LFG.HU

HammerTimeCafe
wyquin
ismertetőCimkek
A Sárkánylovas sorozat második kötetéről kritikát írni nem kis feladat. Nem is voltam képes úgy megoldani, ahogy kellene, ezért megkérek mindenkit, aki még nem olvasta az előző kötetet, a Sárkányröptét, inkább annak a kritikájával kezdje. Ha tetszik a könyv, a folytatást is kedvelni fogja.
 
Sajnos nem lehet úgy kritikát írni a Sárkányhajszáról, hogy ne mennék jobban bele a történetbe, mert az általános jellemzés szinte szóról szóra ugyanaz, mint az előző kötetnél – így hát nem is ismétlem magam.
A Sárkányhajsza ott folytatja, ahol a Sárkányröpte abbahagyta. Igaz ez a borítóra, mely szerintem továbbra is a “van” kategória. Nem rossz, csak nem is több ennél. És hát, bár kevésbé, mint a Sárkányröpténél, de a fülszöveg láttán is csak a vállát vonja az ember. Ha a borító és a fülszöveg célja az, hogy felkeltse az olvasó érdeklődését, akkor a Sárkányhajsza alig valamivel jár előrébb, mint az első kötet.
Mivel kishazánkban a könyvkiadás terén a reklám, mint olyan, ritka, mint a fehér holló, és drága is, ezért nem tartom szerencsésnek, hogy ezt a két eszközt egy kiadó ilyen semmitmondóra kanyarítja, mikor ennél lényegesen többet lehetne kihozni belőlük.
 
Viszont a történet… Hát kérem, aki beleszeretett a Pern sárkánylovasainak küzdelmébe, az most sem fog csalódni Anne McCaffreyben. A szálak továbbra is hullanak a Pernre, a sárkánylovasok pedig minden alkalommal felszállnak és porrá perzselik a gyilkos spórákat az alaglakók nagy örömére. Illetve… nos, a helyzet cseppet sem olyan idilli, mint amilyen lehetne, pár év állandó harckészültség után.
A Pern fejlődik, fejlődnek a céhek, fejlődnek az alagok, és fejlődött Benden sárkányfészek is, az egyetlen, amelynek megadatott, hogy négyszáz év változásaihoz realtime szokjon hozzá.
A múltlakók sárkányfészkei azonban, amelyek négy nap alatt tették meg a négy évszázadnyi időt Lessza hívására, lassanként egyre ellenségesebbé válnak a változások hatására. Bennük még azok az idők élnek, amikor az alagok száma sokkal kisebb volt, és cseppet sem készültek fel arra, hogy bizony a jövőben ezek az alagok és céhek sokkal önállóbbak és öntudatosabbak.
F’lar és Lessza pengeélen egyensúlyoznak a múltlakók viselkedésével egyre elégedetlenebb nagyurak és a mind ellenségesebb múltlakók között. Ám bármilyen nehéz is a dolguk, saját terveik is vannak, melyek csak még több változást hoznak a bolygó életébe.
Ezen törekvésükben támogatják őket a céhek, ahol Benden sárkányfészek újító szelleme egyre több felfedezést és fejlődést szül, és néhány szerencsés véletlen is kezükre játszik. Ám hogy ne legyen olyan könnyű dolguk, a szál is tartogat meglepetéseket.
Miközben egyre több és több felfedezést tesznek saját múltjukkal kapcsolatban, egy talán végzetesnek bizonyuló terv alakul ki F’larban.
 
McCaffrey irigylésre méltóan biztos kézzel bontja ki egy alapvetően pofonegyszerűnek tűnő konfliktus egyre komolyabb méreteket öltő következményeit. Akárcsak az első kötetben, a Sárkányhajszában is kapunk ízelítőt az emberi természet önző és önfeláldozó oldalából egyaránt. A történet hősei mindent megtesznek, hogy a dolgok számukra kedvezően alakuljanak, olyan hiteles alakítást nyújtva, amihez csak gratulálni tudok. Talán kissé elkeserítő a kép, melyet az írónő felrajzol, és amely azt sugallja, hogy kevesek önzése is tönkreteheti sokak boldogságát.
A Sárkányhajszában McCaffrey több figyelmet szentel az emberi kapcsolatok hatásának. Bemutatja, hogy attól nem változik meg senkinek a természete, hogy sárkánylovas, vagy akár sárkányúrnő lesz. Megragadóan vezeti végig az olvasót azon az úton, amelyen mindenkinek végig kell mennie, aki felelősséget vállal másokért, és nem idealizálja a szereplőit. Van, aki elbukik az önzés és arrogancia próbáján, és van, aki méltónak bizonyul a belé vetett bizalomra. A jellem, amint az írónő kivételes ábrázolásával bizonyítja, nem pozíció függvénye.
Aki hiányolta a pergő akciót a Sárkányröptéből, most lényegesen többet kap belőle. A Sárkányhajsza akciódús történet lett, csapások és összecsapások követik egymást, hogy végül kiderüljön egy s más a Pern múltjáról, a sárkányok változatosságáról, és a mindent elpusztító szálat hordozó Rőtcsillagról.
Bár az előző kötetben úgy tűnt, hogy a horizont tágítás, mint szerkezeti megoldás, véget ért, McCaffrey bebizonyítja, hogy nem így van, és ez olyan fogás, ami előtt muszáj tisztelegnem. Egy alacsony fejlettségi szintű civilizációban ezt szinte lehetetlen hitelesen megírni, és Anne McCaffreynek mégis sikerül.
 
Akad még némi morognivalóm, bár ez már szőrszálhasogatásnak tűnhet, de igazán lehetne figyelni arra, hogy egy sorozaton belül ugyanazokat a szereplőket ugyanúgy hívják – T’ton-T’ron, és az előző kötetből említhetném a Jora-Zsora változást. Bár ez csupán apró figyelmetlenség, de azért bosszantó annak, akinek megakad a szeme rajta.
Végezetül el kell mondanom, hogy egy apróság még mindig zavar a Rőtcsillagban és a szálban. Vajon hogy él meg egy olyan világon a szál, ahol mára már nyilvánvalóan minden szerves anyagot elpusztított?
Ez azonban talán mindig is kérdés marad, bár én remélem, hogy előbb-utóbb választ kapunk rá. Mindazoknak ajánlom a Sárkányhajszát, akik olvasták a Sárkányröptét, és azoknak is, akik egy szinte minden részletében élvezetes, érthető és megragadó történetet akarnak olvasni egy kitalált világban azokról az értékekről, amik képesek valóban Emberré tenni az embert.
 

A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához