LFG.HU

Matuzsaalem
ismertetőCimkek

Mielőtt belefogtam ebbe az ismertetőbe, azon merengtem, hogy miért nem lett kasszasiker a film. Végül elolvastam egy interjút Gaimannel az indexen, ami megadta a választ. Gaiman pontosan érezte, hogy a filmje jó és mégsem fognak tódulni rá az emberek. Mert egy szokványos tündérmesének néz ki némi (fekete) humorral fűszerezve. Sablonos karakterek szerepelnek benne és nincsenek nagyon macsó mondatok, vagy jelenetek, amikért már önmagában beülne a látványőrült halandó a filmre.
A sablonos karakterek egyedisége csak a történetből derül ki, amihez ugye látni kell az egész filmet és nem csak az ajánlót. De a film ennél többet nyújt. Életszerű világot, korántsem lineáris történetszövéssel. Olyan fantasyt, amilyet mindenki írni szeretne.
 
Az igazság az, hogy a film nem tudja hozni (terjedelmi és technikai korlátok miatt) a könyv rendkívül gazdag, apró utalásokkal teli humorát és finom megoldásait, amiktől vérbeli, jól megírt fantasyvá válik a regény. Egyedül a légi hajós De Niro karaktere lett részletgazdagabb a filmvásznon mint a könyvben.
Valójában a film cselekménye épp csak köszönőviszonyban van a regényével. A legjobb dialógusok, emberibb fordulatok épp abból fakadnak, hogy nem kellett a látványra törekedni, hanem elég volt a motivációkat szembeállítani. Így a boszorkánykirálynő nem csak gonoszkodni képes és épp ezért nem csak kardélre hányni lehet…
Ugyanilyen sablontörés, hogy az egyszarvút éppenséggel nem csak lovagolni lehet a szüzek által, de ha kekeckedik akár az agyába is lehet döfni egy tőrt, majd mindenféle nekromanta mocsokságra használni a tetemet…
 
A történetszövés további előnye, hogy nem a hosszú utazások kalandjai töltik ki a lapokat. Gaiman nem azért ír, mert karakterre fizetik. A mese szempontjából kevésbé fontos eseményeket egy-egy mondatban is hajlandó összefoglalni, még ha a cselekményből több hetet is ölelnek fel. Más, népszerű íróknál ezzel nemigen találkoztam még. Inkább írnak egy trilógiát, mert – amúgy jogosan – abban bíznak, hogy az olvasó kiélvezi a jól megírt fantasy világban töltött idő minden percét. Gaiman viszont nem lekötni akar, hanem szórakoztatni és egy picit elgondolkoztatni.
A szabatos, mesemondós fogalmazásra ugyanakkor végig komoly figyelmet fordít, aminek stílusát kiválóan adja vissza Pék Zoltán fordítása, helyenként – nyelvünk formagazdagságát kihasználva – túllépve az eredeti szöveg megoldásain…
 
A cselekményről talán annyit, hogy jól indul, egész sokat ígér, és azt tudja is hozni. Mindvégig fordulatos marad és pörgő, így nem tudok mire panaszkodni. Talán csak annyit nehezményezek, hogy Tündérfölde földrajza gyakorlatilag ismeretlen marad a számunkra, bár a történet nagy része ott játszódik. Ugyanakkor Gaiman ezt is jól megindokolja, mivel minden mesebeli terület ide szorult vissza a felfedezők kutatásai nyomán, tehát ez a világ gyakorlatilag végtelen nagy. Másrészt a szerző nem veszik el az általa alkotott földrajzi nevek felsorolásában, amit ha őszinték akarunk lenni, pozitívumként kell értékelnünk.
 
Összegezve ez a könyv egy jó kortárs regény, amely csak másodsorban fantasy, s ami bármelyik pultban megállja a helyét, épp csak a hazai olvasóközönség sznobizmusa áll még a hódítása útjában. Bátran ajánlom mindenkinek.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához