LFG.HU

HammerTimeCafe
Herbie
ismertetőCimkek
Könnyű dolgom van, hiszen a film címe önmagáért beszél. Nem csak az első két szó, de a cím második fele is: a legszebb ponyvaregényeket és kalandfilmeket idézi, és ezzel mindent el is mond magáról. Indy legújabb kalandja pontosan olyan szórakoztató, amilyennek képzeltük, csak a kor látszik meg egy kicsit rajta.
 
A történetet valóban 19 évvel későbbre, 1957-be helyezték, ezzel elismerték, hogy eltelt az idő, és már Dr. Jones sem az a fiatal kalandor, aki volt. Ezzel aztán sikeresen elkerülték, hogy az új film erőltetett és halvány utánzat legyen, ehelyett tisztában van a korával, és öniróniától sem mentesen nosztalgiázhattak egy kicsit. Ráadásul visszaemlékezhettek Lucas és Spielberg fiatalkorára is, és egy későbbi korszakra, ahol másfajta ponyvaregények és B-filmek voltak meghatározóak.
 
A hidegháborús hisztéria kellős közepén vagyunk, a szovjet fenyegetés, és a nukleáris gombafelhő árnyékában, ahol hősünknek az elején a komcsik fogságából kell kiszabadulnia, majd ifjú segédje (Shia LaBeouf) társaságában egy titokzatos kristálykoponyát kell megtalálnia Dél-Amerikában, hogy megmentse régi kollégáját (John Hurt), és persze a szabad világot Sztálin hagymázas, okkult elemeket sem nélkülöző hódítási tervétől. Az ellenfél ezúttal egy szovjet ügynök (Cate Blanchett), aki természetesen végigkergeti a két Amerikán hőseinket.
 
Az egész olyan, mint egy torta: a történet, mint rendesen, ezúttal is mellékes, csupán töltelékként szolgál az akciójelenetek kellemes rétegei közé, még ha ezúttal kicsit vastagabb is a közepén a krémes (ízlés szerint). A film nyitójelenete hibátlan, ha valaki a címből nem tudta, mire számítson, azt az első pár képkocka segít jobban orientálni: a korábbi filmekben már hagyományt teremtettek a Paramount emblémával kapcsolatos áttűnésekkel, de ezúttal túltettek önmagukon. Ami utána következik, mintegy csokiöntet a tortán, megadja az egész film alaphangját, és idétlen vigyort csal az arcokra: Spielberg és Lucas kikacsint jobbra-balra, egyrést Lucas első filmje felé, másrészt az atomvillanástól rettegő korabeli Amerika felé, igaz, ez utóbbi üdítően komisz lett. A két tisztelgés ropogós burka között máris egy gyönyörűen kidolgozott akciójelenetet kapunk, csak hogy tudjuk, milyen filmet is nézünk, egyúttal megállapíthatjuk, hogy lehet, hogy Harrison Ford és Indiana Jones már öreg, de még mindig egészen fürgén tud ugrani, ütni és ostoron lengedezni, még ha néha nem is jön össze neki.
 
Ezzel a tizenöt perc virtuozitással évekig el lehetne az ember, de hol vagyunk még ekkor a végétől? A nyitány után egy szusszanásnyi időt enged a film, amíg kifejtik, miről is lesz szó, majd egy újabb pazar üldözési jelenet után lomha sodródásba kezd a történet, amit csak egyszer szakít meg egy rövid, ám annál morbidabb végű temetői verekedés. Aztán már csak várjuk, hogy hőseink kibeszéljék magukat, és végre a film utolsó bő félórájára egymást érik a vadabbnál vadabb akciójelenetek.
 
Spielberg szigorúan ragaszkodott ahhoz, hogy a lehető legtöbb jelenetet “hagyományos”, az eredeti trilógiához hasonló módon vegyenek fel: díszletek közt, kaszkadőrökkel, és csakis ott alkalmaztak számítógépes trükköket, ahol elkerülhetetlen volt. Ez fontos fegyvertény, mint ahogy az is, hogy a rendezés egészen visszafogott, igyekszik annyira B-filmes lenni, mint az előző három film – ehhez 20 év tapasztalatát kellet részben elfelejteni. Az, hogy a film működik, nagyrészt az ilyen, és ehhez hasonló döntéseken múlik, hiszen nagyon könnyű lett volna elpoénkodni a túl sok visszautalással, a más filmekben gyakran előforduló rossz családi vígjátékba hajló szájtépéssel és időhúzással (családi haddelhadd így is akad, de szerencsére nem léptek túl egy bizonyos határt, ami után már túl kínossá válhatott volna a dolog).
 
Úgy gondolom, nem nagy ár a 20 év várakozásért, hogy a film leül a közepe táján, ahhoz képest, hogy mekkora várakozás előzte meg a bemutatóját. Spielberg gyönyörűen és nagyon is tudatosan megtervezte az Utolsó kereszteslovag zárójelenetét, melyben hőseink, miután ittak a Szent Grál életadó vizéből, belelovagolnak a naplementébe. Éppen ezért őt volt a legnehezebb meggyőzni arról, hogy készüljön folytatás. A legtöbb nyilvánvaló csapdát sikerült elkerülniük a folytatással, és okosan tették, hogy számításba vették az eltelt időt ott, ahol számított (a történetben), és bölcsen visszanyúltak a múlthoz ott, ahol kellett (képileg és technikailag).
 
Lehet, hogy nem látszik rajta, de minden gyengesége ellenére hatalmas bravúrt vittek véghez, és így az egész film olyan, mint maga Indiana Jones: lehet, hogy már nem a régi, de még mindig tud ütni, ha kell.
 
 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához