyszerűbb ötletről is képes filozofikusan, ám mégis érthetően és szívbemarkolóan írni. Ha legalább minden novella ilyen szintű lett volna, mint a Jelölt, nem érezném hullámzónak a kötet minőségét, de hát lássuk be, Bradbury az Bradbury.
 
Philip K. Dick: Prominens szerző
 
Határozottan többet vártam volna a sci-fi “slágergyárostól”, ez a novella azonban túlságosan kiszámíthatóvá volt számomra, amellett az ötlet sem vágott a földhöz. Egy hétköznapi ember szokatlan találkozása pirinyó, emberszerű lényekkel, akikkel kommunikálni kezd, s azok hamarosan istenként tekintenek rá. A végén meg kiderül, hogy a még pirinyóbb papírgalacsinokra irkált, rengeteg kérdés és a férfi által adott válasz nem más, mint a… de nem mesélem el. Úgyis mindenki kitalálja idő előtt. Sajnos.
 
Roger Zelazny: A szerelem egy képzetes szám
 
Valami oknál fogva Bradbury írásaihoz és stílusához tudnám hasonlítani ezt a kis remeklést Prométheuszról; mivel igen rövid, és története sem igen van, a legegyszerűbb elolvasni. Érdemes, annál is inkább, mert ha itt és most megmagyaráznám, miért is ez a cím, ami, egyszerűen lelőném a lényeget. Nagyon szép.
 
Ian M. Banks: A Kultúráról dióhéjban
 
Számomra újabb csalódás a végére: ez sem novella, hanem gyakorlatilag száraz világleírás Banks regényeihez. Kedvet nem csinált, szerintem egy valódi történet sokkal jobban vette volna ki magát. Ráadásul Banks az egész előtt szükségesnek látta leszögezni, hogy “a Kultúra fiktív világ, minden részletében a képzelet szüleménye.”
 
 
Összességében hullámzó a kötet minősége, vannak kiemelkedő írások (Lehane, Bradbury, Zelazny) és mélypontok (az írónők részleg, Banks); ez egyrészt talán annak tudható be, hogy ahány író, annyi stílus, tehát megeshet, hogy csak az én egyéni ízlésproblémámat vetítem ki, míg másokkal szemben túlságosan elfogult vagyok. Nyilván új olvasók megnyerése is volt a cél: e kötet lehetőséget adott olyan szerzőktől olvasni, akiktől eddig még semmit nem vettem a kezembe. Nos, valóban lesz olyan, akit ezután keresni fogok a boltokban, de lesz, akivel még csak kísérletezni sem fogok.
 
 
* Diocletianus írt róla ismertetőt ( http://lfg.hu/94/841 )

A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához